Akcionizmus 2.0

A tavalyi rendezvény sikerét követően 2011. augusztus 26-28. között a Friedrich Ebert Alapítvány ismét megrendezte nemzetközi nyári képzését, az ún. nyári egyetemet, melynek házigazdája Magyarország volt.

A tavalyi rendezvény sikerét követően 2011. augusztus 26-28. között a Friedrich Ebert Alapítvány ismét megrendezte nemzetközi nyári képzését, az ún. nyári egyetemet. Ezúttal a magyar fél volt a vendéglátó, a helyszínt pedig a siófoki Vértes Hotel biztosította. A képzés témája a sikeres kampányszervezés volt. A FES Regionális Irodája négy ország fiataljait hívta meg erre a képzésre: Ausztria, Csehország, Magyarország és Szlovákia.

Magyarországról három szakszervezeti konföderáció ifjúsági szervezete képviseltette magát a képzésen: 2 fő a Fiatalok Ligája részéről és 3 – 3 fő a SZISZ és a SZEF részéről.

A péntek délutáni érkezést követően rövid bemutatkozással kezdtük a programot. Először a főszervezők Kristina Kaninska a FES regionális iroda munkatársa, Erika Brselová a RM-KOZ ifjúsági vezetője, Helmut Gotthartsleitner a GPA-djp ifjúsági vezetője, valamint magyar részről Nagy Viktória a SZEF nemzetközi referense köszöntötte az egybegyűlteket és adott rövid tájékoztatást a képzés menetéről, felépítéséről. Ezután minden résztvevő egyenként, valamint az egyes szervezetek külön-külön is bemutatkoztak.

Az este folyamán közös vacsorával és kulturális esttel folytattuk az ismerkedést, ahol minden ország képviselői bemutatták az adott ország sajátosságait, leghíresebb termékeit.

A szombati nap reggelén elméleti képzéssel kezdtünk, amely az osztrák kollégák jó példáival illusztrált prezentációból, a gerilla marketing bemutatásából és a sikeres kampányszervezéshez szükséges alapismeretek megismeréséből tevődött össze. (A részletes anyagokat lásd a mellékletben.) Ezután három csoportra osztottak minket a gyakorlati feladat kidolgozásához. Minden csoportnak elő kellett készítenie egy kampányt, amelyet aztán közösen mutattunk be a délután folyamán.

Vasárnap délelőtt értékeltük az előző napi akciókat, annak erősségeit és hibáit kielemeztük. Természetesen egy igazi kampány előkészítése sokkal hosszabb időt, profibb hátteret és szervezőmunkát igényel.

Az értékelések alapján elmondható, hogy mindannyian hasznosnak értékeltük a képzést és a résztvevők szívesen részt vennének a továbbiakban is hasonló szemináriumokon.

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?

Kommunikáció és szervezői munka

Április 25-én budapesti helyszínen folytatódott a SZEF oktatási programja. Az előző félévre épülő tudásanyagot a résztvevők haszonérvelési, bizalomépítési tudással bővíthették. A persona modell használatával új, stratégiai megközelítéssel vizsgálták a megszólítani,

CSAKAZÉRTIS MAJÁLIS!

A miénk volt, az is marad! A május 1-i programok hagyománya nagyon messzire nyúlik vissza, egészen a 19. század második feléig. Ilyen komoly hagyományt kötelesség és megtiszteltetés is megőrizni és

Munkavédelem közérthetően

A SZEF tagszervezeteinek egy újabb csoportja ismerkedett alapfokú munkavédelmi ismeretekkel 2026. április 11-én egy tartalmas nap keretében dr. Dudás Katalin jogász segítségével az alapszintű képzés részeként. Az eseményen résztvevők a