Egy órás tüntetés a bérletért – ez volt az utolsó csepp a pohárban

A mai nap a Pesterzsébeti Szociális és Gyermekvédelmi Központ Családsegítő Szolgálata egy órás
demonstrációt szervezett a Hivatal épülete előtt, mert – miután az elmúlt időszakban fokozatosan
a XX. kerületi önkormányzat elvonta az összes juttatást, – szeptembertől azt a bérletet is, ami már a
munkájuk végzését is elnehezítette. Eddig már elvonták tőlük a területi pótlékot, egészségpénztári
hozzájárulást, önkéntes nyugdíjpénztári hozzájárulást, üdülési csekket, étkezési utalványt. Ez a
keresetük mintegy 30 %-át tette ki. A dolgozók immár 4 éve fizetésemelést sem kapnak, az egész
közszférával egyetemben. Előfordul, hogy már a Családsegítő Szolgálat egy-egy dolgozója is segélyre
szorul. Az MKKSZ munkahelyi szervezetének vezetője, Blokker Imre hiába próbált tárgyalni a
polgármesterrel előzőleg, az erre nem volt hajlandó. A reggel 8 órakor kezdődő tüntetésen azonban
megjelent Szabados Ákos polgármester, és miután meghallgatta a dolgozók álláspontját, beszélt az
önkormányzat igen nehéz pénzügyi helyzetéről, megértve a tiltakozók álláspontját is. Az előző napi 2
órás figyelmeztető sztrájk és a mai demonstráció hatására a bérletet ismét megkapják azok, akiknek a
munkavégzéséhez ez szükséges.

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?

Tapasztalatok megosztása koreai barátainkkal

2026. augusztus 28-án, a koreai Local Administration Training Institute szervezésében Incshon város önkormányzata foglalkoztatottjainak szakszervezeti tisztségviselőit látta vendégül a SZEF. A találkozóra a koreai továbbképzési intézet szervezésében, az incshoni szakszervezeti

Öt konföderáció foglalkoztatáspolitikai javaslatai

Az öt magyar szakszervezeti konföderáció együttműködésének eredményeként 2026. augusztus 19-én az alábbi közös szakmai kezdeményezéseket juttattuk el a Szociális és Családügyi Minisztériumot (SZCSM) vezető miniszter részére: Javaslatok a 2022/2041/EU irányelv

VKF ülés, 2026. 08. 07.

2026. augusztus 7-én sor került a Versenyszféra és a Kormány Konzultációs Fóruma (VKF) ülésére, melyen meghívottként Csóti Csaba, a SZEF elnöke is részt vett. Az egyeztetés központi témája a nemzeti