Meg kell óvni a társadalmi érdekegyeztetés intézményrendszerét

PHDSZSZ tiltakozó nyilatkozata az OÉT, a GSZT és a GEF megszüntetése miatt

A Postai és Hírközlési Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége felháborodással és megütközéssel fogadja az OÉT, a GSZT és a GEF megszüntetésének tervét.

Szövetségi Tanácsunk mai ülésén tiltakozást fogadtunk el. Nem értünk egyet az országos fórumrendszer szétverésével, hiszen ez nem csak az országos, de az ágazati párbeszéd lehetőségeit, kiépült intézményrendszerét is veszélyezteti. Ezzel a lépésével a kormány két évtized eredményeit, a nem tökéletes, de eredményesen működő együttműködés kereteit veszélyezteti a munkavállalói és a munkáltatói oldal között, amely több ágazatnál eredményeket hozott. – Érthetetlen a lépés, amely nem a továbbfejlesztés felé halad, hanem az újjászervezés ürügyén a nulláról indulás lehetőségét ajánlja fel a munkavállalóknak – nyilatkozta Lázár András a PHDSZSZ elnöke.

A PHDSZSZ az elmúlt hónapokban ismételten fellépett a Médiaipari Érdekegyeztető Tanács, mint ágazati fórum megszervezése érdekében. E kormányzati szándék ismeretében már látjuk annak okát, hogy kezdeményezéseinkre az illetékes tárca öt hónap alatt miért nem válaszolt.

Budapest 2011. május 30.

Lázár András


A PHDSZSZ elnöke

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?

Stratégiai tervezés a TDDSZ-nél SZEF segítséggel

2026. július 2-án és 3-án stratégiai tervező eseményt szervezett tagszervezetünk, a TDDSZ. Az első napi közös gondolkodást Dvorácskó Balázs, a SZEF munkatársa facilitálta. A tudományos és felsőoktatási dolgozókat tömörítő szervezetünk

Beszámoló a Compass projekt nemzetközi szemináriumáról

A Compass projekt keretében megszervezett nemzetközi szemináriumra 2026. június 29-30. között került sor Brüsszelben. A kétnapos rendezvény központi témája a szakszervezeti képviselők politikai tudatosságának és demokratikus készségeinek megerősítése volt a

Visegrádi partnerség – KOZ SR Kongresszus

2026. június 25-én, eleget téve V4 partnerünk, a Szlovák Köztársaság Szakszervezeteinek Szövetsége (KOZ SR) kérésének, Csóti Csaba SZEF elnök és Szűcs Viktória, a SZEF nemzetközi ügyekért felelős alelnöke részt vett

Fókuszban a fiatal munkavállalók munka-magánélet egyensúlya

Beszámoló az Európai Szakszervezeti Szövetség (ESZSZ) Ifjúsági Bizottsági üléséről és tapasztalat cseréjéről Június 16-17. között tartotta tisztségviselő-választó ülését és projekt szemináriumát az ESZSZ Ifjúsági Bizottsága Brüsszelben. A leköszönő elnökség és