Keresés
Close this search box.

Felszólítjuk a kormányt követeléseink teljesítésére!

A december 4-i demonstrációt szervező szakszervezeti konföderációk és szakszervezetek a tavasz óta zajló jogalkotási folyamat és egyes kormányzati intézkedések ellen tiltakoztak…

A 2010. december 4-i, szombati demonstráción felszólaló szakszervezeti vezetők és képviselők több témában fejtették ki röviden a véleményüket.

Elsőként Bakos Gabriella, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének nevében elmondta: nincs jogbiztonság a közszférában, pedig akik 20-30-40 évet eltöltöttek ott, nem foglalkoztak azzal, hogy ki van hatalmon, mindenki tette a dolgát. Most azonban indokolás nélküli felmentéssel, kirúgással fenyegetik az eddig becsülettel dolgozó közszolgákat.

Papp Zoltán, a Belügyi és Rendvédelmi Dolgozók Szakszervezetének képviseletében azt hangsúlyozta: a rendőrség, tűzoltóság, katasztrófavédelem dolgozói a tisztességesen elvégzett munkájukért már nem várnak köszönetet, csak tisztességes bért. Most azonban a jogszerűen járó kifizetésekért tömeges pereket kell indítaniuk, egy rendőr élete pedig már két új motorgumit sem ér.

Sebestyén Erika egészségügyi dolgozó szerint az egészségügyi rendszernek már csak a romjai léteznek, a rendszerből annyi pénz hiányzik, amit már nem tud pótolni sem az ott dolgozók tudása, sem a lelkesedése. Már ott tartanak, hogy a hónap végén nem jut infúzióra, a bérek megalázóan alacsonyak, a szakma pedig fokozatosan elöregszik, mert a külföld elcsábítja a kitűnően kiképzett fiatalokat.

Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke egyebek között felhívta a figyelmet arra, hogy az oktatási rendszer az elmúlt húsz évben hatszor változott, a mostani ideológia pedig – “amit szemérmesen értékrendnek neveznek” – felszámolja az önállóságot, a szülői és tanulói jogokat. Az új életpályamodellel kapcsolatban megjegyezte: nincs még egy szakma, ahol ennyiszer kellene bizonyítaniuk a dolgozóknak az alkalmasságot.

Varga László, a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának elnöke beszédét azzal kezdte: “Itt vagyunk, mert semmibe veszik jogainkat, és rólunk, nélkülünk döntenek”. Kijelentette: nemet mondanak a szociális és társadalmi párbeszéd semmibevételére, a keresetek vásárlóértékének csökkentésére, a közszféra bérbefagyasztására, az igazságtalan adórendszerre, a hatalmi politizálásra és a félelemre. Igent mondanak azonban a munkahelyekre, a foglalkoztatásra, a tisztességes és mindenki számára elérhető oktatásra, egészségügyre és nyugdíjrendszerre, az igazságos és méltányos bérre, amiből lehet élni és családot alapítani, az olyan szociális ellátórendszerre, amely nem megbélyegzi, hanem segíti az elesetteket, s a valóban együttműködő társadalomra, ahol az azonosságok fontosabbak, mint a különbségek.
(A beszéd teljes terjedelmében elolvasható ezen az oldalon: http://www.szef.hu/hirek/dem-biz-vl-beszed)

Ördöghné Pataki Etelka, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége nőképviseletének tagja úgy vélekedett, hogy az a kormányzati javaslat, amely szerint a nők 40 év munkaviszony után nyugdíjba mehetnek, diszkriminatív és elfogadhatatlan, mert ha nem a szolgálati viszonnyal számolnak, elvész a tanulásra fordított idő.

Fodor Rita, a Szakszervezeti Ifjúsági Szövetség elnöke azt kifogásolta, hogy amit a magán-nyugdíjpénztári tagok 12 év alatt összegyűjtöttek, azt a kormány azon költségvetési lyukak betömésére használja, amelyeket maga okozott.

Pataki Péter, az MSZOSZ elnöke szerint mindenki csalódott, mert miközben azt ígérték, hogy biztonságos és élhető Magyarországot hoznak létre, azt tapasztalni, hogy semmi nincs biztonságban. Arról, hogy a bérmegállapodás aláírása után miért jöttek el demonstrálni, azt mondta: 690 ezer kollégájukról (a közszolgálati dolgozükról) van szó, akiknek egyelőre semmit nem ígértek, csak azt, nem kapnak egy fillért sem, viszont elküldik őket.

A demonstrációt meghirdető három szakszervezeti konföderáció közös petícióval fordul Orbán Viktor miniszterelnökhöz és a kormányhoz, amelyben követelik

  • a tisztességes, a hazai és nemzetközi jogot követő, a jogalkotás során a hatalmával élő és nem visszaélő, a demokratikus jogállam intézményeit – beleértve az Alkotmánybíróságot is – tiszteletben tartó kormányzati politika megvalósítását
  • a magyar munkavállalók valós érdekeit és a társadalmi párbeszéd működő intézményrendszereit tiszteletben tartó jogalkotást
  • a kiszámítható és igazságos nyugdíjrendszert, a magán-nyugdíjpénztárak választhatóságának szabadságát, a korengedményes és korkedvezményes nyugdíj hosszú távú fenntartását, korszerűsítését
  • az igazságos közteherviselést biztosító, többsávos adórendszert
  • a közszolgáltatás becsületének helyreállítását, a közszférát sújtó igazságtalan jogszabályok visszavonását
  • az igazságos, és a megélhetést biztosító bérezést, a közszolgálati bérrendszerek tételeinek legalább a 2011. évi költségvetésben tervezett infláció mértékével történő emelését
  • valamint a szakszervezetek által is támogatott foglalkoztatást növelő, és távlatosan egymillió új munkahelyet ígérő kormányzati politika ütemes megvalósítását, a közszolgálati foglalkoztatás stabilitásának megteremtését.

A petíciót – amelynek teljes szövege a csatolmányban olvasható – a három konföderációs elnök átadta Fekete Lászlónak, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikai államtitkársága osztályvezetőjének.

Forrás: MTI

A demonstráció képei az alábbi linken nézhetők meg: http://www.szef.hu/bemutatkozunk/keptar/kepek/14

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?

SZEFIT a Klubrádióban a gyakornokok jogainak védelmében

Eszenyi Ákos, a SZEFIT elnökségi tagja volt a vendége a Klubrádió Szolidaritás című műsorának. Aktivistánk egy, az Európai Parlament elé kerülő gyakornoki irányelv kiterjesztése kapcsán került meghívásra, amely veszélybe sodorhatja

SZEF előadás a Miskolci Egyetemen

Csóti Csaba, a SZEF elnöke 2025. március 11-én a közszféra, az állam és a szakszervezetek összefüggésrendszeréről beszélt a Miskolci Egyetem hallgatóinak.

Nemzetközi Nónap 2025.

A korábbi évek törekvéseihez hasonlóan az idei Nemzetközi Nőnap alkalmát is arra szeretné felhasználni szervezetünk, hogy olyan témákat emeljen ki, amely a nők egyenjogúsági törekvéseit, és a nőket érő erőszak

SZEF alapszintű képzés Pécsett

2025. február 8-án tagszervezetünk, a TDDSZ kérésére a SZEF oktatási munkatársa alapszintű képzési napot tartott a Pécsi Tudományegyetemen egy éve működő és folyamatosan fejlődő alapszervezeti csoportnak. Az oktatókból és segítő