Keresés
Close this search box.

Engedett Lázár a szakszervezeteknek

Úgy módosulnak a 98 százalékos különadóról szóló törvány szabályai, hogy az se a nyugdíjba vonulókat, se a több évet tisztességben ledolgozó közszolgálat ne érintse…

Lázár János az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács ülésén azt javasolta a szakszervezeteknek, hogy emeljék fel a 98 százalékos különadó összeghatárát a jelenlegi 2-ről 3,5 millió forintra, amelybe a szabadságmegváltás nem tartozna bele.
Az állami és önkormányzati vezetők, az állami és önkormányzati cégek vezetői esetében azonban megmaradna a különadó 2 millió forintos összeghatára a szabadságmegváltással együtt.

A Fidesz frakcióvezetője továbbá azt is javasolta, hogy azokra, akik nyugdíjba vonulnak, ne vonatkozzon a 98 százalékos különadóról szóló jogszabály hatálya, amely egyébként a 2005-től számított valamennyi adóévre visszamenőlegesen vonatkozna.

A Parlament délutáni ülésének napirendjéről azonban a Fidesz kérésére levették Lázár mindhárom indítványát (98 százalékos különadó, alkotmánymódosítás, az Alkotmánybíróságról szóló törvény módosítása), amelyeknek várhatóan jövő hét kedden lehet a zárószavazása.

Korábbi, ehhez kapcsolódó híreink:
Győztek a szakszervezetek?, 2010. november 3.
A hosszú szolgálati idővel rendelkező közalkalmazottakat mégsem éri hátrány?, 2010. október 29.
Strasbourgig is elmenne a PSZ, 2010. október 28.
Csak együtt szállhatunk szembe az egyoldalú kormányzati szándékokkal, 2010. október 26.
Alkotmányellenes a 98 százalékos különadó, 2010. október 26.
Jövő héten döntenek a különadóról, 2010. október 21.
Nemsokára döntés születhet a különadóról?, 2010. október 4.
Négymillió forint felett érvényes csak a 98 százalékos adó?, 2010. augusztus 23.
Mégis 2 millió forint felett adóznak a végkielégítések, 2010. július 14.
Tiltakozunk, 2010. július 12.

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?

SZEF oktatás 4. ciklus beszámoló

Lezárult a háromnapos kampányépítő képzésünk, amelynek célja az volt, hogy a résztvevők átfogó tudást és gyakorlati eszközöket szerezzenek a hatékony kampányok tervezéséhez és lebonyolításához. A képzésen a résztvevők aktívan közreműködtek

Csóti Csaba a Klubrádió Szolidaritás című műsorában

A Klubrádió Szolidaritás című műsorának 2025. május 21-i adásában Csóti Csaba, a SZEF elnöke beszélt a “közélet átláthatóságáról” szóló törvényjavaslat kapcsán a SZEF nyilatozatáról, és arról, hogy ez a törvényjavaslat

Zöld átmenet a közszférában – esemény meghívó

A SZEF Zöld Munkacsoportja másfél éve elkötelezetten dolgozik azon, hogy feltárja és kezelje a klímaváltozás összetett – környezeti, gazdasági és társadalmi – hatásait. Célunk, hogy munkahelyi és szakszervezeti szinten hatékony