Legyen a kultúra is stratégiai ágazat

Közművelődési szervezetek nyilatkozata a kormányhoz

Közművelődésben tevékenykedő szakembereket összefogó és képviselő szakmai szervezetek közös nyilatkozatot juttattak el a tavasszal megalakult kormányhoz, amelyben kifejtik: a hazai közművelődés valamennyi irányítójának, formálójának és alakítójának érdeke, hogy „e páratlan és a magyar szokásokhoz, viszonyokhoz több évszázad alatt kialakult tevékenység” az elkövetkezendő évtizedekben is szolgálni tudja a nemzet haladását és érdekeit.

A szervezetek éppen ezért tartják fontosnak a párbeszédet a megalakult polgári kormánnyal, szorosabban annak kulturális élete irányító és meghatározó szereplőivel, hogy ki tudják alakítani a terület megfelelő jogszabályi hátterét, finanszírozását és hálózatszerű működését.

A nyilatkozat aláírói fő célnak azt tartják, hogy “legyenek az évente 71,7 millió főt fogadó művelődési házak a közösségek otthonai, a nemzeti és egyetemes kultúra értékteremtő, értékmegőrző, értékközvetítő tevékenységének és az egész életen át tartó tanulásnak a helyi bástyái, melyek hozzájárulnak a kulturális esélyegyenlőséghez, a vidéki Magyarország felzárkózásához”.

A nyilatkozat teljes terjedelmében a csatolmányban olvasható.

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?

Lakhatás és szakszervezetek konferencia

2023. május 12-én a Szolidáris Gazdasági Központ és a Friedrich Ebert Alapítvány szervezésében került sor a Szakszervezetek a megfizethető és fenntartható lakhatásért című konferenciára, ahol hazai, osztrák, német szakszervezetek és

Podcast a százegyes szobából

Fontosak-e a szakszervezetek a dolgozóknak? Szerintünk nagyon is. Erről és néhány tévhitről beszélgetett a Dvorácskó Balázs a SZEF szervezési titkára és Illés István a MOMSZ elnöke a Podcast a százegyes

A SZEF XXII. Kongresszusa

A SZEF XXII. Kongresszusa 2023. május 13-án elfogadta a 2022. évi pénzügyi beszámolót és a SZEF Szövetségi Tanácsa által beterjesztett 2022. évi szakmai beszámolót, majd elfogadta a 2023. évi költségvetési