Keresés
Close this search box.

Az EU is segítené a fiatalok foglalkoztatásának javítását

Mozgásban az ifjúság címmel átfogó intézkedéssorozatot jelentett be szerdán az Európai Bizottság azzal a céllal, hogy az elkövetkező években segítse a fiatalokat a munkához jutásban…

Mozgásban az ifjúság címmel átfogó intézkedéssorozatot jelentett be szerdán az Európai Bizottság azzal a céllal, hogy az elkövetkező években segítse a fiatalokat azon ismeretek és készségek elsajátításában, illetve azon tapasztalatok megszerzésében, melyek révén munkához juthatnak. Az intézkedések között szerepel egy új honlap indítása, tanácsadás és pénzügyi támogatás, egy ún. mobilitási eredménytábla bevezetése, uniós diákhitel bevezetési lehetőségének vizsgálata, egy átfogó egyetemi rangsorolási rendszer, valamint egy egységes európai álláshely-figyelő rendszer létrehozása.

Andor László, a foglalkoztatásért, a szociális ügyekért és a társadalmi összetartozásért felelős uniós biztos úgy nyilatkozott: „a kezdeményezés mind uniós, mind tagállami szinten új lendületet adhat a fiatalok eddiginél megfelelőbb támogatásának, hogy munkához juthassanak, megélhetést találjanak és valóra válthassák terveiket”.

Forrás: szakszervezetek.hu

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?

SZEFIT a Klubrádióban a gyakornokok jogainak védelmében

Eszenyi Ákos, a SZEFIT elnökségi tagja volt a vendége a Klubrádió Szolidaritás című műsorának. Aktivistánk egy, az Európai Parlament elé kerülő gyakornoki irányelv kiterjesztése kapcsán került meghívásra, amely veszélybe sodorhatja

SZEF előadás a Miskolci Egyetemen

Csóti Csaba, a SZEF elnöke 2025. március 11-én a közszféra, az állam és a szakszervezetek összefüggésrendszeréről beszélt a Miskolci Egyetem hallgatóinak.

Nemzetközi Nónap 2025.

A korábbi évek törekvéseihez hasonlóan az idei Nemzetközi Nőnap alkalmát is arra szeretné felhasználni szervezetünk, hogy olyan témákat emeljen ki, amely a nők egyenjogúsági törekvéseit, és a nőket érő erőszak

SZEF alapszintű képzés Pécsett

2025. február 8-án tagszervezetünk, a TDDSZ kérésére a SZEF oktatási munkatársa alapszintű képzési napot tartott a Pécsi Tudományegyetemen egy éve működő és folyamatosan fejlődő alapszervezeti csoportnak. Az oktatókból és segítő