Leadta a SZEF az aláírásokat

Majd’ 70 ezer aláírást adott át a SZEF elnöke az Országos Választási Iroda vezetőjének, s így az Országgyűlés várhatóan ősszel tárgyalni fog a nyugdíj-korhatár szabályairól…

Varga László, a SZEF elnöke 2010. augusztus 4-én átadta az Országos Választási Iroda (OVI) részére a nyugdíjkorhatár újratárgyalásával kapcsolatos aláírásgyűjtő íveket. A SZEF Országos Iroda munkatársai több napi munkával egyenként ellenőrizték az összes beérkezett ívet. Ez alapján 69 931 db – általunk szabályosnak ítélt – aláírást adtunk át, és közel 60 – részben vagy egészében – hibás ívet is mellékeltünk.

Az OVI tapasztalatai szerint ilyen aláírás-mennyiség garantálja az érvényességhez szükséges minimum 50 000 aláírást. A vonatkozó szabályok a hitelesítésre 45 napos határidőt adnak, ezt követően hirdeti ki az Országos Választási Bizottság (OVB) az eredményességét, és ez alapján fogadja el az Országgyűlés számára eljárási kötelezettséget jelentő határozatát.

Mindez azt jelenti, hogy a Parlament őszi ülésszakán – a sajtóban megjelent, nőkre vonatkozó 40 évi szolgálati idő mellett – a nyugdíjtörvény egyéb részei is tárgysorozatba vételre kerülhetnek.

Varga László köszöni a SZEF valamennyi tagszervezetének a – reményeink szerint eredményes – aláírásgyűjtést!

Korábbi, ehhez kapcsolódó híreink:
Jóváhagyta az OVB a SZEF népi kezdeményezését, 2010. március 16.
SZEF-es népi kezdeményezés a nyugdíjkorhatár emelése ellen, 2010. március 15.

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?

SZEF Oktatás Debrecen 1. ciklus 1. nap

“Örülök neki, hogy nagyon sok mindenben megerősített ez az alkalom. Nagyon sok probléma van, amit meg kell oldani, és az a fajta szemlélet, amit ma képviseltetek, az megerősített, hogy jó

Tisztes Munka Világnapja esemény

Nem csak az augusztusi életveszélyes kormányzati tervezet, hanem a közszolgáltatások ágazatait érintő évek óta tartó folyamatos átalakításnak nevezett rombolások, amelyek veszélyeztetik a biztonságos és színvonalas munkavégzést. Ezért Dr. Dudás Katalin

Nem létező szociális párbeszéd

Mára semmi látszata sem maradt annak, hogy a magyar kormány partnerként tekint a szakszervezetekre. Teljesen ignorálják a szociális párbeszéd intézményét. Mind a hat szakszervezeti konföderáció csatlakozott a közös nyilatkozathoz az

Az ENSZ Nemzetközi Munkaügyi Szervezetével egyeztettünk

Az ENSZ Nemzetközi Munkaügyi Szervezete (ILO) 3 konföderáció képviselőivel egyeztetett a hazai szociális párbeszéd kérdéseiről 2023. szeptember 26-án, Budapesten. A tanácskozáson kiemelt téma volt az állam és a szakszervezetek kapcsolata,