Keresés
Close this search box.

Kétmillió felett lenne csak különadó

A közszférában csak a kétmillió forint feletti összegekre fog vonatkozni a végkielégítésekre kivetett 98 százalékos különadó…

A közszférában csak a kétmillió forint feletti összegekre fog vonatkozni a végkielégítésekre kivetett 98 százalékos különadó, vagyis ez az adónem nem fogja érinteni az átlagkeresetű rendőröket, tanárokat, orvosokat.

Nagy Anna kormányszóvivő elmondása szerint így, akinek a végkielégítése – legyen szó akár hat havi pénzről – nem éri el a kétmillió forintot, az a teljes összeghez hozzájut. Lesznek kivételnek számító járandóságok is, például a katonáknak kifizetett leszerelési segélyre, az adott évre vonatkozó szabadságmegváltásra, illetve a jubileumi jutalmakra elve nem vetik ki a különadót.

A kormányszóvivő közölte: 2010 első öt hónapjában csak végkielégítésre több mint egymilliárd forintot fizettek ki a költségvetési szervek, így a különadótól mintegy kétmilliárd forint megtakarítást remél, mivel a törvény a tárgyévre visszamenőleges hatályú lenne, és a köztulajdonban lévő gazdasági társaságokra (például a BKV-ra) is vonatkozna. A kormány pénteken nyújtotta be azt az alkotmánymódosító javaslatot, ami ezt lehetővé tenné.

Emlékezetes: a szakszervezetek csütörtökön sajtótájékoztatón tiltakoztak az eredeti tervezet ellen, amely még valamennyi közszférában dolgozó végkielégítésének két hónapon felüli részére vonatkozott volna, majd Varga László, a SZEF elnöke kilátásba helyezte: a köztársasági elnökhöz és szükség esetén az Alkotmánybírósághoz fordulnak, hogy megakadályozzák a jogszabály általuk problémásnak vélt pontjainak életbe lépését.

Korábbi, ehhez kapcsolódó híreink:
Alkotmányosan aggályos a 98 százalékos “büntetőadó” terve, 2010. július 2.
Beadták a szakszervezetek az alkotmánybírósági beadványukat, 2010. július 1.

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?

SZEF felsőszintű oktatás

A SZEF oktatási programjában másodszor került megszervezésre a felsőszintű szakszervezeti aktivista képzés. A 2025. április 29-30-án megtartott kétnapos eseményre a szakszervezeti mozgalom mellett elkötelezett szakértők, valamint SZEF tisztségviselők bevonásával került

Együtt ünnepeltük a munkásokat 2025-ben is

2025-ben ismét a Magyar Szakszervezeti Szövetséggel közösen ünnepeltünk május 1-jén a Városligetben. Az ünnep délelőtt a városligeti emlékkőnél indult, ahol több tucat résztvevő szervezeti zászlók gyűrűjében hallgathatta meg Zlati Róbertnek

Csóti Csaba az ATV Start című műsorában

Az ATV Start vendége volt 2025. május elsején Csóti Csaba, a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma elnöke. A felvetett témák között szerepelt szakszervezeti tagsággal kapcsolatos kérdés, a szakszervezetek fontossága és jelenlegi helyzete,