Keresés
Close this search box.

Alkotmánybírósághoz fordulnak a szakszervezetek

Fehér József, az MKKSZ főtitkára a Népszabadságban, Bárdos Judit, a BRDSZ főtitkára pedig az ATV Egyenes beszéd című műsorában jelentette be: az AB-hez fordulnak a kormánytisztviselők jogállásáról szóló törvénnyel kapcsolatban…

Az Alkotmánybíróságon támadják meg a szakszervezetek a kormánytisztviselők jogállásáról szóló tegnap elfogadott törvényt az indoklás nélküli elbocsátást lehetővé tevő passzusa miatt, de készek akár Európai Közösségek Bíróságáig is menni.

A Népszabadságnak nyilatkozó Fehér József, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének főtitkára szerint a jogszabály ilyen formában való elfogadásával a munkavállalók számára a legsötétebb és legnagyobb kiszolgáltatottságot jelentő 1930-as évek gyakorlata, a cselédtörvény időszaka tér vissza.

Az érdekvédők nem értik, a kormány hogyan beszélhet a nemzeti együttműködés rendszeréről, miközben nem hívja össze az OÉT-et, negligálja a szociális párbeszéd intézményét és kiszorítja a szakszervezeteket. A főtitkár elmondta: eddig már három levelet írt Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszternek, de választ még egyikre sem nem kapott.

Fehér József (aki a SZEF alelnöki tisztét is betölti) fontosnak tartotta kiemelni, hogy mindez nemcsak a 65 ezer köztisztviselő belügye, hanem az ügyeiket intézni kívánó állampolgároké is. A szakszervezetek ezért valamennyi elbocsátott köztisztviselőnek azt javasolják, hogy kezdeményezzen pert, és a szakszervezet felkészült rá, hogy ehhez segítséget nyújtson. A főtitkár szerint az indoklás nélküli elbocsátáskor érdemes lesz arra hivatkozni, hogy a menesztés oka például az érintett neme vagy életkora, mivel ekkor megfordul a bizonyítási teher, vagyis az elbocsátásra a munkáltatónak kell magyarázattal szolgálnia.

Bárdos Judit, a Belügyi és Rendvédelmi Dolgozók Szakszervezetének főtitkára (s egyben szintén a SZEF alelnöke) az ATV Egyenes beszéd című műsorában Kálmán Olga kérdésére válaszolva elmondta: a BRDSZ az MKKSZ-szel és a SZEF-fel együtt fordul az Alkotmánybírósághoz. A főtitkár Európában példa nélkülinek nevezte azt, hogy indoklás nélkül lehet a jövőben elbocsátani az állami igazgatásban dolgozókat. Félőnek nevezte, hogy az őszi önkormányzati választások után esetleg az önkormányzati köztisztviselők körére is kiterjeszthetik ezt a szabályozást.

Jelen törvény nem csak az esetlegesen pártpolitikai érdekek miatt kinevezett vezetőket, hanem a szakmai munkát végző kollégákat is negatívan érinti. Bárdos Judit szerint ki kéne mondani, hogy az új kormánynak 3-4-5000 köztisztviselői helyre van szüksége, azonban véleménye szerint más jogszabályi lehetőséget kellett volna találniuk az elbocsátásokra.

Az Alkotmánybírósághoz való fordulásnak a főtitkárasszony szerint az az egyik problémája, hogy nem ítél gyorsan a testület (a szakszervezetnek volt olyan sztrájkkezdeményezése, amelyről 9 év után született csak ítélet), míg ha Sólyom László egyből az AB elé utalta volna felülvizsgálatra a törvényt, akkor az soron kívüliséget élvezett volna.

A cikk teljes terjedelmében a Népszabadság internetes oldalán olvasható.

Az ATV Egyenes beszéd című műsorának részlete pedig az alábbi linken tekinthető meg: http://atv.hu/belfold/20100621_bardos_judit

Korábbi, ehhez kapcsolódó híreink:
Megszavazták a kormánytisztviselők jogállásáról szóló törvényt, 2010. június 22.
Marad az indoklás nélküli elbocsátás?, 2010. június 21.
Sólyom László levele Schmitt Pálnak, 2010. június 15.
Nem írta alá a köztársasági elnök a kormánytisztviselők jogállásáról szóló törvényt, 2010. június 14.
A köztársasági elnökhöz fordul a SZEF, 2010. június 2.
Tiltakozunk, 2010. május 27.
Tovább küzdenek a szakszervezetek az új szabályozás ellen, 2010. május 27.
Kiszolgáltatottá teszi a köztisztviselőket az új törvény, 2010. május 26.
A SZEF egyeztetésre szólítja fel a kormányt, 2010. május 21.

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?

SZEF felsőszintű oktatás

A SZEF oktatási programjában másodszor került megszervezésre a felsőszintű szakszervezeti aktivista képzés. A 2025. április 29-30-án megtartott kétnapos eseményre a szakszervezeti mozgalom mellett elkötelezett szakértők, valamint SZEF tisztségviselők bevonásával került

Együtt ünnepeltük a munkásokat 2025-ben is

2025-ben ismét a Magyar Szakszervezeti Szövetséggel közösen ünnepeltünk május 1-jén a Városligetben. Az ünnep délelőtt a városligeti emlékkőnél indult, ahol több tucat résztvevő szervezeti zászlók gyűrűjében hallgathatta meg Zlati Róbertnek

Csóti Csaba az ATV Start című műsorában

Az ATV Start vendége volt 2025. május elsején Csóti Csaba, a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma elnöke. A felvetett témák között szerepelt szakszervezeti tagsággal kapcsolatos kérdés, a szakszervezetek fontossága és jelenlegi helyzete,