Tájékoztató

A konferenciát a SZEF Nyugdíjas Szervezetének elnöke, dr. Mayer Lajos nyitotta meg, majd Csóti Csoba SZEF elnök köszöntötte a jelenlévő nyugdíjas szervezetek vezetőit és a meghívott vendégeket. Kifejtette a szakszervezeti munka fontosságát a nehéz körülmények ellenére és ígéretet tett a nyugdíjas szervezet támogatására.

Dr. Katona Tamás közgazdász egyetemi tanár a nagyon magas magyarországi inflációról beszélt. Nem az ukrajnai orosz agressziót látja a fő oknak, mert már 2021-ben is jelentősen emelkedtek az árak, különösen az élelmiszer-termékcsoportban. Az emelkedő árszínvonalhoz persze az orosz agresszió is hozzájárult, de a magyar infláció jelentősen meghaladja az EU-tagállamokét, ami az eurózónában még kevesebb. Az MNB forintpolitikája és a kormány gazdaságirányítása egyáltalán nem hűti le az inflációs várakozásokat, sőt azokat emeli, illetve az úgynevezett termékárplafonok előbb-utóbb hiányhoz vezet az érintett árucikkekből.
Ez már az üzemanyagpiacon is meglátszik, mert sok vidéki kis benzinkút kénytelen volt bezárni vagy 1-5 literre korlátozni az üzemanag kiadást. A forint jelentős gyengülése az árakat is emeli, ami nemcsak az importtermékeket, hanem a hazai termelésű cikkeket is érinti. A minden árut érintő magas energiaköltség, a bizonytalan ellátási piac miatt az infláció egyhamar nem fog csökkenni. Az orosz olaj és gáz Magyarországra irányuló árát és a hozzá kapcsolódó költségkalkulációt a kormány titkosnak minősítette, így ennek további hatása nem jelezhető előre, de a hivatalos propaganda ellenéresem látszunk kiemelt haszonélvezőknek.
Inotai professzor úrral egyetértésben elmondta, hogy a magyar uniós forrásokkal, ha sikerül megállapodásra jutni a Bizottsággal, 2023-ban valamelyest csökkenthető a jelenlegi magas költségvetési hiány.

Dr. Mayer Lajos az előadásokhoz kapcsolódóan elmondta, hogy a jelenlegi infláció, valamint a gazdasági és energiaválság következtében eltérő mértékben bár, de romlik Európa-szerte az idősek helyzete. Ezek a tényezők nagymértékben rontják az idős nyugdíjasok életminőségét. Emiatt a FERPA többek között követeli az EU-tól egy kötelező érvényű, a szegénységi szint feletti európai nyugdíjminimum megállapítását, a krónikus betegségek hosszú távú egészségügyi ellátásának kötelező érvényű európai törvényként történő létrehozását, valamint a Szociális Jogok Európai Pillére elveinek mielőbbi érvényesítését.
(fotók dr.Marosi János)







