Keresés
Close this search box.

Vendégünk volt osztrák partnerünk nemzetközi titkára

2021. augusztus 23-25. között Budapestre látogatott az Osztrák Szakszervezeti Szövetség (ÖGB) nemzetközi titkára dr. Marcus Strohmeier. A hivatalos találkozókon áttekintettük és közösen értékeltük az elmúlt 1 év közös munkáit, ami összesen öt különböző témában zajlott, majd beszámoltunk a szervezeti és politikai élet történéseiről, különös tekintettel a pandémia alatti főbb problémákra. Ezt követően beszéltünk a további együttműködés kérdéseiről is, amelyek elsősorban a szakszervezeti oktatásra, a lakhatási témájú ügyek előmozdítására, valamint európai szintű további szakmai együttműködésekre fókuszálnának. Megállapodtunk, hogy októberben sor kerül egy bécsi szakmai látogatásra, ahol újabb partnerrel való kapcsolatfelvételen túl, betekintést nyerhetünk az ÖGB oktatásába és jó gyakorlatokat ismerhetünk meg a fenti célok előmozdítása érdekében.

A hivatalos megbeszélések mellett partnerünknek kulturális programokat is szervezetünk, valamint találkozott más hazai szövetséges szervezet képviselőivel is.

Büszkék vagyunk arra a megállapításra, hogy az ÖGB legaktívabb kapcsolata az elmúlt időben a SZEF-fel alakult ki, amit szeretnénk fenntartani és a szervezet érdekében tovább kamatoztatni.

Az egy évvel ezelőtti találkozó híre
A 2019-es látogatás beszámolója

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?

SZEFIT a Klubrádióban a gyakornokok jogainak védelmében

Eszenyi Ákos, a SZEFIT elnökségi tagja volt a vendége a Klubrádió Szolidaritás című műsorának. Aktivistánk egy, az Európai Parlament elé kerülő gyakornoki irányelv kiterjesztése kapcsán került meghívásra, amely veszélybe sodorhatja

SZEF előadás a Miskolci Egyetemen

Csóti Csaba, a SZEF elnöke 2025. március 11-én a közszféra, az állam és a szakszervezetek összefüggésrendszeréről beszélt a Miskolci Egyetem hallgatóinak.

Nemzetközi Nónap 2025.

A korábbi évek törekvéseihez hasonlóan az idei Nemzetközi Nőnap alkalmát is arra szeretné felhasználni szervezetünk, hogy olyan témákat emeljen ki, amely a nők egyenjogúsági törekvéseit, és a nőket érő erőszak

SZEF alapszintű képzés Pécsett

2025. február 8-án tagszervezetünk, a TDDSZ kérésére a SZEF oktatási munkatársa alapszintű képzési napot tartott a Pécsi Tudományegyetemen egy éve működő és folyamatosan fejlődő alapszervezeti csoportnak. Az oktatókból és segítő