Az ÖGB-nél járt a SZEF delegációja

A 2019 augusztusi budapesti előkészítő tárgyalást követően 2020. február 6-7-én közvetlen tárgyalásra került sor a SZEF és az osztrák szakszervezeti szövetség, az ÖGB között, Bécsben. Az ÖGB részéről Wolfgang Katzian elnök és Marcus Strohmeier, az ÖGB külügyi osztályvezetője, a magyar delegáció tagjaiként pedig Csóti Csaba SZEF elnök és Szűcs Viktória, nemzetközi ügyekért felelős alelnök vettek részt a tárgyalásokon.

A tárgyalássorozat első napján a SZEF delegációja bemutatta a SZEF hazai szerepét, szerkezetét és érdekérvényesítési lehetőségeit, Wolfgang Katzian pedig érdeklődött a magyar közszolgálati konföderáció új vezetésének szakszervezeti stratégiájáról, az ÖGB-vel elképzelhető együttműködési pontokról.

Másnap a SZEF elnöke és alelnöke az ÖGB-n belül a közszolgáltatási ágazati szervezet, a GÖD vendége volt, ahol Hannes Taborsky, a 250.000 szakszervezeti taggal rendelkező ágazati szervezet képzési, tagfelvételi és támogatási vezetője és munkatársa, Desislava Manolova tartottak prezentációt a szervezeti, toborzási és képzési tapasztalatokról.

A két napos tárgyalássorozat eredményeként a SZEF és az ÖGB 2020. évi együttműködési kerete összeállt, amelynek részletes előkésztése a két szervezet között szakértői szinten folytatódik tovább, külön hangsúlyt helyezve az osztrák szakszervezeti képzési tapasztalatokra. A találkozók részeként az osztrák vendéglátók szakmai látogatást szerveztek a SZEF elnöke és alelnöke számára, amely látogatások igazodtak a két tisztségviselő magyarországi szakszervezeti tagságához.

 

Így a magyar delegáció tagjai egy kindergartenben az ottani szakmai- és érdekképviseleti munkával ismerkedtek meg, majd a Haus-, Hof- und Staatsarchiv épületében az osztrák állami levéltár látványraktárában tettek szakmai látogatást

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?

Júliusi EGSZB vélemények

Az európai társadalmakat már eddig is súlyosan érintette a világjárvány, az ukrán válság pedig egy újabb hatalmas sokkhatás, amelyet leginkább társadalmaink legkiszolgáltatottabb helyzetben lévő tagjai éreznek meg. Az elkövetkező uniós