A SZEF nyílt levele Orbán Viktorhoz

A SZEF arra kéri Orbán Viktor leendő miniszterelnököt, hogy a kormányzati elképzelések kialakítása és végrehajtása során vegye figyelembe a konföderáció elvárásait, javaslatait…

Dr. Orbán Viktor miniszterelnök úrnak
Budapest, 2010. május 14.

Tisztelt Miniszterelnök Úr!

A Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) vezető tisztségviselői nevében és a magam részéről gratulálok Önnek miniszterelnökké történő megválasztása alkalmából. Tudom, hogy Ön tisztában van Magyarország társadalmi, szociális és gazdasági helyzetével, mindazzal az igen nagy és kiterjedt feladattal, amelyet az Ön kormányának irányításával, de közösen kell megoldanunk.

A SZEF két évtizede tömöríti az állami és önkormányzati közszolgáltatások, a különböző közintézmények munkavállalóit, nyugdíjasait, a közigazgatás, a közoktatás, a kultúra, a rendvédelem, a szociális és egészségügy területéről egyaránt. Alapelvünk a mindenkori kormánnyal történő felelős, konszenzuskereső és megállapodásokat célzó tárgyalás, konföderációnk az elkövetkező időszakban is ezt tartja legfontosabb feladatának. Álláspontunk szerint a közszféra, annak minőségi működése meghatározó szerepet játszik a mindennapi élet valamennyi területén, és nélkülözhetetlen az Ön által is kívánt gazdasági teljesítmény eléréséhez.

A fentiek érdekében történő együttműködés reményében fogalmazta meg Szövetségi Tanácsunk konföderációnk elvárásait, javaslatait a hivatalba lépő kormány programjával kapcsolatban. Ezt levelem mellékleteként eljuttatom Önnek, kérve egyben az abban foglaltak figyelembe vételét a kormányzati elképzelések kialakítása és végrehajtása során.

Tisztelettel kérem, hogy Ön és kormányának tagjai a közszolgálati munkavállalók érdekeit védő ágazati szakszervezeteket és konföderációjukat, a SZEF-et, tekintsék az ország jövőjéért felelősséget érző szociális partnernek.
Szövetségünk és tagszervezetei a különböző szintű párbeszédfórumokon készek a konstruktív együttműködésre, az elvárásainkkal, kezdeményezéseinkkel kapcsolatos szakértői szintű tárgyalásokra, és – akár több évre szóló – megállapodás megkötésére. Érdekeltek vagyunk abban, hogy közösen biztosíthassuk az ország számára nélkülözhetetlen közszolgáltatások kiegyensúlyozott, hatékony, az abban dolgozóknak perspektívát nyújtó működését.

Tisztelt Miniszterelnök Úr!

Önnek és a Magyar Köztársaság Kormányának az ország érdekében álló eredményes munkát kívánok!

Bízva a hatékony együttműködésben, tisztelettel:

Varga László elnök

A SZEF elvárásainak összefoglalása IDE KATTINTVA tölthető le.

A Fidesz válasza a SZEF Orbán Viktornak címzett nyílt levelére IDE KATTINTVA olvasható.

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?

Beszámoló a CETUN projekt zárókonferenciájáról

Január 26-án és 27-én Bécs adott otthont a Közép-európai Szakszervezeti Hálózat (CETUN) konferenciájának és projektzáró eseményének. A hálózat az Osztrák Szakszervezeti Szövetség (ÖGB) koordinálásával és az Európai Unió társfinanszírozásával működik.

Zöld kompetenciák szakszervezeti konferencia

Nemzetközi konferenciának adott helyet Budapest 2026 január 21. és 23. között a szakszervezeti tagok zöld kompetenciái kapcsán. A résztvevő államok között Belgium, Franciaország, Litvánia, Svájc és Svédország szerepelt a házigazda

A női reprodukciós egészség védelme – konferencia

MEGHÍVÓ – A női reprodukciós egészség védelme című konferenciára A női reprodukciós egészség kérdése nemzetközi összehasonlításban Magyarországon is elhanyagolt terület, annak ellenére, hogy egyre több kutatás bizonyítja, hogy a munkavégző

Somogyi Béla – megemlékezés

Meghívó Megemlékezés Somogy Béláról a magyar szociáldemokrata mozgalom kiemelkedő alakjáról, aki a munkásosztály jogaiért és a társadalmi igazságosságért küzdött. Szervezők: Szakszervezetek Együttműködési Fóruma Politikatudományi Intézet Időpont: 2026. február 17. Program: