Tisztelet a Tisztviselőknek! gyertek velünk Debrecenbe! (a sorozat 2. része)

Írta: Lengyel Kálmán

1956 „a vidéket” is megigézte. A debreceni egység: diákság, egyetemi hallgatók és középiskolai diákok, orvostanhallgatók és újságírók, színészek, egészségügyisek, munkásokok, járműjavítók, nyomdászok és rendőrök – együtt, 8-as sorokban 48-as szabadságharcos dalt énekelve vonultak. Diákok, munkások, tisztviselők: együtt. Mikor lesz ez megint?  

 

 

Debrecen, 1956. október 23. 17. óra 20 perc

Hajdú-Bihar megyei jelentés

JELZETE: 2-100-2.

„Jelentem, hogy 1956. évi október hó 23-án délelőtt l0 és 11 óra között a debreceni II. számú tiszti őrs értesített bennünket, hogy a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemtől nagyobb csoportban egyetemi hallgatók és középiskolai diákok vonultak a város felé. Kiérve a főútvonalra, a villamost is leállították. A vonulók magyar zászlókkal, melyen Kossuth címer van Nagy Imre elvtárs arcképével 8-as sorokban 48-as szabadságharcos dalt énekelve vonultak fel a Hajdú-Bihar megyei párt végrehajtó-bizottság épülete elé. Ide további középiskolai csoportok csatlakoztak, a felnőtt csoportok is körülvették az ifjúságot.

Majd 30 tagból álló küldöttség ment fel a párt végrehajtó-bizottságához, ahol az első és másod titkár, a DISZ vezetői, a Néplap szerkesztősége fogadta őket. A küldöttség 30 pontból álló követelést adott át, melyet megtárgyaltak, s egyes kérdések módosításával a küldöttség egyik tagja egy IV. éves orvostanhallgató a pártbizottság erkélyéről a tömeghez szólva kijelentette, hogy a pártbizottsággal, s a fenti személyekkel, akik fogadták őket a követeléseket megtárgyalták, s támogatni fogják őket. A követeléseket a Néplap ma 5 óráig (17 óra) ki fogja nyomtatni kb. l0 000 példányban, s ki fogják adni a népnek, majd a követeléseket pontonként felolvasta, melyet a tömeg külön­külön harsány éljenzéssel fogadott.

Majd a Csokonai színháztól Görbe János Kossuth díjas művész elszavalta a pártbizottság erkélyéről Petőfi Sándor »A nép nevében« c. költeményét.

 

A pontok felolvasása közben a diákság orosz tankönyveiket széttépve a levegőbe dobálták és közben kiáltottak: »nem tanulunk oroszt«, »ki az oroszokat«, »Erdélyt vissza«.

 

 

Majd egy egészségügyi autó jelent meg a helyszínen, melyről diákok a pontokat tartalmazó röplapokat dobálták a diákság közé. A tömeg a pártbizottság elől az Arany Bika előtti térre vonult, itt ismét régi dalokat énekeltek, s orosz könyveiket orosz folyóiratokat széttépve dobálták a levegőbe.

Majd 8-as sorokban a főútvonalon vonulva a Járműjavító vállalathoz mentek el, ahol a piros drapériákat, egy Sztálin képet az épület homlokzatáról letéptek, s be akart a tömeg egy része vonulni a gyárba, azonban az egyetemi hallgatók azt mondották, hogy nem mennek be, hanem hívták a munkásokat, hogy vonuljanak velük.

A munkások részéről volt olyan megnyilvánulás, hogy nem mehetnek, mert akkor holnap biztos nem vehetik fel a munkát.

Azonban 15 órakor a járműjavítótól, s az útközben hozzájuk csatlakozó diáksággal kb. 2000 fő vonul el a Kossuth utcán keresztül az Alföldi Nyomda elé, ahol az ígért külön kiadású néplapot várják, melyet jelenleg nyomtatnak. A rendőrség előtt a tömeg a következőket kiáltotta:»gyertek velünk rendőrök«... »bíróságra Rákosival«…

A város területén a főútvonalakon kis csoportok álltak össze, s egy-egy személy főleg diák olvasta hangosan a röplapot, s a járókelők a csoportokhoz csatlakoztak.

Újabb eseményről jelentést fogok tenni.

Klár Miksa r. alezr. rendőrkapitányság vezetője”

 

 

Tisztelet a Tisztviselőknek! – új sorozatunkról

Tisztviselő – történeti kategória, így nem határozható meg szokványosan, hétköznapi módon; célszerűbb is ezért tágabban értelmeznünk. Nagy Lajos, a jeles (ma alig idézett) író pl. alkalmazottak kapcsán munkásokról és tisztviselőkről ír a 40-es években. Tisztviselőhad; tisztviselőkar; tisztviselő-lakás; tisztviselőnő; tisztviselő-sereg; tisztviselő-társadalom; tisztviselő-telep; banktisztviselő; főtisztviselő; kistisztviselő; köztisztviselő; magántisztviselő; rendőrtisztviselő, stb. –   ismerős. Ismert a tisztviselő-választás is, amikor a Köz, a közösség, az állam, a járás, a város, a község, de még a (sport)egyesület, a (gazdasági, tudományos) társaság, minisztériumitól a segédhivataliig tisztségviselőt választ – kiemelve valakit (időnként az alsóbb rétegből) biztos megélhetést ígérve a kiemelt felelősség mellé…

Az államosításokkal nem lettek kevesebben, mi több, a többség munkáltatója végső soron “A Nagy Köz”, az  állam volt, de ki gondolta volna ezt pl. egy (mezőgazdasági) államigazdasági alkalmazottról…Pedig a tisztviselő (busz)járatok jártak, hordták az irodistákat, a hivatalnokokat, a tisztséget viselőket, ha egyetértettek (a rendszerrel), ha nem…   

 

                                                      

 

Az ötvenes években, 1956-ban, ’56 után tették a dolgukat – ki-ki a maga módján, ilyen vagy olyan lelkiismeret alapján. De sokan voltak közülük, akik tanárként, könyvtárosként, rendőrként, tanácsi dolgozóként, gyári kistisztviselőként stb. emberül, jóindulatúan viselkedtek, tisztességesek voltak, becsületből helyt álltak. Ma is példaadó az a gerincesség, amiért aztán meghúzkodták, meghurcolták Őket…

 

Rájuk emlékezünk ezzel a – 4-5 naponta jelentkező – sorozattal ma mi, a SZEF, akik szellemi (értelmiségi) munkakört betöltő, hivatalt viselő alkalmazottak, hivatalnokok vagyunk, közszolgák, közszolgálatot ellátók, közszolgálati munkakört betöltők. A SZEF tevékenységi köre, működési területe, az általa képviselt szakmák ugyanis mind közszolgálati területek.

 

( A sorozat első részét 2018. okt. 22-én közöltük a könyvtári dolgozóknak tisztelegve /Doboz község, Békés megye/, a harmadik része a békéscsabai tanácselnökké lett Fekete Pálról, egy tanáremberről szól – néhány nap múlva – Szerk.)

 

0
0
0
s2sdefault

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. További információk

Rendben

Weboldalunk bizonyos területein sütiket („cookies”) alkalmazunk. A sütik lehetővé teszik a weboldal számára, hogy felismerje, amennyiben Ön korábban azt már meglátogatta. A sütik segítenek nekünk megérteni, hogy a weboldal melyik része a legnépszerűbb, mert látni engedik, hogy látogatóink mely oldalakra lépnek be és mennyi időt töltenek ott. Ennek tanulmányozásával a weboldalt jobban tudjuk igazítani az Ön igényeihez, és még változatosabb felhasználói élményt tudunk nyújtani Önnek azáltal, hogy a sütik egyebek mellett megjegyzik a beállításokat, így nem kell azokat újra bevinnie, ha egy új oldalra lép, emlékeznek az Ön által korábban bevitt adatokra, ezért azokat nem kell újra begépelnie, elemzik a honlap használatát annak érdekében, hogy az így nyert információk felhasználásával végrehajtott fejlesztések eredményeként az a lehető legnagyobb mértékben az Ön elvárásai szerint működjön, könnyen megtalálja az Ön által keresett információt, és figyelemmel kísérik hirdetéseink hatékonyságát.