Mayer Lajos a FERPA élén

 

Tájékoztató a FERPA (Fédération Européenne des Retraités et des Personnes Agées/ European Federation of Retired and Older People) 8. kongresszusáról (2018. október 16-17.), Brüsszelből, ahol elnökké választották Dr. Mayer Lajost, a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) Nyugdíjas Választmányának elnökét.

Ezzel a SZEF mindkét rétegszervezetének elnöke (mint honlapunk is korábban beszámolt róla) bekerült az európai szakszervezeti vezetők körébe, hiszen Nagy Viktória, a SZEF Ifjúsági Tagozatának (SZEFIT) elnöke 2017. december 12-e óta az ETUC Ifjúsági Bizottságának elnöke.  

                                                          

 

A FERPA az ETUC (Európai Szakszervezeti Szövetség) egyik fontos rétegszervezete, az Idősek és Nyugdíjasok Európai Szövetsége (FERPA) ma az eu-i nyugdíjas és idős emberek legreprezentatívabb szervezete, tevékenysége fókuszában a szociális védettség fejlesztése/erősítése áll, különös tekintettel a nyugdíjakra, az egészség gondozására, a társadalmi kirekesztődés elleni harcra és a szegénységre. A FERPA 25 európai ország 39 nyugdíjas tagszervezetét tömöríti, mintegy 10 millió egyéni, tagdíjat fizető tagja van. A FERPA 8. kongresszusa 2018. október 16-17-án ült össze Brüsszelben (a 7. kongresszust 2015-ben Budapesten rendezték).

 

A lakosság 20%-a

 

Üdvözlő beszédükben a házigazda belga szakszervezetek igazgatói (FGBT-ABVV és CSC-ACV) felhívták a figyelmet az európai nyugdíjasok és idősek erejére, akik a lakosság több mint 20%-át teszik ki. Mint mondták: fontos politikai tényezőt jelentenek, amit jól kell felhasználni a nyugdíjak emeléséért folytatott harcban. A nők ebben a tekintetben a férfiakkal szemben majdnem 28%-os hátrányban vannak. Sajnos az európai szociális biztonság elavult, manapság háttérbe szorult. Ők a megélhetéshez tisztességes belga nyugdíjat (min. 1128 €-t) követelnek és azt, hogy a nyugdíjak mértékét ne a maradék elv alapján állapítsák meg.

A minimum: 1128 euro

 

Az ideiglenesen megbízott FERPA főtitkár beszélt a nehézségekről és az elvégzett munkáról. Felkérte a kongresszust, hogy a küldöttek használják fel az Európai Parlament képviselőinek választását és követeljék a nyugdíjasok helyzetének javítására irányuló javaslatok beillesztését a programjukba. A FERPA törekszik továbbra is a generációk közötti fontos párbeszéd folytatására.

Az elnök (értsd: a tisztújításig – Szerk.), Michel Devacht visszatekintve az elmúlt időszakra ecsetelte a főtitkár, Carla Cantone lemondásával járó nehézségeket. Carla a pártja felkérésére parlamenti képviselői jelöltként indult, majd meg is választották őt. Politikai szerepvállalása miatt meg kellett válnia a FERPA-ban betöltött posztjától. Michel felhívta a figyelmet arra, hogy a 2015-ös budapesti és a 2017. évi középidős római kongresszus határozatainak további végrehajtásával kell foglalkozni az eredmények elérése érdekében.

 

A nők egyenjogúságának elismertetése

 

Ana Martinez Lopez, a Nőbizottság elnöke ismertette a bizottság szerteágazó tevékenységét, amelyet a nők egyenjogúságának elismertetéséért és az ellenük elkövetett erőszak felszámolásáért tettek az elmúlt időszakban.

A Pénzügyi Bizottság vezetője, a francia Michéle Jacotey beszámolt a költségvetéssel kapcsolatos néhány negatívumról, így gondjai voltak a 2018. évi költségvetés összeállításával, ami a hiányzó kincstárnok feladata lett volna. Sajnos 2013 óta a szervezet 24 ezer €-os hiányt görget maga előtt, ez csak lassan csökken, ezért takarékosabb munkavitelre kell áttérni.

 

A minimál bérekhez történő arányosítás

 

A beszámolókhoz hozzászólók fontos javaslatokat tettek, pl. azt, hogy a FERPA kezdje el az európai nyugdíjaknak a minimál bérekhez történő arányosítását és egy kötelező mértékű, a tisztességes megélhetéshez szükséges minimál nyugdíj megállapítását. A franciák szerint, ha az idősek bevétele csökken, az a belső vásárlóerőre is negatív hatással van, amellett megnő az elszegényedés veszélye. Náluk is romlik az idősek egészségügyi ellátása. A svájci küldött javaslatot tett arra, hogy a FERPA írjon a török kormánynak egy tiltakozó levelet, mert a kisázsiai kormány rendelkezése törvényen kívül helyezte a török tagszervezetünket, ezért nem is tudtak elutazni a kongresszusra. Ezt a levelet el is küldtük.

 

 

Köztisztviselőknek 35 órás munkahetet!

Érdekes akcióról számolt be a spanyol (baszk) küldött, ők folyamatosan, minden hétfőn országszerte több ezres nyugdíjas tüntetést szerveznek, hogy a nyugdíjak legalacsonyabb mértéke érje el, illetve haladja meg a spanyolországi szegénységi küszöböt, és az legyen a minimálbérek legalább 60%-a. A portugálok elmondták, hogy a dolgozók helyzete náluk is nehezedik, de a parlamenti választásokra szociális tervet adnak át a pártoknak és követelik a köztisztviselők részére a 35 órás munkahetet. A felszólalók szerint haladéktalanul fel kell számolni az adóelkerülés lehetőségét a tagországokban és igazságos adóztatást kell bevezetni, azaz aki többet keres, az többel járuljon hozzá országa költségvetéséhez - ez is segítene felszámolni az elszegényedést. Az osztrák küldött hiányolta, hogy a német, az északi és a lengyel nyugdíjas szervezetek nem tagjai a FERPA-nak, amit sürgősen orvosolni kellene.

 

Az ETUC főtitkára, Luca Visentini beszédében támogatta a FERPA szavazati jogának megadását, azonban azt, mint mondta néhány ETUC tagország küldöttsége ellenzi, őket kell erről meggyőzni és akkor az eddigi 60% helyett el lehetne érni a szükséges kongresszusi szavazatok 68%-át.

Elmondta, az ETUC fellép a szigorodó európai gazdasági trend ellen. A szociális jólét elérése érdekében fel kell használni a Göteborgban aláírt EU Szociális Pillér ajánlásait, hogy visszatérhessünk a szociális Európa elérésének útjára. Ami most látható, érzékelhető, az nem az.

 

 

Az ETUC fő prioritásai

 

 

Az ETUC jelenlegi fő prioritásai: Európában strukturális reformra van szükség, amiben a bérek és a nyugdíjak közelítenek a megélhetéshez szükséges tisztességes jövedelem mértékéhez; ez nem csak a munkavállalók, nyugdíjasok érdeke, de növelné a belső vásárló erőt, ami nélkül kétséges a gazdaság fejlődése; a jövedelmek konvergenciájának elérése, mert tarthatatlan a sokszor tízszeres egyéni bevételek különbsége, ez társadalmi zavart okozhat; a változás követése: megfelelő válaszokat kell adni a klímaváltozásra, a digitalizáció térhódítására. Fel kell mérni a munkavállalókra gyakorolt hatást, jobban el kell terjeszteni az atipikus munkahelyeket, amelyek már is mintegy 1/3-ot tesznek ki. A migrációt az EU képtelen kezelni, nincs szolidaritás a tagországok között, ezért „az EU szégyellje magát” (sic). Egy ilyen tehetetlenség tovább rombolja a helyzetet, mert a migráció nem fog megszűnni. Az ETUC arra törekszik, hogy az Európai Unió védje meg állampolgárait biztonsági és szociális szempontból egyaránt.

 

A kongresszusi delegáltak elfogadták a FERPA új Alapszabályát (FERPA Constitution), az új Szervezeti és Működési Szabályzatot (Rules of Procedure). Tekintettel az előző főtitkárnak, Carla Cantonénak az olasz parlamenti választásokon való indulása miatt történt idő előtti lemondása után kialakult hosszabb, kedvezőtlen átmeneti helyzet jövőbeni elkerülése érdekében főtitkár helyettes pozíció poszt is bekerült az Alapszabályba. A hozzászólók támogatták a lefektetett elveket, a szervezeti változtatást. A ciprusi küldött viszont a nemek közötti egyenjogúság elvére hivatkozva kritizálta a FERPA Nőbizottságának kiemelt szerepét, elnökének hivatalból való részvételét a Végrehajtó és az Irányító Bizottság ülésein.

 

Az új vezetőség

 

Tekintettel arra, hogy a FERPA tisztségviselőinek, a bizottságok tagságának mandátuma lejárt ezért először is új főtitkár választottak az olasz Agostino Siciliano (UIL) személyében. Megválasztották az Irányító Bizottságot, az új Végrehajtó Bizottságot, elnökévé a SZEF küldöttét, dr. Mayer Lajost. A főtitkár helyettes a spanyol Angeles Briales, a Nőbizottság elnöke francia, az új kincstárnok az olasz Tino Fumagalli. A választások lebonyolítása után formálisan is megalakult a FERPA új vezetősége.

A képen balról a negyedik Luca Visentini, ETUC főtitkár, jobbról a második Agostino Siciliano, az új FERPA főtitkár

 

Mayer Lajos (köszönő) beszéde

 

Tisztelt Küldöttek, Barátaim! – kezdte felszólalását Dr. Mayer Lajos. Majd így folytatta: Nagyon köszönöm a támogatásotokat és szeretném kifejezni, mennyire megtiszteltetve érzem magam, hogy a növekvő FERPA közösség egyik vezetője lettem. Növekvő, mert remélem mindenki eléri a nyugdíjas kort és még messze azon túli éveket is.

Ez egy történelmi pillanat, mivel még senki sem lett FERPA elnök Európának ebből a részéből. Elvállalom ezeket a számomra új feladatokat tudván, hogy támaszkodhatok az elkötelezett FERPA tagokra, az Iroda személyzetére és az elődömre.

Különös elismerés illeti Michel Devacht elnököt az útmutatásáért, de a FERPA érdekében folytatott tartós és önzetlen szolgálatáért is.

Köszönet a magyar szakszervezeti kollégáknak, akik jelöltek és támogatták a megválasztásomat.

Szeretném kifejezni elismerésemet a barátaimnak is, azoknak, akikkel megismerkedtem azon az úton, amely során a FERPA-t jobban elfogadtatjuk Európában.

Nekünk, mint Európa kevésbé fiatal, de erős állampolgárainak általában nagy figyelmet kell szentelnünk a politikai háttérre annak meghatározása érdekében, hogy mi lenne a FERPA és a tagjaink legjobb érdeke. A következő ilyen fontos alkalom lesz az Európai Parlament tagjainak megválasztása és az Európai Szakszervezeti Szövetség (ETUC) kongresszusa 2019 májusában.

Két sürgető feladatunk van barátunkkal, az új főtitkárral Agostino Sicilianoval, az újonnan megválasztott FERPA tisztségviselőkkel, és természetesen a ti támogatásotokkal együtt. Az egyik ilyen feladat a FERPA teljes szavazati jogának megszerzése az ETUC szervezetén belül, a másik fontos feladat az európai polgári kezdeményezés (ECI) a hosszú távú gondozás európai uniós alapjoggá tételéhez szükséges sikeres eljárás lefolytatása.

Köszönetem a mostani kongresszusunkon egybegyűlteknek. Nincs olyan főtitkár és elnök, aki egyedül képes vezetni a FERPA-t, függetlenül attól, hogy milyen erővel, vagy akarattal rendelkezik, ezért minden tagszervezet aktív részvételére van szükség, mindenkiére, aki hajlandó segíteni és alakítani a jövőnket.

Tanítanunk kell tagjainkat arra, hogyan kell eredményesen bevonni az állampolgárokat demokráciánk érdekében folytatott tevékenységbe. Az aktív állampolgárság felvértezi az embereket a jövő formálására, így ők nem lesznek az események és a társadalmi erők tehetetlen áldozatai.

dear colleagues and friends

kedves kollégák és barátaim

cari colleghi e amici

chers collègues et amis

αγαπητοί συνάδελφοι και φίλοι

liebe Kollegen und Freunde

queridos colegas y amigos

драги колеге и пријатељи

etc.

 

Az üdvözlő listám természetesen nem teljes, ezzel csak azt szeretném bemutatni, hogy sok különböző nyelvet beszélünk itt, de a törekvésünk egy hangon szól az idősödő emberek, a nyugdíjasok jobb életének jobbításáért való törekvéseink sikere érdekében. Örömmel várom a munkám során a kollegialitást, együttműködést a FERPA és az ETUC további eredményeinek sikeres eléréséhez. Még egyszer köszönet mindenkinek.

 

Közreadja Dr. Mayer Lajos jegyzeteit felhasználva:

SZEF Sajtóiroda

 

0
0
0
s2sdefault


A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. További információk

Rendben

Weboldalunk bizonyos területein sütiket („cookies”) alkalmazunk. A sütik lehetővé teszik a weboldal számára, hogy felismerje, amennyiben Ön korábban azt már meglátogatta. A sütik segítenek nekünk megérteni, hogy a weboldal melyik része a legnépszerűbb, mert látni engedik, hogy látogatóink mely oldalakra lépnek be és mennyi időt töltenek ott. Ennek tanulmányozásával a weboldalt jobban tudjuk igazítani az Ön igényeihez, és még változatosabb felhasználói élményt tudunk nyújtani Önnek azáltal, hogy a sütik egyebek mellett megjegyzik a beállításokat, így nem kell azokat újra bevinnie, ha egy új oldalra lép, emlékeznek az Ön által korábban bevitt adatokra, ezért azokat nem kell újra begépelnie, elemzik a honlap használatát annak érdekében, hogy az így nyert információk felhasználásával végrehajtott fejlesztések eredményeként az a lehető legnagyobb mértékben az Ön elvárásai szerint működjön, könnyen megtalálja az Ön által keresett információt, és figyelemmel kísérik hirdetéseink hatékonyságát.