Orbán válasza a sztrájkbizottságunknak

Írta: Földiák András

 

Az Országos Közszolgálati Sztrájkbizottság (OKSZ) által Orbán Viktor miniszterelnöknek 2019. március 20-án benyújtott sztrájkköveteléseket és tárgyalási kezdeményezést tartalmazó levélre a Sztrájktörvény 2. § (2) bekezdésében foglaltak alapján a kormány öt napon belül válaszolt. A március 25-én 18 óra 22 perckor érkezett levélben Szalay-Bobrovniczky Vince helyettes államtitkár a tárgyalások megkezdését megelőzően nyilatkozatot kér arról, hogy a sztrájkot kezdeményező szakszervezet rendelkezik a tisztviselők többségének felhatalmazásával.  

Az 1994-ben kötött megállapodás szerint a kormányzati igazgatás területén csak e többség birtokában szervezhető sztrájk. És mivel a Sztrájkbizottságban résztvevő kilenc szakszervezet egyike a  Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ), valamint a sztrájkkövetelések 3. pontja szerint az OKSZ képviseli az MKKSZ kormányzati tisztviselők és önkormányzati köztisztviselők keresetének rendezésére irányuló sztrájkkövetelését, így a kért nyilatkozatot rövid időn belül meg fogja küldeni a bizottság a kormány képviselője számára.

 

 

Földiák András

az OKSZ elnöke

0
0
0
s2sdefault

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. További információk

Rendben

Weboldalunk bizonyos területein sütiket („cookies”) alkalmazunk. A sütik lehetővé teszik a weboldal számára, hogy felismerje, amennyiben Ön korábban azt már meglátogatta. A sütik segítenek nekünk megérteni, hogy a weboldal melyik része a legnépszerűbb, mert látni engedik, hogy látogatóink mely oldalakra lépnek be és mennyi időt töltenek ott. Ennek tanulmányozásával a weboldalt jobban tudjuk igazítani az Ön igényeihez, és még változatosabb felhasználói élményt tudunk nyújtani Önnek azáltal, hogy a sütik egyebek mellett megjegyzik a beállításokat, így nem kell azokat újra bevinnie, ha egy új oldalra lép, emlékeznek az Ön által korábban bevitt adatokra, ezért azokat nem kell újra begépelnie, elemzik a honlap használatát annak érdekében, hogy az így nyert információk felhasználásával végrehajtott fejlesztések eredményeként az a lehető legnagyobb mértékben az Ön elvárásai szerint működjön, könnyen megtalálja az Ön által keresett információt, és figyelemmel kísérik hirdetéseink hatékonyságát.