Nagyvilág

Óvjuk meg a közigazgatásban dolgozók egészségét!

A COVID-19 járvány második hullámában a közigazgatásban dolgozók is fokozott fertőzésveszélynek vannak kitéve, hasonlóan az egészségügyben, az oktatásban és a szociális ágazatokban dolgozókhoz.

 A különböző állami intézmények – különösen a kormányhivatalok – dolgozói rendszeresen találkoznak fertőzött ügyfelekkel, személyesen kell megjelenniük a fertőzésveszélynek fokozottan kitett helyszíneken, esetükben ezért a munkavédelmi szabályok szigorú betartására, betartatására és ellenőrzésére is fokozott figyelmet kell fordítani.

 Ha egy kormánytisztviselő megfertőződik, akkor nem csupán egy munkavállaló kieséséről van szó, hanem az általa ellátott állami feladat, a minden állampolgár számára fontos közfeladat ellátása is veszélybe kerül.

Közös gondolkodás indult a lakhatási helyzet javítására- írja az Infostart

 

"Két-három millió embert érinthet itthon a lakhatási nehézség- vélekedett a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma titkára.

A társadalom egyre szélesebb rétegeit érinti közelről a lakhatási válság. Lassan már az állami szférában dolgozók sem tudnak egy albérletet vagy egy lakáshitelt megfizetni – mondta Dvorácskó Balázs, a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) szervezési titkára a szervezet pénteki internetes kerekasztalbeszélgetése kapcsán, ahol bemutatták a témában készült legújabb tanulmányt."

A teljes cikk:https://infostart.hu/belfold/2020/11/30/kozos-gondolkodas-indult-a-lakhatasi-helyzet-javitasara 

 

Szakszervezetek és lakhatás: Nemzetközi példák, hazai lehetőségek

A magyarországi lakhatási válság egyre mélyül, és nagyjából 2-3 millió embert érint a lakhatási szegénység valamilyen formája. Különösen rossz helyzetben vannak az alulfinanszírozott kulcságazatok (egészségügy, oktatás, szociális ellátás) pályakezdő dolgozói, de a probléma kiterjed a legtöbb dolgozói csoportra is.

Mit tehetnek a szakszervezetek ma, hogy mérsékeljék tagjaik lakhatási problémáit?

Milyen külföldi példákat ismerünk, amikor szakszervezetek lakhatási kérdésekben aktívan fellépnek?

Ezekre a kérdésekre válaszol a Friedrich Ebert Alapítvány (FES) legújabb kiadványa, amely a Periféria Központ kutatásának az eredményeit mutatja be, és amely a Szakszervezetek Együttműködési Fórumával (SZEF) és a Pedagógusok Szakszervezetével (PSZ) együttműködésben készült.

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. További információk

Rendben

Weboldalunk bizonyos területein sütiket („cookies”) alkalmazunk. A sütik lehetővé teszik a weboldal számára, hogy felismerje, amennyiben Ön korábban azt már meglátogatta. A sütik segítenek nekünk megérteni, hogy a weboldal melyik része a legnépszerűbb, mert látni engedik, hogy látogatóink mely oldalakra lépnek be és mennyi időt töltenek ott. Ennek tanulmányozásával a weboldalt jobban tudjuk igazítani az Ön igényeihez, és még változatosabb felhasználói élményt tudunk nyújtani Önnek azáltal, hogy a sütik egyebek mellett megjegyzik a beállításokat, így nem kell azokat újra bevinnie, ha egy új oldalra lép, emlékeznek az Ön által korábban bevitt adatokra, ezért azokat nem kell újra begépelnie, elemzik a honlap használatát annak érdekében, hogy az így nyert információk felhasználásával végrehajtott fejlesztések eredményeként az a lehető legnagyobb mértékben az Ön elvárásai szerint működjön, könnyen megtalálja az Ön által keresett információt, és figyelemmel kísérik hirdetéseink hatékonyságát.