Partneri kapcsolatok építése kezdődött a 18. kerületi foglalkoztatottak érdekében

2020. június 11-én a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának (SZEF) budapesti koordinációjának vezetésével 1,5 órás találkozóra került sor a 18. kerület vezető tisztségviselőivel.

A szakszervezeti képviselők azzal a szándékkal érkeztek, hogy magas szintű jogszabály által meghatározott helyi szintű érdekegyeztető fórum elindítását készítsék elő, ami elősegítené az önkormányzat fenntartásában lévő intézményekben dolgozók bevonását az őket érintő kérdések véleményezési, egyeztetési folyamataiba. Több pozitív lépés történt az elmúlt hónapokban az önkormányzat és a szervezett szakszervezeti csoportok között, így megvan a nyitottság a magasabb szintű együttműködés megteremtésére. A felek átbeszélték a veszélyhelyzetben szerzett tapasztalatokat, valamint az önkormányzati elvonásokból eredő nehézségeket, azok lehetséges kihatását a dolgozókra és a szolgáltatásokra.

A felek megállapodtak, hogy egy hónap múlva újra tárgyalnak, valamint a tagszervezetek ennek tudatában folytatják a bölcsődei, óvodai, kulturális, valamint a hivatali területen a szakszervezeti tagság népszerűsítését, ahol lehetőség van a kollektív szerződések előkészítését.

Az önkormányzat részéről jelent volt dr. Ronyecz Róbert jegyző, Kőrös Péter és Petrovai László alpolgármester urak.

A SZEF részéről jelen volt Dobrovits Orsolya, a SZEF budapesti koordinátora, Halasi Nikolett a Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezete XVIII. Kerületi Alapszervezetének (BDDSZ) titkára, Szűcs Viktória a BDDSZ elnöke (SZEF alelnök), Sinkovicsné Pirigyi Katalin a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) kerületi titkára, Hományi András a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) alapszervezeti titkára, valamint Dvorácskó Balázs a SZEF szervezési titkára.

0
0
0
s2sdefault

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. További információk

Rendben

Weboldalunk bizonyos területein sütiket („cookies”) alkalmazunk. A sütik lehetővé teszik a weboldal számára, hogy felismerje, amennyiben Ön korábban azt már meglátogatta. A sütik segítenek nekünk megérteni, hogy a weboldal melyik része a legnépszerűbb, mert látni engedik, hogy látogatóink mely oldalakra lépnek be és mennyi időt töltenek ott. Ennek tanulmányozásával a weboldalt jobban tudjuk igazítani az Ön igényeihez, és még változatosabb felhasználói élményt tudunk nyújtani Önnek azáltal, hogy a sütik egyebek mellett megjegyzik a beállításokat, így nem kell azokat újra bevinnie, ha egy új oldalra lép, emlékeznek az Ön által korábban bevitt adatokra, ezért azokat nem kell újra begépelnie, elemzik a honlap használatát annak érdekében, hogy az így nyert információk felhasználásával végrehajtott fejlesztések eredményeként az a lehető legnagyobb mértékben az Ön elvárásai szerint működjön, könnyen megtalálja az Ön által keresett információt, és figyelemmel kísérik hirdetéseink hatékonyságát.