A Klubrádió vendége volt Csóti Csaba

Bolgár György Megbeszéljük című műsorának vendége volt, Csóti Csaba, ahol a tegnap bejelentett gazdasági intézkedések munkavállalókat érintő szabályozásokról beszélgettek. Csót Csaba elmondta a bejelentés során nem kerültek meghatározásra gyakorlati kérdések és a közszféra munkavállalóit érintő intézkedések során sem tapasztalják a kemény munka ellenértékét.

Hangsúlyozta, a szakszervezetek és a kormány kapcsolatában nem változott ebben a nehéz helyzetben sem, a megkereséseikre sem érkezett érdemi válasz.

Ezzel a mentalitással ellentétben példaként említette a szomszédos Ausztriát, ahol a most beköszöntött válság kezelésének első lépése az volt, hogy a kormány a szakszervezetekkel karöltve kezdte el kidolgozni azt a tervet, amely gazdaságuk megmentésére és a munkavállalóik, polgáraik segítségét szolgálta.

A teljes interjú  itt hallgatható vissza, amiben Csóti Csaba 0:38-tól hallható :


https://www.klubradio.hu/archivum/megbeszeljuk-2020-aprilis-06-hetfo-1600-9808

Ugyanebben a műsorban vendég volt még dr. Bárdos Judit, a BRDSZ tagszervezet elnöke, akivel az interjú meghallgatható itt:
https://www.brdsz.hu/dokumentumok/hirek/757-bardos-judit-a-klubradioban

0
0
0
s2sdefault

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. További információk

Rendben

Weboldalunk bizonyos területein sütiket („cookies”) alkalmazunk. A sütik lehetővé teszik a weboldal számára, hogy felismerje, amennyiben Ön korábban azt már meglátogatta. A sütik segítenek nekünk megérteni, hogy a weboldal melyik része a legnépszerűbb, mert látni engedik, hogy látogatóink mely oldalakra lépnek be és mennyi időt töltenek ott. Ennek tanulmányozásával a weboldalt jobban tudjuk igazítani az Ön igényeihez, és még változatosabb felhasználói élményt tudunk nyújtani Önnek azáltal, hogy a sütik egyebek mellett megjegyzik a beállításokat, így nem kell azokat újra bevinnie, ha egy új oldalra lép, emlékeznek az Ön által korábban bevitt adatokra, ezért azokat nem kell újra begépelnie, elemzik a honlap használatát annak érdekében, hogy az így nyert információk felhasználásával végrehajtott fejlesztések eredményeként az a lehető legnagyobb mértékben az Ön elvárásai szerint működjön, könnyen megtalálja az Ön által keresett információt, és figyelemmel kísérik hirdetéseink hatékonyságát.