Cikkajánló 2019. február 05.

Írta: SZEF Iroda

Tartalom: Összeomolhat a vidéki közlekedés Magyarországon?, Lassan kihalnak a magyar szakik: nagyon kevés diák vágyik az építőiparba, Eurostat: Egyetlen egészséges nyugdíjas éve sem lesz az átlagos magyarnak, Megvan, Kövér mivel büntetné az ellenzéki képviselőket a parlamenti tiltakozásukért, Ballai Attila lesz a szerdán újrainduló Magyar Nemzet főszerkesztője, Fontos pert vesztett el a magyar állam - sok milliárdot bukhat az ország, Egyre kevesebb kamatadó folyik be az államhoz, Végleg elvenné Palkovics az MTA kutatóintézeteinek alapfinanszírozását, végveszélybe kerülhet a munkájuk, Az Európai Bizottság is vizsgálja a magyar túlóratörvényt, Válságban van a baloldali identitás, Éjszaka csőd miatt leállt a Germania légitársaság, Ma van a biztonságos internet napja, Egyre kékebbek lehetnek a világ vizei, Rengeteg sört ittunk tavaly

 

SZAKSZERVEZET, A MUNKA VILÁGA

Összeomolhat a vidéki közlekedés Magyarországon?

Miután a kormány döntése nyomán csak 5 százalékos bérfejlesztést kapnak a volánosok, a szakszervezet attól retteg, hogy már nemcsak járművezetők, hanem karbantartók is tömegével hagyják el a szakmát, amivel veszélybe sodorná a szolgáltatás ellátását.

https://www.napi.hu/magyar_vallalatok/volan-szakszervezet-bermegallapodas-2019.678119.html

Lassan kihalnak a magyar szakik: nagyon kevés diák vágyik az építőiparba

Alig tanulnak építőipar szakmát a gyerekek, pedig 90 helyen képzik a szakembereket. A szakszervezet szerint lépni kell: képzési központokra, egységes tantervre van szükség.

https://www.penzcentrum.hu/karrier/lassan-kihalnak-a-magyar-szakik-nagyon-keves-diak-vagyik-az-epitoiparba.1074493.html?utm_source=hirkereso_es_kapu&utm_medium=penzcentrum_linkek&utm_campaign=hiraggregator%27..%27

 

Eurostat: Egyetlen egészséges nyugdíjas éve sem lesz az átlagos magyarnak

A hatvanadik születésnapjára már nem egészséges a legtöbb magyar, az egészségben töltött évek száma jóval kevesebb, mint az EU-átlag.

Azt tudjuk, hogy a várható élettartam szempontjából rosszul áll Magyarország, de még rosszabb a helyzet, ha azt nézzük, hány évet tölt el egészségben egy magyar. Az Eurostat most ezt vizsgálta, az eredményre pedig nem lehetünk büszkék.

https://hvg.hu/gazdasag/20190204_Eurostat_egyetlen_egeszseges_nyugdijas_eve_sem_lesz_az_atlagos_magyarnak

 

KÖZÉLET

Megvan, Kövér mivel büntetné az ellenzéki képviselőket a parlamenti tiltakozásukért

A túlóratörvény elleni tiltakozásuk miatt az ellenzéki képviselők egy havi tiszteletdíját vonnák meg

https://hvg.hu/itthon/20190204_Megvan_Kover_mivel_buntetne_az_ellenzeki_kepviseloket_a_parlamenti_obstrukcioert

 

Ballai Attila lesz a szerdán újrainduló Magyar Nemzet főszerkesztője

Ballai Attila a Közgazdaságtudományi Egyetem elvégzése után azonnal az újságírói pályára lépett, dolgozott az Esti Hírlapnál, a Pesti Hírlapnál, a Népszavánál, a Magyar Nemzetnél, majd a Magyar Időknél. Tudósított öt olimpiáról, több tucat világ- és Európa-bajnokságról, munkatársból rovatvezető, a Magyar Nemzetnél lapszerkesztő lett.

http://www.origo.hu/itthon/20190205-ballai-attila-magyar-nemzet-foszerkesztoje.html

 

GAZDASÁG

Fontos pert vesztett el a magyar állam - sok milliárdot bukhat az ország

Magyarországnak 73 millió eurót plusz kamatokat kell fizetnie a Sodexónak, az utalványos piac átalakítása miatt – döntött első fokon a Világbank mellett működő választott bíróság, az International Center for Settlement of Investment Disputes (ICSID).

https://www.napi.hu/nemzetkozi_vallalatok/sodexo-cafeteria-utalvany-icsid-per.678124.html

 

Egyre kevesebb kamatadó folyik be az államhoz

Alig 20 milliárd forintnyi kamatadó folyt be 2017-ben az államhoz, ami nem csoda, miután a bankok alig fizetnek már kamatot. Árfolyamnyereségadó sok folyt be, hiszen a tőzsde száguldott, a 2018-as adóévben viszont a kisbefektetők buktak a részvénypiacon.

https://www.napi.hu/magyar_gazdasag/kamatado-bevetel-allampapir.677930.html

 

Végleg elvenné Palkovics az MTA kutatóintézeteinek alapfinanszírozását, végveszélybe kerülhet a munkájuk

Több mint 1 milliárd forintot vonna el a kormány a Magyar Tudományos Akadémia humán- és társadalomtudományi kutatóintézeteitől a Palkovics László Innovációs- és Technológiai Minisztériuma által felügyelt Nemzeti Kutatási és Innovációs Hivatal (NKIH) belső előirányzata szerint. Erről, és az általuk januárban megismert kormányzati terveknek a magyar tudomány és kultúra létét veszélyeztető javaslatairól fogalmazták meg észrevételeiket az MTA kutatóiból és kutatóhálózat alkalmazottaiból álló Dolgozói Fórum képviselői.

https://merce.hu/2019/02/04/vegleg-elvenne-palkovics-az-mta-kutatointezeteinek-alapfinanszirozasat-vegveszelybe-kerulhet-a-munkajuk/

 

KÜLFÖLDI KITEKINTÉS

Az Európai Bizottság is vizsgálja a magyar túlóratörvényt

Már a Magyar Szakszervezeti Szövetség beadványa előtt vizsgálta az Európai Bizottság a munka törvénykönyve decemberben elfogadott módosítását – írja a hvg.hu.

https://adozona.hu/munkajog/Az_Europai_Bizottsag_is_vizsgalja_a_magyar__XD3X2H#rss

 

Válságban van a baloldali identitás

A Századvég jogi szakértője szerint válságban van az európai baloldali identitás, képviselőinek nincs valódi programjuk, ezt pedig erőszakkal próbálják leplezni.

http://www.origo.hu/nagyvilag/20190205-szazadveg-valsagban-van-a-baloldali-identitas.html

 Éjszaka csőd miatt leállt a Germania légitársaság

A Germania fizetésképtelenségről tett bejelentést a Berlin-Charlottenburg kerületi bíróságon. A német légitársaság február 5-ére virradóra leáll – írta meg a Welt.

https://24.hu/kulfold/2019/02/05/germania-csod/

 

EGYÉB

Ma van a biztonságos internet napja

Ma, a biztonságos internet napján hatóságok, informatikai cégek, civil szervezetek és gyerekek összefogásával hívják fel a figyelmet a biztonságosabb internetezés fontosságára és alapvető szabályaira.

http://propeller.hu/itthon/3399306-van-biztonsagos-internet-napja?utm_source=hirkereso.hu&utm_medium=referral

 

Egyre kékebbek lehetnek a világ vizei

Egyre kékebb lehet a "kék bolygó": a hőmérséklet emelkedésével a világ vizeinek színe egyre kékebb lesz a kutatók szerint.

http://www.origo.hu/tudomany/20190205-egyre-kekebbek-lehetnek-a-vilag-vizei-a-klimavaltozassal.html

 

Rengeteg sört ittunk tavaly

Tavaly mennyiségben 4, értékben 11 százalékkal nőtt a sör magyarországi kiskereskedelmi értékesítése, és meghaladta a 150 milliárd forintot - írta a Világgazdaság a Nielsentől kapott adatok alapján.

http://www.origo.hu/gazdasag/20190205-tavaly-tovabb-nott-a-sorpiac-magyarorszagon.html

0
0
0
s2sdefault

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. További információk

Rendben

Weboldalunk bizonyos területein sütiket („cookies”) alkalmazunk. A sütik lehetővé teszik a weboldal számára, hogy felismerje, amennyiben Ön korábban azt már meglátogatta. A sütik segítenek nekünk megérteni, hogy a weboldal melyik része a legnépszerűbb, mert látni engedik, hogy látogatóink mely oldalakra lépnek be és mennyi időt töltenek ott. Ennek tanulmányozásával a weboldalt jobban tudjuk igazítani az Ön igényeihez, és még változatosabb felhasználói élményt tudunk nyújtani Önnek azáltal, hogy a sütik egyebek mellett megjegyzik a beállításokat, így nem kell azokat újra bevinnie, ha egy új oldalra lép, emlékeznek az Ön által korábban bevitt adatokra, ezért azokat nem kell újra begépelnie, elemzik a honlap használatát annak érdekében, hogy az így nyert információk felhasználásával végrehajtott fejlesztések eredményeként az a lehető legnagyobb mértékben az Ön elvárásai szerint működjön, könnyen megtalálja az Ön által keresett információt, és figyelemmel kísérik hirdetéseink hatékonyságát.