Cikkajánló 2019. január 21.

Írta: SZEF Iroda

Tartalom: Boros Péterné: sztrájkot hirdettünk, de tárgyalásokra készülünk , Szinte mindenhol tiltakoztak ma vidéken a rabszolgatörvény ellen, Ellenálló-képtelenség: csodára (sztrájkra) várva - friss felmérés, Ma már a tüntetés sem mondható kockázatmentesnek, hát még a sztrájk , 50-70 oktatót küldenek el az ELTE-ről, az Oktatói Hálózat szerint a leépítés indokolatlan és káros, Orbán pénz helyett nemzeti büszkeséget ad a szegényeknek, Közösség vagy ideológia? Őszintén a családokról, Itt tartunk: ennyivel többre futja egy átlag szlováknak, mint egy magyarnak, A szakképzett munkaerő hiánya vezet a legtöbb megszűnéshez: 953 vállalkozás húzta le a rolót tavaly a megyében, Ahol éppen 30 ezer tanár sztrájkol az oktatás minősége miatt, Németországban vége lehet a száguldozásnak, Nemet mondtak Trump ajánlatára, Több mint száz éves periódusos rendszer hevert az egyetem alatt, Pazar szőlőtermést jósoltak a Vince-napi vesszővágáson

SZAKSZERVEZET, A MUNKA VILÁGA

Boros Péterné: sztrájkot hirdettünk, de tárgyalásokra készülünk

Boros Péterné a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének elnöke hozzátette, nemzeti munkaügyi kerekasztal létrehozását indítványozzák, valamint a kormánytól egyenlő partnerségen alapuló, érdemi megbeszélést akarnak, és követelik, hogy valamennyi közszolgálati bértarifarendszer kiindulópontja a mindenkori minimálbér legyen - írja az MTI.

https://www.hrportal.hu/hr/boros-peterne-sztrajkot-hirdettunk--de-targyalasokra-keszulunk-20190120.html

 

Szinte mindenhol tiltakoztak ma vidéken a rabszolgatörvény ellen- SZOMBAT

Főleg a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MaSzSz) által szervezett, országot lefedő események nyomán ma bizonyosan több mint tízezer ember követelte országszerte, és az összes megyeszékhelyen a rabszolgatörvény kormány általi visszavonását, és emberséges munkakörülményeket….

https://merce.hu/pp/2019/01/19/kozel-60-helyen-tuntetnek-a-rabszolgatorveny-es-a-kormany-politikaja-ellen-percrol-percre-a-mercen/szinte-mindenhol-tuntettek-ma-videken-a-rabszolgatorveny-ellen/

Földiák András SZEF elnök 2019. január 19-én a Szentendrén megtartott demonstráción beszélt.

Ellenálló-képtelenség: csodára (sztrájkra) várva - friss felmérés

A kormány politikájában csalódott tömegek, civilek, sőt az ellenzék is a szakszervezetektől és egy országos sztrájktól várja a csodát. Közben egyetlen hónap alatt 77-ről 70 százalékra csökkent azoknak a száma, akik ellenzik a túlóratörvényt – derül ki a Publicus Intézet lapunk számára készült kutatásából.

https://nepszava.hu/3022268_ellenallo-keptelenseg-csodara-sztrajkra-varva-friss-felmeres

 

Ma már a tüntetés sem mondható kockázatmentesnek, hát még a sztrájk

A Fidesz már 2010-ben, kormányra kerülve pontosan tudta az irányvonalat, azt, hogy honnan hova akar eljutni, s tudatos lépésekkel gyengítette a sztrájkjogot és a szakszervezeteket is – véli Berki Erzsébet, kutató, a munkaügyi kapcsolatok szakértője. A szakszervezetek elég régóta azt gondolják, hogy a forradalom nem az ő feladatuk – ismeri el.

https://hirklikk.hu/kozelet/ma-mar-a-tuntetes-sem-mondhato-kockazatmentesnek-hat-meg-a-sztrajk/346527/

50-70 oktatót küldenek el az ELTE-ről, az Oktatói Hálózat szerint a leépítés indokolatlan és káros

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem 2019-es költségvetése értelmében a Bölcsészettudományi és a Természettudományi Karnak a felhalmozott hiányuk miatt karonként 250 millió forint megtakarítást kell végrehajtania többek között létszámleépítéssel – mondta a Magyar Időknek még decemberben Sonkoly Gábor, az ELTE BTK dékánja.  Az Oktatói Hálózat most a Facebook-jegyzetben azt írja, hogy megkezdődött a leépítés a két karon, oktatóinak száma várhatóan összesen 50-70 fővel csökken.

https://168ora.hu/itthon/50-70-oktatot-kuldenek-el-az-elte-rol-az-oktatoi-halozat-szerint-a-leepites-indokolatlan-es-karos-162406

 

KÖZÉLET

Orbán pénz helyett nemzeti büszkeséget ad a szegényeknek

Róna Péter közgazdász a Magyar Hangnak nyilatkozott a magyar és az európai bérekről.

A G7 gazdasági szakportál számításai szerint nemcsak a tehetősek jövedelme emelkedett dinamikusan – olvasható a Magyar Hang cikkében.

https://hirklikk.hu/kozelet/orban-penz-helyett-nemzeti-buszkeseget-ad-a-szegenyeknek/346525

 

Közösség vagy ideológia? Őszintén a családokról

A választás éve egyben a családok éve is volt, legalábbis a kormány szerint, amely év végén újabb „nemzeti konzultációt” is kezdeményezett a családok védelméről.  A nemzeti konzultációt el lehetne annyival intézni, hogy újabb ellenségre van szükség, akivel szemben meg lehet védeni a magyarokat. Nem is csak egyszerűen a magyarokat, hanem a magyar családokat, azokat, akiknek gyerekük van. Nehéz is a családvédelmet mint célt vitatni, hiszen ki ne értene egyet azzal, hogy a gyerekeknek, szülőknek jobb legyen?

https://merce.hu/2019/01/20/kozosseg-vagy-ideologia-oszinten-a-csaladokrol/

 

GAZDASÁG

Itt tartunk: ennyivel többre futja egy átlag szlováknak, mint egy magyarnak

Magyarországon egy átlagfizetésből több csirkemellet lehetne venni, mint egy osztrák átlagfizetésből Ausztriában. Az persze már más kérdés, hogy Szlovákiában és az Egyesült Királyságban az ottani átlagfizuból még több csirkére futná. Az Egyesült Királyság és Ausztria vásárlóerejét tekintve messze előzi Szlovákiát és Magyarországot, ám ami hazánkra nézve talán még aggasztóbb, hogy Szlovákiában egy átlagos nettó keresetből sokkal többféle termékből futná többre, mint Magyarországon a magyar nettó átlagbérből.

https://www.penzcentrum.hu/vasarlas/itt-tartunk-ennyivel-tobbre-futja-egy-atlag-szlovaknak-mint-egy-magyarnak.1073967.html

 

A szakképzett munkaerő hiánya vezet a legtöbb megszűnéshez: 953 vállalkozás húzta le a rolót tavaly a megyében

Csongrád megye - A tavaly megszűnt több mint 12 ezer magyar vállalkozás többsége kényszertörlés miatt fejezte be működését, de sokan kényszerültek felszámolásra is. A lapunk által megkérdezett cégvezetők szerint elindulni könnyű, de talpon maradni már nehéz, nem is beszélve a szakképzett munkavállalók hiányáról.

https://www.delmagyar.hu/szeged_hirek/a_szakkepzett_munkaero_hianya_vezet_a_legtobb_megszuneshez_953_vallalkozas_huzta_le_a_rolot_tavaly_a_megyeben/2585772/?utm_source=hirkereso&utm_medium=feed&utm_campaign=hirkereso

 

KÜLFÖLDI KITEKINTÉS

Ahol éppen 30 ezer tanár sztrájkol az oktatás minősége miatt

Ötödik napja sztrájkolnak a tanárok Los Angelesben, követeléseik pedig ismerősek lehetnek a hazai oktatás problémáiból. Az elégedetlen pedagógusok egyelőre nem adják fel, így nem tudni, mikor térnek vissza az utcákról a tantermekbe.

https://24.hu/kulfold/2019/01/18/ahol-eppen-30-ezer-tanar-sztrajkol-az-oktatas-minosege-miatt/

 

Németországban vége lehet a száguldozásnak

A szakszervezetek és környezetvédő szervezetek ajánlata alapján 130 kilométer/órás sebességkorlátozást vetetnének be a német autópályákon - derül ki egy kiszivárgott kormányzati dokumentumból, amiről a Bild Zeitung és a Frankfurter Allgemeine Zeitung is beszámolt.

https://www.portfolio.hu/vallalatok/nemetorszagban-vege-lehet-a-szaguldozasnak.311087.html?utm_source=hirkereso_es_kapu&utm_medium=portfolio_linkek&utm_campaign=hiraggregator

Nemet mondtak Trump ajánlatára

A demokrata párti törvényhozók azonnal visszautasították az elnök felvetését, hogy haladékot adna a fiatal illegális bevándorlóknak a kitoloncolás alól, ha megkapná a pénzt a mexikói határ mentén létesítendő védműre.

https://nepszava.hu/3022395_nemet-mondtak-trump-ajanlatara

 

EGYÉB

Több mint száz éves periódusos rendszer hevert az egyetem alatt

Egy skóciai előadóterem alatt bukkantak a napokban rá véletlenül a világ legrégebbi falitablós periódusos rendszerére. A vászonpapír borítású, porladó tekercs az elsődleges vizsgálatok szerint 1885-ből származik.

http://www.origo.hu/tudomany/20190118-veletlenul-bukkantak-ra-a-vilag-legregebbi-periodusos-rendszerere.html

 

Pazar szőlőtermést jósoltak a Vince-napi vesszővágáson

Remek szőlőtermést, vidám szüretet jósoltak a Kárpát-medencei borrendek és a környékbeli hegyközségek gazdái az Ópusztaszeri Nemzeti Történelmi Emlékparkban a Szent Vince napjához kapcsolódó ünnepségen vasárnap.

https://librarius.hu/2019/01/21/pazar-szolotermest-josoltak-a-vince-napi-vesszovagason/

0
0
0
s2sdefault

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. További információk

Rendben

Weboldalunk bizonyos területein sütiket („cookies”) alkalmazunk. A sütik lehetővé teszik a weboldal számára, hogy felismerje, amennyiben Ön korábban azt már meglátogatta. A sütik segítenek nekünk megérteni, hogy a weboldal melyik része a legnépszerűbb, mert látni engedik, hogy látogatóink mely oldalakra lépnek be és mennyi időt töltenek ott. Ennek tanulmányozásával a weboldalt jobban tudjuk igazítani az Ön igényeihez, és még változatosabb felhasználói élményt tudunk nyújtani Önnek azáltal, hogy a sütik egyebek mellett megjegyzik a beállításokat, így nem kell azokat újra bevinnie, ha egy új oldalra lép, emlékeznek az Ön által korábban bevitt adatokra, ezért azokat nem kell újra begépelnie, elemzik a honlap használatát annak érdekében, hogy az így nyert információk felhasználásával végrehajtott fejlesztések eredményeként az a lehető legnagyobb mértékben az Ön elvárásai szerint működjön, könnyen megtalálja az Ön által keresett információt, és figyelemmel kísérik hirdetéseink hatékonyságát.