Cikkajánló 2018. február 13.

Írta: Kovács Nándor

 Újra sztrájkolnak az önkormányzati dolgozók. Több vállalatnál a figyelmeztető sztrájk napirenden van. Százak sztrájkoltak az egyik miskolci Bosch-gyárban. Háromoldalú konzultatív, véleményező és javaslattevő fórumot alapított hétfőn 16 szervezet KVKF néven. A munkahelyi kiégés. Az állami korrupció szimbóluma lett Orbán veje.

Csütörtöktől sztrájkolnak az önkormányzati dolgozók

https://mno.hu/belfold/csutortoktol-sztrajkolnak-az-onkormanyzati-dolgozok-2446685

és

http://nepszava.hu/cikk/1152636-ujra-sztrajkolnak-az-onkormanyzati-dolgozok

és

http://www.atv.hu/belfold/20180213-ha-teheti-most-intezze-el-az-ugyeit-a-heten-ujabb-sztrajk-kezdodik

Csütörtökön folytatódik az önkormányzati köztisztviselők sztrájkja, amely ezúttal öt napon keresztül tart majd – jelentette be az MTI tudósítása szerint Boros Péterné, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének (MKKSZ) elnöke hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.

xxx

 

KKDSZ:szolidaritás az MKKSZ által szerezett sztrájkbanrésztvevő dolgozókkal

https://szef.hu/rovatok/97-szervezeti-elet/2838-szolidaritas-az-mkksz-altal-szerezett-sztrajkban-resztvevo-dolgozokkal-2

Támogató nyilatkozat.

xxx

 

FIGYELMEZTETŐ SZTRÁJKOK JÖHETNEK

https://magyaridok.hu/gazdasag/figyelmezteto-sztrajkok-johetnek-2784772/

A béremelés mértéke, valamint a bértömegből adható többlet elosztása jelenti a szakszervezeteknek a legnagyobb kihívást, több vállalatnál a figyelmeztető sztrájk is napirenden van – tudtuk meg. A dolgozók számos vállalkozásnál azt tapasztalják, hogy a fizetésekről döntő személy nem mindig annak adja a nagyobb emelést, aki azt valóban megérdemelné, inkább szubjektív szempontokat mérlegel.

xxx

 

Százak sztrájkoltak az egyik miskolci Bosch-gyárban

https://szakszervezetek.hu/dokumentumok/akciok/13326-szazak-sztrajkoltak-az-egyik-miskolci-bosch-gyarban

Bérkövetelés miatt két órára beszüntette a munkát a Bosch-konszern egyik miskolci gyárában az Életre Tervezett Munkavállalók Országos Szakszervezete (ÉTMOSz) hétfőn délelőtt, a szakszervezet szerint sikeres volt a sztrájk.

Ficzere Ferenc, a magyarországi Bosch csoport kommunikációs igazgatója az MTI-nek elmondta: a miskolci Robert Bosch Energy and Body Systems Kft. telephelyén a sztrájkhoz 508 dolgozó csatlakozott a vállalat több mint 2200 állandó munkavállalója közül.A Bosch másik, kéziszerszámokat gyártó telephelye nem vett részt a sztrájkban - tette hozzá.

xxx

 

Visszakérik a korengedményes nyugdíjat

https://www.napi.hu/magyar_gazdasag/visszakerik_a_korengedmenyes_nyugdijat.656662.html

Új véleményező és javaslattevő fórumot alapított több szervezet. Szó lesz rajta az évekkel ezelőtt megszüntetett korengedményes és korkedvezményes nyugdíj helyébe tervezett új rendszer mielőbbi bevezetéséről is. A köztulajdonban működő közszolgáltatásokat közvetlenül érintő gazdasági tárgyú döntések előkészítésében közreműködő háromoldalú konzultatív, véleményező és javaslattevő fórumot alapított hétfőn 16 szervezet (szakmai szövetségek, érdekképviseletek, minisztériumok), Közszolgáltató Vállalkozások Konzultációs Fóruma (KVKF) néven.

xxx

 

Ki nézhet munka után az automatizálás miatt?

http://www.piacesprofit.hu/kkv_cegblog/ki-nezhet-munka-utan-az-automatizalas-miatt/

Az automatizálás a munkahelyek átlagosan mindössze 3 százalékát veszélyezteti a 2020-as évek elejére, az évtized végére azonban ez az arány csaknem 20 százalékra nő, a 2030-as évek közepére pedig 30 százalék körüli lehet – derült ki a PwC 29 országot vizsgáló tanulmányából

xxx

 

Egyre több fiatal tartja vonzónak a pedagóguspályát

https://www.hirado.hu/belfold/kozelet/cikk/2018/02/13/egyre-tobb-fiatal-tartja-vonzonak-a-pedagoguspalyat/

Egyre több fiatal tartja kiszámíthatónak és vonzónak a pedagóguspályát, 30 százalékkal nőtt a képzésre jelentkezők száma - mondta a Magyar Hírlapnak a Klebelsberg Központ szakmai elnökhelyettese.

xxx

 

Kiderült: ez mérgezi meg a magyar dolgozók életét a munkahelyeken

http://www.blikk.hu/eletmod/tippek/profession-munkahelyek-magyarorszag-munkavallalo-munka-elegedetlen/kgyb16n?utm_source=hirkereso&utm_medium=hirkereso&utm_campaign=hirkereso

A munkahelyi kiégés korunk ismert jelensége, ezért kiemelten fontos, hogy a munkáltatók és a munkavállalók egyaránt tisztában legyenek azzal, miként előzhető meg a kialakulása.

xxx

 

Jelezte a visszásságokat, kirúgták a főigazgatót

http://nepszava.hu/cikk/1152703-jelezte-a-visszassagokat-kirugtak-a-foigazgatot

Maga sem tudja, miért kellett egyik napról a másikra távoznia az intézmény éléről a múlt héten – mondta lapunknak adott exkluzív interjúban Tiba Sándor, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei kórház volt főigazgatója.

xxx

 

Több mint 28 ezren vártak műtétre januárban

http://www.atv.hu/videok/video-20180212-tobb-mint-28-ezren-vartak-mutetre-januarban

Az ATV Start vendége Dénes Tamás elnök, RESZASZ

xxx.

 

Az előrehozott bérfejlesztés nem oldja meg a problémákat az egészségügyben

https://szakszervezetek.hu/dokumentumok/mibol-elunk/13322-az-elorehozott-berfejlesztes-nem-oldja-meg-a-problemakat-az-egeszsegugyben

Levélben fordult a Független Egészségügyi Szakszervezet és a Magyarországi Mentődolgozók Szövetsége az egészségügyért felelős államtitkárhoz, mert szerintük az egészségügyi szakdolgozók idei 8 százalékos béremelésének előrehozása „gesztusértékű”, de nem oldja meg a problémákat.

A szervezetek az MTI-hez pénteken eljuttatott dokumentumban kifogásolják, hogy a béremelésekről szóló nyilatkozatokban nem esik szó azokról, akik évek óta kimaradtak a béremelésekből, valamint arról sem, hogy sok dolgozó alapbére alig haladja meg a 200 ezer forintot, és a bértábla egyes kategóriái nem érik el - még az emelések ellenére sem - a jogszabályban meghatározott szakmai minimálbért.

xxx

 

Méltatlan körülmények - Hiányosságokat tártak fel a patalomi szociális otthonban

http://nepszava.hu/cikk/1152689-meltatlan-korulmenyek---hianyossagokat-tartak-fel-a-patalomi-szocialis-otthonban

Több hiányosságot is feltárt az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi), illetve a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SZGYF) vizsgálata a Somogy Megyei Dr. Takács Imre Szociális Otthon patalomi telephelyének működésével kapcsolatban. 

xxx

 

Rémes körülmények a Gyorskocsi utcai fogdában

http://nepszava.hu/cikk/1152561-remes-korulmenyek-a-gyorskocsi-utcai-fogdaban

A fegyőrök és a fogvatartottak is undorító körülmények között töltik napjaikat a BRFK Gyorskocsi utcai fogdájában. Az ombudsman ajánlásaira az idén megkezdik a felújítást

xxx

 

Európa egyik legmodernebb múzeumi együttese lesz a Ligetben

https://www.hirado.hu/belfold/kozelet/cikk/2018/02/12/europa-egyik-legmodernebb-muzeumi-egyuttese-lesz-a-ligetben/

Európa egyik legmodernebb múzeumi együttese lesz rövidesen a városligeti a múzeumi kiállítóterekkel, valamint a Szabolcs utcai raktár- és restaurátori területekkel - mondta Baán László, a Szépművészeti Múzeum-Magyar Nemzeti Galéria főigazgatója hétfőn az M1 aktuális csatornán.

xxx

 

Ingyen vetíthető a Kojot a mozikban

http://nepszava.hu/cikk/1152646-ingyen-vetitheto-a-kojot-a-mozikban

Tavaly a mozikból viharos gyorsasággal eltűnt, majd a Magyar Filmhétre a nevezést a gyártó cég visszavonta, így a Magyar Filmdíjakon sem indult el Kostyál Márk első egészestés rendezése, a Kojot. A sajtón is átseprő szakmai felháborodásnak megvolt az eredménye: a gyártó Megafilm a hétvégén elérhetővé tette a saját honlapján és a Youtube-on a korunk társadalmi anomáliáit zseniálisan bemutató neo westernt, mely ezáltal – kifogásolható minőségben – felkerült a torrent oldalakra is. Ennél mindenki el tudott volna képzelni elegánsabb megoldást is…

Ám végül úgy tűnik, az alkotók végül ünnepelhetnek: a Megafilm és a forgalmazó Hungaricom (mindkettő Kálomista Gábor producer cége) hétfőn a mozik számára is teljesen ingyenessé tette a profi minőségű DCP kópia kikölcsönzését. Így most már tényleg semmi akadálya annak, hogy a Kojot a kortárs magyar filmtörténet kultikus alkotásává váljon.

xxx

 

Visszaélés - Pintér hivatalnokát gyanúsítja a rendőrség

http://nepszava.hu/cikk/1152650-visszaeles---pinter-hivatalnokat-gyanusitja-a-rendorseg

Hivatali visszaéléssel gyanúsítja a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda a Belügyminisztérium egy kormánytisztviselőjét. Egy vállalkozó ellen befolyással üzérkedés a megalapozott gyanú - írja a police.hu

xxx

 

Világhírű lett Tiborcz

http://nepszava.hu/cikk/1152639-elios---leuvoltottek-a-zalaegerszegi-fideszesek-fejet

és

Az állami korrupció szimbóluma lett Orbán veje

http://nepszava.hu/cikk/1152704-az-allami-korrupcio-szimboluma-lett-orban-veje

Az amerikai New York Times és a brit Guardian is foglalkozik a hazai Elios-botránnyal, azok összefüggéseivel - vette észre a 444.hu.  Az előbbiben  részletesen tárgyalják a miniszterelnök környezetének látványos gazdagodását, és azon belül is a Tiborcz Istvánt érintő OLAF-vizsgálatot. A Guardianben két hosszabb cikk is foglalkozik a magyarországi közpénz-stiklikkel, az egyik konkrétan arról szól, hogyan nyertek milliárdokat az uniós adófizetők pénzéből Orbánhoz köthető vállalkozók

xxx

 

Tüntetést szervez az Elios miatt a Momentum

https://mno.hu/belfold/tuntetest-szervez-az-elios-miatt-a-momentum-2446723

Tüntetést szervez a Momentum Mozgalom az Elios-botrány miatt – közölte az ellenzéki párt a Magyar Nemzet szerkesztőségével.

xxx

 

Pártlista

http://nepszava.hu/cikk/1152658-partlista

(Dávid Ferenc közgazdász) Az MSZP tehát „rövid” névsor befutásával számol, ami viszont arra utal, hogy a párt nem túl magabiztosan készül a kormányzati szerepvállalásra. Választási vereség esetén (aminek azért van realitása) a lista élén állók közül néhányan harmadszor is ellenzéki státuszba vezényelhetik a szocialista pártot. Ez az opció a jövőre nézve nem sok jót ígér (alapszervezetek vs. frakció).

xxx

 

Nőttek a fogyasztói árak januárban

https://www.hirado.hu/belfold/gazdasag/cikk/2018/02/13/nottek-a-fogyasztoi-arak-januarban/

Januárban a fogyasztói árak átlagosan 2,1 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál, decemberhez viszonyítva pedig 0,3 százalékkal nőttek - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH)

xxx

 

Nincs műthető állapotban Mészöly Kálmán

http://www.atv.hu/belfold/20180212-valsagos-allapotban-meszoly-kalman

Aggasztóan leromlott Mészöly Kálmán állapota, az orvosok nem merik megműteni.

xxx

 

Elment az őszinte ember: Litván Péter

https://szef.hu/rovatok/97-szervezeti-elet

Litván Péter tagja volt a SZEF web-es megújításán dolgozó, folyamatos visszajelzést adó csapatnak.

xxx

 

 

0
0
0
s2sdefault

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. További információk

Rendben

Weboldalunk bizonyos területein sütiket („cookies”) alkalmazunk. A sütik lehetővé teszik a weboldal számára, hogy felismerje, amennyiben Ön korábban azt már meglátogatta. A sütik segítenek nekünk megérteni, hogy a weboldal melyik része a legnépszerűbb, mert látni engedik, hogy látogatóink mely oldalakra lépnek be és mennyi időt töltenek ott. Ennek tanulmányozásával a weboldalt jobban tudjuk igazítani az Ön igényeihez, és még változatosabb felhasználói élményt tudunk nyújtani Önnek azáltal, hogy a sütik egyebek mellett megjegyzik a beállításokat, így nem kell azokat újra bevinnie, ha egy új oldalra lép, emlékeznek az Ön által korábban bevitt adatokra, ezért azokat nem kell újra begépelnie, elemzik a honlap használatát annak érdekében, hogy az így nyert információk felhasználásával végrehajtott fejlesztések eredményeként az a lehető legnagyobb mértékben az Ön elvárásai szerint működjön, könnyen megtalálja az Ön által keresett információt, és figyelemmel kísérik hirdetéseink hatékonyságát.