Cikkajánló 2017. december 1.

Írta: Kovács Nándor

 Miért hagyják el sokan a közszférát? Rendhagyó sztrájk jön. Azonos jogok 500 millió munkavállalónak. Továbbra is Mészáros Melinda a Liga Szakszervezetek elnöke. Bezárni kell kórházakat? Ennyivel nőnek a nyugdíjak januártól. Stagnálásra ítélt ország.

 

Miért hagyják el sokan a közszférát?

http://www.atv.hu/videok/video-20171130-miert-hagyjak-el-sokan-a-kozszferat

Az ATV Start vendége Földiák András elnök, SZEF.

xxx

 

Rendhagyó sztrájk jön: veszélyben a jövő évi választások?

http://www.atv.hu/belfold/20171130-rendhagyo-sztrajk-jon-veszelyben-a-jovo-evi-valasztasok

Egyes településeken már működésképtelenek az önkormányzatok, mert az alacsony bérek miatt sokan otthagyták az állásukat a közszférában.

Megkezdi a sztrájksorozat előkészítését a Magyar Közalkalmazottak, Köztisztviselők és Közszolgálatban Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) a jövő év első három hónapjára a köztisztviselői illetmények emelése érdekében – közölte a szakszervezet elnöke szerdán az MTI-vel. Boros Péterné azt mondta, hogy nem született megegyezés az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács szerdai ülésén, a kormányzatnak sajnálatos módon nem áll szándékában a bérfejlesztés, nem reagált az MKKSZ felvetésére.

Úgy vélekedett, hogy a szakemberhiány a demokrácia alapintézményeit veszélyezteti, egyes településeken nem biztosítottak a választások személyi feltételei, elmaradhatnak a szavazások.

A témáról Földiák Andrást, a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) elnökét kérdezték az ATV Start című műsorában. Először is elmagyarázta, hogy köztisztviselőknek már csak az önkormányzati dolgozókat hívják. Vannak még állami tisztviselők, kormányzati tisztviselők, és lesznek országgyűlési tisztviselők is, más-más bérezéssel.

A kormányhivatalnál dolgozók kaptak béremelést, amit az önkormányzatoktól vettek el. Így az ott dolgozók közül sokan tíz éve nem kaptak egy fillér béremelést sem. Elmondta, hogy a bértábla alapján kapott fizetésük kevesebb lenne, mint a garantált bérminimum, ami most bruttó 166 ezer Ft, nettó 110-120 ezer Ft. Így most annyit kapnak, sok-sok évi munka után.

Azért harcolnak, hogy legalább 25-30 százalékos béremelést kapjanak.

Földiák arról is beszélt, hogy a tervezett sztrájk élén az MKKSZ van, a SZEF pedig melléjük állt. Az elnök ugyanakkor nem tudja, hogy eredményes lesz-e a munkabeszüntetés, mert szerinte a kormány nem működik együtt a szakszervezetekkel. „Igaz, hogy az egészségügyben dolgozók és a pedagógusok kaptak béremelést, viszont elvették a pótlékokat és a túlóra pénzt, így szinte semmivel sem kapnak több pénzt” – hozta a példát.

Ő is úgy véli, ha így marad a helyzet, akkor működésképtelenek lesznek az önkormányzatok, mint ahogy már némely településen azok is, mert nincsenek közjegyzők, jogi szakemberek, akik a rendszert működtetnék. A tervezett munkabeszüntetés rendhagyó formájú lesz: januárban két napot, márciusban a választások előtt már négy napot sztrájkolnak. „Mindenképpen lépni kell, mert 690 ezer emberről van szó, és ők vannak a legrosszabb helyzetben. A költségvetésnek ez maximum 30 milliárd forintot jelentene, de akkor már komolyan rendezve lenne ez a szféra” – szögezte le Földiák András.

xxx

 

Azonos jogok 500 millió munkavállalónak

http://nepszava.hu/cikk/1146949-azonos-jogok-500-millio-munkavallalonak

Foglalkozni kell a munkavállalók helyzetével is - szorgalmazták az európai szakszervezetek. Az uniós szociális jogokról elfogadott alapelveket minden tagállamra kiterjesztik…

Magyarországon hajlamosak vagyunk az ilyesmit szkeptikusan fogadni, pedig egy komoly fordulatról van szó: az unió ezzel a lépésével fordul igazán az emberek felé. Így értékelte a témában rendezett konferencián Földiák András, a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának elnöke…

xxx

 

Továbbra is Mészáros Melinda a Liga Szakszervezetek elnöke

https://szakszervezetek.hu/hirek/12564-tovabbra-is-meszaros-melinda-a-liga-szakszervezetek-elnoke

  1. november 30-án a LIGA Tanács tisztújító ülését tartotta Budapesten. A tagszervezetek küldöttei szinte teljes egészében újjáválasztották a korábbi tisztségviselőket, így 99,1 százalékos szavazataránnyal Doszpolyné dr. Mészáros Melindát, a szervezet 2016 májusában megválasztott elnökét.

xxx

 

Elmúlt a felhajtás a Köznevelési Kerekasztal körül, idén már nem is ül össze

https://mno.hu/belfold/elmult-a-felhajtas-a-koznevelesi-kerekasztal-korul-iden-mar-nem-is-ul-ossze-2430775

A szélesebb nyilvánosságot mellőzve, az eredeti tervekkel ellentétben hetekkel később alakult újjá a Köznevelési Kerekasztal szerdán. A szervezet – új nevén: Köznevelés-stratégiai Kerekasztal – idén már össze sem fog ülni, csak várhatóan január közepén, tudta meg a Magyar Nemzet. Utóbbi gyakorlatilag az jelenti, hogy a 2017–2018-as tanév első féléve anélkül telt el, hogy a fórum érdemben egyeztethetett volna a köznevelés kérdéseiről.

xxx

 

Harmincéves az Erasmus plusz

http://nepszava.hu/cikk/1146917-harminceves-az-erasmus-plusz

Navracsics Tibor nem tart tőle, hogy a Brexit miatt 2020-tól csökkeni fog az Erasmus plusz programra költhető közösségi támogatás összege. Sőt: az oktatásért, kultúráért és sportért felelős magyar biztos azt szeretné, ha 2025-re a kétszeresére növelnék a mobilitási programban részt vevők számát, és esélyt kapnának a részvételre a hátrányos helyzetűek is.

A diákok, oktatók és kutatók csereprogramjára már most is minden eddiginél többet költ az Európai Unió: tavaly például 2,27 milliárd eurót, ami az előző évinél 7,5 százalékkal nagyobb összeg — közölte Navracsics az Erasmus plusz 30. évfordulójának ünnepségeit lezáró brüsszeli sajtótájékoztatóján. 2016-ban 725 ezer európai kapott mobilitási támogatást külföldi tanulmányokhoz, oktatási tevékenységhez vagy munkavállaláshoz.

xxx

 

Lantos Gabriella: Nem építeni, hanem bezárni kell kórházakat

https://24.hu/kozelet/2017/11/30/lantos-gabriella-nem-epiteni-hanem-bezarni-kell-korhazakat/

Az egészségügy átalakításához nemcsak pénz és új kórház kell, hanem bátorság is. Mert ki kell mondani, hogy nem mindenhol lesz háziorvos, hogy börtön jár a hálapénzért, és hogy be kell zárni a felesleges kórházakat. A Róbert Károly Magánkórház operatív igazgatója már több javaslatot is letett az asztalra, most úgy látja, ha a politika továbbra is gyáva marad, akkor az orvosok és a betegek alkalmazkodnak a változáshoz, mint ahogy teszik már most is. Interjú Lantos Gabriellával.

xxx

 

Tüzes ló - Közmunkások és kacsák

http://nepszava.hu/cikk/1146914-tuzes-lo---kozmunkasok-es-kacsak

 (Doros Judit)Hetek óta járnak a patakpartra a közmunkások. Hárman jönnek minden reggel, letámasztják a biciklit a szomszéd ház falához, s bukdácsolnak végig a nemrég rögösre szántott, kerítés nélküli hosszú földnyelven. A kert végében aztán tüzet raknak, hosszan gomolyog a füst végig a falu fölött, ők pedig szalonnát sütnek reggelire, vagy a boltban vett olcsó kolbászt. Más az íze még a diribdarab, rongy-húsokból összerakott krinolinnak is, ha rácsorgatnak egy kis szalonnazsírt, s megkapatják kicsit a parázson…

…s mentek utánuk szép "libasorban" a közmunkások, kétféle hápogás hallatszott felváltva, mintha komoly diskurzus folyna.Egy állati és egy emberi.

.

xxx

 

Ennyivel nőnek a nyugdíjak januártól

http://www.atv.hu/belfold/20171130-ennyivel-nonek-a-nyugdijak-januartol

Januártól 3, illetve 3,8 százalékkal nőnek a nyugdíjak és a nyugdíjszerű ellátások a decemberihez képest, attól függően, hogy 2017-ben, vagy annál korábban állapították meg a járandóságot - jelentette be az az emberi erőforrások minisztere csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

xxx

 

Szakszervezet: nem megoldás a nyugdíjasok foglalkoztatása

http://inforadio.hu/gazdasag/2017/11/30/nem_megoldas_a_nyugdijasok_foglalkoztatasa/

A Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke szerint a nyugdíjas szövetkezetekből érkező dolgozókkal sem lesz pótolható a kereskedelemben jelentkező munkaerőhiány. Bubenkó Csaba azt mondta: főként a fizikai munkakörökbe lesz nehéz nyugdíjasokat foglalkoztatni.

xxx

 

Handó Tünde: Óriási kihívás a bíróságoknak az új eljárási kódexek hatálybalépése

https://mno.hu/belfold/oriasi-kihivas-a-birosagoknak-az-uj-eljarasi-kodexek-hatalybalepese-2430869

A bíróságok számára óriási kihívás, hogy jövőre hatályba lép három új, rájuk vonatkozó eljárási kódex – jelentette ki a Magyar Hírlap csütörtöki számában megjelent interjúban Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke. Mint fogalmazott, az új kódexek olyanok, mintha a közlekedési szabályokat változtatnák meg alapjaiban. A bírósági szervezetben nagy energiát fektetnek arra, hogy felkészüljenek az új perrendtartási szabályok alkalmazására.

A másik nagy kihívásnak nevezte a közigazgatási bíróságok átalakulását, 200 új bírói hely létrehozását. 

xxx

 

Megveszi a kormány a Bálnát, újra előkerültek a "Soros-szervezetek"

http://www.atv.hu/belfold/20171130-nezze-eloben-lazar-janos-sajtotajekoztatojat

 

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter és Kovács Zoltán kormányszóvivő sajtótájékoztatót tart Kormányinfó 105. Mit, miért tesz a kormány? címmel. Az atv.hu Facebook-oldala élőben közvetítette az eseményt, melyet itt újra megnézhet.

xxx

 

Gyurcsány fekteti két vállra az MSZP-t

https://mno.hu/belfold/elkepzelheto-hogy-elmarad-a-szocialistak-kongresszusa-2430862

Felmerült az MSZP-n belül, hogy elmaradhat a párt december 9-ére, azaz jövő szombatra tervezett kongresszusa. A Magyar Nemzet értesülései szerint ugyanis a párt országos vezetésében többen is vannak, akik szerint nem lenne értelme most megtartani a nagyszabású rendezvényt, hiszen lényegében semmilyen személyi kérdésről nem tudnának döntést hozni. Nincs még megállapodás a 106 egyéni jelöltről, és – mint már kiderült – országos listát sem akarnak addig állítani, amíg nem jutnak valahogyan dűlőre a Demokratikus Koalícióval. Mindemellett borítékolható lenne a komoly vita, a kongresszusi küldöttek ugyanis joggal várhatnák, hogy néhány hónappal a választások előtt tisztán lássanak: az MSZP egyáltalán milyen konstrukcióban indul el a választásokon, kikkel és hogyan működik együtt.

xxx

 

MSZP: Kunhalmi lehet a listavezető

http://nepszava.hu/cikk/1146907-mszp-kunhalmi-lehet-a-listavezeto

Amíg a szövetségi politika a többi párt miatt kiszámíthatatlan, addig nincs értelme listaállításról és jelöltekről tanácskozni – így hangzik a hivatalos indoklása annak, hogy jelen állás szerint az MSZP elnapolja a december 9-re összehívott kongresszusát. (A Népszava már szerdán írt arról, hogy valószínűleg elmarad a kongresszus.) És ugyan hivatalos indoklás van, hivatalos döntés egyelőre nincs. A végső szót a mai elnökségi ülés mondja ki – ami mindenképp lesz, ha nem az elnök hívja össze, akkor a testület kétharmada teszi ezt meg. Mindez azt jelzi, komoly indulatok feszítik a vezérkart.

xxx

 

Az MSZP lehetőségei

http://nepszava.hu/cikk/1146919-az-mszp-lehetosegei

(Böcskei Balázs politikai elemző) Botka László kudarcát és lelépését követően ismét felerősödtek azok a kommentátori hangok, amelyek az MSZP aktuális válságából már az 5 százalékos küszöb elérésének nehézségét vizionálják. Minden bizonnyal az MSZP tagságában is vannak sokan, akik ebben a több szereplős ellenzéki versenytérben, a DK stabilitását érzékelve és az MSZP-t uralni képes miniszterelnök-jelölt hiányát látva egyrészt temetik pártjukat, másrészt egy esetlegesen a DK-val és többiekkel alkotott közös listában gondolkodnak. 

xxx

 

Stagnálásra ítélt ország

http://nepszava.hu/cikk/1146925-stagnalasra-itelt-orszag

Magyarország a World Economic Forum versenyképességi listáján, amely 130 ország teljesítményét rangsorolta, 2001-ben még az elismerésre méltó 29. helyet foglalta el, viszont belátható időn belül a jelenlegi 60. körüli hely nem fog megváltozni. Az időnkénti javulásnak éppúgy nem érdemes nagyobb jelentőséget tulajdonítani, mint a visszaesésnek, hiszen mind ez egy szűk sávon belül történik, s az elmozdulásokat csak különböző, véletlenszerű tényezők befolyásolják - erről beszélt Chikán Attila akadémikus, az első Orbán-kormány egykori gazdasági minisztere a Világgazdaság csütörtöki konferenciáján

xxx

 

Megdöbbentő dolog derült ki a magyar HIV-fertőzöttek számáról

http://www.atv.hu/belfold/20171130-megdobbento-dolog-derult-ki-a-magyar-hiv-fertozottek-szamarol

Az elmúlt évtizedben megkétszereződött az új HIV-fertőzések és AIDS-esetek száma Magyarországon, és ez az Európai Bizottság legfrissebb jelentése szerint aggodalomra ad okot, még akkor is, ha hazánkban a bejelentett új HIV-fertőzések száma az uniós átlag alatt van.

xxx

 

Kamuhirdetéssel hekkelte meg az Együtt a Lokált

http://www.atv.hu/belfold/20171130-kamuhirdetessel-hekkelte-meg-az-egyutt-a-lokalt

Kamu bírói álláshirdetéssel hekkelte meg a Lokált Vajda Zoltán és az Együtt - írja a hvg.hu.

„Magyar bírói testületekbe keresünk főállású bírókat, akik képesek a lojális munkavégzésre, irányított csapatmunkára, kreatív jogértelmezésre. Jogi végzettség hiánya nem akadály” – áll a Lokál hirdetésében.

xxx

 

Online kaszinó - Vesztett az állam

http://nepszava.hu/cikk/1146951-online-kaszino---vesztett-az-allam

A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság jogerős ítélete értelmében Magyarország megsértette az online szerencsejáték szolgáltatások nyújtására vonatkozó alapszabadságot, és jogellenesen járt el akkor, amikor a külföldi szolgáltatókat bírsággal sújtotta, illetve a weboldalaikhoz történő hozzáférést korlátozta - közölte a Trannel (korábban Unibet) International Ltd.-t képviselő bpv Jádi Németh Ügyvédi Iroda. A döntés értelmében az online koncesszió hazai szabályai nem egyeztethetőek össze a szabad szolgáltatásnyújtás elvével. A Miniszterelnökséget vezető Lázár János a tegnapi kormányinfón az ügy kapcsán annyit mondott, hogy a területet az államnak szigorú korlátok közé kell szorítania.

xxx

 

Jön az állami közautó

http://nepszava.hu/cikk/1146956-jon-az-allami-kozauto

Közösségi autóbérlőrendszer létrehozására, fenntartására, üzemeltetésére stb. vonatkozó részletes szabályok kidolgozására kötelezi a parlament által kedden elfogadott törvény a települési önkormányzatot - közli az index.hu. Annak fenntartása a helyi közlekedésszervező (Budapesten a BKK) feladatává válik. A robbanás előtt álló közautópiacból a jövőre megjelenő Mol is nagy falatot akar - írja a portál. 

xxx

 

Valami nem stimmel: hivatalosan csak 105 ezer magyar dolgozik külföldön

https://szakszervezetek.hu/hirek/12557-valami-nem-stimmel-hivatalosan-csak-105-ezer-magyar-dolgozik-kulfoldon

Rekordalacsony munkanélküliségi adatokat tett közzé a KSH. A statisztikai hivatal szerint egy év alatt 36 ezer fővel csökkent a munkanélküliek létszáma, így már csak 4,0 százaléknak nincs munkája – írja a HVG.

hivatalos adatok szerint 4 millió 445 ezer magyarnak van munkája. Többségük, 4 millió 152 ezer ember a magyarországi elsődleges munkaerőpiacon dolgozik, rajtuk kívül pedig 186 ezren vannak a közmunkások. A statisztika érdekessége, hogy 105 800 külföldön dolgozó magyarról van szó, ami egy év alatt több mint 8 százalékos csökkenés.

xxx

 

Alkohol, gyógyszer, kábítószer, egyre többen csak így viselik el a munkahelyüket

http://hvg.hu/enesacegem/20171130_Alkohol_gyogyszer_kabitoszer_egyre_tobben_csak_igy_viselik_el_a_munkahelyuket

Se doper pour travailler-drogozni azért, hogy dolgozni tudjak. Ezzel a címen adott ki könyvet a francia tudományos akadémia egyik kutatója. Ennek kapcsán vizsgálat indult Franciaországban: csakugyan többezer ember szed gyógyszert, fogyaszt kábítószert vagy iszik csakis azért, mert másképp nem viseli el a munkahelyét?

xxx

 

 

 

 

 

0
0
0
s2sdefault

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. További információk

Rendben

Weboldalunk bizonyos területein sütiket („cookies”) alkalmazunk. A sütik lehetővé teszik a weboldal számára, hogy felismerje, amennyiben Ön korábban azt már meglátogatta. A sütik segítenek nekünk megérteni, hogy a weboldal melyik része a legnépszerűbb, mert látni engedik, hogy látogatóink mely oldalakra lépnek be és mennyi időt töltenek ott. Ennek tanulmányozásával a weboldalt jobban tudjuk igazítani az Ön igényeihez, és még változatosabb felhasználói élményt tudunk nyújtani Önnek azáltal, hogy a sütik egyebek mellett megjegyzik a beállításokat, így nem kell azokat újra bevinnie, ha egy új oldalra lép, emlékeznek az Ön által korábban bevitt adatokra, ezért azokat nem kell újra begépelnie, elemzik a honlap használatát annak érdekében, hogy az így nyert információk felhasználásával végrehajtott fejlesztések eredményeként az a lehető legnagyobb mértékben az Ön elvárásai szerint működjön, könnyen megtalálja az Ön által keresett információt, és figyelemmel kísérik hirdetéseink hatékonyságát.