2016.05.03-ai Ügyvivő Testületi ülés határozatai

 

19./2016. ÜT Határozat (V. 03.)

Az Ügyvezető Testület úgy dönt, hogy létrehoz egy Bizottságot, mely – 2016. május 23-i határidővel – a SZEF Ügyvivő Testület tagjainak, a SZEF Felügyelő Bizottság elnökének és tagjainak, valamint a SZEF megyei koordinátorainak díjazására megteszi javaslatait.

20./2016. ÜT Határozat (V. 03.)

Az Ügyvezető Testület úgy dönt, hogy a díjazásokra javaslatokat tevő Bizottság elnöke Nemes István (NAVOSZ), további tagjai pedig Szűcs Viktória (BDDSZ), Papp Katalin (KKDSZ), Árva János (MKKSZ) és Szabó Zsuzsa (PSZ) legyenek.

21./2016. ÜT Határozat (V. 03.)

Az Ügyvezető Testület úgy dönt, hogy a mellékletekként kiküldött (a „2015. évi költségvetés teljesítése” esetében a helyszínen kiosztott) anyagokat a SZEF Kongresszusa elé bocsájtja.

22./2016. ÜT Határozat (V. 03.)

Az Ügyvezető Testület úgy dönt, hogy a „SZEF Költségvetés tervezet 2016. Részletes, magyarázatokkal” című dokumentumot – a módosításokkal történő átvezetést követően – a Kongresszus elé terjeszti.

23./2016. ÜT Határozat (V. 03.)
Az Ügyvezető Testület felhatalmazza Fehér Józsefet a KOMT összehívásának kezdeményezésére, előkészítésére.

2021.10.09-i Ügyvivő Testületi ülés határozata

45/2021.X.09. SZEF ÜT HATÁROZAT

A SZEF Ügyvivő Testülete határozatot hoz arról, hogy módosítja a  35/2020. (IV.2.) sz. ÜT határozatot annak megfelelően, hogy az Alapszabály Szerkesztő Bizottság (ASZB) jelenlegi tagjai mellet két új tagot nevez meg az ASZB tagjai között: dr. Agg Gézát, a Közszolgálati Szakszervezetek Szövetsége (KSZSZ) delegáltjaként és dr. Dorogi Ákost, a Művészeti Szakszervezetek Szövetsége (MSZSZ) delegáltjaként. Az ASZB tagjai ennek értelmében jelen határozat elfogadását követően:

- Szabó Zsuzsa, a SZEF Szövetségi Tanácsa felhatalmazása értelmében alapszabály szerkesztését felügyelő SZEF alelnök.
- dr. Agg Géza, KSZSZ,
- dr. Dorogi Ákos, MSZSZ,
- Fehér József, MKKSZ,
- Kerék Eszter, SZEFIT,
- Majoros András, BRDSZ,
- Papp Katalin, KKDSZ,
- Szűcs Viktória, BDDSZ,
- Tarnay Attila, PSZ, a bizottsági munka koordinálásra a SZEF Ügyvivő Testülete 7/2020. (II.04.) sz. határozatával megbízott személy.

 

2021.09.07-i Ügyvivő Testületi ülés határozatai

40/2021.IX.07. SZEF ÜT HATÁROZAT

A SZEF Ügyvivő Testülete határozatot hoz arról, hogy a SZEF Ügyvivő Testületének 2021. május 18-ai üléséről készült jegyzőkönyvet elfogadja.

41/2021.IX.07. SZEF ÜT HATÁROZAT

A SZEF Ügyvivő Testülete határozatot hoz arról, hogy a SZEF Ügyvivő Testületének 2021. június 29-ei üléséről készült jegyzőkönyvet elfogadja.

42/2021.IX.07. SZEF ÜT HATÁROZAT

A SZEF Ügyvivő Testülete határozatot hoz arról, hogy 2021. szeptember 20-ai kezdettel az Országos Munkavédelmi Bizottságba dr. Dudás  Katalint delegálja.

43/2021.IX.07. SZEF ÜT HATÁROZAT

A SZEF Ügyvivő Testülete határozatot hoz arról, hogy 2021. szeptember 30-án Nemeskériné Koller Erikának az ETUC VB-be 81/2019 (VIII. 29.) ÜT határozattal történt delegálását visszavonja és 2021. október 1-vel Papp-Nagy Viktóriát, a SZEF irodavezetőjét delegálja.

44/2021.IX.07. SZEF ÜT HATÁROZAT

A SZEF Ügyvivő Testülete határozatot hoz arról, hogy a SZEF elnöke által 2021. július 1 – szeptember 1. között a jelen határozat előterjesztésében szereplő hivatalos nyilatkozatokban foglalt állásponttal egyetért. 

2021.06.29-i Ügyvivő Testületi ülés határozatai

37/2021.VI.29. SZEF ÜT HATÁROZAT

A SZEF Ügyvivő Testülete határozatot hoz arról, hogy a XX. Kongresszusának 8/2021. (05.13.) határozatra hivatkozva a következő Ügyvivő Testületi ülésre felkéri az Alapszabály-szerkesztő Bizottságot, hogy készítse el a 35/2020-as ÜT határozat szerinti beszámolóját, és nyújtsa be 2021. szeptember 30-ig, illetve egyúttal határozatot hoz arról, hogy a 35/2020 ÜT határozatban felsorolt hét tagszervezeti delegálton túl újabb delegáltaknak az Alapszabály-szerkesztő Bizottságba történő delegálására szólítja fel a SZEF tagszervezeteit. A delegálást a tagszervezetek 2021. szeptember 30-ig tegyék meg.

38/2021.VI.29. SZEF ÜT HATÁROZAT

A SZEF Ügyvivő Testülete határozatot hoz arról, hogy az Ügyvivő Testület döntést hoz arról, hogy melyek azok a stratégiai döntések, melyeket az Alapszabály-szerkesztő Bizottságnak figyelembe kell vennie munkája során.

39/2021.VI.29. SZEF ÜT HATÁROZAT

A SZEF Ügyvivő Testülete határozatot hoz arról, hogy a SZEF iroda 2021.július 16-ig vizsgálja meg, hogy a Zöld Magyar Államkötvény lekötés 4%-os hozamot lehetővé tevő lekötésével a SZEF tud-e élni, amennyiben nem, abban az esetben a SZEF Ügyvivő Testülete előzetesen hozzájárul az OTP által adott féléves jelen napon (2021.június 29.) 0,55%-os hozamot ígérő lekötéséhez.

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. További információk

Rendben

Weboldalunk bizonyos területein sütiket („cookies”) alkalmazunk. A sütik lehetővé teszik a weboldal számára, hogy felismerje, amennyiben Ön korábban azt már meglátogatta. A sütik segítenek nekünk megérteni, hogy a weboldal melyik része a legnépszerűbb, mert látni engedik, hogy látogatóink mely oldalakra lépnek be és mennyi időt töltenek ott. Ennek tanulmányozásával a weboldalt jobban tudjuk igazítani az Ön igényeihez, és még változatosabb felhasználói élményt tudunk nyújtani Önnek azáltal, hogy a sütik egyebek mellett megjegyzik a beállításokat, így nem kell azokat újra bevinnie, ha egy új oldalra lép, emlékeznek az Ön által korábban bevitt adatokra, ezért azokat nem kell újra begépelnie, elemzik a honlap használatát annak érdekében, hogy az így nyert információk felhasználásával végrehajtott fejlesztések eredményeként az a lehető legnagyobb mértékben az Ön elvárásai szerint működjön, könnyen megtalálja az Ön által keresett információt, és figyelemmel kísérik hirdetéseink hatékonyságát.