Érdemi párbeszédet várnak az érdekvédők

Írta: Antal Dóra - SZEF Sajtóiroda
Az munkavállalói érdekképviseletek és a gazdaság szereplői megfogalmazták elvárásaikat az új kormánnyal szemben...

Pataky Péter, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének elnöke az országgyűlési választások második fordulója után az MTI-nek nyilatkozva elmondta: az új kormánynak figyelnie kell arra, hogy habár a választások révén parlamenti felhatalmazást nyert a jelentős döntések meghozatalára, de emellett szükség van ezen a döntések a szakszervezetekkel való egyeztetésére is, ezért az új kormány tovább kell folytatnia az érdemi konzultációt a munkavállalók képviselőivel.

Gaskó István, a Liga elnöke az elmúlt négy év gyakorlatával szemben, érdemi tárgyalásokra számít, és arra, hogy a Fidesz a következő parlamenti ciklusban a párt által az elmúlt négy évben hangoztatott irányvonalak mentén kormányoz majd.

Palkovics Imre a Munkástanácsok Országos Szövetsége nevében arra számít, hogy a magánérdekkel szemben a közösségi és nemzeti érdekek, kiemelten pedig a munkavállalói érdekek érvényesülnek majd a Fidesz kormányzása során. Az elkövetkező években olyan gazdaságpolitika megvalósítását várják az új kormánytól, amely javítja a munkavállalók helyzetét, és hozzájárul a jövedelmek értékállóságának, illetve emelkedésének megteremtéséhez.

Az Autonóm Szakszervezeti Szövetség szintén partnerséget, törvényességet és korrekt tárgyalásokat vár a társadalmi érdekegyeztetés során az új kormánytól.

Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szerint a Fidesz hatalmas felhatalmazása a gazdaság szempontjából mindenképpen jó, mivel világossá teszi a mozgásteret és a felelősséget is. Példaként említette, hogy a költségvetési egyensúly fenntartása mellett elengedhetetlen a gazdaság körüli struktúrák átalakítása és a gazdaság dinamizálása. De emellett most végre lehetőség nyílhat a nagy elosztó rendszerek átalakítására is. Azonban fontosnak nevezte, hogy a megfelelő egyeztetések megtörténjenek, és a gazdaság szereplőit is bevonják a döntési folyamatba.

Forrás: MTI

0
0
0
s2sdefault

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. További információk

Rendben

Weboldalunk bizonyos területein sütiket („cookies”) alkalmazunk. A sütik lehetővé teszik a weboldal számára, hogy felismerje, amennyiben Ön korábban azt már meglátogatta. A sütik segítenek nekünk megérteni, hogy a weboldal melyik része a legnépszerűbb, mert látni engedik, hogy látogatóink mely oldalakra lépnek be és mennyi időt töltenek ott. Ennek tanulmányozásával a weboldalt jobban tudjuk igazítani az Ön igényeihez, és még változatosabb felhasználói élményt tudunk nyújtani Önnek azáltal, hogy a sütik egyebek mellett megjegyzik a beállításokat, így nem kell azokat újra bevinnie, ha egy új oldalra lép, emlékeznek az Ön által korábban bevitt adatokra, ezért azokat nem kell újra begépelnie, elemzik a honlap használatát annak érdekében, hogy az így nyert információk felhasználásával végrehajtott fejlesztések eredményeként az a lehető legnagyobb mértékben az Ön elvárásai szerint működjön, könnyen megtalálja az Ön által keresett információt, és figyelemmel kísérik hirdetéseink hatékonyságát.