2023. október 21-én zárt az alapszintű képzésünk első turnusa

„Megerősített abban, hogy jó úton haladok.” „Újat hozott az asszertív kommunikáció. Hosszú folyamat lesz, amíg átállunk.” „Sok újdonság volt. Sokkolt a saját kommunikációs stílusom.” „Sok apró dolog volt, amit elviszek […]

SZEF Oktatás Budapest 1. turnus 1. nap

2023. szeptember 16-án elindult az őszi szemeszter az első budapesti csoporttal.

A demokrácia és a választások integritásának megerősítéséről. Az EGSZB javalatai

Az EGSZB támogatja, hogy a politikai kampányhoz kapcsolódó valamennyi szempont bekerüljön a választási csomagba, többek között azzal, hogy nagyobb hangsúlyt helyeznek a dezinformáció elleni küzdelemre.   A demokrácia és a […]

A kollektív szerződéskötés lehetőségei Magyarországon

A kollektív szerződések megléte egyre hangsúlyosabb szerepet töltenek be a munkavállalók körében. Ez a nemzetközi szinten is jelenlévő trend hívta életre a szeminárium megvalósításának gondolatát, amely 2020. február 27-én került […]

A Párbeszéd Magyarországért frakciója is támogatja a SZEF állásfoglalását

A Párbeszéd Magyarországért támogatásról biztosította a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának Ügyvivő Testületét a Közigazgatási tárgyú törvényjavaslatokkal kapcsolatban tett állásfoglalásában. Erre levélben reagált Szabó Tímea Frakcióvezető Asszony, melyet itt olvashatnak:

Az ETUC is támogatja a SZEF állásfoglalását a közigazgatási tárgyú törvényjavaslatokról

  Dear colleagues, The European Trade Union Confederation fully supports the demands emphasised in the SZEF Steering Committee resolution on the draft acts for public administration. The Hungarian government has […]

Bérszövetség a V4 országokban

Bérszövetség a V4 országokban elnevezéssel tartottak ETUI képzést a SZEF és a szlovák KOZ SR együttműködésében 2019.12.04-06 között. Az első napon a képzés vendége Galgóczi Béla ETUI kutató, aki a […]

Szociális Európa – Erősítsük a munkavállalók hangját!

Hogyan hallathatják eredményesebben a hangukat a munkavállalók az Európai szociális párbeszéd keretében? Ez volt a témája a Hans Böckler Alapítvány éves munkavállalói jogokkal és érdekérvényesítéssel foglalkozó konferenciájának, amelyet 2018. április […]

2018.02.06-ai Ügyvivő Testületei ülés határozatai

11/2018. (II. 06.) SZEF ÜT határozat Az Ügyvivő Testület elfogadta a következő időrendi tervet: 2018.02.20. 10:00 óra a következő Ügyvivő Testület ülése, és 2018.03.06. Szövetségi Tanács ülés. 12/2018. (II. 06.) […]

ETUC Youth projekt megbeszélés – 2018. 01. 25., Párizs

ETUC Youth projekt megbeszélés – 2018. 01. 25., Párizs A projekt 2017-ban indult és elsődleges célja az ifjúsági foglalkoztatási programok pl. az Ifjúsági Garancia Program (YG) , a Tanulószerződéses Gyakorlati […]

Bert Van Caelenbergnek, az EUROOFEDOP főtitkárának KSZSZ-nél tett látogatást

Bert Van Caelenbergnek, az EUROOFEDOP főtitkárának KSZSZ-nél tett látogatásáról 2018. január 12., péntek Az EUROFEDOP (Közszolgálati Dolgozók Európai Szövetsége), melynek tagja a KSZSZ is, európai szinten igyekszik a közszolgálat és […]

Beszámoló az Európai Szakszervezeti Szövetség (ETUC) Foglalkoztatási és Munkaerő-piaci Bizottsága negyedik, őszi üléséről és a kapcsolódó szemináriumról

A „flexicurity”: Munkaerő-piaci  rugalmasság és szociális biztonság egyszerre? – Politikai „lózung” vagy realitás? – Igény aktívabb tagállami kormányzati munkaerőpiac politikára

A kiégés szerepe, jelentősége és megelőzési lehetőségei

Krónikus emocionális megterhelés. Magas munka- és érzelmi követelmények. A munka összetettsége, “befejezetlensége”,rossz visszajelzés.

Köszöntő a Szociális Munkások Napjára!

A Magyar Köztisztviselők Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete köszöntője 2015. november 12-e, a Szociális Munka Napja alkalmából.

Az ILO felhívja a figyelmet a globális munkaerőpiacot széles körben jellemző bizonytalanságra

Hogyan változik a munka világa? Vajon a határozatlan idejű szerződések az általánosan elterjedt megoldást jelentik vagy a kivételt? Olvassa el az a Foglalkoztatási és társadalmi kilátások a világban – 2015 […]