Bérszövetség a V4 országokban

Bérszövetség a V4 országokban elnevezéssel tartottak ETUI képzést a SZEF és a szlovák KOZ SR együttműködésében 2019.12.04-06 között.

Az első napon a képzés vendége Galgóczi Béla ETUI kutató, aki a Kelet-Nyugat közötti bérszakadékról és a bérfelzárkózás lehetőségéről beszélt a résztvevőknek.

A képzés második napján Csóti Csaba SZEF elnök is előadást tartott a részvevőknek, melyet követően kérdezhettek is a résztvevők, illetve megoszthatták saját tapasztalataikat az elhangzottak kapcsán.

A T/8016., T/8017. számú és a T/8019. számú törvényjavaslatok véleményezése

A T/8016., T/8017. számú és a T/8019. számú törvényjavaslatok véleményezése

(egyfokú járási hivatali eljárások megteremtése, fővárosi és megyei kormányhivatalok működésének egyszerűsítése, kormányzati igazgatásról szóló Kit. törvény módosítása)

1.A kormány a törvényjavaslatokat 2019. november 12-én nyújtotta be az Országgyűléshez, kihagyva a jogszabályokban előírt egyeztetéseket.

2.Az Országgyűlés honlapján kivehető információk alapján „erőltetett menetben” kívánják a törvényjavaslatokat megtárgyalni és elfogadni.

3.Az előterjesztett törvények egy része már 2020. január 1-jén hatályba lépne.

4.A törvényekhez kapcsolódó kormányrendelet tervezetek nem ismertek.

5.A törvénytervezetek több száz oldalasak, az általuk módosítandó törvények száma közel 250.

6.A kormány 2019. november 6-án rendelt el létszámzárlatot a kormány irányítása és felügyelete alá tartozó szerveknél.

7.A törvénytervezetek között van olyan törvény is (Kit.), amelyik még egy éve sincs hatályban, ugyanakkor a hozzá kapcsolódó törvénymódosítás több mint 100 oldalas

8.A kormány nem vette figyelembe a szakszervezetek egy évvel megfogalmazott véleményét (18 oldal!) amit a Kit. törvény jelenleg hatályos verziójához írtak.

SZEF Állásfoglalás a közigazgatási tárgyú törvényjavaslatokról

ÁLLÁSFOGLALÁS

 

közigazgatási tárgyú törvényjavaslatokról

 

A SZEF Ügyvivő Testülete az Országgyűlés napirendjén szereplő közigazgatási tárgyú törvényjavaslatokról (T/8016., T/8017., T/8019., melyek az egyfokú járási hivatali eljárásról, a fővárosi és megyei kormányhivatalokról, a kormányzati igazgatásról szóló törvényről rendelkeznek) az alábbi állásfoglalást fogadta el.

Közszolgálati Szakszervezetek Szövetségének levele

Tisztelt Frakcióvezető Úr!

Az Országgyűlés napirendjén szereplő közigazgatási tárgyú törvényjavaslatok (T/8016., T/8017., T/8019.) ügyében, a Közszolgálati Érdekegyeztető Fórum  Munkavállalói Oldal (KÉF MVO) tagjaként kérjük közbenjárását a szövetségünkhöz tartozó szakszervezetek nevében.

 A kormányzati igazgatásról szóló törvény (Kit.) alapján két ízben kezdeményezte a KÉF Munkavállalói Oldala a Miniszterelnökséget vezető miniszternél a KÉF (Közszolgálati Érdekegyeztető Fórum) soron kívüli összehívását a Kit. törvény egy éves tapasztalatainak, valamint a három, közigazgatási tárgyú törvényjavaslat megvitatása érdekében. A KÉF ülés összehívására eddig nem került sor.

Mellékelve – szíves tájékoztatás céljából – megküldöm a Kit. törvény tapasztalatait tartalmazó kivonatot. A teljes dokumentum (26 oldal) szövetségünk honlapján megtalálható: www.kszsz.org.hu

Hivatalból kizsigerelt köztisztviselők- a Népszava írása

Már a kormány tárgyalja azokat a törvénymódosító javaslatok, amelyek hosszú távon a mostaninál sokkal hátrányosabb helyzetbe hoznák a kormányhivatali dolgozókat a kormányzati igazgatásról szóló, egy éve elfogadott törvény (Kit.) rájuk történő kiterjesztésével.

"Az elmúlt hónap eseményei ismét bebizonyították, hogy nincs kivétel, az állam még a legközelebbi munkatársaival is rosszul bánik" – fogalmazott a Népszavának Csóti Csaba a  SZEF elnöke.

A teljes cikk a következő linken érhető el: 

https://nepszava.hu/3059147_hivatalbol-kizsigerelt-koztisztviselok

Pedagógusok Szakszervezetének tüntetése

November 30-ra tüntetést szervezett a Pedagógus Szakszervezet, a szervezés ideje alatt többen támogatásukról biztosították a szakszervezetet. A Közszolgálati Szakszervezetek Szövetsége, Országos Közszolgálati Sztrájkbizottság, Értelmiségi Szakszervezeti Szövetség is közleményben tette egyértelművé támogatását.

Mint ahogy a tűntetésen résztvevő több tízezer ember, akik MTA székháza előtti térről vonultak át a Parlament elé. Ott adta át a PSZ petícióját az EMMI és az ITM államtitkárának, amelyekben többek között 2020. január 1-jétől egyszeri 30 százalékos béremelést, a heti óraszám fokozatos 22 órára való csökkentését, a rugalmas iskolakezdés lehetőségének visszaállítását, illetve a szakképzési törvény bevezetésének egy évvel való elhalasztását és újratárgyalását követelték.

A felszólalók többsége a cél érdekében történő összefogást hangsúlyozta, köztük Csóti Csaba a SZEF elnöke is.

A Kit. törvény tapasztalatai

A Kit. törvény tapasztalatai

A Kormányzati igazgatásról szóló 2018. évi CXXV. törvény (Kit.) 2019. elején lépett hatályba. A közel egy év tapasztalatait áttekintettük és javaslatokat fogalmaztunk meg a korrekcióra. A tavaly novemberben megfogalmazott szakszervezeti aggályok sajnos beigazolódtak. A Kormány a törvény korrekciójára 2019. november 12-én 114 oldalas módosító javaslatot nyújtott be az Országgyűléshez, ami alapján tovább 76 törvény is módosulna. Ez önmagában is bizonyítja, hogy a kormányzati törvény előkészítés nem áll a helyzet magaslatán. A bürokrácia-növelésben pedig a Kormány élharcos.

A Kit. tapasztalatokat a munkavállalók 26 oldalas dokumentumban küldték el a Kormány részére, kérve az érdekegyeztető fórum soron kívüli összehívását. A dokumentum a KSZSZ honlapján megtekinthető: www.kszsz.org.hu

Szakszervezetek, mint a modernizáció motorjai

Szakszervezetek, mint a modernizáció motorjai címmel tartott nyilvános fórumbeszélgetés a  Szakszervezeti Ifjúsági Akció közössége 2019.november 27-én, ahol a SZEF is képviseltette magát.

A pódiumbeszélgetés előadói Ceglédi Zoltán, Kovács András, Lakner Zoltán és Vigh Péter voltak. 

A felkért szakértők a klímaváltozás, zöld gazdaság témáját nem csak szakmailag, hanem társadalmi aspektusba beágyazva vitatták meg egy kötetlen beszélgetés keretében.

Továbbá szó esett a digitalizációról és az ezzel járó mega trendekről, hogy mindezek hogyan befolyásolják a munkavállalók mindennapjait és ezáltal a szakszervezetek szerepét is.


A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. További információk

Rendben

Weboldalunk bizonyos területein sütiket („cookies”) alkalmazunk. A sütik lehetővé teszik a weboldal számára, hogy felismerje, amennyiben Ön korábban azt már meglátogatta. A sütik segítenek nekünk megérteni, hogy a weboldal melyik része a legnépszerűbb, mert látni engedik, hogy látogatóink mely oldalakra lépnek be és mennyi időt töltenek ott. Ennek tanulmányozásával a weboldalt jobban tudjuk igazítani az Ön igényeihez, és még változatosabb felhasználói élményt tudunk nyújtani Önnek azáltal, hogy a sütik egyebek mellett megjegyzik a beállításokat, így nem kell azokat újra bevinnie, ha egy új oldalra lép, emlékeznek az Ön által korábban bevitt adatokra, ezért azokat nem kell újra begépelnie, elemzik a honlap használatát annak érdekében, hogy az így nyert információk felhasználásával végrehajtott fejlesztések eredményeként az a lehető legnagyobb mértékben az Ön elvárásai szerint működjön, könnyen megtalálja az Ön által keresett információt, és figyelemmel kísérik hirdetéseink hatékonyságát.

Szociális Jogok Európai Pillére - SZEF-FES konferencia 2017. november 23.

A konferencia érdemi része 5 perc 40 másodperc után kezdődik.
A vágott, szerkesztett változat hamarosan megtekinthető itt.