ILO egyezmény a munka világában tapasztalható erőszak és zaklatás felszámolásáról

Az egész világon és az élet minden területén egyre jobban terjed az erőszak és a zaklatás. Az ENSZ 37 szakosított szervezete közül úttörőként az ILO (Nemzetközi Munkaügyi Szervezet) vállalta fel, hogy normát dolgoz ki a munka világában az erőszak és zaklatás felszámolása érdekében. A több éves munkában a munkaadók, a munkavállalók és a kormányok képviselői dolgoztak együtt. Az ILO ajánlja a tagállamoknak, hogy ratifikálják a 2019. évi 196. számú Egyezményt, dolgozzanak ki cselekvési programot a nemzeti, az ágazati és a munkahelyi szintű szabályozásra.

 

A gazdaság digitalizációjának hatásai

A SZEF felkérést kapott arra, hogy támogatást és információkat nyújtson egy nemzetközi tanulmány elkészítéséhez, mely egy több országot összefogó európai kutatás eredményeként fog megszületni.

A tanulmány a gazdaság digitalizációjának hatásait vizsgálja a munkavállalói készségekre, szakképzettségekre, valamint a munkakörülményekre és a munkaügyi kapcsolatokra vonatkozóanl.

Nyilatkozat a Fővárosi Önkormányzat tervezett Újraindítási adójáról

A koronavírus okozta humánjárvány, és ennek hatására fellépő gazdasági válság jelentős terhet jelent a társadalom számára. Veszélybe kerültek a munkahelyek, korábban tartósnak hitt foglalkoztatási formák szűntek meg, és ismét a munkavállalók jogai sérültek.

A jelenlegi helyzetben a munkavállók szerte az országban erőn felül veszik ki részüket a gazdasági és egészségügyi válság elhárításából. A dolgozók ott vannak az üzemekben, a boltokban, a buszokon, a kórházakban, a munka és így a védekezés első vonalában, ők vállalják mindennap a kockázatot, hogy az ország működhessen. Pontosan ezért azt gondoljuk, hogy ebben a nehéz helyzetben elérkezett az idő, hogy azok a cégek, amelyek megengedhetik, nagyobb felelősséget vállaljanak a válság elhárításában, nagyobb részt vállaljanak magukra a közös teherviselésből.

Egy válság esetében mindig szükség van arra, hogy végig gondoljuk a társadalmi újraelosztás igazságosságát!

Osztrák és magyar szakszervezetek: az osztrák válságkezelés sokkal jobban szolgálja a dolgozók érdekeit- számol be róla a Mérce.hu

A Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) és az Osztrák Szakszervezeti Szövetség (ÖGB) szervezett online konferenciát osztrák és magyar szakszervezeti vezetőkkel, köztük a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) elnökével, Kordás Lászlóval, hogy rávilágítsanak a két ország gazdasági, és ezzel összefüggésben társadalmi válságkezeléseinek eltéréseire. A különbségek jelentősek, annak ellenére, hogy a magyar kormány rendszeresen hangsúlyozza, hogy az osztrák példát követik.

https://merce.hu/2020/10/27/a-kormany-mantrajaval-szemben-a-magyar-valsagkezeles-joval-kevesbe-szolgalja-a-dolgozok-erdekeit-mint-az-osztrak/

 

Munkajog és érdekképviselet: beszámoló egy online műhelykonferenciáról

Neumann László munkásságára emlékezve és az előtt tisztelegve 2020. október 26-án került megrendezésre "Új kihívások – régi problémák. A munkajogi jogalkotás- és jogalkalmazás kérdései – hatásuk a munkavállalókra és érdekképviseleteikre" c. (műhely) konferencia. Annak ellenére, hogy a járvány miatt sajnos online formában került megrendezésre, az eseményt nagy érdeklődéssel kísérte. A szakmai műhelykonferencián három témakörbe szervezett panelben 10 előadást hallhattunk.

 Az egyik szervező, Kelemen Melinda rövid beköszöntését követően a rendezvényt Szűcs Viktória, a Szakszervezetek Együttműködésének Fóruma (SZEF) – egyben az online rendezvény technikai támogatójának - alelnöke nyitotta meg. Beszédében visszaemlékezett volt tanárára, kitért a Neumann László - Laci által képviselt gyakorlati tudásátadás szerepére is.

Visszaemlékezés

“Ha paradigmaváltást hiányolunk, akkor az együttgondolkodásra, a távlatosabb szemléletre hívom fel a figyelmet” [Neumann László]

Több mint egy éve távozott közülünk Neumann László – Laci. Róla - kutató, támogató, tanító, vagy a szakmai közösségben betöltött integráló szerepéről – írni, fura érzés. Sajnos már nem lehet közöttünk, de ha olvasná ezt a visszaemlékezést, biztos feltenne egy-egy élesebb kérdést és lenne pár, jó kis iróniával fűszerezett megjegyzése, amelyen mindannyian mosolyognánk is egy kicsit.

Lacit mindhárman fiatalon, egyetemistaként vagy pályakezdőként ismertük meg a 2000-es évek elején-közepén. Ez persze azt is jelenti, hogy személyesen ezekre az évekre tudunk visszaemlékezni, de ismerjük korábbi műveit is. Magyar és angol nyelven írt tanulmányai a munka világa, a munkaügyi kapcsolatok területén a mai napig relevánsak, meglátásai irányadóak. Az 1980-as években, a nagy lélegzetű, Laky Terézzel közösen jegyzett kutatásától kezdve tanulmányaiban a legszélesebben értelmezett munka világát élő rendszerként ragadta meg.

Tisztességes bérek EU direktíva tervezet a minimálbér rendszerről

A MASZSZ, a SZEF, az ÉSZT és a Liga közös nyilatkozata

 Tisztességes bérek – EU direktíva tervezet a minimálbér rendszerről

 Az Európai Bizottság (EB) 2020. október 28-án új uniós irányelvre tett javaslatot az Európai Parlement (EP) számára.

A jelen állásfoglalást aláíró magyar szakszervezeti konföderációk üdvözlik, hogy a javaslat megjelöli a tagállami szinten meghatározandó „megfelelő szintű minimálbér” kritériumait, ezért támogatják az EB javaslatát.

Ugyanakkor az aláíró szakszervezeti konföderációk, az Európai Szakszervezeti Szövetség (ETUC) tagszervezeteiként is egyetértenek az ETUC Végrehajtó Bizottságának október 29-ei azon álláspontjával, hogy az EP döntési folyamata során törekedni kell a jelenlegi tervezethez képest konkrétabb elvárások megfogalmazására, amely az európai minimálbér irányelvének az egyes tagországokban történő érvényesítése, átültetése során kulcsfontosságú szereppel bír majd.

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. További információk

Rendben

Weboldalunk bizonyos területein sütiket („cookies”) alkalmazunk. A sütik lehetővé teszik a weboldal számára, hogy felismerje, amennyiben Ön korábban azt már meglátogatta. A sütik segítenek nekünk megérteni, hogy a weboldal melyik része a legnépszerűbb, mert látni engedik, hogy látogatóink mely oldalakra lépnek be és mennyi időt töltenek ott. Ennek tanulmányozásával a weboldalt jobban tudjuk igazítani az Ön igényeihez, és még változatosabb felhasználói élményt tudunk nyújtani Önnek azáltal, hogy a sütik egyebek mellett megjegyzik a beállításokat, így nem kell azokat újra bevinnie, ha egy új oldalra lép, emlékeznek az Ön által korábban bevitt adatokra, ezért azokat nem kell újra begépelnie, elemzik a honlap használatát annak érdekében, hogy az így nyert információk felhasználásával végrehajtott fejlesztések eredményeként az a lehető legnagyobb mértékben az Ön elvárásai szerint működjön, könnyen megtalálja az Ön által keresett információt, és figyelemmel kísérik hirdetéseink hatékonyságát.

Szociális Jogok Európai Pillére - SZEF-FES konferencia 2017. november 23.

A konferencia érdemi része 5 perc 40 másodperc után kezdődik.
A vágott, szerkesztett változat hamarosan megtekinthető itt.