Cikkajánló 2019. június 4.

Témák:

Népszavazást akarnak a nyugdíjasok. Komoly változásokat akarnak a nyugdíjaknál – népszavazást akarnak a nyugdíjasok.  A fizetés egy részét megtakarítási számlára utaltatná az ÁSZ elnöke. Ez vár a magyar gazdaságra, a bérekre és az árakra. Szakszervezet: tavaly a rendőrök fele nem kapott béremelést. Hatéves mélyponton a közfoglalkoztatás. Túl korán erőltetik az olvasást, ezért sok a diszlexiás gyerek. Beperelte volt diákja a brit egyetemet a gyenge oktatás miatt.  Rengeteg túlórára és alacsonyfizetésre panaszodnak a luxushajók alkalmazottai. A Petőfi Irodalmi Múzeum megszerezte a Magyar Írószövetség székházát. "Majd keresünk új muzeológusokat" – A Természettudományi Múzeumot is lenyomja a kormányzati arrogancia(Bp-ről Debrecenbe). Vajon a Veritas is közre akar működni kollégáik ellehetetlenítésében?Az MTA kutatói is tiltakoznak az 56-os Intézet megszüntetése ellen.  Hiába a tiltakozás: benyújtják az Akadémia elleni törvényjavaslatot. Kéri László: A kormánypolitika lényege a hazai újburzsoázia legszűkebb csoportjainak a teljes kiszolgálása. Moszkvából támadják a rezsicsökkentést. Szocpol: a gyerekek negyede nem született meg. Hitelért házasodnának a babát váró párok. A tehetősebbeknek segítség, másoknak csak álom a falusi csok. Csak bérre 35 milliárd forintot költöttek 2 év alatt az NBI-es csapatok. Jövőre teljesen kivásárolhatják Gerendaiékat a Szigetből az amerikai befektetők. Orbán-közeliekhez dől a pénz. Jó évet zártak Habonyék Angliában. Az EPP-frakció mégsem büntetné a Fideszt. Jogerős: Rogánról lehet mondani, hogy bűnöző. Köztársaságból a hűbériségbe. Hazádnak megrendülten: több százezer magyar politikai okból tervezi a kivándorlást. Az utcán verte meg a hittérítőket a kaposvári férfi. Több mint százan úsznak civil ügyekért. Itt vannak a rekorderek: ezek a cégek szerezték a legnagyobb bevételt tavaly. Nem antifogyasztó a millenniumi nemzedék, csak egyszerűen szegényebb, mint az előző generációk. A szívrohamig isszák az energiaitalokat a fiatalok. Munkahelyi elégedettség mérését segítő svéd startup győzött a Brain Bar-on. Sztrájk bénította meg a világ legnagyobb Nutella gyárát. Összeveszett két mozdonyvezető, nem ment a retró vonat Tapolcára. Coelho ingyen osztogatná könyveit Afrikában. 

Beszámoló az Európai Szakszervezeti Szövetség (ETUC) 14. Kongresszusáról

Beszámoló az Európai Szakszervezeti Szövetség (ETUC) 14. Kongresszusáról

 

Az Európai Szakszervezeti Szövetség 14. Kongresszusa 2019. május 21-24. között került megrendezésre Bécsben.

A korábbiakhoz hasonlóan ez a kongresszus is nagyon nagyszabású esemény volt, az ETUC tagszervezeteinek összesen 38 ország 90 nemzeti konföderációjából és az európai ágazati szervezetekből érkező több mint 600 küldötte és a szakszervezeti világ prominens képviselői mellett magas rangú vendégek is jelen voltak. Ők vagy csak a kongresszust üdvözölték, így pl. Alexander Van der Bellen, Ausztria köztársasági elnöke és Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke, míg mások valamelyik panelbeszélgetésben vettek részt, többek között Antonio Costa, portugál miniszterelnök, Enrico Letta volt olasz miniszterelnök, Joseph Stiglitz, Nobel-díjas közgazdász, Guy Ryder az ILO főigazgatója, Sharan Burrow az ITUC főtitkára.

A kongresszust a SZEFIT és az ETUC Ifjúsági Bizottságának elnöke, Papp-Nagy Viktória nyitotta meg, majd az előző négy évről szóló kongresszusi beszámoló következett, majd az „ETUC jövője” című dokumentum került megvitatásra.

A legfontosabb a következő négy évre szóló munkaprogramvitája volt, melynek címe „Igazságosabb Európát a munkavállalóknak!”

A kongresszus előtt komoly előkészítő munka folyt, a kongresszusi anyagok 99%-a már az ETUC Végrehajtó Bizottsága által elfogadásra került, így csak néhány módosító indítványról kellett szavazni, ezért volt idő arra, hogy lényegében inkább egy eszmecsere alakuljon ki a kongresszusi dokumentumról, mely összesen 6 fejezetből áll.

Az első fejezet címe „Demokrácia és egy jobb európai jövő kialakítása a munkavállalók számára”, mely a szociális párbeszéddel és a demokrácia jövőjével foglalkozik. A második fejezet a gazdaság témáját járja körül, mint a makrogazdaság és a gazdasági kormányzás, az Európai szemeszter, az EU költségvetés és a szociális kohézió, a harmadik a kollektív tárgyalások, a bérpolitika, munkajog, egészség, biztonság, emberi és szakszervezeti jogok és az esélyegyenlőség. A negyedik fejezet címe „Az igazságos átmenet, igazságosabb digitalizáció, erősebb iparpolitika és nemek közötti egyenlőség szorgalmazása” ezen belül a témák az iparpolitika, a digitalizáció, platformgazdaság, a fenntartható fejlődés, klímaváltozás, energiapolitika, a belső piac, a közszolgáltatások és a szabványosítás. Az ötödik fejezet „Az európai társadalmi modell megerősítése” címet viseli, melynek a Szociális Jogok EU Pillére, a munkaerőpiac és foglalkoztatáspolitika, a nem szokványos foglalkoztatás, az oktatás és a képzés, az ifjúság, szociális védelem, igazságos mobilitás, és regionális politika az alpontjai. Az utolsó fejezet a migráció, esélyegyenlőség, nemzetközi kapcsolatok, kereskedelem, ENSZ 2030 program és a fejlesztési együttműködés témáit öleli fel.

Jelölést Előkészítő Bizottság

A XVII.(tisztújító) kongresszusra készülve 2019. május 28-án megtartotta alakuló ülését a Jelölést Előkészítő Bizottság, melynek tagjait az Ügyvivő Testület megválasztotta 2019. május 13-i ülésén. 

Cikkajánló 2019. június 3.

Témák:

A belügyesek fizetésemeléséről írt a Magyar Nemzet. 150-160 ezres rendőrbér: nem vár tovább a szakszervezet, de a kormány sem. Ha a Belügyminisztériumon múlik, idén már nem javul a rendőrök bérhelyzete. Átszervezik a sürgősségi gyermekellátást. Amilyen ma az iskola, olyan lesz holnap az ország. Varga Mihály: Akár 30 ezer diák is dolgozhat idén a Nyári diákmunka programban. Minimálbért kereshetnek a jól tanuló diákok. Jönnek a szakképzési kollégiumok. Erdélyből, Szerbiából, Szlovákiából, Kárpátaljáról is érkeznek gyerekek. Rétvári: a jövő megalapozásában a pedagógusoknak jut a legnagyobb szerep. A PSZ ismét kiáll az MTA függetlensége mellett. LIGA Szakszervezetek: Sajtóközlemény a Magyar Tudományos Akadémia átalakításáról. „Ne hagyjuk, hogy a tudomány szabadsága is elvesszen” - ezrek tüntettek az MTA jövőjéért. Külföldre menekülhetnek az akadémikusok a kormány lépése elől. Külföldre és az üzleti életbe menekülhetnek az akadémiai kutatók. 1956-os Intézet – A történetnek nincs vége. Könyvtár-ügy. Elhunyt Térey János. 4 napos munkahetet rendeltek el több magyar üzemben. Többet dolgozunk, mint a középkori parasztok… A rabszolgatörvény-ellenes tüntetések mérlege. Családfőként is nehéz helyzetbe került a Suzukiból elbocsátott alapszervezeti titkár. A megbízási jogviszony és a nyugdíj kapcsolata. Jó hír a nyugdíjasoknak: jöhet a nyugdíjemelés. Hogyan váljunk kisnyugdíjassá? Már kilenc nyugdíjas kap 2 millió forintnál is többet az országban havonta. Adótanácsadó a kormány tervéről: ez így kevés lesz. Háromhavi tartalékot a családoknak! Megugrott az élelmiszerek ára az elmúlt négy évben. Forrnak az indulatok: szőlő helyett birtokokat vásárol az állam Tokajban. Van kiút a mélyszegénységből – Néhány magyar üzletember hadat üzent a nyomornak, az idő őket igazolta. Hogyan lettünk önmagunk kizsákmányolói? Rövid távra tervez a fiatal. Lassult a földárak emelkedése. Útnak indul a Nemzeti Légió. "Megcsonkítottak menete" - a rendőrség fegyverei ellen tüntettek sérült sárgamellényesek. Románia, az elnéptelenedő ország. Lemond a német szociáldemokraták vezetője. A királynő vendégeként Londonba látogat az amerikai elnök. Trump India ellen is kereskedelmi háborút indíthat. Kína nem riadna vissza egy kereskedelmi háborútól az Egyesült Államokkal. Tajvan lerohanását helyezte kilátásba a kínai védelmi miniszter. Ferenc pápa: „Ne féljünk a kölcsönös érintkezéstől és segítségnyújtástól!”. Ferenc pápa az egyház nevében kéri a romák bocsánatát a hátrányos megkülönböztetésekért. A globalizáció, mint erkölcsi probléma. Szegőfi Ákos: A jó és rossz nacionalizmusról. Ismét áttervezhetik a Köki-terminált. A Veszprémi szurkolók már gyülekeznek (hangulat van!)  

Cikkajánló 2019. május 30.

Témák:

Földiák András: A Magyar Nemzet félrevezető tudósításáról. Az Európai Szakszervezeti Szövetség XI. Kongresszusi Nyilatkozata. A SZEF XVII. (tisztújító) kongresszusa. Talán lesz állami pénz helyi béremelésre. Ezreket tett az utcára a kormány. Újabb adó- és bürokráciacsökkentéssel jár majd a rövidesen elkészülő gazdaságvédelmi akcióterv. Varga Mihály: A rendszerváltás óta nem volt ilyen alacsony a munkanélküliség Magyarországon. Kedvező irány a közfoglalkoztatottak számának csökkenése. A gazdaságvédelmi terv részletei.„Könyörgött, ne hagyjam, hogy elvigyék”. „A világért se a suliba küldje a munkafüzeteket!” – Mindenki menekül az állami tankönyvektől. Hogyan kezelhető az iskolai stressz? Csökkentenék a diákok terhelését az iskolákban. Nem tudtak sztrájkolni a Vörösmarty Gimnázium tanárai. Négy tanár ma reggel megtagadta a munkát egy kőbányai gimnáziumban. PDSZ: jogtalanul akadályozzák a sztrájkot. Diákmunkát vállalnátok? Itt találjátok a legfontosabb szabályokat. Indul a hároméves szakképzési gigaprogram. Százezreket érhetnek a jó jegyek. Az MTSZSZ meghívást kapott a Szakképzési Innovációs Tanácsba. ZVDDSZ: a szakszervezetek üdvözlik a konzultációt és várják a folytatást a Volánok átalakításáról. Teljes kifosztása előtt még tárgyalóasztalhoz ülhet az MTA vezetősége. Az ÉSZT kompromisszumra kéri a kormányt az MTA ügyében! Az akadémiai kutatóhálózat vezetőinek állásfoglalása. Támogatást kaptak a Suzuki elégedetlen munkásai. Létszámhiánnyal küzd a párizsi Louvre (sztrájk). Nagy a baj? Már nem munkaerőhiány van, hanem elbocsátások. Szinte már minden magyarnak van munkája, de egyre többnek külföldön. Másfél millióan bizonytalanságban: ennyi embernek nem érte el a jövedelme még a minimálbér szintjét sem. Tovább emelkedtek a keresetek. Ha mindenki tudja, ki mennyit keres, az csökkentheti a nők és a férfiak közötti fizetési különbségeket. A mongoloknak jut a piszkos munka java a Hankooknál. Modern rabszolgaság: ennyit gályázik egy magyar melós évente. Minimálbér, családtámogatás: emelkedő összegek (Lengyelo.). Súlyos kijelentés az orvosi kamarától: a biztonságos betegellátás már nem biztosítható. A Magyar Orvosi Kamara azonnali változásokat akar a kormánytól. Sugárzás: átvilágították a Péterfy kórházat. Hol a mentősök beígért 60%-os béremelése? Kiderült, mit tervez a kormány a nyugdíjkorhatárral. Lényegesen rövidebb munkaidőt javasolnak a tudósok a klímaváltozás miatt! 10 százalékkal drágább lett a rántott hús a SZÉP-kártya és a béremelés miatt. Érkezik a pünkösdi ajándékcsomag a 60 év felettieknek - de nem mindenkinek. Handó Tünde gyorsan törvényt módosíttatna, hogy ne lehessen őt perelni. Meghátrált a kormány, elhalasztja a közigazgatási bíróságok létrehozását. Szolidaritási felhívás … (Algériában…). Dékány András (1949- 2019). Örök nyugalomra helyezték Niki Laudát. "Teljes irányváltás lehet a román szociáldemokratáknál". Lemond mentelmi jogáról Donáth Anna. A politikai korrektség ellehetetleníti az értelmes közéleti vitákat. Diktatúra vagy demokratapártiak - anyagi helyzettől függően (Mo.). Szuperfegyver kifejlesztésén dolgozik a Magyar Honvédség. Kilenc gyanúsított a korrupciós botrányban. Szombaton éri el Budapestet az újabb árhullám. A kistermelők nyakán marad a szőlő Tokaj-Hegyalján - Állami segítséggel teszik őket tönkre? Nézzünk egymás szemébe! (roma politika). A kormány nem látja a "kiutat". A nemzeti összetartozás éve lehet a következő esztendő. Brexit: komoly botrány kialakulását kockáztatja a londoni alsóház belügyi bizottsága (letelepedett?). Orbán kihagyja Ferenc pápa csíksomlyói miséjét. Tíz perc alatt 40 ezer lájkot kapott Timothée Chalamet fotója a Városligetről. Megszavazták: bevezetik a dugódíjat. Ukrán kapitány vezette svájci hajóval ütközött a Hableány (Bp.).  

A Magyar Nemzet félrevezető tudósításáról

Fő témaként állítani olyat, ami épp csak meg volt említve, kirángatni, lerángatni fontos célokat nem túl korrekt; ugyanakkor mi a baj azzal a szociális Európáért való kiállással, amelynek alapdokumentumát (Göteborgban) a mostani miniszterelnök is aláírta. (A MN máj. 28-án megjelent tudósításáról, amely az ETUC máj. 21-24. között tartott bécsi kongresszusáról „szólt”.)  

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. További információk

Rendben

Weboldalunk bizonyos területein sütiket („cookies”) alkalmazunk. A sütik lehetővé teszik a weboldal számára, hogy felismerje, amennyiben Ön korábban azt már meglátogatta. A sütik segítenek nekünk megérteni, hogy a weboldal melyik része a legnépszerűbb, mert látni engedik, hogy látogatóink mely oldalakra lépnek be és mennyi időt töltenek ott. Ennek tanulmányozásával a weboldalt jobban tudjuk igazítani az Ön igényeihez, és még változatosabb felhasználói élményt tudunk nyújtani Önnek azáltal, hogy a sütik egyebek mellett megjegyzik a beállításokat, így nem kell azokat újra bevinnie, ha egy új oldalra lép, emlékeznek az Ön által korábban bevitt adatokra, ezért azokat nem kell újra begépelnie, elemzik a honlap használatát annak érdekében, hogy az így nyert információk felhasználásával végrehajtott fejlesztések eredményeként az a lehető legnagyobb mértékben az Ön elvárásai szerint működjön, könnyen megtalálja az Ön által keresett információt, és figyelemmel kísérik hirdetéseink hatékonyságát.

Szociális Jogok Európai Pillére - SZEF-FES konferencia 2017. november 23.

A konferencia érdemi része 5 perc 40 másodperc után kezdődik.
A vágott, szerkesztett változat hamarosan megtekinthető itt.