Osztrák szövetségesünk kongresszuásán jártunk

SZEF részvétel az Osztrák Szakszervezeti Szövetség,az ÖGB ötéves ciklust záró, tisztújító kongresszusán

2023. június 20-21.

 

Az Osztrák Szakszervezeti Szövetség, az ÖGB – köszönhetően az osztrák egyeztetésre alapuló, konszenzust kereső társadalmi modellnek is – a sikeres európai szakszervezeti szövetségek közé tartozik. A nagymúltú konföderáció többmilliós tagsággal, az egész osztrák munkaerőpiacot lefedő szervezettel, különböző erős tagozatokkal, így utánpótlást biztosító ifjúsági bizottsággal is rendelkezik. Az ötévente megrendezésre kerülő tisztújító kongresszusukat, amelyre a SZEF is meghívást kapott, 2023. június 20 és 22. között rendezték meg Bécsben nagyszámú meghívott külföldi szakszervezeti vendég jelenlétében. A SZEF képviseletében a kongresszuson Csóti Csaba, a SZEF elnöke és Véber János, a KKDSZ alelnöke, az Európai Szakszervezeti Szövetség (ETUC) Végrehajtó Bizottságában a SZEF helyettes képviselője vettek részt.

A kongresszus megnyitása előtt a külföldi vendégeket hivatalában fogadta Alexander Van der Bellen, Ausztria szövetségi elnöke, aki hangsúlyozta milyen fontosnak tartja a társadalmi párbeszédet, így a szakszervezeteket is. Az ÖGB belföldi és nemzetközi munkáját kiemelten sikeresnek tartja. Esther Lynch, az ETUC főtitkárhelyettese is köszöntötte a vendégeket.

Ezt követően, június 20-án délután került sor a kongresszus hivatalos megnyitójára, a közel 400 küldött, a nemzetközi és osztrák vendégek jelenlétében, ahol az ÖGB vezetői mellett Bécs polgármestere, Michael Ludwig, az osztrák kancellár, Karl Nehammer és Alexander Van der Bellen szövetségi elnök is beszédet mondtak. Mindannyian hangsúlyozták elkötelezettségüket az osztrák társadalmi konszenzuson és társadalmi párbeszéden alapuló politikai berendezkedés mellett és elismerték az ÖGB szerepét.

Másnap plenáris üléssel folytatódott a kongresszus, ahol az ukrán szakszervezetek képviselője mondott köszönetet az ÖGB-nek a háború sújtotta Ukrajnának nyújtott humanitárius segítségért. Wolfgang Katzian, az ÖGB elnöke is köszöntötte a kongresszus résztvevőit. Az elmúlt ötéves időszakról elmondta, hogy a koronavírus világjárvány és az Ukrajna elleni orosz agresszió és a nyomában járó gazdasági válság voltak talán a legnagyobb kihívások. (Wolfgang Katziant az Európai Szakszervezeti Szövetség, az ETUC berlini kongresszusán nemrégiben elnökévé választotta, és az ÖGB kongresszus is megerősítette osztrák szakszervezeti elnöki tisztségében.)

Ezt követően a kongresszus meghívott nemzetközi vendégei számára külön workshopot szerveztek, ahol az ÖGB szakértői mutatták be az ÖGB és az osztrák háromoldalú egyeztetésre alapuló társadalmi modelljének történetét, továbbá a jelenlegi gazdasági helyzetet. Elmondták, hogy annak ellenére, hogy időnként egyes szélsőjobboldali pártokat is tömörítő kormányok igyekeztek megnyirbálni a szakszervezeti jogokat, az ÖGB fontos szereplője az osztrák társadalomnak és gazdaságnak. A jelen helyzetben Ausztria fontos problémája az EU viszonylatban magas, (a magyarhoz képest alacsonynak tűnő) 10 % körüli infláció, a fosszilis energiafüggőség (Oroszországtól), a menekültek és bevándorlók társadalmi integrációja és a digitális átállás, továbbá a klímaváltozás. E kérdések az ÖGB számára is fontosak, szakértőik Ausztriában és nemzetközi szinten részt vesznek az ezeknek a problémáknak a kezelésére irányuló törekvésekben.

Összességében elmondható, hogy Ausztria jelenlegi gazdasági és társadalmi fejlettségéhez jelentősen hozzájárult a folyamatos társadalmi párbeszéd és ezen keresztül a szakszervezeti mozgalom és ez más országok számára is pozitív példa kellene hogy legyen.

Az ÖGB Kongresszus hivatalos oldala

A beszámolót készítette: dr. Véber János

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?

Tisztes Munka Világnapja esemény

Nem csak az augusztusi életveszélyes kormányzati tervezet, hanem a közszolgáltatások ágazatait érintő évek óta tartó folyamatos átalakításnak nevezett rombolások, amelyek veszélyeztetik a biztonságos és színvonalas munkavégzést. Ezért Dr. Dudás Katalin

Szakszervezeti tagdíjlevonásról a Klubrádióban

Csóti Csabát nyilatkozott a szakszervezeti tagdíjlevonást tiltó jogszabálymódosításról a Kluburádió Szolidaritás című műsorában. Meghallgatom a teljes Szolidarítás 2023. szeptember 27., szerdai c. műsorát.. Meghallgatom Csóti Csaba: Közalkalmazotti szakszervezetek helyzete c,

A SZEF tagszervezetei a Lakásmeneten

Küzdünk a közjó érdekében A Szakszervezetek Együttműködési Fóruma mint a közszolgáltatásokban dolgozókat tömörítő szakszervezeti szövetség hosszú évek óta dolgozik együtt a lakhatásban érintett szervezetekkel, hogy megoldásokat találjanak az egyre mélyülő

Koreai delegációt fogadtunk

Koreai delegációt fogadott a SZEF küldöttsége, ahol az elmúlt 20 évben a tudatos szakszervezeti oktatással megerősített mozgalomról hallhattunk szaktársainktól. Hogyan tört ki az elnyomásból 20 éve a dél-koreai mozgalom? Hogyan

A lakhatási-és energiaválság lehetséges megoldásai

Beszámoló a Szolidáris Gazdaság Központ lakhatási válság műhely konferenciájáról 2023.09.20-21. Budapest A Szolidáris Gazdaság központ zártkörű műhely konferenciát tartott az Európában kialakult lakhatási-és energiaválság lehetséges megoldásairól. A szakszervezetek képviselői a