Óvjuk meg a közigazgatásban dolgozók egészségét!

A COVID-19 járvány második hullámában a közigazgatásban dolgozók is fokozott fertőzésveszélynek vannak kitéve, hasonlóan az egészségügyben, az oktatásban és a szociális ágazatokban dolgozókhoz.

 A különböző állami intézmények – különösen a kormányhivatalok – dolgozói rendszeresen találkoznak fertőzött ügyfelekkel, személyesen kell megjelenniük a fertőzésveszélynek fokozottan kitett helyszíneken, esetükben ezért a munkavédelmi szabályok szigorú betartására, betartatására és ellenőrzésére is fokozott figyelmet kell fordítani.

 Ha egy kormánytisztviselő megfertőződik, akkor nem csupán egy munkavállaló kieséséről van szó, hanem az általa ellátott állami feladat, a minden állampolgár számára fontos közfeladat ellátása is veszélybe kerül.

 Az 509/2020. (XI.19.) Kormányrendelet alapján a fővárosi és megyei kormányhivatalok feladatává tették – az eddigi alapfeladatok mellett – az egészségügyben, a nevelési és oktatási, valamint a szociális intézményekben dolgozók teszteltetésének megszervezését, az ehhez szükséges gépjárművek, gépjárművezetők és adminisztrátorok biztosítását.

 A közszolgálatban szerveződő szakszervezetekhez egyre több bejelentés érkezik a közigazgatás különbözőbb intézményeiben dolgozó munkavállalóktól, segítséget kérve a kialakult veszélyhelyzet káros hatásainak mérsékléséhez. Egyes ágazati szakszervezetek jelzései alapján az alábbi, sürgős intézkedéseket kérjük a kormánytól:

 1. A veszélyhelyzet alatt a közigazgatásban dolgozók rendszeres kormányzati teszteltetése történjen meg!

 2. A közigazgatás tipikus területeire készüljön egységes járványügyi szabályzat, amely tartalmazza az eljárásrendet, a minimálisan szükséges személyi és tárgyi feltételeket, valamint az ellenőrzés rendjét! E szabályzat kidolgozásához és végrehajtásához jó kiindulási alapot jelent az Innovációs és Technológiai Minisztérium által 2020. szeptember 2-án kiadott Vállalati Fehér Könyv.

 3. A közszolgálati feladatokellátása során megfertőződött dolgozók 100%-os táppénzben részesüljenek!

 4. A veszélyhelyzetben is működtetni kell a közigazgatási intézményeket, ennek érdekében az elavult informatikai rendszerek sürgős fejlesztésére van szükség, mely fejlesztések tegyék lehetővé a Home Office szélesebb körben történő alkalmazását!

 

Budapest, 2020. november 30.

 

          Kuti László                               dr. Mészáros Melinda                          Kordás László

            s.k                                                  s.k.                                                        s.k.

           ÉSZT                                               Liga                                                  MASZSZ

 

 

                            Palkovics Imre                                                 Csóti Csaba

                                   s.k.                                                                 s.k.

                                MOSZ                                                               SZEF

Sajtómegjelenések a témában: https://merce.hu/2020/12/02/kozosen-kovetel-fokozott-jarvanyvedelmet-a-szakszervezeti-mozgalom-a-kozszolgaknak/ 

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?

EU bővítési konzultáció

Az EU bővítési folyamatának előmozdítása címmel társadalmi konzultációt tartott civil szervezetek és szakszervezetek részvételével 2023. november 24-én az Európai Uniós Ügyek Minisztériuma és az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete Budapesten, az