A koronavírus miatt kialakult helyzetben, rendhagyó módon a digitális térben tartotta megszokott tömegrendezvényét a SZEF, amihez a Mérce.hu biztosította felületét.
Célunk volt felhívni a figyelmet a dolgozókat érintő nehézségekre a jelenlegi helyzetben, továbbá a megemlékezés és az, hogy együtt új célokat magunk elé tűzve kezdjük el a következő időszakot. Ehhez 7 pontos követelés csomagot állítottunk össze.
Olyan programokkal készültünk, amelyek arra koncentráltak, hogyan lehet enyhíteni a gazdasági válság okozta károkat, hogyan tudják a szakszervezetek védeni a munkavállalók érdekeit, milyen új formákat kell kidolgoznunk, hogy szolidáris, egymásra odafigyelő, és nyomásgyakorlásra képes közösséget alkossunk.
„Mi vagyunk május 1-je! Szolidaritás a válságban is” nevet viselő programsorozatot élő bejelentkezés kezdte, ahol a szervezők arról beszélgettek, mit követelnek idén a szakszervezetek, milyen helyzetben vannak a munkavállalók, és miért hogyan lehet küzdeni az érdekeikért.
Ezt követően szakszervezeteke mutatták be, hogy miért fontos ma az érdekvédelem, illetve munkavállalók mesélnek majd arról, hogyan változtatta meg az életüket a járványhelyzet.
Ezt egy gyermekprogram követte, ahol Dániel András új Kufli-kalandokkal, Adamik Zsolt mesével, Mészáros Ágoston zenés programmal szórakoztatta a résztvevőket, hisz tudjuk, nincs május 1 gyerekprogram nélkül!
Délután pedig három beszélgetés következett, ahol a kialakult járványhelyzet okozta válság hatásit vizsgálta. A témák a következőek voltak:
Munka a járvány idején. Hogyan hatott a járványhelyzet a munka világára? Szakszervezetik aktivisták és szakértők számolnak be friss tapasztalataikról az eladóterekből, hivatalokból, ipari üzemek csarnokaiból.
Lakhatási válság és bérlői önszerveződés. A megszűnő munkahelyek és kieső jövedelmek miatt nagyon sok embernek jelent majd gondot a lakbér, a rezsi és a jelzálog-hitel fizetése. Vannak azonban olyan közösségi és szolidáris megoldások, amelyek képesek lehetnek érdemben reagálni ezekre a problémákra.
Dolgozó nők és anyák a veszélyhelyzet idején. Az otthoni munkavégzés, az iskolabezárások és a kórházkiürítések miatt rengeteg pluszfeladat szakadt most a háztartásokra, és azokon belül is elsősorban a nőkre. A beszélgetés során a dolgozó nőket érintő problémákról lesz szó, a gondoskodási intézmények csődjéről, valamint arról, hogy hol a helyük a szakszervezeteknek ebben a kérdésben.
A napot pedig egy virtuális zászlóbontás zárta, ahol a mit teszünk holnaptól kérdéssel engedtük el azokat, akik velünk tartottak ezen a különleges napon.
A beszámolót készítette: Buri Evelin