Keresés
Close this search box.

A SZEF foglalkoztatási szabályok járványveszély miatti megváltoztatásáért

A SZEF az Európai Szakszervezeti Szövetség (ETUC) tagszervezeteként arra kéri a Kormányt, hogy a koronavírus elterjedésének megakadályozása miatt kialakult helyzetben teljes mértékben támogassa a március 17-én megtartandó Gazdasági és Pénzügyminiszterek Tanácsa (ECOFIN) ülésén az Európai Bizottság kezdeményezését, a koronavírus gazdasági hatásainak ellensúlyozására irányuló összehangolt európai válaszlépések tervezetét.

 Egyetértünk az ETUC-vel abban, hogy

 – azoknak az embereknek, akik betegek, a családjukról gondoskodnak, vagy a koronavírus miatt nem tudnak dolgozni, nem szabad pénzügy károkat elszenvedniük, ezért a szakszervezetek üdvözlik az Európai Bizottság arra vonatkozó elkötelezettségét, hogy meg kívánja védeni a munkavállalókat a munkanélküliségtől és a bevételeik elvesztésétől,

– az Európai Bizottságnak biztosítania kell, hogy a pénzügyi támogatások elérjenek minden munkavállalót, beleértve az önfoglalkoztatókat, és azokat is, akik bizonytalan foglalkoztatási formában dolgoznak, és így ők a legsérülékenyebbek,

– az Európai Bizottságnak az a terve, hogy lazít saját pénzügyi és segélyezési szabályain, elengedhetetlen ahhoz, hogy támogassa a közszolgáltatásokat, melyek már elérték a teljesítőképességük határait, valamint azokat a vállalatokat is, melyeket válság fenyeget. Ezeket az intézkedéseket azonnal el kell fogadni a pénzügyminiszterek jövő heti találkozóján és azokat a tagállamoknak teljes mértékben végre kell hajtaniuk.

– az EU alapok, melyeket a munkavállalók és a vállalatok a válság legrosszabb hatásainak kivédésére költenek, csak a tagországok által költött összeg kiegészítésére szolgáljanak.

A SZEF, mint a legnagyobb közszolgálati szakszervezeti szövetség Magyarországon, felhívja a kormány figyelmét arra, hogy a közszféra munkaadójaként a kormány mutasson példát azzal, hogy méltányosan jár el a munkavállalóival és az otthoni munkavégzést támogatja.

Üdvözöljük az iskolák és az egyetemek bezárását. Egyúttal felhívjuk a kormány figyelmét arra, hogy saját munkadói hatáskörében ne a szabadság vagy a fizetetlen szabadság intézményét alkalmazza a munkavállalók gyermekfelügyeleti-kérdéseinek kezelésére, hanem méltányos, akár ideiglenes hatályú jogszabály alkotásával járó megoldást keressen a probléma megoldására.

Gondoskodjon továbbá a kormány arról is, hogy az állásidő szerinti bérre jogosult közszolgálati dolgozók esetében az alapbéren túl, tekintettel a rendkívüli helyzetre, illetve az alapbérrendezést helyettesítő szakmai pótlékrendszer elmúlt évtizedben kialakított rendszerére, a szakmai pótlékok is kifizetésre kerülhessenek!

Követeléseink egyértelműen közös érdekünket, a magyar munkavállalók védelmét és családjaik egészségének megőrzését szolgálják!

Budapest, 2020. március 16.

 

Csóti Csaba

elnök

SZEF

 

 

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?

A 2025. 04. 15-ei Ügyvivő Testületi ülés határozatai

20/2025. (04.15.) SZEF ÜT határozat A SZEF Ügyvivő Testülete határozatot hoz arról, hogy a jelen előterjesztéshez mellékelt, a SZEF 2024. évi egyszerűsített éves beszámoló és közhasznúsági mellékletét és annak kiegészítő