Cikkajánló – 2019. november 20.

Megszavazták a szakképzési rendszer átalakítását; A szociális ágazat képviselőivel tárgyaltak ellenzéki pártok; „Pirosban szerdán” – béremelésért és munkaterhek csökkentéséért indítottak akciót a pedagógusok; Lesznek nyugdíjasok és gyerekek, akik kapnak karácsonyi utalványt; Kezdődik a professzori cím és a doktori iskolák lezüllesztése

 

Megszavazták a szakképzési rendszer átalakítását

Hiába tiltakoztak a pedagógusok, az Országgyűlés 119 igen, 40 nem szavazattal és 25 tartózkodással elfogadta a szakképzési törvény teljes átalakítását, amelynek részeként megszűnik az OKJ, és a szülő kötelessége lesz gyermekét 18 éves koráig vagy egy részszakma megszerzésig taníttatni. Az Index információi.

 

A szociális ágazat képviselőivel tárgyaltak ellenzéki pártok

Az ellenzéki pártok kiállnak a szociális ágazatban dolgozók béremelése és sztrájkjoguk gyakorlásának biztosítása mellett – hangzott el hétfőn a Jobbik, az MSZP, a DK, az LMP és a Párbeszéd politikusainak sajtótájékoztatóján, miután a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók (MKKSZ), valamint a Szociális Ágazatban Dolgozók Szakszervezetének (SZÁD) vezetőivel tárgyaltak. A Híradó tájékoztatása.

 

„Pirosban szerdán” – béremelésért és munkaterhek csökkentéséért indítottak akciót a pedagógusok

Újabb országos akciót hirdetett a Pedagógusok Szakszervezete Országos Ifjúsági Tagozata. Az eduline.hu írása az akcióról.

 

Lesznek nyugdíjasok és gyerekek, akik kapnak karácsonyi utalványt

A napokban megkapják a 10 ezer forintos karácsonyi utalványukat a makói nyugdíjasok. Sok településen új a polgármester, ezért változhat, hogy ki kaphat önkormányzati támogatást. Siklóson és egy budapesti kerületben is örülhetnek a nyugdíjasok. A napi.hu írása.

 

Kezdődik a professzori cím és a doktori iskolák lezüllesztése

A Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság (MAB) az elmúlt hónapokban átalakította a doktori iskolák engedélyezési eljárásrendjét, illetve az egyetemi tanári kinevezések feltételeit. A reform kritikusai szerint a változtatások egyértelműen abba az irányba mutatnak, hogy a tudományos teljesítmény ne legyen a jövőben hangsúlyos szempont. Így azok a gyengébb képességű intézmények és emberek is labdába rúghatnak, akiknek jó kapcsolataik vannak, de eddig alkalmatlannak minősültek volna. Az Index írása itt olvasható.

 

A magasabb minimálbér nem hoz haza senkit

A kormány már engedne, csakhogy most a cégeknek a kis emelés is túl nagy terhet jelentene, a munkavállalóknak viszont már a tízszázalékos plusz is kevés. A Népszava cikke.

 

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?

Lakhatás és szakszervezetek konferencia

2023. május 12-én a Szolidáris Gazdasági Központ és a Friedrich Ebert Alapítvány szervezésében került sor a Szakszervezetek a megfizethető és fenntartható lakhatásért című konferenciára, ahol hazai, osztrák, német szakszervezetek és

Podcast a százegyes szobából

Fontosak-e a szakszervezetek a dolgozóknak? Szerintünk nagyon is. Erről és néhány tévhitről beszélgetett a Dvorácskó Balázs a SZEF szervezési titkára és Illés István a MOMSZ elnöke a Podcast a százegyes

A SZEF XXII. Kongresszusa

A SZEF XXII. Kongresszusa 2023. május 13-án elfogadta a 2022. évi pénzügyi beszámolót és a SZEF Szövetségi Tanácsa által beterjesztett 2022. évi szakmai beszámolót, majd elfogadta a 2023. évi költségvetési