Cikkajánló – 2019. október 16.

Egymillió magyar „tűnhet el”, és lehet, hogy 70 évesen is dolgoznunk kell majd; Kiszámolták: ennyit kell félretenni, hogy ne kopjon fel az álla nyugdíjasként; Feketén foglalkoztatók névsorát közölte a NAV; A 3 évvel ezelőtti szintről indítanák a bértárgyalásokat a vasútnál; Munkavállalás vagy gondozás – hány magyart érint?; Csökkentik a nyugdíjkorhatárt bizonyos dolgozóknál a szomszédban

 

Egymillió magyar „tűnhet el”, és lehet, hogy 70 évesen is dolgoznunk kell majd

A kedvezőtlen demográfiai folyamatoknak köszönhetően jelenleg az az alapforgatókönyv, hogy a következő húsz évben 8,75 millióra csökken majd Magyarország népessége – mondta a Portfolionak adott interjúban Spéder Zsolt, a KSH Népesedéstudományi Kutatóintézetének vezetője. A szakember szerint, ha a várható élettartam növekedésével párhuzamosan az egészségben eltöltött évek száma is nő majd, akkor 2040-ig valószínűleg elkerülhetetlen lesz a nyugdíjkorhatár megemelése. Emellett jó lenne, ha húsz év múlva egy igazságosabb magyar társadalomról beszélhetnénk, bár a nagy nemzetközi tendenciák éppen az egyenlőtlenségek növekedése felé mutatnak. Az interjú itt olvasható.

Kiszámolták: ennyit kell félretenni, hogy ne kopjon fel az álla nyugdíjasként

Pesszimisták az emberek a nyugdíjjal kapcsolatban, de alulbecsülik, mennyit kellene félretenniük ahhoz, hogy ne nélkülözzenek idős korukban. A korábbi életszínvonal fenntartásához 35 éves kortól havonta 28-29 ezer forintot kellene félretenni. A napi.hu írása.

Feketén foglalkoztatók névsorát közölte a NAV

Közzétette honlapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a be nem jelentett alkalmazottakat foglalkoztatók, valamint a nem rendezett munkaügyi kapcsolatokkal rendelkezők legújabb listáit. Az adozona.hu összefoglalója itt olvasható.

A 3 évvel ezelőtti szintről indítanák a bértárgyalásokat a vasútnál

A furcsak béremelési stratégiát a Vasútegészségügyi Nonprofit Kft. alkalmazná. A Vasutasok Szakszervezete szerint ez aggályos, az ügyben az Emberi Erőforrások Minisztériumához fordultak. A részletek az mfor.hu-n olvashatók.

Munkavállalás vagy gondozás – hány magyart érint?

Még mindig magyarok százezrei gondoznak rokonokat és betegeket, miközben egyre nagyobb a hiány a munkaerőpiacon. Mi lehet a megoldás? A cikk az mfor.hu-n olvasható.

Csökkentik a nyugdíjkorhatárt bizonyos dolgozóknál a szomszédban

Minden, nehéz körülmények között ledolgozott év után négy hónappal csökken a nyugdíjkorhatár Romániában. Az erről szóló törvénytervezetet kedden egyhangúlag szavazta meg a képviselőház – írja a a Maszol.ro hírportál nyomán a napi.hu.

 

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?