Cikkajánló 2019. június 11. Délután

Témák:

Nagy változásra készül a kormány a közigazgatásban. Itt az első konkrétum a hatalmas bölcsődei bővítésről: 726 új férőhely 2019-ben. Épül kétezer vendégmunkás konténervárosa Tiszaújvárosban, a Mol gigaberuházásán. A jó fizetés még nem elég a költözéshez. Kiderült, mit akarnak a munkavállalók. Szinte ingyen hitelezik a magyar államot. Súlyos vallomást tettek a bankok. Több adófajta is eltűnhet. Milyen bérelemből vonható bírósági letiltás? Kivándorló szürkeállomány. Törvényesen mérgező a magyar forgácsoló üzemek levegője. NFA – mínusz11% (MASZSZ: Nekünk a magyar dolgozó az első!). Erre senki sem gondolt a nagyszülői gyed-nél? Mégis, ki meri így igénybe venni. Polt Péter kitüntette Handó Tündét a kiemelkedő és hatékony szakmai együttműködéséért. A fideszes képviselők természetesen megmentették Handó Tündét. A politikai propaganda zseniális húzása. Ne lepődjön meg, ha páncélosokat lát a román határon. Orbán a saját fizetésével sem foglalkozik. Pártot alapíthatnak… („Felelős értelmiség”, Pálinkás József). A Kossuth Körök első országos gyűlésén (Márki-Zay Péter). Konzervativizmus és új jobboldal a 21. században. És akkor még egyszer arról, miért nincs sikeres újbaloldali párt Magyarországon? Csaba László: Orbán rendszere nem fenntartható. Miért nem lázadnak Orbán ellen a nemzeti tőkések? Akár 16-18 százaléknyi szavazatot is hozhat a közmunka. Propaganda ellenszél nélkül Baranyában. Mit tudunk a magyar társadalomról? Felmérés: szegényebbek a mai fiatal felnőttek, mint a szüleik voltak. Szintet lép a Magyarország elleni eljárás. A világtársadalom liberális víziója. A horvátok is elítélik a kormány Trianon-térképes posztját. Protestánsok hoznak rendbe zsidó temetőket. Miért károsak a generációs sztereotípiák? Mit szerettünk a Kádár-kor végi kultúrában? Óriási olajmezőt találtak Magyarországon, a kitermelő csendben … „Fantasztikus apa és hajós volt” – könnyek között mesélt a Hableány eltűnt kapitányáról a lánya. Megerőszakolhatták a sztrájkolókat a katonai tanács csapatai (Szudán). Letiltotta a Facebook az oltásellenesek legnagyobb oldalát. Spanyol bikaviadaltól a budai lóvasútig. 440 ezer pacsirta legyilkolását engedélyezik Romániában. Gulácsi lett a legjobb kapus. Nagyobb eséllyel hízunk el, ha bekapcsolva marad a tévé. Kibírhatatlan hőség közeleg: 37 fok árnyékban. Hivatalosan is nagyon meleg van: szerdától harmadfokú hőségriasztás lesz érvényben.  

 

Nagy változásra készül a kormány a közigazgatásban

https://www.napi.hu/tech/internet-5g-iot-parlament-infoparlament-kozigazgatas.685679.html

(2019. június 6. csütörtök, 15:19) Magyarországon legkésőbb 2030-ra létrejöhet az adatalapú közigazgatás, így az abban keletkező adattömeg a kormányzati döntések előkészítéséhez is hozzájárulhat – jelentette ki a Tuzson Bence, a Miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára az Infoparlament ülésén az MTI tudósítása szerint…. Magyarország világszinten is az elsők között tervezi a közigazgatási adatvagyon hasznosítását mesterséges intelligenciákkal a kormányzati döntés előkészítésben. Tuzson Bence véleménye szerint a megbízható, tiszta adatok nem csupán visszaigazolhatnak társadalmi és gazdasági változásokat, előre is jelezhetik azokat, ezért az államnak, a cégekhez hasonlóan, ki kell használnia az ebből származó lehetőségeket….Az államtitkár a változó közigazgatási szolgáltatások közül példaként említette az ingatlan-nyilvántartás átalakítását, amely a papíralapú rendszer megszüntetésével mai formájában a tulajdoni lapot is eltörli. Az eddigi intézkedések és javaslatok más téren is hasonló céllal, a hatékonyság javítása érdekében egységesítik a közigazgatási folyamatokat és egyszerűsítik az eljárásokat – tette hozzá….

xxx

 

Itt az első konkrétum a hatalmas bölcsődei bővítésről: 726 új férőhely 2019-ben

https://index.hu/gazdasag/2019/06/11/novak_katalin_csaladvedelmi_akcioterv_konkretum_bolcsodei_fejlesztes_bovitesrol_726_uj_bolcsodei_ferohely_2019-ben/

(2019.06.11. 13:52) A kormány családi bölcsődék létrehozására kiírt pályázata alapján – 465 millió forint támogatásból – 726 bölcsődei férőhely létesül a következő évben – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára Érden kedden.

xxx

 

Épül kétezer vendégmunkás konténervárosa Tiszaújvárosban, a Mol gigaberuházásán

https://24.hu/fn/gazdasag/2019/06/11/vendegmunkas-mol-tiszaujvaros-poliol/

(2019. 06. 11. 14:23) Már épül az ideiglenes lakópark Tiszaújvárosban, ahol a korábban felröppent hírek szerint háromezer török vendégmunkást szállásolnának el. A Mol Petrolkémia Zrt. 1,2 milliárd eurós (durván 390 milliárd forintos) óriásberuházásán fognak dolgozni, és elhelyezésükre egész konténervárost hoznak létre. A tervek ambiciózusak, a régió egyik legnagyobb vegyi üzeme épül, amivel a Mol műanyagalapanyag-gyártó nagyhatalommá válik, Közép-Kelet-Európa egyetlen integrált poliolgyártója lesz.

xxx

 

A jó fizetés még nem elég a költözéshez

https://www.vg.hu/vallalatok/ipar/a-jo-fizetes-meg-nem-eleg-a-koltozeshez-2-1562396/

(2019. 06. 11. 07:15  ) Ágazati hazahívó börzéken mutatják be a magyarországi munkavállalás perspektíváit a külföldön dolgozó építőipari szakembereknek. A kint megkereshető bér 60 százaléka versenyképes ajánlat lehet a hazatérés elősegítésére.

xxx

 

Kiderült, mit akarnak a munkavállalók

https://www.napi.hu/nemzetkozi_gazdasag/allas-munka-ido-negynapos.685731.html?fbclid=IwAR1gkR9Q0x_GRd5O43f19L-U2ALvk-NxUHBPeaZ5bBKyBaLi2VCzCs-VK8c

Az európaiak többsége hetente csak négy napot szeretne munkával tölteni, nagy részük még akkor is erre szavazna, ha csökkenne a fizetése.

xxx

 

Szinte ingyen hitelezik a magyar államot

https://www.napi.hu/tozsdek-piacok/akk-aukcio-hozam-adossag.685905.html

Hozamcsökkenéssel értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet (dkj) keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).

xxx

 

Súlyos vallomást tettek a bankok

https://www.napi.hu/tozsdek-piacok/bank-reszletes-eredmeny-2018.685892.html

Növekvő mérlegfőösszeg és csökkenő profit: ez jellemezte a hazai bankszektort tavaly. Az OTP még mindig piacvezető, a Takarékbank gyorsan jön felfelé – állapította meg az Mfor.hu.

xxx

 

Több adófajta is eltűnhet

https://magyarnemzet.hu/gazdasag/tobb-adofajta-is-eltunhet-7009706/

(2019. JÚNIUS 11. KEDD 05:45) A PÉNZÜGYI TÁRCA ŐSSZEL TÁJÉKOZTATÓ KAMPÁNYT INDÍT A VÁRHATÓ TEENDŐKRŐL. A 2022-ig tartó kormányzati időszak végéig legalább harmadával csökkenhet az adók száma — tudta meg lapunk az adóügyi államtitkártól. Tavaly decemberben még mintegy hatvan közteherfajtát tartottak számon idehaza, közülük néhány év alatt nagyjából húsz tűnhet el. Izer Norbert közölte: öt adófajtát már kivezetett a kormányzat, jövőre pedig újabb négynek mondhatnak búcsút a közterhek viselői.

xxx

 

Milyen bérelemből vonható bírósági letiltás?

https://iriszoffice.hu/egypercesek/milyen-berelembol-vonhato-birosagi-letiltas/

Végrehajtás során a munkabérből történő levonásnál azt az összeget kell alapul venni, amely a munkabért terhelő adó-és járulékok levonása utána fennmarad.

xxx

 

Kivándorló szürkeállomány

https://computerworld.hu/karrier/kivandorlo-szurkeallomany-264190.html

(2019 június 11. 10:23) Az informatikai szakemberek nem csupán a legkeresettebb munkavállalók, de Magyarországon és az egész világon is jóval nyitottabbak az átlagnál arra, hogy munkahelyet váltsanak vagy külföldön dolgozzanak, derül ki a Boston Consulting Group (BCG) nemzetközi HR-hálózat, a The Network és a Profession.hu májusban közzétett közös kutatásából.

xxx

 

Törvényesen mérgező a magyar forgácsoló üzemek levegője

https://szakszervezetek.hu/dokumentumok/munkasvedelem/18689-torvenyesen-mergezo-a-magyar-forgacsolo-uzemek-levegoje

(2019.06.11. 13:24) A hazai gyárak levegőjének olajköd-tartalmára vonatkozó magyar szabályozási határérték 16-szorosan meghaladja az egészségkárosítás szintjét, és többszöröse a más európai országokban érvényes normáknak. Mindez dolgozók ezreit betegíti meg évente, miközben ezen egy egyszerű jogszabály-módosítással lehetne segíteni.

xxx

 

NFA – mínusz11% (MASZSZ: Nekünk a magyar dolgozó az első!)

https://szakszervezetek.hu/kozlemenyek/18661-maszsz-nekunk-a-magyar-dolgozo-az-elso

Miközben 2018-ban még tíz százalék feletti volt a bérek növekedés, addig 2020-ra a kormány tervei szerint a kilenc százalékot sem éri el.…a Nemzeti Foglalkoztatási Alap kiadási oldalát 11 százalélkal csökkentik. Ezzel az 54 milliárd forintos megszorítással mérséklik annak az esélyét is, hogy az állam reagálni legyen képes a helyi munkaerőpiaci problémák megoldása érdekében…Nem elfogadható az a cinikus hozzáállás, hogy a lokális munkaügyi krízisek hatására felszabaduló munkaerő más országrészben találhat magának munkát. Ez ugyanis egyoldalú belső mobilitáshoz, elnéptelenedő járásokhoz vezet…(Jún. 7-én közreadtuk a lapszemlében, többek figyelmét elkerülte, íme ismét – Szerk.)

xxx

 

Erre senki sem gondolt a nagyszülői gyed-nél? Mégis, ki meri így igénybe venni

https://www.penzcentrum.hu/nyugdij/erre-senki-sem-gondolt-a-nagyszuloi-gyed-nel-megis-ki-meri-igy-igenybe-venni.1079013.html?utm_source=hirkereso_es_kapu&utm_medium=penzcentrum_linkek&utm_campaign=hiraggregator%27..%27

(2019. június 11. kedd 11:02) Jövőre, január 1-jétől vezetik be a nagyszülői gyedet, amely kiterjeszti a gyermekgondozási díjat igényelhetők körét olyan nagyszülőkre, akik megfelelnek a gyed igénybevételének feltételeinek és még nem nyugdíjasok. A Pénzcentrum Veresné Tóth Mónika tb-szakértő segítségével arra kereste a választ, hogy a nagyszülői gyed bevezetése milyen hatással lesz majd a családokra

xxx

 

Polt Péter kitüntette Handó Tündét a kiemelkedő és hatékony szakmai együttműködéséért

https://168ora.hu/itthon/polt-peter-kituntette-hando-tundet-a-kiemelkedo-es-hatekony-szakmai-egyuttmukodeseert-169574

Polt Péter elismeréseket és pályadíjakat adott át az ügyészség ünnepnapján, vagyis az első ügyészi törvény 1871. június 10-ei kihirdetésének évfordulóján. A legfőbb ügyész Magyarország Ügyészségével kialakított kiemelkedő és hatékony szakmai együttműködéséért Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnöke részére Pro Cooperatione Emlékérmet adományozott – áll az ügyészségi közleményben.

xxx

 

A fideszes képviselők természetesen megmentették Handó Tündét

https://nepszava.hu/3039159_a-fideszes-kepviselok-termeszetesen-megmentettek-hando-tundet

(2019.06.11. 15:42) Marad az Országos Bírói Hivatal elnöke.

xxx

 

A politikai propaganda zseniális húzása

https://hirklikk.hu/kozelet/a-politikai-propaganda-zsenialis-huzasa/351365/

(2019. június 11. 11:01) „Sporthasonlattal élve: elkezdődött a bemelegítés az őszi önkormányzati választási kampányra, a játék szeptember tájékán csúcsra fog járni” – véleményezte Tarjányi Péter a kormány által újra elkezdett – és katonai csapaterő-mozgásokkal is nyomatékosított – migránsozást. A biztonságpolitikai szakértő szerint Európában semmilyen olyan rendkívüli nincs, ami indokolná az elmúlt napokban elhangzott kormányzati félelemkeltést, illetve a katonai mozgásokat. Az is a kormány malmára hajtja a vizet – így mi is –, akik foglalkoznak ezzel a kérdéssel, hiszen az átlagember majd azt gondolja, hogy ’nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél’ – szögezte le.

xxx

 

Ne lepődjön meg, ha páncélosokat lát a román határon

https://nepszava.hu/3039052_ne-lepodjon-meg-ha-pancelosokat-lat-a-roman-hataron

(2019.06.10. 17:40) A honvédség országszerte konvojokat mozgat, a legtöbb katonai járműre Nagylak mellett lehet számítani…Jelentős létszámú katonai járművekből álló konvojok közlekedésére lehet számítani az ország több területén június 11-16. között. A menetoszlopok katonai rendész, rendőr, illetve különleges szállítmány szakkísérői felvezetéssel közlekednek – jelentette be honlapján a Honvédelmi Minisztérium.Közleményükből kiderül, hogy katonai kontingensek főként a nagylaki román-magyar határátkelőhöz tartanak, és több mint 300 kilométert is megtehetnek országon belül – de egy konvoj Rajkára, a szlovák határhoz is indul Szentesről.Bár a cikk ezt nem említi meg, a mozgósítás sejthetően egy hadgyakorlat részét képezi: június 21-én ér véget a Black Swan (Fekete Hattyú) fantázianevű nemzetközi gyakorlat, amit a  Magyar Honvédség mellett az Európában Állomásozó Amerikai Különleges Műveleti Erők Parancsnoksága (SOCEUR), valamint az Európában Állomásozó Amerikai Szárazföldi Erők (USAEUR) Parancsnoksága szervez. Mint a feol.hu írja, a művelet Fekete-tenger térségét célozza, végrehajtási helye pedig Magyarország mellett Bulgária, Románia, Horvátország, Szlovénia és Észak-Macedónia – ez magyarázatot adhat a Nagylaknál feltűnő páncélosokra is. (Szerény véleményem szerint ez és az ezt megelőző cikk „ugyanarról” szól – Szerk.)

xxx

 

Orbán a saját fizetésével sem foglalkozik

https://hirklikk.hu/kozelet/orban-a-sajat-fizetesevel-sem-foglalkozik/351363/

(2019. június 11. 09:59) Orbán Viktor saját bevallása szerint nem foglalkozik üzleti ügyekkel, de az adóbevallása alapján úgy tűnik, a saját fizetésével se nagyon törődik: papíron minden miniszter többet keres nála, Rogán Antal konkrétan háromszor többet. Ezt így mégis hogy? Ennek kerestünk utána.

xxx

 

Pártot alapíthatnak… („Felelős értelmiség”, Pálinkás József)

https://index.hu/belfold/2019/06/07/orban_mersekelt_jobboldali_ellenzeke_felelos_ertelmiseg_europai_unio_polgari_konzervativ_palinkas_jozsef/

(2019.06.07. 08:12) Egy, a Magyarország és az Európai Unió viszonyát kormánykritikusan tárgyaló konferenciával zászlót bontott egy értelmiségi csoportosulás, melyből a jelek szerint hamarosan új centrista párt is születhet. Az egyelőre “Felelős értelmiség” nevű közösség fő szervezője Pálinkás József, Orbán volt minisztere, és különben is dominálnak benne a Fidesz-árvák, az Európa-párti mérsékelt konzervatív értelmiségiek.

xxx

A Kossuth Körök első országos gyűlésén (Márki-Zay Péter)

https://merce.hu/2019/06/08/marki-zay-peter-figyelmeztette-az-ellenzeket-nem-lehet-partalapon-polgarmesterjelolteket-valasztani/

Márki-Zay Péter figyelmeztette az ellenzéket: nem lehet pártalapon polgármesterjelölteket választani. Szombaton tartotta első országos gyűlését a Mindenki Magyarországa Mozgalom által létrehozott, a helyi szintű összefogást segítő Kossuth Körök. A rendezvény célja, hogy arra ösztönözzön mindenkit, kezdjen el szerveződni a saját településén annak érdekében, hogy minél több helyen megvalósuljon az ellenzéki összefogás az őszi önkormányzati választáson, illetve hogy a már meglévő körök tagjai és polgármesterjelöltjei találkozzanak egymással, workshopokon vegyenek részt.

xxx

 

Konzervativizmus és új jobboldal a 21. században

https://merce.hu/2019/06/10/konzervativizmus-es-uj-jobboldal-a-21-szazadban/

(KAPELNER ZSOLT, hétfő 19:03) Körösényi András és Mándi Tibor május elején a Válasz Online-on közzétett esszéjükben konzervatív értelmiségiként elhatárolódnak a feltörekvőben lévő „új jobboldaltól”, amelyet a magyar kormány szélsőjobboldali politikájával nyíltan elvközösséget vállaló tudósokkal és médiaszereplőkkel azonosítanak. A konzervatív szerzők hangsúlyozzák, hogy mély egyetértésben vannak ezen új jobboldallal – vagy nevezzük nevén: szélsőjobboldallal – az úgynevezett „progresszív liberalizmus”, a liberális bevándorláspolitika és az EU föderalizációja kérdésében, ám ellenzik a szélsőjobboldal szembefordulását a klasszikus liberalizmus olyan alapelveivel mint az egyéni szabadság vagy a joguralom.

xxx

 

És akkor még egyszer arról, miért nincs sikeres újbaloldali párt Magyarországon?

https://merce.hu/2019/06/11/es-akkor-meg-egyszer-arrol-miert-nincs-sikeres-ujbaloldali-part-magyarorszagon/

„A baloldali politika és az értelmiségi reorientáció perspektíváinak egybeeséséből következő másik aspektus az új baloldali megnyilatkozások teátrális jellege: az a retorikai pozíció, ahol más társadalmi csoportok érdekében fellépő megszólalások…

xxx

 

Csaba László: Orbán rendszere nem fenntartható

https://www.klubradio.hu/adasok/csaba-laszlo-orban-rendszere-nem-fenntarthato-107701

(11/06/2019 06:30) Az internet világában egy ’30-as éveket idéző egypártrendszer fenntarthatatlan – mondja Csaba László közgazdász, aki szerint a konzervativizmusra igenis van igény, a Felelős értelmiség csoport pedig hidat képez majd az elméleti gondolkodók és a cselekvők között.

xxx

 

Miért nem lázadnak Orbán ellen a nemzeti tőkések?

https://merce.hu/2019/06/10/miert-nem-lazadnak-orban-ellen-a-nemzeti-tokesek/

(hétfő 15:00) A műtrágyakirály Bige László betámadása kapcsán mostanában sokakat foglalkoztat, hogy miért nem lázad a nemzeti nagytőke Orbán ellen…Aki demokráciát akar, annak a munkásokat kell megszerveznie. Ez egyébként társadalomtörténeti közhely is egyben: ott alakult ki demokrácia, ahol a tömegeket sikerült a demokratikus politikába bevonni.

xxx

 

Akár 16-18 százaléknyi szavazatot is hozhat a közmunka

https://www.klubradio.hu/adasok/akar-16-18-szazaleknyi-szavazatot-is-hozhat-a-kozunka-107692

(8/06/2019 16:39) A közmunkaprogram a legveszélyesebb és legkártékonyabb eleme a magyar választási rendszernek, mert a szegény falvakat szavazatvásárlással megnyeri magának a kormányzó erő – írta Isabel Mares, a Yale Egyetem politológusa most közzétett tanulmányában.

xxx

 

Propaganda ellenszél nélkül Baranyában

https://nepszava.hu/3039034_propaganda-ellenszel-nelkul-baranyaban

(2019.06.11. 09:00) A Fidesz-KDNP-s politikusok kivétel nélkül hibátlanok, és Baranyában csak jó dolgok történnek a Pécsett szerkesztett Dunántúli Napló írásai alapján. Ha vannak hibák, azokat az ellenzék, a bűnözők, a migránsok és az időjárás okozzák.

xxx

 

Mit tudunk a magyar társadalomról?

https://www.klubradio.hu/adasok/mit-tudunk-a-magyar-tarsadalomrol-107606

(3/06/2019 10:29) Mi mondható el a magyar társadalom legfontosabb politikai, közéleti jellemzőiről? A Konkrét mai adásában Böcskei Balázs társadalomtudós vendégeivel ezt a témát járta körül…Az ideológiai beállítódásokról, a pártokhoz fűződő viszonyról, a demokráciaértelmezésekről, vagy éppen a Kádár-rendszer, posztszocializmus, Orbán-rezsim megítéléséről volt szó a műsorban… Gerő Mártonnak, az MTA TK Szociológiai Intézetének kutatójának tettünk fel megannyi kérdést a politika fontos integrációs tényezőiről. A többi között arról beszélt, hogy azt tudják mérni, az emberek jobboldalinak vagy baloldalinak tartják-e magukat, ezt egy 1-től 7-ig tartó skálán adhatják meg…(+bevándorlókkal szembeni elutasítás)

xxx

 

Felmérés: szegényebbek a mai fiatal felnőttek, mint a szüleik voltak

http://www.atv.hu/videok/video-20190605-felmeres-szegenyebbek-a-mai-fiatal-felnottek-mint-a-szuleik-voltak

(Jún. 5.) Az ATV Start vendége Bereczki Enikő ifjúsági- és generációs szakértő.

 

Szintet lép a Magyarország elleni eljárás

https://nepszava.hu/3039146_szintet-lep-a-magyarorszag-elleni-eljaras

(2019.06.11. 14:57) Az EU soros elnökségét júliusban átvevő Finnország továbblépne. Az EU soros elnökségét júliusban átvevő Finnország továbblépne a Magyarország elleni 7-es cikkely szerinti eljárásban – írja az Euronews cikke alapján a 4.hu. Egy diplomáciai forrás szerint hivatalos meghallgatást tartanak az Európai Tanácsban a magyarországi jogállamiság és demokrácia helyzetéről.

xxx

 

A világtársadalom liberális víziója

https://magyarnemzet.hu/velemeny/a-vilagtarsadalom-liberalis-vizioja-6988511/

(Fricz Tamás, 2019. JÚNIUS 10. HÉTFŐ 08:00) Hogyan lehet a különféle közösségekbe szerveződött emberiséget egy masszává összegyúrni annak érdekében, hogy utána valóban uralmat lehessen gyakorolni felettük globális intézmények által?

xxx

 

A horvátok is elítélik a kormány Trianon-térképes posztját

https://www.klubradio.hu/adasok/a-horvatok-is-elitelik-a-kormany-trianon-terkepes-posztjat-107699

(10/06/2019 08:15)Szlovénia és Románia után Horvátország is tiltakozik a magyar kormány Trianonról szóló twitter-illusztrációja miatt; a koreai média nagyon részletesen számol be a Hableány hajó utasainak tragédiájával; a Hegyeshalom környékére tervezett gigantikus zöldberuházással az ír sajtó is foglalkozik; Soros György nem tartja alkalmasnak Manfred Webert; az amerikai alt-right leghírhedtebb lapjának nyilatkozott Donald Trump esélyeiről a volt Fidesz-szóvivő. Csernyánszky Judit lapszemléje.

xxx

 

Protestánsok hoznak rendbe zsidó temetőket

https://www.klubradio.hu/adasok/protestansok-hoznak-rendbe-zsido-temetoket-107700

(10/06/2019 16:06) Egy német evangélikus szervezet tagjai ráadásul Magyarországra jönnek ezért, így értelmezik vallásuk üzenetét. A Tűréshatár vendége lesz a csoport berlini vezetője, és a meghívó, a Mazsike elnöke is.

xxx

 

Miért károsak a generációs sztereotípiák?

https://hvg.hu/businessmagazin/20190611_Miert_karosak_a_generacios_sztereotipiak

Az elkövetkező évtizedekben három olyan problémával is farkasszemet kell néznünk, amely egységes generációs identitás után kiált – vallja Nemes Orsolya generációkutató. Ez pedig csak olyan légkörben lehetséges, amelyben a kihívások leküzdése érdekében együtt törekszünk rá, hogy a nemzedékek közötti különbségek ne elszigeteljenek minket, hanem előnyt tudjunk kovácsolni belőlük. Részlet.

xxx

 

Mit szerettünk a Kádár-kor végi kultúrában?

https://www.klubradio.hu/adasok/mit-lehetett-szeretni-a-kadar-kor-vegen-107694

(9/06/2019 14:46)Mit lehetett szeretni a Kádár-kor utolsó és a rendszerváltás első éveinek kulturális életében és mi történt a Dire Straits budapesti koncertjén, ami miatt egyértelmű volt, hogy hamarosan összeomlik a Szovjetunió? Erről az időszakról beszélgetett Török András, Vágvölgyi B. András és Wessely Anna, a Politikatörténeti Intézet kerekasztalánál. Az eseményről Galavits Patrik tudósított.…olcsón lehetett könyvekhez jutni és még a tv-ben is gyakran sugároztak színvonalas kulturális és tudományos műsorokat, amiknek akár milliós nézettsége is volt. A rendszerváltás után nagyobb teret kapott a kommersz, de Wessely Anna nem ért egyet azokkal, akik szerint a rendszerváltás kulturális deprivációval járt. A beszélgetés harmadik résztvevője, Török András művelődéstörténész egy pozitívumot tudott említeni a Kádár-rendszerről, a folyóiratok virágzását.

xxx

 

Óriási olajmezőt találtak Magyarországon, a kitermelő csendben …

https://168ora.hu/itthon/egy-oriasi-olajmezot-talaltak-magyarorszagon-a-kitermelo-csendben-megelozte-meg-a-mol-t-is-169570

(2019. JÚNIUS 11. 13:31) Napi 11 ezer hordónyi kőolajat termel ki, és azt 14 ezerre fokozná a jövőben a svájci központú Mercuria SA energetikai vállalt érdekeltségébe tartozó magyar-amerikai HHE Kft. és a TDE Kft., amely egy óriási olajmezőt talált pár éve Szigetvártól délre – írja a G7. A cégek 2016-ban szereztek jogot a kitermelésre. Az egész ország korábbi átlagos napi kőolaj-kitermelése – javarészt a Mol kútjai által – szintén nagyjából 11 ezer hordó naponta,azaz egyetlen mezőről megduplázódott a magyarországi termelés.A két cégnek várhatóan a nagy kitermelés miatt 30 százalékos bányailletéket kell fizetnie, ez milliárdos bevétel az államnak. Három érintett település, Kétújfalu, Gyöngyösmellék és Várad két és fél-háromszor nagyobb költségvetésből gazdálkodhat idén az iparűzési adóból származó százmilliós bevételek miatt.Az olajmezőn zajló kitermelésre sokáig nem figyeltek fel, ám a településeknek juttatott adó mértéke annyira kiugró volt, ami már nem kerülte el a nyilvánosság figyelmét..

xxx

 

„Fantasztikus apa és hajós volt” – könnyek között mesélt a Hableány eltűnt kapitányáról a lánya

https://168ora.hu/itthon/fantasztikus-apa-es-hajos-volt-konnyek-kozott-meselt-a-hableany-eltunt-kapitanyarol-a-lanya-169536

Fantasztikus apa és hajós volt – ezt mondta a Hableány kapitányáról a lánya, aki exkluzív interjút adott az RTL Híradónak…

xxx

 

Megerőszakolhatták a sztrájkolókat a katonai tanács csapatai (Szudán)

https://nepszava.hu/3039113_megeroszakolhattak-a-sztrajkolokat-a-katonai-tanacs-csapatai-a-khartoumi-tunteteseken

(2019.06.11. 12:36) A feltételezések szerint számos áldozat eleve nem fordult orvosi segítségért, egyrészt mert félt a megtorlástól, emellett pedig az orvosi ellátás is korlátozott…A mostani sztrájk célja, hogy újrainduljanak a tiltakozások, melyek az országot irányító katonai tanács lemondását követelik, amely Omar el-Basír szudáni diktátor után vette át az irányítást az ország felett. A tiltakozások szerint a katonai tanács segítségével az addigi politikai elit készül átmenteni a hatalmát.

xxx

 

Letiltotta a Facebook az oltásellenesek legnagyobb oldalát

https://index.hu/techtud/2019/06/11/letiltotta_a_facebook_az_oltasellenesek_legnagyobb_oldalat/

(2019.06.11. 11:15) A Facebook eltávolította saját felületéről a Natural Newst, az egyik legnagyobb szélsőjobbos álhíroldalt. A Natural Newsnak idáig közel 3 millió követője volt, több, mint Alex Jones elhíresült – és a nagy közösségi oldalakról szintén kitett – Infowarsának. A Facebook tiltása a konteóoldal készítőinek szemében természetesen csak megerősíti az internetes cenzúrát.

xxx

 

Spanyol bikaviadaltól a budai lóvasútig

https://www.klubradio.hu/adasok/spanyol-bikaviadaltol-a-budai-lovasutig-107697

(10/06/2019 13:31)Andalúz aréna, zugligeti lóvasút, Párizsi udvar, Ybl-palota és a Hableány hajó tragédiájának helyszíne is szerepet kapott az Utcafrontban, a Klubrádió építészeti műsorában.(A „bikaviadal-vezetés”  fantasztikus – Szerk.)

xxx

 

440 ezer pacsirta legyilkolását engedélyezik Romániában

https://168ora.hu/kulfold/440-ezer-pacsirta-legyilkolasat-engedelyezik-romaniaban-hogy-pastetomot-csinalhassanak-a-kis-madarak-nyelvebol-169228?fbclid=IwAR2MXMk0g4fUt64A0VIgwbXFCyAWPne1W2xx7qjDN7zh8RMN7ajXAGeHMcc

Pacsirtavadászat-ellenes petíciót indított a Román Madártani Társaság (SOR), miután május végén a vízügyi és erdészeti minisztérium elfogadta az újabb vadászati időszakra szóló rendeletet, amely 440 000 pacsirta kilövését engedélyezi – írta a Maszol. A Román Madártani Társaság petícióban tiltakozik – amelyet már több mint négyezren írtak alá – a madarak kilövése ellen, arra kérik a polgárokat, mondjanak nemet a pacsirtavadászatra. A pacsirtákra nyelvük miatt vadásznak, ebből készítik a pacsirtanyelv-pástétom nevű olasz ínyencséget.

xxx

 

Gulácsi lett a legjobb kapus

https://www.vg.hu/kozelet/sport/gulacsi-lett-a-legjobb-kapus-1563548/

(2019. 06. 11. 15:04) Újabb elismerést kapott Gulácsi Péter, aki a Kicker szakmagazin felmérése szerint is a német labdarúgó Bundesliga elmúlt szezonjának legjobb kapusa volt. A megkérdezett 250 élvonalbeli játékos 25,6 százaléka szavazott a magyar válogatott hálóőrére. Gulácsit korábban a futballisták szakszervezete is a legjobb kapusnak találta, valamint a Kicker osztályzatai alapján az egész bajnokság legjobbja lett.

xxx

 

Nagyobb eséllyel hízunk el, ha bekapcsolva marad a tévé

https://24.hu/tech/2019/06/11/teve-elott-alvas-mesterseges-feny-hizas/

Az amerikai Nemzeti Környezetegészségügyi Intézet (NIEHS) kutatói 44 ezer, olyan 35-74 éves nőket vizsgáltak, akik rendszerint bekapcsolt tévé, vagy más élénkebb fényt kibocsátó fényforrás mellett aludtak el a hálószobában. A vizsgálat alapján ez a szokás kéz a kézben járhat a súlygyarapodással:az ötéves vizsgálat során az ilyen módon álomba szenderülő alanyok 17 százalékkal nagyobb eséllyel szedtek fel az évek alatt több mint 4,53 kilogrammot.

xxx

 

Kibírhatatlan hőség közeleg: 37 fok árnyékban

https://24.hu/tudomany/2019/06/11/idojaras-meleg-hoseg-hohullam-kanikula/

(2019. 06. 11. 14:06) Mondhatnánk, megérkezett Magyarországra a „várva várt” nyár, de helyesebb, hogy berobbant, és ami fontosabb: ezt az időt senki nem várta.

xxx

 

Hivatalosan is nagyon meleg van: szerdától harmadfokú hőségriasztás lesz érvényben

https://nepszava.hu/3039177_hivatalosan-is-nagyon-meleg-van-szerdatol-harmadfoku-hosegriasztas-lesz-ervenyben

(2019.06.11. 17:37) A napi középhőmérséklet legalább három egymást követő napon eléri vagy meghaladja a 27 fokot. Szerdától hőségriasztást rendelt el az országos tisztifőorvos – közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ kedd délután az MTI-vel. A legmagasabb szintű, harmadfokú intézkedés vasárnap éjfélig lesz érvényben.

xxx

 

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?