Beszámoló az Európai Szakszervezeti Szövetség (ETUC) 14. Kongresszusáról
Az Európai Szakszervezeti Szövetség 14. Kongresszusa 2019. május 21-24. között került megrendezésre Bécsben.
A korábbiakhoz hasonlóan ez a kongresszus is nagyon nagyszabású esemény volt, az ETUC tagszervezeteinek összesen 38 ország 90 nemzeti konföderációjából és az európai ágazati szervezetekből érkező több mint 600 küldötte és a szakszervezeti világ prominens képviselői mellett magas rangú vendégek is jelen voltak. Ők vagy csak a kongresszust üdvözölték, így pl. Alexander Van der Bellen, Ausztria köztársasági elnöke és Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke, míg mások valamelyik panelbeszélgetésben vettek részt, többek között Antonio Costa, portugál miniszterelnök, Enrico Letta volt olasz miniszterelnök, Joseph Stiglitz, Nobel-díjas közgazdász, Guy Ryder az ILO főigazgatója, Sharan Burrow az ITUC főtitkára.
A kongresszust a SZEFIT és az ETUC Ifjúsági Bizottságának elnöke, Papp-Nagy Viktória nyitotta meg, majd az előző négy évről szóló kongresszusi beszámoló következett, majd az „ETUC jövője” című dokumentum került megvitatásra.
A legfontosabb a következő négy évre szóló munkaprogramvitája volt, melynek címe „Igazságosabb Európát a munkavállalóknak!”
A kongresszus előtt komoly előkészítő munka folyt, a kongresszusi anyagok 99%-a már az ETUC Végrehajtó Bizottsága által elfogadásra került, így csak néhány módosító indítványról kellett szavazni, ezért volt idő arra, hogy lényegében inkább egy eszmecsere alakuljon ki a kongresszusi dokumentumról, mely összesen 6 fejezetből áll.
Az első fejezet címe „Demokrácia és egy jobb európai jövő kialakítása a munkavállalók számára”, mely a szociális párbeszéddel és a demokrácia jövőjével foglalkozik. A második fejezet a gazdaság témáját járja körül, mint a makrogazdaság és a gazdasági kormányzás, az Európai szemeszter, az EU költségvetés és a szociális kohézió, a harmadik a kollektív tárgyalások, a bérpolitika, munkajog, egészség, biztonság, emberi és szakszervezeti jogok és az esélyegyenlőség. A negyedik fejezet címe „Az igazságos átmenet, igazságosabb digitalizáció, erősebb iparpolitika és nemek közötti egyenlőség szorgalmazása” ezen belül a témák az iparpolitika, a digitalizáció, platformgazdaság, a fenntartható fejlődés, klímaváltozás, energiapolitika, a belső piac, a közszolgáltatások és a szabványosítás. Az ötödik fejezet „Az európai társadalmi modell megerősítése” címet viseli, melynek a Szociális Jogok EU Pillére, a munkaerőpiac és foglalkoztatáspolitika, a nem szokványos foglalkoztatás, az oktatás és a képzés, az ifjúság, szociális védelem, igazságos mobilitás, és regionális politika az alpontjai. Az utolsó fejezet a migráció, esélyegyenlőség, nemzetközi kapcsolatok, kereskedelem, ENSZ 2030 program és a fejlesztési együttműködés témáit öleli fel.
A kongresszus elfogadott egy Nyilatkozatot is a 2019-2023. közötti időszakra, mely a honlapunkon már korábban olvasható volt.
Új tisztségviselőket is választottunk, a főtitkár továbbra is Luca Visentini, a főtitkárhelyettesek Esther Lynch és and Per Hilmersson, a konföderációs titkárok pedig Liina Carr, Isabelle Schömann and Ludovic Voet.
A kongresszus első alkalommal választott alelnököket, azaz a korábbi gyakorlattal ellentétben az alelnökök személye már nem fog rotálni a VB tagjai között. Az ETUC elnöke Laurent Berger, az alelnökök pedig José María Álvarez, Miranda Ulens, Bente Sorgenfrey, és Josef Středula.
A titkárságban Liina Car (Észtország, EAKL), az alelnökök között pedig Josef Stredula (Csehország, CMKOS) képviseli a közép-kelet-európai régiót. Ez a korábbiakkal ellentétben egy plusz helyet jelent a régiónknak.
A SZEF-et a Kongresszuson Földiák András elnök, és Koller Erika nemzetközi titkár képviselte, valamint az ETUC Ifjúsági Bizottságának a képviseletében Papp-Nagy Viktória, a Nyugdíjasok Szövetsége, a FERPA képviseletében pedig Mayer Lajos volt jelen.
A kongresszusi Cselekvési Tervet a csatolmányból meg lehet nyitni, a munkaprogram vitáinak videóit innen lehet letölteni:
https://www.conference-streaming.at/etuc2019/downloads/
Koller Erika