Témák:
Megszűnt a létszámstop a kormányzatban, így is létszámgondok vannak. Egy falusi polgármester beszólt a “kémprogramot” szondázó Államkincstárnak (milyen a jó állam?). Dolgoznak vagy kallódnak a magántanulóságba kényszerített gyerekek. Milliárdosok a résben. Tanárok lázadása – több napja több száz iskolában sztrájkolnak Lengyelországban. Meghalt Oláh Éva, “a magyar gyermekgyógyászat utazó nagykövete”. „Nem adjuk, nem adhatjuk fel” – A 22-es csapdájában a gondozásra szoruló felnőtteket ápoló szülők. Kásler Miklós jelezte: jön az úthengerrel és nem érdekli semmi. Jelentősen emelték a béreket Csányi Sándor cégénél. Megélni havi 130 ezerből? Béremelésért tüntettek az alföldi vízművesek. A Chinoinnál még nincs bérmegállapodás, de közeledtek az álláspontok. Elriasztja a beruházókat, ha német béreket követelnek a magyarok. Fékez az autóipar és azt Magyarország is igencsak megérzi. Leépít a Bayer: munkahelyek ezrei szűnnek meg. Nem elég a jó fizetés, a munkahelyi élmény is fontos. Versenyhelyzetben vannak a nyugdíjas-szövetkezetek. Kényelem minden kilométeren (Volán). Az Európai Szakszervezeti Szövetség programja a 2019. évi európai parlamenti választásokra. A dolgozók jogairól is szól az EP szavazás. Bullmann: Szégyen, mekkora a szegénység a gyerekek között. Így szavaltak költészet napján a rabok. Versek tiszta forrásánál – a költészet napját ünnepeljük. Ismét lecsapott a verskommandó Orbán házánál. Ilyen lesz a Nemzeti összetartozás emlékhelye (fotok is). Föld alatti Trianon-emlékhelyet építenek a Parlamentnél jó ötmilliárdért. Hajléktalanotthont ígértek, mégis munkásszálló épülhet Újpesten. Még kilencmilliárdot költhet budapesti focipályákra az MLSZ. Vasutasok nyaralóhelyén építenek NER-közeli luxus társasházat Balatonfüreden. Megúszta a börtönt a kollégáját rakodógéppel halálra gázoló munkás. Villákban és raktárakban – végtelennek tűnő programkínálat a Budapest Art Weeken. Budapest Art Week. Már rég megállt a globalizáció. De lesz még rosszabb is. A populista forradalom kora. Félperifériás függő fejlődés. India választ: százmilliók szava dönt. „Fordult a kocka: Kína felnőtt mellénk”. Kína szemet vetett Horvátországra. Hivatalos: október 31. a legújabb dátum a Brexitre. Háború? – Durván nekiment Gyurcsánynak az MSZP elnöke. Bajnai: Orbán találkozni sem akart velem. Gázár – “Bravúros” rezsiduplázás a Fidesztől. Mintha a Fidesznek dolgozna minden botrány. Ungváry: Ha ez a kormány elveszítene egy választást, kulcsfiguráinak jelentős része börtönbe kerülne. Kende Péter: tolvajok uralma alatt élünk. Még ennyit sem tesztek meg értünk? – Fiatalok üzentek Orbánéknak. Kitörhet a háború a Facebook és a Fidesz között. Fejjel a Facebook-falnak. 70 testkamerát használnak a magyar rendőrök. Autószalonokba jár a NAV. Minden céget érint, kétórás szünetre figyelmeztet a NAV (ma este!). Erre nem sokan gondoltak: az Office programok használata sértheti a GDPR-t. Hamarosan mobillal is lehet BKV-jegyet venni. Legókrematóriummal enyhítenék a gyerekgyászt. Itt a világ legelső fotója egy fekete lyukról. Medvebocsot láttak Balaton környékén. Az életünket kockáztatjuk, ha rosszul alszunk. Pénzbüntetésre számíthat a férfi, aki viccből a Dunába ugrott.
Megszűnt a létszámstop a kormányzatban, így is létszámgondok vannak
Több forrásból úgy értesültünk, a kormány egy rendelettel márciustól feloldotta a tavaly elrendelt létszámstopot a közigazgatásban. Ennek egyik oka lehetett, hogy 2500 ember mondott fel márciusban – főként a hirtelen jött, kecsegtető végkielégítés miatt –, van, aki emiatt a rendszer összeomlásától tart. A felmondási idő még nem járt le, így a hatás még nem látszik, de a Miniszterelnökség a jövő miatt sem aggódik…
Az emberek azt tapasztalják majd, hogy nem lehet ügyet intézni – mondja Borosné. Fennakadásnak most még nyoma sincs, a március közepén felmondottak még egy-két hétig biztosan a helyükön maradnak. A Miniszterelnökség mindenesetre pozitív:a bürokráciacsökkentés a kormányhivatalok és a minisztériumok működését nem érintik, minden ügyintézés a megszokott rend szerint zajlik, az állampolgárokat tehát ez semmilyen módon nem érinti…
xxx
Egy falusi polgármester beszólt a “kémprogramot” szondázó Államkincstárnak (milyen a jó állam?)
Kübekháza polgármestere azon dühítette fel magát, mert az Államkincstár kérdőívet töltet ki az önkormányzatokkal a jó állam ismérveiről, az ASP informatikai rendszert tesztelve, amelyhez a településeknek csatlakozniuk kellett. Molnár Róbert a teszt kitöltése helyett levelet írt a szervezet megyei vezetőjének arról, hogy szerinte milyen a jó állam.
„A „Jó Állam”mutatója, hogy nem a kivéreztetett önkormányzatoknak, képviselőknek, polgármesternek kell a hozzájuk fordulóknak gyógyszert, pelenkát, tápszert, kenyeret venniük” – írja a Magyar Államkincstár Csongrád megyei vezetőjének címezve Molnár Róbert, aki több polgármesternek is elküldte az írását, amely szerkesztőségünkhöz is eljutott. Kübekháza polgármestere szerint a “Jó Állam” mutatója az is, ha az ország vezetői nem bitorlói és kiskirályai országnak, hanem alázatos közszolgái, akiknek feladatuk, nem az “ASP”-névre keresztelt kémprogram ránk telepítése – mintha mi kis önkormányzatok lopnánk szét az országot –, hanem a kicsik, az elesettek segítése.
xxx
Dolgoznak vagy kallódnak a magántanulóságba kényszerített gyerekek
(2019.04.10. 12:13) Mint kés a vajon, olyan könnyen megy át a szülőkön az iskola akarata, ha egy kezelhetetlennek mondott, problémás tanuló magántanulósításáról van szó. Az iskola azért kezdeményezi, hogy a többi diákot és a tanárokat mentse, a szülő pedig azért egyezik bele, mert úgy érzi, nincs más választása. Az egészet a gyerek szívja meg a leginkább, akinek segítség nélkül esélye sem lesz felkészülni az osztályozó vizsgákra, és egyről a kettőre jutni az oktatásban. A kötelező iskolai konzultáció fikarcnyit sem ér, egyedül a tanodák és a nem-formális oktatási programok vihetnek némi rendszert az életükbe. Sok magántanulónak azonban még ez sem jut: marad a munka a szülőkkel, vagy a flangálás és a neten lógás. Az Abcúg riportja.
xxx
Milliárdosok a résben
https://nepszava.hu/3032242_milliardosok-a-resben
(Ábrahám István) Az első Orbán-kormány idején, 2001-ig én voltam a Nemzeti Tankönyvkiadó vezérigazgatója.
xxx
Tanárok lázadása – több napja több száz iskolában sztrájkolnak Lengyelországban
(2019.04.11 09:25)Lengyelországban a hét eleje óta több száz iskolában tart a munkabeszüntetés. Az időzítés aligha véletlen
xxx
Meghalt Oláh Éva, “a magyar gyermekgyógyászat utazó nagykövete”
https://nepszava.hu/3032239_meghalt-olah-eva-a-magyar-gyermekgyogyaszat-utazo-nagykovete
(2019.04.10 21:02) Az orvosprofesszor munkáját többek közt a Schöpf-Merei Emlékéremmel, Debrecen Pro Urbe díjával és a Semmelweis díjjal is elmerték, de már orvossá is kitüntetéssel avatták.
xxx
„Nem adjuk, nem adhatjuk fel” – A 22-es csapdájában a gondozásra szoruló felnőtteket ápoló szülők
(2019.04.10 19:27) A fogyatékos gyermekeknek Budapesten nincs lehetőségük lakóotthonba költözni. Pedig a fővárost nemzetközi jogszabályok köteleznék a lehetőség megteremtésére.
xxx
Kásler Miklós jelezte: jön az úthengerrel és nem érdekli semmi
https://nepszava.hu/3032178_kasler-miklos-jelezte-jon-az-uthengerrel-es-nem-erdekli-semmi
(2019.04.10 15:43) A Magyar Kórházszövetség kongresszusának résztvevői abban bíztak, hogy megtudnak valamit a készülő változások részleteiről, de csak azt halhatták, hogy nem érdemes ágálni ellene… Az egészségügy átalakítására készül, és ha ez érdeksérelemmel is jár, nem érdemes ágálni ellene, mert amit eltervezett, végig viszi – üzent határozottan és egyértelműen Kásler Miklós miniszter szerda délután a Magyar Kórházszövetség (MKSZ) XXXI. kongresszusát Egerben a hallgatóságának. A teremben ülő kórházi vezetők, akik eredetileg arra számítottak, valamit megtudnak a készülő változások részleteiről, csendben hallgatták végig a tárca vezetőjét. Kásler Miklós hozzátette azt is, hogy kilenc hónappal ezelőtt kapott lehetőséget, hogy cselekedhessen. A magyar nemzet, a betegek az egészségügy megújítását várják, és ezt most a kormány támogatja – közölte. Megjegyezte: a kormány csupán az eszközöket és a finanszírozást tudja biztosítani az ellátáshoz, azonban az egyénnek kell élnie a lehetőségekkel, hogy testi és lelki egészségben éljen. Ezért is törekszenek arra, hogy egy új egészségkultúra alakuljon ki.
xxx
Jelentősen emelték a béreket Csányi Sándor cégénél
https://www.napi.hu/magyar_vallalatok/pick-husipar-csanyi-sandor-beremeles-fizetes.682159.html
Átlagosan 10 százalék fölötti fizetésemelkedést jelent a Pick Szeged Zrt.-nél a napokban aláírt bérfejlesztési csomag: az egyezség a húsipari cég négy telephelyének mind a 2100 dolgozóját érinti. A 2018 és 2019 során kialkudott megállapodások pedig összesen mintegy 28 százalékos béremelkedést jelentettek a dolgozóknak – mondta lapunknak Gayer Zsolt, a Pick Zrt. Élelmezésipari Munkavállalók Független Szakszervezetének (ÉMFSZ) elnöke.
xxx
Megélni havi 130 ezerből? Béremelésért tüntettek az alföldi vízművesek
Ezerkétszáz dolgozóból kilencszázan írták alá azt a petíciót, amelyben sürgős béremelést követelnek. Az átlagfizetések a cégnél százezerrel vannak a nemzetgazdasági átlag alatt. A vezérigazgató fizetése nem emelkedett az elmúlt négy évben, akkor is 1,8 millió forint volt, most is annyi.
xxx
A Chinoinnál még nincs bérmegállapodás, de közeledtek az álláspontok
(2019. 04. 11. 09:33) A kétórás keddi figyelmeztető sztrájk után, és a szerdai egyeztetésen sem sikerült megkötni a Chinoinnál a bérmegállapodást. Csütörtökön délután újra asztalhoz ülnek a felek. A szakszervezet bízik a mihamarabbi megegyezésben. A Sanofi szerda este közleményt adott ki a VDSZ és Chinoin Zrt közötti harmadik egyeztető tárgyalásról…
xxx
Elriasztja a beruházókat, ha német béreket követelnek a magyarok
(2019.04.10. 10:21)Bár egyre több jel utal arra, hogy a járműgyártás évek óta tartó aranykora a végéhez közelít és a piaci szereplőknek számos kihívással kell szembenézniük, a magyarországi vállalatok többsége számára a legnagyobb kockázatot még mindig a kínzó méreteket öltő munkaerőhiány jelenti. Az iparágban tapasztalható bérrobbanás ráadásul már a versenyképességünket veszélyezteti, hátrányba hozhatja Magyarországot a beruházási döntések mérlegelésekor. A kialakult helyzet megoldásában sokat segíthet a negyedik ipari forradalom megoldásainak alkalmazása, de ez az út is számos problémát, buktatót rejt…
A szakértők, akik a kérdéseinkre válaszoltak Ács István, a magyarországi Bosch csoport i4.0-ért felelős vezetője, ügyvezető igazgató, Bosch Rexroth Kft.; Bolla Attila, Forgácsoló és felületkezelő üzem igazgató, Knorr-Bremse Vasúti Járműrendszerek Hungária Kft. Győri Imre, ügyvezető igazgató, Magyarmet Finomöntöde Kft.; Jagudits Ákos, HR&GA Igazgató, Magyar Suzuki Zrt.; Körtvélyessy Géza, adminisztratív ügyvezető igazgató, Kirchhoff Hungária Kft.; Pinczés Balázs, a Magyarországi HR Network Egyesület elnöke ( Elég egyoldalú névsor –Szerk.)
xxx
Fékez az autóipar és azt Magyarország is igencsak megérzi
https://nepszava.hu/3032216_fekez-az-autoipar-es-azt-magyarorszag-is-igencsak-megerzi
(2019.04.10 19:58 )Egy fokozattal visszakapcsolhat a világ autógyártása a lanyhuló kereslet miatt. A hazai beszállítók már a “B” terv készítésén gondolkodnak…Még kevéssé érzékelhető a világ autóipari termelésén a forgalom csökkenése, de egyre több elemző figyelmeztet arra, hogy vége a konjunktúrának. A globális járműeladások növekedésének várható lassulása, a Brexit okozta bizonytalanságok, illetve Donald Trump elnök kiújuló vámháborúja tovagyűrűző hatással járhat. Nagy-Britanniában idén januárban már 10, de Németországban is 9 százalékkal csökkent az újautó eladások száma. Súlyát tekintve még nagyobb fékezőerő, hogy az amerikai piacon második éve csökkennek az újautó eladások és a kínai piacon is tapasztalható a lanyhuló vásárlási kedv ..
xxx
Leépít a Bayer: munkahelyek ezrei szűnnek meg
(2019.04.10. 16:20) 2021 végéig a világszerte 118 ezer embert foglalkozó vállalat 12 ezer munkatársától kell hogy megváljon. Csak Németországban 4500 ember veszíti el az állását – szellőztette meg a hírt a Handelsblatt és a Reuters….4500 munkahely szűnik meg csak Németországban, közölte a leverkuseni vegyipari óriás elnök-vezérigazgatója kedden. Ezzel a lépéssel Werner Baumann, a legnagyobb megszorítási csomagot jelentette be a cég történetében.
xxx
Nem elég a jó fizetés, a munkahelyi élmény is fontos
(2019. 04. 10. 11:39) A munkaerőhiány miatt új megközelítést kell alkalmazniuk a cégeknek a munkavállalók toborzására és megtartására: nem elég a vonzó fizetés, jó munkahelyi élményt is kell nyújtani. A kulcs az „employer branding„, azaz munkáltatói márkaépítés lehet, amely során a vállalatok a már meglévő, vonzó pozitív elemeket teszik láthatóvá a jelenlegi és potenciális munkavállalók számára. A családi vállalatok előnyben vannak más cégekkel szemben, mivel a karizmatikus vezető és a család jelenléte biztosítja azt az alapot, amivel könnyeben tudnak azonosulni a munkatársak.
xxx
Versenyhelyzetben vannak a nyugdíjas-szövetkezetek
https://www.magyarhirlap.hu/gazdasag/20190409-versenyhelyzetben-vannak-a-nyugdijas-szovetkezetek
Az öregségi nyugdíjban részesülők bérplafon nélkül dolgozhatnak tovább, viszont aki már két-három éve nem aktív, nehezebben talál vissza a munkaerőpiacra
xxx
Kényelem minden kilométeren (Volán)
https://nepszava.hu/3032243_kenyelem-minden-kilometeren
(Horváth László, szakszervezeti tisztségviselő) A költséghatékonyság és a minőségibb szolgáltatás szándékával döntött a kormány 2012-ben a Volán-társaságok strukturális átalakításáról.
xxx
Az Európai Szakszervezeti Szövetség programja a 2019. évi európai parlamenti választásokra
(2019.04.11. 07:43) Igazságosabb Európát a munkavállalóknak….
xxx
A dolgozók jogairól is szól az EP szavazás
https://nepszava.hu/3032148_a-dolgozok-jogairol-is-szol-az-ep-szavazas
(2019.04.10 13:24) Igazságosabb Európát a munkavállalóknak címmel megjelent az Európai Szakszervezeti Szövetség (ESZSZ) programja a májusi európai parlamenti választásokra. (Amint emlékezetes, mi már több ízben közzé tettük, utoljára a közeli múltban a Lapszemlében ill. febr. 28-án:
xxx
Bullmann: Szégyen, mekkora a szegénység a gyerekek között
https://nepszava.hu/3032226_bullmann-szegyen-mekkora-a-szegenyseg-a-gyerekek-kozott
(2019.04.11 07:45) Megújítjuk Európa szerkezetét, új társadalmi szerződést kínálunk – ígérik az európai szocialisták. Radikális változásokat hirdetnek az európai szocialisták a következő évekre és évtizedekre: társadalmi jólétet, igazságosságot, fenntartható fejlődést és egészséges környezetet ígérnek az európai parlamenti választásokra készült programjukban. – Megújítjuk Európa szerkezetét, új társadalmi szerződést kínálunk — nyilatkozta a Népszavának Udo Bullmann, a Szocialisták és Demokraták EP frakciójának vezetője pénteken esedékes magyarországi látogatása előtt..
xxx
Így szavaltak költészet napján a rabok
https://24.hu/belfold/2019/04/11/igy-szavaltak-kolteszet-napjan-a-rabok/
(2019. 04. 11. 10:37) A magyar költészet napjának tiszteletére négy büntetés-végrehajtási intézetből összesen hét elítélt szavalta el József Attila A hetedik című költeményét….Az egri, balassagyarmati, tököli és pálhalmai fogvatartottak lelkesen készültek a BvOP Kommunikációs Főosztály két napos forgatására, hogy méltó módon megemlékezhessenek a magyar kultúra e jeles napjáról. A szavalók között voltak azok a tököli rabok is, akik tavaly megnyerték az Országos Börtönszínház Találkozót…
xxx
Versek tiszta forrásánál – a költészet napját ünnepeljük
https://nepszava.hu/3032238_versek-tiszta-forrasanal–a-kolteszet-napjat-unnepeljuk
(2019.04.11 09:17) Arany János, Kassák Lajos, Kosztolányi Dezső, Eduard Mörike és Nemes Nagy Ágnes a Népszava ünnepi összeállításában.
xxx
Ismét lecsapott a verskommandó Orbán házánál
https://nepszava.hu/3032269_ismet-lecsapott-a-verskommando-orban-hazanal
(2019.04.11 09:39) Ezúttal egy Weöres Sándor-verssel üzentek a diákok a miniszterelnöknek a költészet napján.
xxx
Ilyen lesz a Nemzeti összetartozás emlékhelye (fotok is)
https://magyarnemzet.hu/belfold/ilyen-lesz-a-nemzeti-osszetartozas-emlekhelye-2-6668312/
A Magyar Nemzetben láthatók először a Nemzeti összetartozás emlékhely látványtervei és a mintafal fotói. A kormány tavaly augusztusi határozata értelmében az Alkotmány utca Kossuth Lajos tér felőli részén 2020. május 31-ig, azaz még a trianoni békediktátum 100. évfordulója előtt kialakítják a Nemzeti összetartozás emlékhelyét, amely magában foglalja a történelmi Magyarország 1913-as összeírás szerinti helységneveinek feltüntetését.
Az építési engedélyezési tervdokumentáció fotói szerint az Alkotmány utca Parlament felőli százméteres szakasza teljes mértékben a gyalogosoké lesz…
xxx
Föld alatti Trianon-emlékhelyet építenek a Parlamentnél jó ötmilliárdért
https://nepszava.hu/3032228_fold-alatti-trianon-emlekhelyet-epitenek-a-parlamentnel-jo-otmilliardert
(2019.04.11 06:00) Talajszint alatt hozzák létre a Nemzeti Összetartozás Emlékhelyét, hogy ne zavarja a Parlament látványát. Nagy Imre szobrát nem fogják felavatni a Jászai Mari téren.
xxx
Hajléktalanotthont ígértek, mégis munkásszálló épülhet Újpesten
https://nepszava.hu/3032241_hajlektalanotthont-igertek-megis-munkasszallo-epulhet-ujpesten
(2019.04.10 21:55) A profilváltással az ára is egymilliárd forinttal megugrott…Szerdán jelent meg az a kormányhatározat a Magyar Közlönyben, amiben Orbán Viktor elrendeli, hogy a budapesti IV. kerületben, az Árpád út 124–126. szám alatti ingatlanon munkásszállás kerüljön kialakításra, szúrta ki a 444.hu. A határozat 1,3 milliárd forintot különít el az idei költségvetésből a szálló tervezésére és kivitelezésére.
xxx
Még kilencmilliárdot költhet budapesti focipályákra az MLSZ
https://nepszava.hu/3032102_meg-kilencmilliardot-kolthet-budapesti-focipalyakra-az-mlsz
(2019.04.10 12:46) A következő két évben is rengeteget költenek pályaépítésre, Magyar Labdarúgó Szövetség állami támogatással bővítheti programját.
xxx
Vasutasok nyaralóhelyén építenek NER-közeli luxus társasházat Balatonfüreden
https://24.hu/belfold/2019/04/11/balatonfured-hotel-panorama/
(2019. 04. 11. 06:03) Két éve még a rászoruló vasutasok pihenőhelye volt, ma már egy NER-közeli ingatlanfejlesztő cég felvonulási területe az egykori balatonfüredi Panoráma Hotel. A történet egyszersmind a Balaton története is arról, hogyan kerülnek az elit kezébe azok az értékes területek, amelyek egykor még a hétköznapi emberek vagy a rászorulók pihenését szolgálták.
xxx
Megúszta a börtönt a kollégáját rakodógéppel halálra gázoló munkás
https://24.hu/belfold/2019/04/10/meguszta-a-bortont-a-kollegajat-rakodogeppel-halalra-gazolo-munkas/
(2019. 04. 10. 18:28) A Sátoraljaújhelyi Járásbíróság már az előkészítő ülésen hirdetett ítéletet annak a férfinak az ügyében, aki egy Mikóházán található mezőgazdasági telephelyen figyelmetlenségből halálra gázolta egy nyugdíjas kollégáját a rakodógéppel.
xxx
Villákban és raktárakban – végtelennek tűnő programkínálat a Budapest Art Weeken
A tavaszi nagytakarítás még várhat, ugorjunk inkább fejest a művészetekbe!
xxx
Budapest Art Week
https://www.bpartweek.hu/hu/programok/
Idén először külön tematikával jelentkezik a Budapest Art Week: a Budapesti Tavaszi Fesztiválhoz csatlakozva…
xxx
Már rég megállt a globalizáció. De lesz még rosszabb is
(2019.04.10. 12:00) Bár manapság Donald Trumptól Orbán Viktoron át az új baloldali sztárokig politikusok és szakértők sora riogat a globalizáció káros hatásaival, valójában a globalizációt leíró gazdasági mutatók a 2008-2009-es válság óta stagnálnak: megállt a kereskedelem bővülése, összezuhant a tőkemozgások értéke, a migráció szinte elhanyagolható. Ez viszont nem jelenti azt, hogy maga a globalizáció megállt volna, sőt egyes elemzések szerint napjaink digitális globalizációja még súlyosabb társadalmi kihívásokkal járhat, mint az a formája, amit eddig ismertünk…MÁS SZÓVAL: A GLOBALIZÁCIÓ MA MÁR ÚGY KÉPES FOLYNI, HOGY AHHOZ SEM EMBEREKNEK, SEM ÁRUKNAK NEM KELL ÁTLÉPNIÜK AZ ORSZÁGHATÁROKAT, ÉS GYÁRAKAT SEM KELL ÉPÍTENI HOZZÁ. .. például Budapesten végzik egy sor amerikai nagyvállalat könyvelését vagy írnak világszerte használt szoftvereket. Nem véletlen, hogy a világ legnagyobb értékű cégeinek többsége nem fizikai termékekben utazik (Microsoft, Amazon, Alphabet, Facebook, Tencent, Alibaba)…A dolog önellentmondása pedig az, hogy a technológia hajtotta globalizáció megállításához vagy csupán vadhajtásai kezeléséhez globális politikai lépésekre lenne szükség. Miközben a globalizáció megállítását hirdető populisták egyik fő üzenete a nemzetközi politikai együttműködés elvetése és a nemzeti szuverenitás hangoztatása… (Rendkívül figyelemre méltó írás!!!–Szerk.)
xxx
A populista forradalom kora
https://index.hu/kulfold/2019/01/07/populizmus_trump_orban_populista_bernie_sanders/
(2019.01.07. 07:27) Túlzás lenne azt állítani, hogy 2018 a populizmus éve volt, de az biztos, hogy tavaly a populizmus volt az év legmeghatározóbb politikai jelensége… A populizmus meglehetősen tartós politikai jelenségnek, sőt, jobb- és baloldalon egyaránt valódi mozgalomnak tűnik. Elvégre az amerikai baloldal megújítója, Bernie Sanders és a volt görög pénzügyminiszter, Jánisz Varufákisz 2018 végén trombitálta össze a Progresszív Internacionálét, az év folyamán elkezdődött az európai migránsellenes pártok informális szövetségének építése, ami felett Donald Trump egykori stratégája, a nacionalista vízióját Európába exportáló Steve Bannon bábáskodik… A populizmus útja a mainstreambe…(Aki érteni akarja a korunkat/Korunkat, annak ajánlom – nem rövid…-Szerk.)
xxx
Félperifériás függő fejlődés
http://balmix.hu/hu/hirek/28645-felperiferias-fuggo-fejlodes-az-europai-unioban
A Marx Károly Társaság Fóruma és a Május Elseje Társaság Fáklya Klubja szervezésében Gerőcs Tamás közgazdász vitabevezető előadása Félperifériás függő fejlődés az Európai Unióban (Gondolatok az EP választások előtt) 2019. április 26-án, pénteken 16 órakor Bp. VIII. ker., Magdolna u. 5 alatt (A József kőrúttól egy megálló kifelé a 9-es busszal, vagy a 83-as trolival.)
xxx
India választ: százmilliók szava dönt
https://nepszava.hu/3032139_india-valaszt-szazmilliok-szava-dont
(2019.04.11 10:00) Mozgásban a világ legnagyobb demokráciája: pénteken kezdődnek a parlamenti választások Indiában….A világ második legnépesebb, 1,34 milliárd lakosú országában több mint 900 millió választásra jogosult polgár van. És általában szeretnek is élni demokratikus jogaikkal: az előző, 2014-es szavazáson 66,4 százalék járult az urnák elé. Tekintve, hogy a lakosságszám tovább nőtt és a szavazási kedv is egyre nagyobb, például a nők között is, az öt évvel ezelőttitől a számoktól várhatóan idén sem maradnak el, azaz több mint félmilliárd voksra lehet számítani. Ezek fényében nem is meglepő, hogy a választásokat államonként több fordulóban bonyolítják le, végső eredmény csak május 23-án várható majd.
xxx
„Fordult a kocka: Kína felnőtt mellénk”
https://nepszava.hu/3032016_fordult-a-kocka-kina-felnott-mellenk
(2019.04.10 10:00) Salát Gergely sinológus szerint az Unió egyik nagy problémája, hogy nem egységes, Peking viszont valószínűleg nem akarja az „oszd meg és uralkodj” taktikáját használni.
xxx
Kína szemet vetett Horvátországra
http://www.atv.hu/kulfold/20190410-kina-szemet-vetett-horvatorszagra
(2019-04-10 ) Kína készen áll arra, hogy elmélyítse és erősítse együttműködését a horvát közlekedési infrastruktúra kiépítésében – mondta Li Ko-csiang kínai miniszterelnök szerdán Zágrábban, Andrej Plenkovic horvát kormányfővel tartott közös sajtótájékoztatóján…Kiemelte, hogy a horvát-kínai külkereskedelmi fogalom eléri az egymilliárd eurót… A kínai kormányfővel Zágrábba egy 250 fős üzletemberekből álló delegáció is érkezett….Csütörtökön és pénteken mindannyian részt vesznek az úgynevezett 16+1 együttműködésen, a Kína-Közép-Kelet-Európa csúcstalálkozón Dubrovnikban, valamint az azt követő üzleti fórumon.
xxx
Hivatalos: október 31. a legújabb dátum a Brexitre
https://hvg.hu/gazdasag/20190411_Reuters_Oktober_31_a_legujabb_datum_a_Brexitre
Újabb hat hónap arra, hogy megtalálják azt a megoldást, amelyet lassan három éve nem sikerült. Az EU azt kéri a britektől: ezt az időt ne vesztegessék el.
xxx
Háború? – Durván nekiment Gyurcsánynak az MSZP elnöke
http://www.atv.hu/belfold/20190410-haboru-durvan-nekiment-gyurcsanynak-az-mszp-elnoke
„Megint az a belső indíttatása Gyurcsány Ferencnek, hogy az MSZP-t kell legyőzni. Tehát egész egyszerűen nem tud letenni erről a szándékáról, hogy minket kell legyőzniük, több mandátumot szerezni, nagyobb százalékú támogatást” – hallható Tóth Bertalan MSZP-elnöktől egy, a Magyar Nemzethez került, kiszivárgott hangfelvételen, amelyet az Origo idézett.
xxx
Bajnai: Orbán találkozni sem akart velem
(2019. 04. 11. 06:48) Tíz éve választották kormányfővé Bajnai Gordont, ennek alkalmából a 168 Óra a Frontsebészet – A köztársaság utolsó kormánya című könyvvel jelentkezik, melynek készítése során Bajnaival is interjúztak, ebből közölt most egy részletet a lap.
xxx
Gázár – “Bravúros” rezsiduplázás a Fidesztől
A valóságban ugyanis az Orbán Viktor nevével jellemzett „elmúlt nyolc év” során épp megduplázódott a lakossági gázár az azt megelőző „elmúlt nyolc év” átlagához képest. A Központi Statisztikai Hivataltól (KSH) kapott adataink szerint…. Míg 1998 és 2002 között az addig kilowattóránként 11 forintos áramdíjat duplázták meg, addig 2010 és 2018 között az emelés mértéke 36 forintról 41 forintra, vagyis 14 százalékra rúg.
xxx
Mintha a Fidesznek dolgozna minden botrány
https://www.klubradio.hu/adasok/mintha-a-fidesznek-dolgozna-minden-botrany-107057
(10/04/2019 11:43) Eddig jól jött ki a Fidesz-KDNP a körülötte zajló vitákból, sem a rabszolgatörvény ellen rendezett tüntetések, sem a Néppárttal kialakult konfliktusa nem tudta kikezdeni a népszerűségét. Sőt, az európai pártszövetség Fidesz elleni döntései, megszólalásai, aktivizálják a kormányoldal támogatóit. Az ellenzék december óta nem nyert semmit.
xxx
Ungváry: Ha ez a kormány elveszítene egy választást, kulcsfiguráinak jelentős része börtönbe kerülne
(2019.04.11 08:10) A történész arról is beszélt: Soros György isteni ajándék Orbán Viktornak, tökéletesen alkalmas a vélt ellenség megjelenítésére. A kormányt olyan választáson biztosan nem lehet leváltani, amelyet a Fidesz szervez, az ellenzék a részvételével csak legitimálja az antidemokratikus rendszert – mondta Ungváry Krisztián történész a Magyar Narancsnak adott interjújában.
xxx
Kende Péter: tolvajok uralma alatt élünk
https://www.klubradio.hu/adasok/kende-peter-tolvajok-uralma-alatt-elunk-107049
(9/04/2019 11:42) Nem tudni, meddig tart ez a rendszer, de egyszer csak történik majd valami váratlan esemény és össze fog omlani. A diktatúrák csak egy ideig képesek fennmaradni.
xxx
Még ennyit sem tesztek meg értünk? – Fiatalok üzentek Orbánéknak
https://www.klubradio.hu/adasok/a-jovojukert-a-remenyeikert-tuntetnek-106987
(2/04/2019 09:35) Nyílt levelet írtak a Fridays for Future magyar aktivistái a visegrádi államok és Németország vezetőinek, miután azok elutasították az Európai Bizottság 2050-ig szóló klímatervét. A mozgalom péntekenként világszerte utcára hívja a fiatalokat.
xxx
Kitörhet a háború a Facebook és a Fidesz között
https://nepszava.hu/3032258_kitorhet-a-haboru-a-facebook-es-a-fidesz-kozott
(2019.04.11 09:01) Az amerikai cég nem lát lehetőséget arra, hogy Magyarországra is alkalmazza a biztonságos médiatermékeket tartalmazó „fehér listát”.
xxx
Fejjel a Facebook-falnak
HVG-Nyomtatott, 2019. ápr 11. 6-10.o.
A Facebook kontrollálná a magyar kormánysajtó hirdetéseit, a Fidesz pedig megrendszabályozná az amerikai óriást. Valódi háború lesz a virtuális világban a virtuális világért? Tulajdonképpen ugyanazzal vádolja egymást a Fidesz és a Facebook. Mark Zuckerberg cége szerint a magyarországi média jelentős része nem elég megbízható, a kormánypárt megmondó emberei szerint viszont a közösségi portál korlátozza a szólás alkotmányban garantált szabadságát….
xxx
70 testkamerát használnak a magyar rendőrök
https://index.hu/belfold/2019/04/10/70_testkamerat_hasznalnak_a_magyar_rendorok/
(2019.04.10. 05:02 ) Hamarosan testkamera lesz az intézkedő rendőrökön, már tesztelik… 70 testkamerát kaptak a rendőrök tavaly augusztusban, írta az Országos Rendőrfőkapitányság a kérdéseinkre, miután a múlt héten egy bűnöző elfogását testkamerás felvétel alapján mutatták meg…
xxx
Autószalonokba jár a NAV
https://magyarnemzet.hu/gazdasag/autoszalonokba-jar-a-nav-6666143/
AZ UTÓBBI IDŐBEN SZÁZMILLIÓKAT KÉRT SZÁMON A HIVATAL A KERESKEDŐKÖN. Az elmúlt két évben százával végzett ellenőrzéseket az adóhivatal az autókereskedőknél és a járműalkatrészek forgalmazóinál. Az eljárásokban másfél milliárd forint be nem fizetett adóra derítettek fényt a hatóság emberei, ahogy hamis alkatrészek, eszközök is előkerültek. Ezek alapján talán nem csoda, hogy az autósszakma idén a kiemelt ellenőrzési célpontok között szerepel.
xxx
Minden céget érint, kétórás szünetre figyelmeztet a NAV (ma este!)
https://hvg.hu/enesacegem/20190410_Minden_ceget_erint_ketoras_szunetre_figyelmeztet_a_NAV
Karbantartás lesz. Karbantartás miatt április 11-én, csütörtökön, este 6 és 8 óra között nem lehet majd elérni az Online Számla és az Online Számlázó rendszert – közli internetes oldalán a NAV.
xxx
Erre nem sokan gondoltak: az Office programok használata sértheti a GDPR-t
https://hvg.hu/tudomany/20190411_microsoft_office_proplus_office_365_gdpr_adatvedelmi_iranyelv
Uniós szervezetek már vizsgálják a közintézmények Office-használatának jogszerűségét, miután felmerült, hogy a Microsoft irodai programcsomagjának működése sértheti a GDPR néven közismert EU-s adatvédelmi szabályokat.
xxx
Hamarosan mobillal is lehet BKV-jegyet venni
http://www.atv.hu/videok/video-20190410-hamarosan-mobillal-is-lehet-bkv-jegyet-venni
Hamarosan már mobiltelefonnal is lehet BKV-jegyet venni, igaz még csak egyetlen járatra. A tervek szerint azonban legkésőbb jövő év végétől már az időalapú jegyet is bevezeti a főváros – ezt Tarlós István közölte.
xxx
Legókrematóriummal enyhítenék a gyerekgyászt
https://index.hu/techtud/2019/04/09/lego_krematoriummal_enyhitenek_a_gyerekgyaszt/
(2019.04.09. 10:10) A holtak búcsúztatásával, a temetéssel kapcsolatos, kissé bizarr gyerekjátékokat hozott forgalomba a bécsi temetkezési vállalat kegyeleti múzeuma, hogy ezzel is segítse a gyász feldolgozását a gyerekeknek. A gyerekeknek szóló kegyeleti legójátékokat hétfőn mutatták be Bécsben – jelentette az MTI…A Bécsi Pszichoterápiai Egyesület vezetőségi tagja, Michaela Tomek a bemutatón azt mondta, hogy a játékok segíthetnek a gyerekeknek feldolgozni az érzelmeiket, sőt azoknak hasznát vehetik a gyerekekkel foglalkozó pszichoterapeuták is. A szakértő szerint tévút a halál és a gyász elhallgatása, a tabuk csak félelmeket és bizonytalanságot keltenek, a gyerekek úgyis észreveszik, hogy valami nincs rendben, és aztán magukra maradnak az érzéseikkel.
xxx
Itt a világ legelső fotója egy fekete lyukról
https://hvg.hu/tudomany/20190410_fekete_lyuk_foto_esemenyhorizont_tavcso_esemenyhorizont_teleszkop
A most rögzített kép… a Szűz csillagképben lévő Messier 87-es óriásgalaxis közepén található fekete lyukat ábrázolja. Ez a fekete lyuk 55 millió fényévnyire van a Földtől, a tömege pedig 6,5 milliárdszor akkora, mint a Napé…Ahogy azt a felvezetőben is elmondták, a fekete lyukak létezését már Albert Einstein is megjósolta a relativitáselméletében, ám tulajdonságuk miatt (olyan erős gravitációs mezővel rendelkeznek, hogy a fény sem tud belőle kiszabadulni) eddig soha nem láthattuk őket. A mostani, több hónapnyi tudományos munka és egy minden eddiginél fejlettebb technológiának köszönhetően azonban erre is sor kerülhetett.
xxx
Medvebocsot láttak Balaton környékén
https://hvg.hu/elet/20190411_Medvebocsot_lattak_Balaton_kornyeken
A névelő hiánya nem véletlen, a medvét ugyanis nem a tónál, hanem a Heves megyei falu közelében látták.
xxx
Az életünket kockáztatjuk, ha rosszul alszunk
A MULTIK ALKALMAZOTTJAINAK ALVÁSMINŐSÉGE KÖZEL ÁLL A BÁNYÁSZOKÉHOZ. Amíg régen az emberek többet aludtak és kevesebbet dolgoztak, a mesterséges fény mindent megváltoztatott, beleértve a bioritmusunkat is. Emiatt ma a felnőttek egyharmada alvászavartól szenved, amely nemcsak rontja, de meg is rövidítheti az életüket. G. Németh Györggyel, a Magyar Alvásszövetség elnökével az okokról és a lehetséges megoldásokról beszélgettünk.
xxx
Pénzbüntetésre számíthat a férfi, aki viccből a Dunába ugrott
https://hvg.hu/elet/20190409_Penzbuntetesre_szamithat_a_ferfi_aki_viccbol_a_Dunaba_ugrott
Nem kellett volna megfürödnie a Dunában, hiszen az tilos a folyó fővárosi szakaszán. A budapesti vízirendőrök mentettek ki egy 26 éves férfit a Dunából a Boráros térnél vasárnap kora este. A férfi a járőröknek elmondta, hogy csak viccből ugrott a Petőfi hídról a vízbe. A Ripost azt írja, hogy a vakmerő férfit a Merényi kórházba szállították megfigyelésre, enyhén ittas állapotban volt. Az ugráskor nem volt egyedül, a barátja a hídról nézte végig a zuhanást. Lisznyai Péter százados közölte a lappal, hogy mivel a Dunában tilos fürdeni, a férfi tette szabálysértésnek minősül és hivatalból szabálysértési eljárás indulhat ellene. Akár 150 ezer forintos pénzbüntetést is kiszabhatnak rá.
xxx