Témák:
Sztrájk a közszférában: elegen vannak a tiltakozók. Egyre valószínűbb az államigazgatás március 14-i sztrájkja. Több ezren támogatják a márciusi sztrájkot. Kovács Zoltán: A szakszervezetek is beszálltak az EP-kampányba. Miközben a béremelésükről beszéltek, millióktól estek el a tanárok. Március 14-én sztrájkolnának a pedagógusok. Demonstráltak a Paksi Atomerőműben a fegyveres biztonsági őrség kiszervezése miatt. Tucatnyi korrupt rendőrt fogtak el, milliókat szedtek össze. A szakszervezet beleáll: ki akarják kényszeríteni a BKV-tól a 10 százalék feletti béremelést. Béremelés a MÁV-nál: még mindig nincs egyezség. Ezek most a legnagyobb szakszervezetek Magyarországon. Pattanásig feszült a helyzet a Hankooknál. Nagy a baj Nagykátán, 43 embert rúg ki az önkormányzat. Startol a Faluprogram: Az első körben az egyháznak jut a legtöbb pénz. 751 nap várakozás – egy orvos szerint Kásler tévedett a várólisták csökkenését illetően. Újabb milliárdok jutnak a börtönök fejlesztésére. Megtartaná az állam a vitatott tulajdonú műkincseket. Veszprémi szakszervezetisek mentek el konzultálni a helyi fideszes képviselőhöz, elmenekült a válaszadás elől. Elutasította az MTA elnöksége Palkovics ajánlatát: marad a pályázati bojkott, nem kell a vagyonkezelő. Felmérés: a többség az akadémiai dolgozók mellett áll. Polt Péter: 151 ügyben nyomoznak választási csalás miatt. Bírákat bíráló bírák: egy miskolci ügy fura útvesztői. Pest megyében már migránsok építik a házakat. Erre számítson, aki új, nyugdíjcélú állampapírt venne. Lemond parlamenti mandátumáról Hegedűs Lorántné. Mostantól „hivatásos politikusként” harcol Orbán ellen Dobrev Klára. Macron bűnrészeséggel vádolta meg a sárgamellényeseket. Venezuela: százával dezertálnak a rendőrök. Brexit: A brit kormány szerint is valós veszély az élelmiszerhiány kialakulása. Döntöttek Velencében: mégis bevezetik a napidíjat. Lefejeztek egy 800 éves múmiát Dublinban. Okoshangszórót telepítettek egy amerikai kórházba, hogy ezzel segítsék a betegeket. Egereknél már működik: csontvelő-átültetéssel sikerült visszafordítani az agy hanyatlását. Van egy új beállítás a Facebookon, amit érdemes legalább megnéznie. Apróságokon múlik a cégek sikere, avagy miért került tükör a liftek mellé. Betiltják a benzin- és dízelmotorokat, vázoljuk, mikor és hol. Ez már a zöld jövő? Egy amerikai tó ugyanolyan jogokat kapott, mint az emberek.
Sztrájk a közszférában: elegen vannak a tiltakozók
https://nepszava.hu/3026996_sztrajk-a-kozszferaban-elegen-vannak-a-tiltakozok
Érdemi bértárgyalást várnak a közszféra szakszervezetei, elegük van az eddigi lekezelő kormányzati hozzáállásból.
xxx
Egyre valószínűbb az államigazgatás március 14-i sztrájkja
https://merce.hu/2019/02/26/egyre-valoszinubb-az-allamigazgatas-marcius-14-i-sztrajkja/
Eredménytelen sztrájktárgyalások esetén március 14-én figyelmeztető sztrájkot tartanak a kormányzati, önkormányzati és szociális szférában is. Boros Péterné a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének (MKKSZ) elnöke mai sajtótájékoztatóján elmondta, a sztrájkelőkészítő-bizottság tárgyalásai a kormányzattal sikertelennek minősíthetőek, ezért hivatalosan levélben is tájékoztatták Gulyás Gergely és Pintér Sándor minisztereket a döntés tényéről.
xxx
Több ezren támogatják a márciusi sztrájkot
https://profitline.hu/Tobb-ezren-tamogatjak-a-marciusi-sztrajkot-390000
Több ezer közszolgálati dolgozó jelezte, hogy ha nem vezetnek eredményre a tárgyalások a kormányzattal a dolgozók szociális, gazdasági és munkaügyi sérelmeinek orvoslásáról, akkor támogatja a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének (MKKSZ) március 14-ére meghirdetett országos közszolgálati sztrájkját
xxx
Kovács Zoltán: A szakszervezetek is beszálltak az EP-kampányba
Sztrájkot hirdetett a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete. A nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár azt mondta: sajnálattal látja, hogy bizonyos szakszervezetek beszálltak az EP kampányba.
xxx
Miközben a béremelésükről beszéltek, millióktól estek el a tanárok
https://24.hu/belfold/2019/02/27/pedagogus-beremeles-tanarok-fizetese/
A Pedagógusok Szakszervezete szembesíti a tanárokat azzal, mekkora jövedelemtől estek el az utóbbi négy évben: akadnak, akik több mint kétmillió forintnak mondhattak búcsút a bérszámítási módszer miatt.
xxx
Március 14-én sztrájkolnának a pedagógusok
Március 14-re kétórás szolidaritási sztrájkot hirdet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). A tanárok „nagy” sztrájkjára még várni kell, hosszas egyezkedés kezdődhet a még elégséges szolgáltatásokról
xxx
Demonstráltak a Paksi Atomerőműben a fegyveres biztonsági őrség kiszervezése miatt
A szakszervezetek nemcsak a juttatások, hanem a nukleáris védelem miatt is aggódnak. Az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. méltánytalannak és túlzónak tartja a szakszervezeti követeléseket – írja a hvg.hu.
xxx
Tucatnyi korrupt rendőrt fogtak el, milliókat szedtek össze
https://hvg.hu/itthon/20190226_Tucatnyi_korrupt_rendort_fogtak_el_milliokat_szedtek_ossze
Az M1-esen szolgáló rendőrök készpénzért elengedték a szabálytalankodókat, nagy akció keretében fogták el őket.
xxx
A szakszervezet beleáll: ki akarják kényszeríteni a BKV-tól a 10 százalék feletti béremelést
Miután kiszivárgott a főváros 5 százalékos béremelési ajánlata, kollektív munkaügyi vitát indítana a BKV egyik szakszervezete.
xxx
Béremelés a MÁV-nál: még mindig nincs egyezség
https://www.napi.hu/magyar_vallalatok/mav-vasut-fizetes-2019-szakszervezet-targyalas.679507.html
Továbbra sem dőlt el a vasutasok idei pontos keresete, mivel több szakszervezet sem fogadta el kedden a cég ajánlatát – értesült a Magyar Nemzet.
xxx
Ezek most a legnagyobb szakszervezetek Magyarországon
https://privatbankar.hu/vallalat/ezek-most-a-legnagyobb-szakszervezetek-magyarorszagon-324794
Összeszedték, melyek a legnagyobb tagdíjbevétellel rendelkező szakszervezetek jelenleg az országban. A Policy Agenda évente feldolgozza a szakszervezetek beszámolóit. Ez alapján készíti el az ágazatonkénti kumulált és szakszervezetenkénti TOP-listát arról, hogy melyek a legnagyobb tagdíjbevétellel rendelkező szakszervezetek Magyarországon.
xxx
Pattanásig feszült a helyzet a Hankooknál
https://hvg.hu/gazdasag/20190227_Pattanasig_feszult_a_helyzet_a_Hankooknal
Nem ül le velük tárgyalni a vezetés, a dunaújvárosi dolgozók még közelebb kerültek a sztrájkhoz. Egyeztető eljárást kezdeményezett a VDSZ Dunaújvárosi Gumigyártók Szakszervezete, mert a Hankook vezetése továbbra sem ül le velük tárgyalni. Az Index szerint az érdekvédelmi képviselet 18 százalékos alapbérfejlesztési igényt jelentett be, valamint javasolják a besorolási rendszer és az elkötelezettségi bónuszrendszer átalakítását. Jubileumi kifizetést, 13. havi bónuszt és a megszakítás nélküli munkarendben dolgozók számára 5 százalékos pótlékot kívánnak elérni.
xxx
Nagy a baj Nagykátán, 43 embert rúg ki az önkormányzat
https://hvg.hu/gazdasag/20190227_Nagy_a_baj_Nagykatan_43_embert_rug_ki_az_onkormanyzat
Közel 400 millió forintos a város hiánya. Drasztikus döntést hozott kedden délután Nagykáta képviselő-testülete: összesen 43 alkalmazottat bocsátanak el azonnali hatállyal a városban – számolt be a helyi Hello Káta nevű lap.
xxx
Startol a Faluprogram: Az első körben az egyháznak jut a legtöbb pénz
Templomra nem, de imaház, plébánia felújítására pályázhatnak a faluprogramban. A forrásokra egyházak és önkormányzatok is jelentkezhetnek, de ha mindkettő pályázik egy faluból, akkor ott az egyházak élveznek előnyt.
xxx
751 nap várakozás – egy orvos szerint Kásler tévedett a várólisták csökkenését illetően
Nem egyeznek a hivatalos statisztikák az Emmi-miniszter által megnevezett számokkal, mutat rá egy orvos a Facebookon.
xxx
Újabb milliárdok jutnak a börtönök fejlesztésére
https://nepszava.hu/3027082_ujabb-milliardok-jutnak-a-bortonok-fejlesztesere
A börtönök esetében a „a statikus és dinamikus biztonsági elemek fejlesztéséhez”, tehát gyakorlatilag minden biztonsági feladatra jut pénz.
xxx
Megtartaná az állam a vitatott tulajdonú műkincseket
https://hvg.hu/itthon/20190227_Megtarthatja_az_allam_a_vitatott_tulajdonu_mukincseket
Változik a 2013-as restitúciós rendelet. Hatályon kívül helyezték a közgyűjteményekben őrzött, vitatott tulajdonú kulturális javak visszaadásának rendjéről szóló 2013-as kormányrendeletet, szerdán új, átmeneti rendelkezések léptek érvénybe – írta a Népszava. A lap szerdai számában emlékeztetett: a 2013-as restitúciós szabályozás azt írta elő: ha a közgyűjteményekben őrzött műtárgyak állami tulajdonjoga nem igazolható minden kétséget kizáróan, ki kell adni őket annak a személynek, aki az adott tárgyra vonatkozó tulajdonjogát megfelelően valószínűsíti. Azaz: az állam először lemond a vitatott eredetű műtárgy tulajdonjogáról, majd az igénylő bizonyítja, hogy valóban ő a jogos tulajdonos.
xxx
Veszprémi szakszervezetisek mentek el konzultálni a helyi fideszes képviselőhöz, elmenekült a válaszadás elől
Konzultációs célból látogatták meg veszprémi ellenzékiek és civilek Ovádi Péter fideszes képviselő irodáját kedd délután. Fenyőházi Attila a helyi VASAS szakszervezet veszprémi vezetője, és több ellenzéki párt (MSZP, DK, Jobbik, LMP, Kétfarkú Kutyapárt) képviselői a veszpresszo.hu beszámolója szerint fogadóóráján keresték fel a választott honatyát, igaz, míg Fenyőházi konzultálni jött, Katanics Sándor helyi DK-s képviselő a fogadóóra helyszíne előtt tüntetést is bejelentett, ahol mintegy negyvenen meg is jelentek.
xxx
Elutasította az MTA elnöksége Palkovics ajánlatát: marad a pályázati bojkott, nem kell a vagyonkezelő
A kutatóintézeti hálózat és a vagyon a Magyar Tudományos Akadémiánál kell, hogy maradjon, amíg pedig ez nem történik meg, folytatódik a bojkott. Így döntött mai, órákon át tartó ülésén az MTA elnöksége Palkovics László innovációs- és technológiai miniszterrel folytatott tárgyalások után.
xxx
Felmérés: a többség az akadémiai dolgozók mellett áll
https://nepszava.hu/3027010_felmeres-a-tobbseg-az-akademiai-dolgozok-mellett-all
Az emberek többsége támogatja a tüntetők követeléseit és elfogadhatatlannak tartja a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) átalakítására vonatkozó kormányzati terveket – derült ki a Pulzus Zrt. reprezentatív közvélemény-kutatásából, amit közvetlenül az Akadémiai Dolgozók Fórumának (ADF) február 12-i tüntetése után készítettek.
xxx
Polt Péter: 151 ügyben nyomoznak választási csalás miatt
https://hvg.hu/itthon/20190227_Polt_Peter_151_ugyben_nyomoznak_valasztasi_csalas_miatt
Eddig azonban mindössze négy ügyben született bírósági döntés. A hatóságok 151 ügyben nyomoznak a 2018-as parlamenti választásokon történt csalásokkal, visszaélésekkel kapcsolatban – erősítette meg Polt Péter legfőbb ügyész.
xxx
Bírákat bíráló bírák: egy miskolci ügy fura útvesztői
https://hvg.hu/itthon/20190226_Magukat_brl
Törvénysértő módon akadályozza egy ügy áttételét a Miskolci Törvényszék elnöke – állítja egy amúgy sikkasztással vádolt férfi, aki emiatt fegyelmi eljárást is kezdeményezett Répássy Árpád, a korábbi igazságügyi államtitkár testvére ellen. Egy kívülről teljesen átlagos, mondhatni hétköznapi ügy miatt a következő, nem teljesen átlagos, nem hétköznapi kérdéseket kellett feltennünk: Hogyan hozhat egy bíró döntés úgy, hogy nem ismeri az iratokat? Mennyire veszik vajon figyelembe a védők által benyújtott iratokat, beadványokat, ha azokat még csak fel sem terjesztik a másodfokon döntést hozó bíróságnak? Hogyan lehetne gyakorolni a védői jogosítványokat, ha a vádlott és a védő még csak nem is értesül az ügyben tartott ülésekről, az beterjesztett iratokról?
xxx
Pest megyében már migránsok építik a házakat
https://hvg.hu/gazdasag/20190226_Pest_megyeben_mar_migransok_epitik_a_hazakat
A rendőrség ellenőrizte a vendégmunkásokat Pest megyében, mindent rendben talált. Kiderült, az építkezéseken sok migráns dolgozik – legálisan. Cseles hír jelent meg a rendőrség oldalán: Budajenőn és Telkiben ellenőrizte a rendőrség a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal, a Munkaügyi Felügyelet és a helyi közterület-felügyelők az építkezéseken dolgozó vendégmunkásokat, összesen négy építkezésen 16 embert, és mind jogszerűen dolgoztak és tartózkodtak itt. A hír tehát nem hír: minden rendben volt. Viszont rámutat arra, hogy ma már kisebb volumenű építkezéseken is vendégmunkások, közkeletű szóval élve, migránsok dolgoznak, akkora Magyarországon a munkaerőhiány.
xxx
Erre számítson, aki új, nyugdíjcélú állampapírt venne
https://hvg.hu/gazdasag/20190227_Erre_szamitson_aki_uj_nyugdijcelu_allampapirt_venne
Néhány részlet kiderült, de sok még a bizonytalanság. Az új, nyugdíjcélú állampapírról árult el részleteket az Államadósság Kezelő Központ vezérigazgatója. Barcza György a Világgazdaságnak adott interjújában azt mondta, hogy kezdetben 50-100 milliárd forintos értékesítést várnak.
xxx
Lemond parlamenti mandátumáról Hegedűs Lorántné
https://nepszava.hu/3027094_lemond-parlamenti-mandatumarol-hegedus-lorantne
A Jobbikból kilépett képviselőnő elmondása szerint március végéig marad az Országgyűlésben, utána civil szakmájában dolgozik tovább.
xxx
Mostantól „hivatásos politikusként” harcol Orbán ellen Dobrev Klára
https://nepszava.hu/3026987_mostantol-hivatasos-politikuskent-harcol-orban-ellen-dobrev-klara
– Eddig közéleti szereplőként itthonról küzdöttem Orbán Viktor rendszere ellen, de tavaly április 8-a után rájöttem, hogy ez kevés. Az uniós választás a következő pont, ahol csapást tudunk mérni az Orbán-rezsimre, „hivatásos politikusként” most így tudok a leghatékonyabban harcolni – mondta lapunknak Dobrev Klára.
xxx
Macron bűnrészeséggel vádolta meg a sárgamellényeseket
https://nepszava.hu/3027060_macron-bunreszeseggel-vadolta-meg-a-sargamellenyeseket
“Ki kell mondani, hogy aki erőszakos megmozdulásokra megy, az a legrosszabb bűnrészese” – fogalmazott a francia köztársasági elnök kedden a hivatalában önkormányzati képviselőkkel rendezett vitán.
xxx
Venezuela: százával dezertálnak a rendőrök
https://hvg.hu/vilag/20190226_Venezuela_szazaval_dezertalnak_a_rendorok
Szombaton indult a dezertálási hullám, ekkor lezárták a határokat, de azóta is százak hagyták el a hadsereg és rendőrség kötelékeit.
xxx
Brexit: A brit kormány szerint is valós veszély az élelmiszerhiány kialakulása
Megállapodás nélküli Brexit esetén egyrészt hirtelen áremelkedés várható, másrészt valóban fennáll a kockázata az áruhiánynak. A brit kormány legfrissebb hatástanulmánya szerint ha a brit EU-tagság a kilépési feltételrendszerről szóló megállapodás nélkül szűnik meg, nem zárható ki, hogy egyes élelmiszerekből “hiányossá válik a kínálat” Nagy-Britanniában. Az elemzés komoly növekedési kockázatokra is felhívja a figyelmet.
xxx
Döntöttek Velencében: mégis bevezetik a napidíjat
https://hvg.hu/elet/20190227_Dontottek_Velenceben_megis_bevezetik_a_napidijat
Eredetileg májustól akarták bevezetni a 3 eurós napidíjat. A belépési díj bevezetéséről döntöttek Velencében, a városvezetés erre vonatkozó terveit kedden hagyta jóvá az önkormányzati tanács, bár az olasz idegenforgalmi miniszter többször kikelt ellene. Egyelőre nem ismertették, hogy a szabályozás mikortól hatályos, de az eredeti tervekben májustól akarták bevezetni azt. A napidíj a Velencébe látogató, úgynevezett egynapos turistákat sújtja, akik reggel érkeznek, este távoznak és alig fogyasztanak: ők a látogatók 70 százalékát adják, akik az idegenforgalmi bevételhez csak 30 százalékban járulnak hozzá.
xxx
Lefejeztek egy 800 éves múmiát Dublinban
https://hvg.hu/tudomany/20190226_lefejezes_mumia_keresztes_lovag_dublin
A fejet – amely egy keresztes lovag múmiájához tartozott – el is vitték a dublini St Michan-templom kriptájából.
xxx
Okoshangszórót telepítettek egy amerikai kórházba, hogy ezzel segítsék a betegeket
https://hvg.hu/tudomany/20190226_okoshangszoro_amazon_echo_alexa_digitalis_asszisztens
A Los Angelesben található Cedars-Sinai Kórház több mint 100 kórtermébe került az Amazon Echo okoshangszóróból, hogy a segítségével teszteljék le a betegekre szabott egészségügyi alkalmazást.
xxx
Egereknél már működik: csontvelő-átültetéssel sikerült visszafordítani az agy hanyatlását
https://hvg.hu/tudomany/20190226_csontvelo_atultetes_oregedo_egerek_agya_megfiatalitas
Fiatal egerek csontvelőjének átültetésével “fiatalították meg” öregedő egerek agyát a kutatók, megakadályozva a rágcsálók kognitív hanyatlását. A kutatás eredményei alátámasztják azt az elméletet, hogy részben a csontvelő által termelt vérsejtek elöregedése a felelős a figyelem, az emlékezet és a gondolkodás hanyatlásáért.
xxx
Van egy új beállítás a Facebookon, amit érdemes legalább megnéznie
Elérhetővé tett egy új beállítást a Facebook, amellyel nehezebb lesz lekövetni a közösségi oldal androidos alkalmazását használókat. Az internetes szolgáltatások többsége, mint amilyen a Facebook is, rendszerint nyomon követik a felhasználókat mobiltelefonjaik révén, de egy új beállításnak hála ebbe mostantól az androidosoknak is van beleszólásuk. A fejlesztéssel a Facebook régi adósságát törleszti.
xxx
Apróságokon múlik a cégek sikere, avagy miért került tükör a liftek mellé
https://hvg.hu/brandchannel/invitech_20190211_Ugyfelelmeny_nelkul_nincs_siker
Teljesen mindegy, hogy egy vállalat milyen területen működik, ha nem képes azt nyújtani vásárlóinak, ügyfeleinek, amit ők elvárnak. Az ügyfélélmény korábban csak elvont fogalomként létezett, ma viszont már külön szakma alakult köré, amelynek célja, hogy a kliensek igényeit a lehető legjobban kiszolgálja, ezzel segítve sikerre a céget.
xxx
Betiltják a benzin- és dízelmotorokat, vázoljuk, mikor és hol
https://hvg.hu/cegauto/20190227_betiltjak_a_benzin_es_dizelmotorokat_vazoljuk_mikor_es_hol
A belső égésű motorral szerelt személyautók napjai meg vannak számolva, de országonként eltérő, hogy mikortól tűnnek majd el az új járművek piacáról.
xxx
Ez már a zöld jövő? Egy amerikai tó ugyanolyan jogokat kapott, mint az emberek
Ohióban mostantól különleges törvény védi az Erie-tavat. Az Ohio államban található Toledo városa 2014-ben komoly vízválsággal nézett szembe, az Erie-tó szennyezettsége ugyanis minden ott élő ember életére hatással volt. Sokan úgy gondolták, hogy a kormányzat nem tesz eleget a tó védelmében, így egy kocsmai sörözésen felvetődött: mi lenne, ha a tó képes lenne magát megvédeni? Az ötletből végül szavazás lett, így a választók dönthettek arról, hogy az Erie-tó is ugyanolyan jogokat élvezzen, mint egy ember. És ők úgy döntöttek, hogy igen. Így aztán mostantól a tó nevében bárki pert indíthat, ha szennyezést tapasztal. A törvény nem precedens nélküli, hasonló jogokat nyertek el erdők és folyók Ecuadorban, Kolumbiában, Indiában és Új-Zélandon is.
xxx