Cikkajánló 2019. február 20.

Témák:

A tanárok 80 százaléka sztrájkolna. Készen állnak a sztrájkra a tanárok. Magukra hagyták a közszolgákat: csaknem 70 ezer ember nem tudja, mit hoz az új besorolás. 20 ezer forinttal akarhattak hallgatásra bírni egy munkást, aki három ujját vesztette el egy építkezésen. “El kell takarítani a kormányt” fordulat. „Rabszolgatörvény” miatti tiltakozások: a bizonytalanok is ellenzéki állásponton. Új téma kell a túlóratörvény helyett. Elnököt választ a szakszervezeti szövetség. Bizottság dönt a nyugdíjutalásokról. Így keresnek a képviselők – és így halmozhatják jogtalanul a juttatásokat. Eddig néma maradt Handó Tünde. Polt visszautasította a meghívást, nem megy el az EP bizottságába. Iskolai és rendőrségi tananyag lesz az antiszemitizmus jelentése. A kormány kézen fogja a gyereket, és elviszi a stadionba. Attól, hogy 90 milliárdból külföldre utaztatjuk a diákokat, még itt marad minden, amire költeni kellene. Annak lesz ingyenes a külföldi nyelvi kurzus, aki meg tudja fizetni. El se ment az oktatásért felelős államtitkár a Corvinusról szóló vitára. “Szakmai indok nincs a költözésre” – kérdőjelek a természettudományi múzeum körül. 2,1 milliárdért vett Van Dyck-festményt a Szépművészeti. Operett készülhet a trianoni békeszerződésről. Szent István emlékévet rendeznének 2020-ban. Kásler Miklós szerint pont elég ápoló dolgozik a magyar egészségügyben. Ki látta Kossuth Zsuzsannát?. Influenza: Romániában már 138 halott. A győri Audit is érintheti a német gyár spórolása. Közmunkára megy az MSZP alelnöke. Magyarországon is vannak rabszolgák (ma!). Tovább nőtt a háztartások vagyona. Új parlamenti szövetségese lett a Fidesznek. Palkovics újra üzent az Akadémiának és a kutatóknak. 800 ezres fizetése miatt feljelentik Palkovicsot. Megint Sorossal fogja teleplakátolni az országot a kormány. Az Európai Bizottság válaszolt a kormány új Soros-propagandájára. Sokkolta az EU-t az újabb gyűlöletkampány. Új területeken szálltak versenybe a közműcégek. A Facebook 2014 óta tudhat az orosz beavatkozásokról egy brit képviselő szerint. Felügyelet alá vonná a brit törvényhozás a Facebookot, a büntetés sem kizárt. New Yorkban betiltják a haj alapú diszkriminációt. A Vatikán titka: ez a teendő, ha apa lett a pap. Buda Bed Cinema – Ágymozi.  

 

 

A tanárok 80 százaléka sztrájkolna

https://24.hu/belfold/2019/02/20/a-tanarok-80-szazaleka-sztrajkolna/

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete több ezer visszajelzést kapott.

xxx

 

Készen állnak a sztrájkra a tanárok

https://nepszava.hu/3026174_keszen-allnak-a-sztrajkra-a-tanarok

Van olyan iskola, ahol 45 tanárból 43 támogatja a munkabeszüntetést.

xxx

 

Magukra hagyták a közszolgákat: csaknem 70 ezer ember nem tudja, mit hoz az új besorolás

https://nepszava.hu/3026173_magukra-hagytak-a-kozszolgakat-csaknem-70-ezer-ember-nem-tudja-mit-hoz-az-uj-besorolas

A kormánytisztviselők helyzete és munkavégzése az eddigi stabilitással szemben teljesen bizonytalanná és kiszámíthatatlanná vált, a terület munkavállalói számára „kardinális változásokat” hozott a kormányzati igazgatásról szóló törvény – fogalmazott lapunknak Kerekes Edit munkajogász.

xxx

 

20 ezer forinttal akarhattak hallgatásra bírni egy munkást, aki három ujját vesztette el egy építkezésen

https://nepszava.hu/3026176_20-ezer-forinttal-akarhattak-hallgatasra-birni-egy-munkast-aki-harom-ujjat-vesztette-el-egy-epitkezesen

A baleset eltusolásával próbálkozhat a munkáltató, a munkás feljelentést tett.

xxx

 

“El kell takarítani a kormányt”

https://hirklikk.hu/kozelet/el-kell-takaritani-a-kormanyt/347495/

(2019. február 19. 14:28) Szabó Tímea, a Párbeszéd képviselője az ellenzék hétfői, Suzuki-gyárnál tett látogatása kapcsán azt mondta napirend előtt kedden az Országgyűlésben: a 2,6 milliárd forint állami támogatást kapott cégtől kirúgták azt az embert, aki szakszervezetet akart szervezni, ez pedig azt bizonyítja, hogy az autógyártó alkalmazni akarja a 400 óra túlmunkát. Orbán Viktor egy olyan Magyarországot akar, ahol a dolgozók éhbérért, kiszolgáltatva, heti hat napot dolgoznak – mondta, hozzátéve, minden olyan vállalatot ellenségnek tartanak, amely a magyar embereket kizsákmányolja. Közölte, Orbán Viktor hatalomra kerülése óta hadjáratot folytat a magyar dolgozók ellen, ilyet csak olyan miniszterelnök tesz, aki “utálja saját országát”…

xxx

 

Folytatódik a harc a Suzuki vezetése és a szakszervezet között: itt az újabb fordulat

https://www.penzcentrum.hu/karrier/folytatodik-a-harc-a-suzuki-vezetese-es-a-szakszervezet-kozott-itt-az-ujabb-fordulat.1075015.html?utm_source=hirkereso_es_kapu&utm_medium=penzcentrum_linkek&utm_campaign=hiraggregator%27..%27

Az ötszörösére duzzadt egy hét alatt a Magyar Suzuki Zrt-nél létrehozott új szakszervezet taglétszáma – írja a 24.hu. A szakszervezetbe naponta 20-30 dolgozó kéri a felvételét.

xxx

 

„Rabszolgatörvény” miatti tiltakozások: a bizonytalanok is ellenzéki állásponton

http://www.ideaintezet.hu/hirek-aktualis/13/—rabszolgatorveny—-miatti-tiltakozasok–a-bizonytalanok-is-ellenzeki-allasponton

Az IDEA Intézet 2018. december 17-20. között végzett közvélemény-kutatást többek között a „rabszolgatörvény” elfogadásának körülményei, illetve az azt követő ellenzéki és szakszervezeti aktivitások megítélése kapcsán. A 2018. december 12-i ellenzéki parlamenti akció eddigiektől eltérő eszközhasználata a várakozásoknak megfelelően megosztotta a kormánypárti és az ellenzéki szavazókat. Viszont a jövőre vonatkozólag fontosabb lehet a pártpreferenciájukban bizonytalanok vagy azt fel nem vállalók véleménye. Körükben mind a parlamenti akció, mind pedig az ellenzéki pártok megítélése kapcsán többségében vannak azok, akik egyetértettek a parlamenti ellenzéki viselkedésével. Emellett utóbbiak 55 százalékának javult is a véleménye az ellenzéki pártokról.

xxx

 

Új téma kell a túlóratörvény helyett

https://nepszava.hu/3025952_kivonultak-az-ellenzeki-frakciok-parlament-uleserol-az-esztergomi-suzuki-gyarhoz-mennek

…a túlóratörvény megfelelő eszköz, megfelelő felület-e arra, hogy a közös ellenzéki akciók katalizátora legyen – mondta a Népszavának Böcskei Balázs. Az IDEA Intézet kutatási igazgatója..

xxx

 

Elnököt választ a szakszervezeti szövetség

https://nepszava.hu/3026135_elnokot-valaszt-a-szakszervezeti-szovetseg

Három jelölt verseng a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) elnöki székéért a tömörülés csütörtöki tisztújító kongresszusán.(A három jelölt bemutatása – Szerk.)

xxx

 

Bizottság dönt a nyugdíjutalásokról

https://nepszava.hu/3026206_bizottsag-dont-a-nyugdijutalasokrol

A Magyar Államkincstárban (MÁK) létrehoztak egy Utalási Bizottságot, „amelynek feladata minden héten áttekinteni, monitorozni a várható kiutalásokat a társadalombiztosítási és bérszámfejtési oldalon” – ezzel a nagyívű bejelentéssel válaszolt a Pénzügyminisztérium (PM) parlamenti államtitkára Mesterházy Attila írásbeli kérdéseire.

xxx

 

Így keresnek a képviselők – és így halmozhatják jogtalanul a juttatásokat

https://nepszava.hu/3026193_igy-keresnek-a-kepviselok-es-igy-halmozhatjak-jogtalanul-a-juttatasokat

Többen nem csak személyautót, de üzemanyagkártyát is kérnek az államtól, amire az Országgyűlésről szóló törvény szerint nem lenne módjuk. A Mentelmi Bizottság hallgat.

xxx

 

Eddig néma maradt Handó Tünde

https://nepszava.hu/3026153_eddig-nema-maradt-hando-tunde

Egyelőre nem reagált Handó Tünde az OBT eseti bizottságának jelentésére. Pedig lenne miről szólnia: tavaly májustól év végéig 26 bírói és 21 bírósági vezetői pályázatot nyilvánított az eredménytelenné.

xxx

 

Polt visszautasította a meghívást, nem megy el az EP bizottságába

https://nepszava.hu/3026137_polt-visszautasitotta-a-meghivast-nem-megy-el-az-ep-bizottsagaba

„Még a látszatát is kerülni kell annak, hogy a magyar legfőbb ügyész közreműködésével tartott bizottsági meghallgatás politikai kampányeseménnyé váljon” – jelentette ki.

xxx

 

Iskolai és rendőrségi tananyag lesz az antiszemitizmus jelentése

https://nepszava.hu/3026055_iskolai-es-rendorsegi-tananyag-lesz-az-antiszemitizmus-jelentese

Még a bírók és az ügyészek képzésében is tétel lehet a zsidóellenesség definíciója. Ki az antiszemita? A pontos meghatározást hamarosan a történelemtanár is számon kérheti, sőt, osztályozhatja…

xxx

 

A kormány kézen fogja a gyereket, és elviszi a stadionba

https://nepszava.hu/3026044_a-kormany-kezen-fogja-a-gyereket-es-elviszi-a-stadionba

Milliárdokat szánnak diákok iskolán kívüli nevelésére a Lázár Ervin-program keretében: a tanulókat ingyenesen viszik állatkertbe, színházba. Új célt kapnak a stadionok is, így legalább lesz, aki megtöltse a nézőteret.

xxx

 

Attól, hogy 90 milliárdból külföldre utaztatjuk a diákokat, még itt marad minden, amire költeni kellene

https://24.hu/kozelet/2019/02/19/kulfoldi-nyelvtanfolyam-nyelvoktatas-idegen-nyelv/

Megvalósíthatatlannak tartja a kormány külföldi nyelvoktatási tervét a Nyelvtudásért egyesület elnöke. Egyetlen kéthetes utazás majdnem annyiba kerül, mint amit a közoktatásban összesen ráköltünk egy diák nyelvtanítására.

xxx

 

Annak lesz ingyenes a külföldi nyelvi kurzus, aki meg tudja fizetni

https://24.hu/kulfold/2019/02/19/annak-lesz-ingyenes-a-kulfoldi-nyelvi-kurzus-aki-meg-tudja-fizetni/

Szakadjunk el Budapesttől és Pest megyétől. A szegényebb régiókban a családok nem engedhetnek meg maguknak ilyen luxust. Látni kell, hogy az ingyenes utazás sincs ingyen. A szülők nem engedik el bármilyen ruhában a gyerekeket és költőpénzt is kell nekik adni. A külföldi nyelvoktatás annak lesz ingyenes, aki meg tudja fizetni

xxx

 

El se ment az oktatásért felelős államtitkár a Corvinusról szóló vitára

https://nepszava.hu/3026143_el-se-ment-az-oktatasert-felelos-allamtitkar-a-corvinusrol-szolo-vitara

Kedden tárgyalt a Parlament a Budapesti Corvinus Egyetem sorsáról, a felsőoktatásért is felelős Bódis József nélkül.

xxx

 

“Szakmai indok nincs a költözésre” – kérdőjelek a természettudományi múzeum körül

https://nepszava.hu/3025938_szakmai-indok-nincs-a-koltozesre-kerdojelek-a-termeszettudomanyi-muzeum-korul

(2019.02.19 07:10)Egy komplett múzeum jött létre, speciális kiállítóterekkel a Ludovikán. Ahelyett, hogy befejeznék a Természettudományi Múzeumot, most épp úgy tűnik, Debrecenbe kell költöznie. A szakértő szerint a költözés pazarlás lenne, kockáztatná a gyűjtemény épségét, ráadásul a látogatók helyzetét sem könnyítené meg.

xxx

 

2,1 milliárdért vett Van Dyck-festményt a Szépművészeti

https://24.hu/kozelet/2019/02/19/szepmuveszeti-van-dyck/

Ez az intézmény utóbbi száz évének legnagyobb értékű műtárgybeszerzése.

xxx

 

Operett készülhet a trianoni békeszerződésről

https://24.hu/belfold/2019/02/18/operett-keszulhet-a-trianoni-bekeszerzodesrol/

A trianoni békeszerződés aláírásának körülményeit és az ebből származó veszteségek megismertetését és feldolgozását szolgáló zenés színpadi mű megírására hirdet alkotói pályázatot a Budapesti Operettszínház.

Az intézmény hétfői közleménye szerint a leendő mű lehet opera, operett, musical, daljáték vagy más zenés nyelvezetű, énekes, és a színházi formáknak megfelelő színpadi alkotás, amely még nem került nyilvános színpadi bemutatásra.

xxx

 

Szent István emlékévet rendeznének 2020-ban

https://magyarnemzet.hu/belfold/szent-istvan-emlekevet-rendeznenek-2020-ban-4786151/

Szent István-emlékévvel erősítené a magyarság összetartozás-tudatát 2020-ban id. Lomnici Zoltán volt főbíró, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke.

xxx

 

Kásler Miklós szerint pont elég ápoló dolgozik a magyar egészségügyben

https://szakszervezetek.hu/hirek/17365-kasler-miklos-szerint-pont-eleg-apolo-dolgozik-a-magyar-egeszsegugyben

Az egészségügyi ellátórendszer legfontosabb szereplői az ápolók, és az elmúlt időszakban számos intézkedést tett a kormány helyzetük javításáért – hangoztatta az emberi erőforrások minisztere hétfőn Budapesten  újságírók előtt.

Kásler Miklós a magyar ápolók napja, február 19. alkalmából kiemelte az intézkedések közül a béremelést, a lakhatási körülményeik javítását célzó lépéseket és az igénybe vehető ösztöndíjat…

xxx

 

Ki látta Kossuth Zsuzsannát?

https://nepszava.hu/3026033_ki-latta-kossuth-zsuzsannat

Február 19. Kossuth Zsuzsanna (1817–1854) születésnapja: ő volt az 1848/49-es szabadságharc alatt a katonai kórházakért felelős legendás Főápolónő. Ma a Magyar Ápolók Napja….A szerződést aláírók tudják-e, mire vállalkoztak? Hogy esetleg háborúban, lövedékek, gránátok és robbanások között kell sebesült katonákról vagy civilekről gondoskodniuk?..De azok a juttatások sem járnak, amelyek a boldogabb NATO országokban vagy az amerikai hadseregben léteznek…

xxx

 

Influenza: Romániában már 138 halott

https://24.hu/kulfold/2019/02/19/influenza-romaniaban-mar-138-halott/

Romániában újabb három, influenzával diagnosztizált ember halt meg, ezzel a halálos áldozatok száma 138-ra nőtt ebben a szezonban – írta a Maszol.ro.

xxx

 

A győri Audit is érintheti a német gyár spórolása

https://24.hu/kulfold/2019/02/19/audi-ingolstadt-megtakaritas/

Három műszakosról kétműszakos termelésre térnének át Ingolstadtban.

xxx

 

Közmunkára megy az MSZP alelnöke

https://24.hu/kozelet/2019/02/19/kozmunkara-megy-az-mszp-alelnoke/

Komjáthi Imre, az MSZP alelnöke nem fizeti be azt az ötvenezer forintos büntetést, amit azután kapott, hogy az egyik budapesti tüntetés végén berohant a lezárt Kossuth térre és összetűzésbe került a rendőrökkel. A politikus így 10 nap elzárás, vagy 60 óra közmunka között választhat. A szocialisták alelnöke a Magyar Hangnak azt mondta, hogy nagy valószínűség szerint utóbbi mellett fog dönteni.

xxx

 

Magyarországon is vannak rabszolgák (ma!)

https://24.hu/belfold/2019/02/18/bun-de-magyarorszagon-is-vannak-rabszolgak/

Van olyan pár tízezres település, ahol akár 50-100 rabszolga is lehet különböző családoknál.

xxx

 

Tovább nőtt a háztartások vagyona

https://magyarnemzet.hu/gazdasag/tovabb-nott-a-haztartasok-vagyona-4709126/

A múlt év végére 53 788 milliárd forintra nőtt a háztartások pénzügyi vagyona, ami 1212 milliárd forintos emelkedés az előző negyedévhez képest, éves alapon pedig 4420 milliárd a gyarapodás – áll a Magyar Nemzeti Bank tegnap kiadott adatközlésében.

A Takarékbank elemzője, Horváth András kommentárja szerint a háztartások vagyonszerkezetének változásában továbbra is az eddigi negyedévekben látott trendek a meghatározók. Az alacsony kamatszint következtében folytatódik az átsúlyozódás a kockázatosabb eszközosztályok felé a magasabb hozamok reményében, illetve az látszik, hogy a lakosság jelentős része nem tud érdemben mit kezdeni a felhalmozódó vagyonnal.

xxx

 

Új parlamenti szövetségese lett a Fidesznek

http://propeller.hu/itthon/3402000-uj-parlamenti-szovetsegese-lett-fidesznek?utm_source=hirkereso.hu&utm_medium=referral

(hétfő 22:47) Parlamenti csoport alakult a Nemzeti Fórum képviselőiből – közölte Lezsák Sándor, az Országgyűlés fideszes alelnöke hétfőn az MTI-vel. A csoport tagjai Lezsák Sándor, Bartos Mónika, Bóna Zoltán, Csenger-Zalán Zsolt, Font Sándor, Kovács Sándor, Manninger Jenő, Tilki Attila és V. Németh Zsolt fideszes országgyűlési képviselők lettek.

xxx

 

Palkovics újra üzent az Akadémiának és a kutatóknak

https://nepszava.hu/3026188_palkovics-ujra-uzent-az-akademianak-es-a-kutatoknak

(2019.02.20 06:49)Minél gyorsabban szeretné lezárni a kormány a magyar kutatás finanszírozásának felülvizsgálatát, erre azonban többféle megoldás is szóba jöhet – mondta az M5 kulturális csatorna Ez itt a kérdés… című műsorában kedden este az innovációs és technológiai miniszter.

xxx

 

800 ezres fizetése miatt feljelentik Palkovicsot

https://24.hu/belfold/2019/02/19/800-ezer-fizetese-miatt-feljelentik-palkovicsot/

A párt ismeretlen tettes ellen tesz feljelentést. Kétségbe vonja, hogy az innovációs miniszter jogosan vette fel éveken át havi 800 ezer forintos fizetését a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) egyik kutatóintézetétől.

xxx

 

Megint Sorossal fogja teleplakátolni az országot a kormány

https://24.hu/belfold/2019/02/18/megint-sorossal-fogja-teleplakatolni-az-orszagot-a-kormany/

A kormány tájékoztató akciót indít a bevándorlást ösztönző brüsszeli tervekről – írja Facebook-oldalán a magyar kormány, amely meg is mutatja, hogyan képzeli a tájékoztatást, ami bámulatos véletlenséggel épp az európai parlamenti választási kampánnyal esik egybe. Ha valaki nem ismerné fel őket, a két úr nevét is ráírják a plakátokra: Soros, Juncker.

xxx

 

Az Európai Bizottság válaszolt a kormány új Soros-propagandájára

https://24.hu/kulfold/2019/02/19/europai-bizottsag-soros-gyorgy-propaganda-valasz/

Nincs olyan, hogy „ők”, amikor Magyarország is ott ül az Európai Unió asztalánál. Az Európai Unió nem gyengíti, hanem támogatja a határvédelmet. Nincs semmilyen terv a humanitárius vízumok bevezetésére. A tagállamok maguk döntik el, hogy milyen mértékben támogatják a legális migrációt.

xxx

 

Sokkolta az EU-t az újabb gyűlöletkampány

https://nepszava.hu/3026161_sokkolta-az-eu-t-az-ujabb-gyuloletkampany

Kemény választ adott az Európai Bizottság a kormány legújabb, Soros Györgyöt és Jean-Claude Junckert gyalázó plakátkampányára. Továbbra is az a kérdés, mit lép az Európai Néppárt.

xxx

 

Új területeken szálltak versenybe a közműcégek

https://magyarnemzet.hu/gazdasag/uj-teruleteken-szalltak-versenybe-a-kozmucegek-4701776/

A korábbi jóslatoknak megfelelően valóban átalakult az áramszolgáltatók szerepe: már nemcsak kilowattórát értékesítenek, hanem sok egyéb másra is vállalkoznak.

xxx

 

A Facebook 2014 óta tudhat az orosz beavatkozásokról egy brit képviselő szerint

https://mandiner.hu/cikk/20181127_a_facebook_2014_ota_tudhat_az_orosz_beavatkozasokrol_egy_brit_kepviselo_szerint

(2018. november 27. 18:24) A tények nyilvánosságra kerülte előtt is tudhatott az oroszok beavatkozásáról a Facebook Damian Collins szerint. A Facebook már 2014-ben tudott arról, hogy esetlegesen rosszindulatú orosz tevékenység folyik a platformján, jóval azelőtt, hogy a tények nyilvánosságra kerültek – állította kedden egy brit parlamenti bizottság elnöke..

xxx

 

Felügyelet alá vonná a brit törvényhozás a Facebookot, a büntetés sem kizárt

https://hvg.hu/tudomany/20190218_facebook_valasztas_hirdetes_alhirek_dezinformacio?s=hk

(2019. február. 18.) Másfél éven át vizsgálta a brit törvényhozás egyik bizottsága, hogy a Facebook (és más techóriás cégek) mi mindent tettek az álhírek terjedése, valamint a felhasználói adatok védelme érdekében. A jelentést hétfőn hozták nyilvánosságra.

xxx

 

New Yorkban betiltják a haj alapú diszkriminációt

http://urbanplayer.hu/kult/new-yorkban-betiltjak-a-haj-alapu-diszkriminaciot/

A keleti-parti város emberi jogi bizottsága adta ki a héten az új állásfoglalást, ami innentől kezdve rasszista indíttatású diszkrimáncióként értékeli, ha valakit hátrány, zaklatás, vagy bármilyen jellegű büntetés ér a frizkója miatt.

Ugyan mindenkire vonatkozik az új szabályozás, de a leírás egyértelműen utal arra, hogy a feketékkel szembeni bánásmódon szeretnének javítani, hiszen az afro-amerikaiak jellegzetes viseleteit emlegetik fel benne, úgy mint a különféle fonatokat, csomózásokat, a mikrofonhajként ismert afrót, de szóvá van téve az az alapvető jog is, ha valaki levágatlanul / trimmeletlenül hagyja a loboncát.

Akár 250 ezer dolláros (70 millió forint) bírságot is kiszabhatnak arra, aki megszegi ezt, és valakit a hajzata miatt hoz kellemetlen helyzetbe, vagy mond fel neki, satöbbi…

xxx

 

A Vatikán titka: ez a teendő, ha apa lett a pap

https://24.hu/kulfold/2019/02/19/a-vatikan-titka-ez-a-teendo-ha-apa-lett-a-pap/

Kiderült, külön szabályozás vonatkozik rájuk. A titokról egy katolikus pap fia rántotta le a leplet. Csaknem 50 ezer sorstársa van a világon.

xxx

 

Buda Bed Cinema – Ágymozi

https://port.hu/helyszin/mozi/buda-bed-cinema-agymozi/place-7910

1036 Budapest, III. kerület, Bécsi út 38-44.Jegyár: 4444 Ft. Diák jegy: 3333 Ft. Kedvezményes nap szerda egységesen: 3333 Ft. A jegy egy ágy használatára, két felnőtt vagy két felnőtt és két 10 év alatti gyerekre vonatkozik. A mozi a műsorváltozás jogát fenntartja! (Ez itt nem reklám, a Szerkesztő rácsodálkozása a világra, hogy mik vannak… / állítólag már négy éve…/ – Szerk.)

xxx

 

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?

EU bővítési konzultáció

Az EU bővítési folyamatának előmozdítása címmel társadalmi konzultációt tartott civil szervezetek és szakszervezetek részvételével 2023. november 24-én az Európai Uniós Ügyek Minisztériuma és az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete Budapesten, az