Témák:
“Ha Orbán Viktor csak az erőből ért, erőt fogunk mutatni” – Párizst csinálna Budapestből az MSZP és a Párbeszéd. Rendkívüli hír: Már péntektől útlezárásokkal tiltakoznak a rabszolgatörvény ellen. Buszokat indít az Audi-dolgozók szakszervezete a rabszolgatörvény elleni tüntetésre. „Rabszolgatörvény”: népszavazás is lehet a hatnapos munkahét megakadályozásáért. Magyar Szociális Fórum a rabszolgatörvény ellen. Óriási béremelés lesz a kecskeméti Mercedes-gyárban. Asztalra csaptak a szakszervezetek Szlovéniában. “Úgy tűnik, mintha a szakszervezetek másképp értelmezték volna az egyeztetés végeredményét”. ÁTVERI A MUNKAVÁLLALÓKAT A BALOLDAL. KIHASZNÁLTÁK A TESCO LEVELEZŐRENDSZERÉT. Rabszolgatörvény: pénz se járna a több munkáért. BDO: Nem is az évi 400 órányi túlóra a legnagyobb probléma. Rabszolgatörvény: óriási aknát találtak a szigorításban. Nem is az évi 400 órányi túlóra a legnagyobb probléma. Tények és tévhitek: „A munkaidő-szervezéssel és a munkaerő-kölcsönzés minimális kölcsönzési díjával összefüggő egyes törvények módosításáról”. Keserédes bányásznapi ünnepség. GKI: Duplázzák a magyar növekedést az uniós források. Jaksity György: Ilyen fejlettségű ország nem engedheti meg magának azt, ami az egészségügyben van. Kórházi fertőzések – Egyre rosszabbak a számok. A legszegényebbek adósodnak el, és ebből még baj lehet. Rendszerszintű szociális bérlakásprogramra van szükség. Időcsapdába ejtették az ország egyik legnagyobb múzeumát. A tanárok többsége idén sem kap év végi jutalmat. Leszakadt a plafon egy szolnoki iskolában, javítás helyett feldíszítették az aládúcolást. 4 milliárdért ültetné páncélozott iskolabuszra a gyerekeket Palkovics minisztériuma. EGSZB vélemény: Oktatási csomag. Figyelmeztet a NAV: fizethet, akinek lejárt a diákigazolványa, és nem szerzett munkát. Chikán: Nem akarja elengedni a CEU-t, és ötletel a magyar felsőoktatás. Cornstein: Két erős emberről, nem a tanszabadságról szól a CEU-ügy. TGM: rettenetes helyzetben van Magyarország. 400 milliárd forintból meg lehetne állítani a falusi elvándorlást. Őrült tempót produkált a magyar gazdaság. Mit kell tudni a végkielégítésről? Szokatlan módon toboroz kollégákat az OTP. Szolidaritás és szeszélyek (menekültpolitika). Sanders és Varufákisz mozgalmai meghirdették a progresszív internacionálét. Nézőpont: a magyarok 38 százaléka a kormánypártokkal szimpatizál. A sokszínűség és kormányhű médiaholding. Orbán nem viccel: szerinte közérdek, hogy létrejöjjön a fideszes propagandabirodalom. Célkeresztben a lengyel média. Erőteljesebben lépne fel az Európai Bizottság az álhírekkel szemben. DK: Kövér László ne tilthasson ki újságírókat a parlamentből! Totális állami megfigyelés 50 milliárdért? Egyre több Facebook-felhasználó adataira kíváncsi a magyar kormány. Reptéri lopások: Sok kérdést felvet az új testkamera rendszer. A NAV lefoglalt egy uniós pénzből épült strandot. A tech-cégek uralják a legjobb munkahelyek listáját. ETUC petició (apák szülői szabadságon). Férjeket rendelnek ki az egyedülálló anyák mellé? Gyermekpornográfia miatt emelnek vádat Pest megyei középiskolások ellen. Óvatosságra inti a hitelből karácsonyozókat a jegybank. Tippek Karácsonyra: így lehetne papírmentessé tenni az ünnepeket. Hadsereget alakít Koszovó, katonák bevetéséről beszél a szerb kormányfő. “Gerillaakció” a román parlamentben: saját ülésvezetőt nevezett ki az ellenzék. Győzelemre állnak a sárgamellényesek – Kész végleg eltörölni az üzemanyagadót a francia kormány. A brit parlament a jelek szerint nem hajlandó Theresa May után ugrani a szakadékba. Ritka látványt videóztak az Aggteleki Nemzeti Parkban. Kitiltanák a Balatonról az e-jetskit. Pokémon per, kártérítés. Manfred Weber nyilatkozata a deflorációs törvényről.
“Ha Orbán Viktor csak az erőből ért, erőt fogunk mutatni” – Párizst csinálna Budapestből az MSZP és a Párbeszéd
(2018.12.05 12:08) A rabszolgatörvény parlamenti vitájának megismétlését követelik, és a tüntetések mellett egy népszavazás lehetősége is felmerült az MSZP és a Párbeszéd sajtótájékoztatóján. És kiderült, hogy a két párt politikusai sárga mellényben vonulnak majd.
xxx
Rendkívüli hír: Már péntektől útlezárásokkal tiltakoznak a rabszolgatörvény ellen
http://nyugatifeny.hu/2018/12/06/mar-pentektol-utlezarasokkal-tiltakoznak-a-rabszolgatorveny-ellen
Egyrészt hatalmas tüntetés szerveződik szombatra Budapestre (részletek itt!), amelyhez egyre többen csatlakoznak, így a győri Audi gyárból buszokkal érkeznek majd a munkások.
Másrészt országszerte félpályás útlezárások szerveződnek, amelyeket már pénteken elkezdenek.
László Zoltán, a Vasas Szakszervezeti Szövetség elnöke azt mondta a zoom.hu-nak, hogy
már december 7-én (pénteken) megkezdődik a tiltakozás Veszprémben, emellett Szolnokon is előkészítés alatt van egy félpályás útlezárás.
xxx
Buszokat indít az Audi-dolgozók szakszervezete a rabszolgatörvény elleni tüntetésre
(2018. 12. 05. 16:30) Ahogy korábban megírtuk, a kormány nem enged a rabszolgatörvény kapcsán, amelynek lényeges pontja, hogy lehetővé teszi a dolgozók évi 400 órányi túlóráztatását, a Magyar Szakszervezeti Szövetség így tiltakozásul szombaton délelőtt 10 órára tüntetést hirdetett. Az Audi Hungária Független Szakszervezet Facebook-oldalán közölte, hogy számukra is elfogadhatatlan a mostani jogalkotási folyamat, így központilag szervezetten indítanak buszokat Győrből. Mint írták, várják azok jelentkezését, akiknek szabadideje engedi, és szeretnék nemtetszésüket ebben a formában kifejezni.
xxx
„Rabszolgatörvény”: népszavazás is lehet a hatnapos munkahét megakadályozásáért
Ezt tervezi az MSZP és a Párbeszéd. Az MSZP-Párbeszéd népszavazást is kész kezdeményezni, hogy megakadályozza a munka törvénykönyvének munkaidő-beosztással kapcsolatos módosítását. Az ellenzéki pártok szerint a törvénymódosítás a hatnapos munkahét, a kommunista szombatok bevezetését jelenti.
xxx
Magyar Szociális Fórum a rabszolgatörvény ellen
https://szakszervezetek.hu/kozlemenyek/16267-magyar-szocialis-forum-a-rabszolgatorveny-ellen
A Magyar Szociális Fórum (MSZF) elítéli a bérből és fizetésből élők fokozott kizsákmányolására irányuló munkajogi törvény-tervet, és szolidaritásáról biztosítja a szakszervezeteket a dolgozók védelmében folytatott harcban. Az MSZF részt vesz a szakszervezetek december 8-ra meghirdetett budapesti tüntetésén, és mozgósít rá – tudatta a szervezet csütörtökön kiadott közleményében.
xxx
Óriási béremelés lesz a kecskeméti Mercedes-gyárban
https://www.napi.hu/magyar_vallalatok/mercedes-gyar-beremeles-kecskemet-2019.669370.html
(2018. december 6. csütörtök, 07:37) A kecskeméti Mercedes-gyárban december 5-én délben aláírták a szakszervezetek és a cég vezetése az újabb kétéves bérmegállapodást. Előzőleg, 2016-ban is kétéves bérmegállapodást kötöttek – írta a 24.hu.
A portál információi szerint a munkáltató eredetileg 13 százalékot akart megadni a jövő évre, ez volt a kiindulás. A dolgozókat képviselő szakszervezetek azonban nem elégedtek meg ennyivel.
Végül abban állapodtak meg, hogy 2020-ig összesen 32 százalékos emelés lesz, ebből 2019-ben 22 százalékra számíthatnak a dolgozók, a többire pedig a következő évben.
A tervek szerint csütörtökön reggel hirdetik ki a dolgozóknak az emelést.
xxx
Asztalra csaptak a szakszervezetek Szlovéniában
https://www.napi.hu/nemzetkozi_gazdasag/szlovenia-miro-cerar-beremelkedes.674574.html
Közel ezer szakszervezeti tag tüntetett szerdán a szlovén fővárosban, magasabb béreket és nyugdíjakat követelve, valamint válaszképpen a munkáltatók egyesületének fenyegetéseire, miszerint ha megemelik a minimálbért az országban, felbontják a kollektív szerződéseket – írja az MTI.
xxx
“Úgy tűnik, mintha a szakszervezetek másképp értelmezték volna az egyeztetés végeredményét”
(2018. december 6. 07:24.)A vállalatok elenyésző részét érinti a túlóra idejének növelése, leginkább csak a nagy autóipari cégeket – jelentette ki a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének az alelnöke az ECHO tévében. Rolek Ferenc támogatja azt a kezdeményezést, hogy a túlóra mértékét a munka törvénykönyve ne általános szabályként határozza meg, hanem csak lehetőségként. Ez a munkavállalónak lehetőséget adna arra, hogy alkupozícióba kerüljön – tette hozzá.
xxx
ÁTVERI A MUNKAVÁLLALÓKAT A BALOLDAL
https://magyaridok.hu/gazdasag/atveri-a-munkavallalokat-a-baloldal-3739148/
(2018. DECEMBER 6. CSÜTÖRTÖK 07:41) POLITIKAI HASZONSZERZÉSBŐL KIÁLT „RABSZOLGATÖRVÉNYT” A GYURCSÁNY-FÉLE SZAKSZERVEZET.Nem jelent hátrányt a szakszervezetek módosítási javaslataival kiegészített munka törvénykönyve módosítás, mert a jelenlegihez képest gyakorlatilag alig változik a szabályozás. Ezért a dolgozók részéről okafogyottá vált a szakszervezetek által szombatra szervezett „rabszolgatörvény” elleni megmozdulás, amely mögött mára egyértelműen látható az ellenzék valódi politikai célja.
xxx
KIHASZNÁLTÁK A TESCO LEVELEZŐRENDSZERÉT
https://magyaridok.hu/gazdasag/kihasznaltak-a-tesco-levelezorendszeret-3734588/
(2018. DECEMBER 5. SZERDA 13:00) ÉRDEKKÉPVISELET HELYETT POLITIKAI SZÁNDÉK VEZÉRLI A KERESKEDELMI ALKALMAZOTTAK SZAKSZERVEZETÉT.A Tesco áruházlánc levelezőrendszerén keresztül küldött felszólító levelet kedden a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének (KASZ) egyik tisztségviselője a vállalat munkavállalóinak, amelyben a Magyar Szakszervezeti Szövetség által december 8-ra meghirdetett demonstráción való részvételre buzdít.
xxx
Rabszolgatörvény: pénz se járna a több munkáért
https://24.hu/belfold/2018/12/04/rabszolgatorveny-penz-se-jarna-a-tobb-munkaert/
(2018. 12. 04. 11:16) A BDO Magyarország az úgynevezett rabszolgatörvény eddig leginkább vitatott elemein kívül talált egy olyat, amely tömegesen megfoszthatja a munkavállalókat a munkaidő-beosztástól eltérő rendkívüli munkaidőre járó bérpótléktól.
A tervezet szerint a munkáltató által közölt munkaidő-beosztás módosítható a munkavállaló kérésére, amire hozzájárulásával kerül sor. A módosítás akár előrelépés is lehetne, de jelen formájában, további garanciák nélkül, kitárja a kaput a munkáltatói visszaélések előtt.
(„Egy cikk 4 élete” lehetne a szlogenje a fenti írásnak /amire Olvasónk hívta fel a figyelmet/ …– de biztos van még néhány változat…többen többféleképpen prezentálták…mi is /csináltunk egy rövid című, többi cikkhez illeszkedő változatot/…De köszönöm a küldőnek! Máskor, másoktól is várom a segítséget! – Szerk., aki azért hozzáfűzi még, hogy látható: egy kis hírrel is nagy munka van. Puszi és csoki Mindenkinek Mikulásra!)
xx
BDO: Nem is az évi 400 órányi túlóra a legnagyobb probléma
(2018.12.04. 09:05) A tervezet tartalmazza ugyanis a munkáltató által közölt munkaidő-beosztás módosításának azt a lehetőségét, melyre a munkavállaló kérésére vagy annak hozzájárulásával kerül sor. A módosításnak ez a része látszólag bagatell,
ráadásul előrelépésnek számít, mivel egy, a gyakorlatban már létező jelenséget legalizál. Jelen formájában, további garanciák nélkül azonban kitárja a kaput a munkáltatói visszaélések előtt.
xx
Rabszolgatörvény: óriási aknát találtak a szigorításban
https://www.napi.hu/magyar_gazdasag/rabszolgatorveny.674468.html
(december 4. kedd, 09:27) A Munka törvénykönyve (Mt.) legújabb, rabszolgatörvény néven elhíresült tervezett módosításának az eddig leginkább vitatott elemein – az évi 400 órás túlóraplafonon, illetve a 36 hónapra bővített munkaidőkereten – túl van egy további olyan rendelkezése, amelyről alig esett szó, pedig visszaélésszerű alkalmazása tömegesen megfoszthatja a munkavállalókat a munkaidő-beosztástól eltérő rendkívüli munkaidőre járó bérpótléktól – hívta fel a figyelmet a BDO Magyarország tanácsadó cég.
Nem is az évi 400 órányi túlóra a legnagyobb probléma
https://szef.hu/rovatok/89-lapszemle/3230-cikkajanlo-2018-december-4
(Lapszemle, dec. 4.) Lekerülhet a fizetési jegyzékekről a beosztástól eltérő rendkívüli munkaidő bérpótléka…
xxx
Tények és tévhitek: „A munkaidő-szervezéssel és a munkaerő-kölcsönzés minimális kölcsönzési díjával összefüggő egyes törvények módosításáról”
Az elmúlt napokban is számos helyes és helytelen értelmezés jelent meg a Kósa Lajos és Szatmáry Kristóf által jegyzett törvényjavaslatról, ami a munka törvénykönyvét módosítaná több ponton. A tegnapi napon (december 4-én) az Országgyűlés Vállalkozásfejlesztési bizottsága – az egyes házszabályi rendelkezésekről szóló 10/2014. (II. 24.) OGY határozat 45. § (5) bekezdése alapján – a T/3628. számú törvényjavaslathoz részletes vitát lezáró bizottsági módosító javaslatot terjesztett elő – írja dr. Szabó Imre Szilárd a szabim.hu-n.
xxx
Keserédes bányásznapi ünnepség
https://nepszava.hu/3017447_keseredes-banyasznapi-unnepseg
(2018.12.04 20:50)Kevés biztatóval kecsegtette kedden a hazai bányászokat Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a Magyar Bányászati Szövetség Szent Borbála napi hagyományos ünnepségén…Elkészült az Energetikai Ásványvagyon-hasznosítási és Készletgazdálkodási Cselekvési Terv, ami innovációra ösztönöz, de akár könnyítenének a vállalkozók terhein is…Amúgy a kormánypárti Bencsik János és Czunyiné Bertalan Judit parlamenti javaslata épp most könnyítene a nyugdíjas bányászok terhein…A klíma további politikai döntéseket vár..
xxx
GKI: Duplázzák a magyar növekedést az uniós források
http://www.klubradio.hu/cikk.php?id=16&cid=216473
Idén csak 2-2, 5 százalékkal bővülne Magyarország GDP-je európai uniós pénzek nélkül – véli a Gazdaságkutató Zrt. ügyvezető igazgatója, aki a Vállalkozók Klubjában elemezte a magyar gazdaság állapotát.
xxx
Jaksity György: Ilyen fejlettségű ország nem engedheti meg magának azt, ami az egészségügyben van
https://24.hu/belfold/2018/12/05/jaksity-gyorgy-interju/
Magyarország használta fel a legrosszabbul az uniós forrásokat – mondja lapunknak adott interjújában Jaksity György. A Concorde igazgatósának elnökével beszélgettünk a magyar gazdaság állapotáról, a tragikus helyzetben lévő egészségügyről és Európa jövőjéről is.
xxx
Kórházi fertőzések – Egyre rosszabbak a számok
https://nepszava.hu/3017568_korhazi-fertozesek–egyre-rosszabbak-a-szamok
A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) összegyűjtötte a legfontosabb statisztikákat az idei jelentésből. Pert indítottak, hogy a kórházakra lebontott adatok is nyilvánosak legyenek.
xxx
A legszegényebbek adósodnak el, és ebből még baj lehet
https://nepszava.hu/3017496_a-legszegenyebbek-adosodnak-el-es-ebbol-meg-baj-lehet
(2018.12.05 12:42)A fogyasztási hitelt törlesztők közel felének jóval alacsonyabb a jövedelme az átlagosnál – mindenüket elveszthetik, ha egy újabb gazdasági válság éri az országot.
xxx
Rendszerszintű szociális bérlakásprogramra van szükség
Idén mintegy 2500 családot lakoltattak ki, naponta nyolc ingatlant árvereznek el a bankok Magyarországon. Az egyetlen hosszútávú megoldás erre a problémára az állami bérlakás program lenne – mondja Balla Ákos ingatlanszakértő.
A kilakoltatás és az ingatlan elárverezése a legrosszabb, amit történhet egy lakáshiteles ügyféllel és a bankkal is. Senkinek nem érdeke az ilyenfajta „végső megoldás”, mégis naponta átlagosan nyolc ingatlant árvereznek el, többnyire értéke alatt. A bankok és az adósok számára is az az egyik legjobb menekülés, ha az állam megveszi ezeket az árverezendő ingatlanokat és azokat visszabérelhetik a lakók.
xxx
Időcsapdába ejtették az ország egyik legnagyobb múzeumát
https://nepszava.hu/3017589_idocsapdaba-ejtettek-az-orszag-egyik-legnagyobb-muzeumat
A kormányzati sikerpropagandával szemben a Néprajzi munkatársai azt állítják, a költözés körül teljes a káosz.
xxx
A tanárok többsége idén sem kap év végi jutalmat
http://eduline.hu/kozoktatas/20181206_pedagogusok_ev_vegi_jutalom
Nincs egységes év végi jutalom a pedagógusoknak: a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete úgy tudja, a szakképzési centrumokkal ellentétben a tankerületekhez tartozó iskolákban dolgozók közül senki nem számíthat pulykapénzre.
xxx
Leszakadt a plafon egy szolnoki iskolában, javítás helyett feldíszítették az aládúcolást
https://24.hu/belfold/2018/12/05/leszakadt-plafon-szolnok/
A 444.hu-nak egy olvasó küldött videót arról az ünnepi díszbe öltöztetett rúdról, amely a szolnoki Varga Katalin Gimnázium egyik termének plafonját tartja.
xxx
4 milliárdért ültetné páncélozott iskolabuszra a gyerekeket Palkovics minisztériuma
Színük biztos, és hogy 2021-ben már az utakon is lehetnek a buszok – a kérdésekre egy januárban induló tesztüzem keresi a választ. Az innovációs minisztérium még a gyerekszülés ösztönzését is várja a projekttől
xxx
EGSZB vélemény: Oktatási csomag
https://szef.hu/rovatok/90-nagyvilag/3232-egszb-velemeny-oktatasi-csomag
(Koller Erika) Az EGSZB 2018. október Plenáris ülése elfogadta az új Oktatási csomagot. Az előadóTatjana Babrauskiene (Munkavállalói csoport/Litvánia) volt. A vélemény a következő EU-s javaslatokhoz készült…
xxx
Figyelmeztet a NAV: fizethet, akinek lejárt a diákigazolványa, és nem szerzett munkát
Már csak tíz napig maradnak jogosultak az egészségügyi szolgáltatásra azok, akiknek idén október végén járt le a diákigazolványuk és nem tanulnak vagy dolgoznak.
Akinek a diákigazolványa október végén lejárt és nem tanul tovább vagy nem szerzett munkát, és orvosi ellátásra más jogcímen sem jogosult, be kell jelentkeznie a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz, és december 16-tól egészségügyi szolgáltatási járulékot kell fizetnie – figyelmeztetett a NAV.
xxx
Chikán: Nem akarja elengedni a CEU-t, és ötletel a magyar felsőoktatás
http://www.klubradio.hu/cikk.php?id=16&cid=216468
Nagy veszteség a magyar tudományos életnek a CEU Bécsbe költözése, ezért azok a magyar felsőoktatási intézmények, amelyek jó kapcsolatban voltak a Budapestről távozó egyetemmel, ezután is igyekeznek fenntartani az együtműködésüket vele – mondta a Klubrádiónak Chikán Attila, a CEU igazgatósági tagja, az első Orbán-kabinet tárcavezetője.
xxx
Cornstein: Két erős emberről, nem a tanszabadságról szól a CEU-ügy
http://www.klubradio.hu/cikk.php?id=16&cid=216469
(2018.12.04)Nem törvénytelen, ahogy a magyar kormány a CEU-ügyét kezeli, és egyáltalán nem az akadémiai szabadság kérdése a két fél konfliktusa. A vita Orbán és Soros küzdelméről szólt, akik soha semmiben nem fognak egyetérteni. A történet most pedig véget ért – mondta a Klubrádiónak David B. Cornstein amerikai nagykövet. Arra a kérdésre, mikor fogadhatja Trump elnök Orbánt, azt válaszolta, amíg nem látják, hogy Magyarország viszonozná a partnerségüket, nekik sincs mit viszonozniuk.
xxx
TGM: rettenetes helyzetben van Magyarország
http://www.atv.hu/belfold/20181204-tgm-rettenetes-helyzetben-van-magyarorszag
Anglia romokban, Franciaország romokban, Németországban teljes a bizonytalanság, egész Európában instabilitást látunk, az Európai Unión kívül pedig, a Balkánon ugyanazok a problémák, melyek már az 1870-es években is megvoltak- mondta az európai helyzetről Tamás Gáspár Miklós az ATV Egyenes beszédben. …
TGM szerint ugyanakkor Orbán Viktor jól látja, hogy „Európa iszonyatosan nagy bajban van”. Mint mondta, a Brexit maga a katasztrófa…
…most hétvégén, a 400 órás túlóra miatt tartandó tüntetésen meg lehet látni, hogy mennyien emelik fel a szavukat. Hozzátette: ha nem mennek el sokan a demonstrációra, azért nem szabad majd a népet hibáztatni… jelenleg az sem jósolható meg, hogy egy válsághelyzetben miként cselekedne a magyar társadalom….
xxx
400 milliárd forintból meg lehetne állítani a falusi elvándorlást
https://24.hu/belfold/2018/12/05/falusi-elvandorlas/
(2018. 12. 05. 06:20) Ha a minap bejelentett fejlesztések keretein belül térségi szemlélet alapján kidolgozott projektek kapnak támogatást, három-négy éven belül megállítható lesz az elvándorlás a falvakból – jelentette ki a Népszavának Schmidt Jenő, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének (TÖOSZ) elnöke…
xxx
Őrült tempót produkált a magyar gazdaság
https://24.hu/fn/gazdasag/2018/12/05/orult-tempot-produkalt-a-magyar-gazdasag/
Még a korábban ismertnél is nagyobb tempóba nőtt a magyar gazdaság – ez látszik a harmadik negyedéves, felülvizsgált adatokból. Az egy évvel korábbinál 5,2 százalékkal több értéket állított elő a magyar gazdaság. Ilyen mértékű bővülésre legalább húsz éve nem volt példa, mutat rá a Portfolio.hu, de lehet, hogy a rendszerváltás óta nem volt ilyen gyors a növekedés.
Alapvetően két tényező pörgeti a gazdaságot. Egyrészt a – részben uniós forrásokból táplálkozó – építkezések (útépítés, vasútvonal-fejlesztés, szennyvízberuházás, stb), aztán a lakásépítések, másrészt pedig a nagy béremelkedés és az erősödő hitelfelvétel által hajtott lakossági vásárlás.
xxx
Mit kell tudni a végkielégítésről?
https://piacesprofit.hu/kkv_cegblog/mit-kell-tudni-a-vegkielegitesrol/
Mikor, kinek, és milyen szabályok szerint, és mennyi végkielégítés jár a munkavállalónak? Az Írísz Office adótervezőinek segítségével egyperces válaszokat adunk a legfontosabb kérdésekre.
xxx
Szokatlan módon toboroz kollégákat az OTP
http://www.atv.hu/belfold/20181204-szokatlan-modon-toboroz-kollegakat-az-otp
A zöld négyzeteket kell összegyűjtenie ennek a legóból készült robot-tanknak. Az a csapat nyer, akiknek a legtöbbet sikerül. Erre pedig több mint hatszázan jelentkeztek.
Az OTP rendhagyó módon keres új kollégákat: programozó versenyt szerveztek, ahol a jelentkezők gondolkodásmódját figyelik…
Rugalmas gondolkodás és gyors alkalmazkodás: ezek azok a készségek amit a robotika rohamos terjedése mellett a leginkább keresnek a munkáltatók. Akár az ilyen képességek tesztelésére is alkalmas az a rendhagyó programozóverseny, amit OTP hirdetett fiataloknak és idősebbeknek.
xxx
Szolidaritás és szeszélyek (menekültpolitika)
http://www.klubradio.hu/cikk.php?id=16&cid=216475
Az Európai Parlamentben képviselt Zöldek azonnal élesen bírálták Avramopulosz újabb indítványát. Szóvivőjük az EurActiv ismertetése szerint leszögezte, a csomag részekre bontása azt jelenti, hogy eltemetik a közös európai menekültpolitikát.
A menedékkérők iránti felelősség megosztásáról való lemondással, az európai szolidaritás feladásával „Orbán Viktor és más jobboldali kormányok szeszélyeit elégítik ki” – hangoztatják az európai Zöldek.
xxx
Sanders és Varufákisz mozgalmai meghirdették a progresszív internacionálét
Bernie Sanders demokratikus szocialista vermonti szenátor, volt elnökjelölt-jelölt és Jannisz Varufákisz volt görög pénzügyminiszter, jelenleg európai parlamenti képviselőjelölt, a nemzetközi progresszív mozgalom két aktuális rocksztárja és elvtársaik felhívást intéztek a világ progresszív erőihez a már korábban is emlegetett Progresszív Internacionálé nevében. (Erre majd még megpróbálok külön is figyelni! – Szerk.)
xxx
Nézőpont: a magyarok 38 százaléka a kormánypártokkal szimpatizál
http://www.atv.hu/belfold/20181205-nezopont-a-magyarok-38-szazaleka-a-kormanypartokkal-szimpatizal
A Nézőpont Intézet vezető elemzője szerint a kormánypártok a bevándorlási és családpolitikájuk miatt sikeresek.
xxx
A sokszínűség és kormányhű médiaholding
http://www.klubradio.hu/cikk.php?id=16&cid=216475
Az Európai Újságírók Szövetsége (angol elnevezésének rövidítése: AEJ) nyilatkozatban tiltakozott az ellen, hogy a magyar hatóságok holdingban fogják össze a jobboldali, kormányhű médiát.
A terv a médiasokszínűség felszámolásával fenyeget – figyelmeztet a szakmai szervezet, amelynek közleményét ismerteti a Der Standard című bécsi lap, az APA osztrák hírügynökség jelentése alapján.
A cikk arra is kitér, hogy a Riporterek Határok Nélkül elnevezésű szervezet már csak a 71. helyre sorolja Magyarországot a sajtószabadság helyzetét az egyes államokban értékelő globális listáján.
xxx
Orbán nem viccel: szerinte közérdek, hogy létrejöjjön a fideszes propagandabirodalom
A versenytörvény egy passzusát kihasználva megkerülte a Gazdasági Versenyhivatalt (GVH) Orbán Viktor, hogy egyesülhessen a Fidesz médiabirodalma. A Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet szerint a miniszterelnök egy kormányrendelettel közérdekből “kiemelt nemzetstratégiai összefonódásnak” minősítette négy fidesz-közeli médiavállalat (az Echo Hungária, a Magyar Idők, a New Wave Media Group és az Opus Press) beolvadását a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítványba. És az ilyen minősítéssel rendelkező médiavállalatoknak már nem kell kikérniük a GVH beleegyezését a fúzióhoz.
xxx
Célkeresztben a lengyel média
https://nepszava.hu/3017488_celkeresztben-a-lengyel-media
Hadjáratot indított a lengyel kormány a külföldi hátterű médiaházak ellen. Átmenetileg visszavonulót fújt a kabinet egy ügyben.
xxx
Erőteljesebben lépne fel az Európai Bizottság az álhírekkel szemben
https://nepszava.hu/3017591_eroteljesebben-lepne-fel-az-europai-bizottsag-az-alhirekkel-szemben
Felszólították a tagországokat, hogy tegyenek többet az uniós értékek és szakpolitikák kommunikációja terén, valamint külön programokkal mozdítsák elő a médiaműveltséget.
xxx
DK: Kövér László ne tilthasson ki újságírókat a parlamentből!
http://www.atv.hu/belfold/20181205-dk-kover-laszlo-ne-tilthasson-ki-ujsagirokat-a-parlamentbol
A Demokratikus Koalíció egy módosító javaslattal azt kezdeményezi, hogy Kövér László házelnök ne tilthasson ki újságírókat a parlamentből.
xxx
Totális állami megfigyelés 50 milliárdért?
http://www.atv.hu/videok/video-20181204-totalis-allami-megfigyeles-50-milliardert
Az ATV Start vendége Asbóth Márton magánszféraprojekt-vezető, TASZ.
xxx
Egyre több Facebook-felhasználó adataira kíváncsi a magyar kormány
Az ATV Start vendége Ormós Zoltán internetjogász.
xxx
Reptéri lopások: Sok kérdést felvet az új testkamera rendszer
http://www.atv.hu/belfold/20181204-repteri-lopasok-sok-kerdest-felvet-az-uj-testkamera-rendszer
Testkamerákat szerelhetnek a ferihegyi rakodómunkásokra a rendszeres bőröndfosztogatások miatt – számolt be róla az RTL Híradója. A gépek rakodásáért felelős földi kiszolgáló cégek a rendőröktől kértek segítséget a lopások elkerülése érdekében; ők pedig egy 18 pontos listán egyebek mellett testkamerák használatát javasolták.
xxx
A NAV lefoglalt egy uniós pénzből épült strandot
http://www.atv.hu/belfold/20181205-a-nav-lefoglalt-egy-unios-penzbol-epult-strandot
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal a tulajdonos elleni végrehajtási eljárásban lefoglalta a nagykőrösi strandot. Minderről dr. Nyíkos Sára címzetes főjegyző tájékoztatta az önkormányzat képviselő-testületét.
xxx
A tech-cégek uralják a legjobb munkahelyek listáját
http://www.mmonline.hu/cikk/a-tech-cegek-uraljak-a-legjobb-munkahelyek-listajat/
A Glassdoor nyilvánosságra hozta a munkavállalói értékelések alapján, hogy melyik vállalatoknál a legjobb dolgozni az Egyesült Államokban. A rangsort egy tanácsadócég, a Bain & Company vezeti, a 100-as rangsorban 29 technológiai vállalat található.
xxx
ETUC petició (apák szülői szabadságon)
https://szef.hu/rovatok/90-nagyvilag/3231-etuc-peticio
(Koller Erika) Az ETUC csatlakozott a „We Move to do a petition” internetes portálhoz, mely aláírásokat gyűjt „A munka és a magánélet közötti egyensúly megteremtése című irányelvtervezet elfogadásának elősegítésére. Az ETUC arra kéri tagszervezeteit, hogy minél többen írják alá az „Apák szülői szabadságon” című petíciót…
xxx
Férjeket rendelnek ki az egyedülálló anyák mellé?
https://24.hu/belfold/2018/11/27/novak-katalin-egyedulallo-nok/
(2018. 11. 27. 10:53) Vagy jön a bugyiőrség? Mit szeretne az egyedülálló nők gyermekvállalását rosszalló Novák Katalin? Vélemény… (…az államtitkár egyébként a válásokat is visszacsinálná, de legalábbis együttműködésre kényszerítené az elvált szülőket a gyereknevelés terén.)
xxx
Gyermekpornográfia miatt emelnek vádat Pest megyei középiskolások ellen
Gyermekpornográfia bűntette miatt emelt vádat 11 fiatallal – fiúkkal és egy lánnyal – szemben a Budakörnyéki Járási Ügyészség. A Pest megyei középiskolások olyan pornográf felvételeket osztottak meg az interneten, amelyek az egyik vádlott volt barátnőjéről, a bűnügy sértettjéről készültek – tartalmazza a közlemény.
xxx
Óvatosságra inti a hitelből karácsonyozókat a jegybank
https://infostart.hu/gazdasag/2018/12/05/ovatossagra-inti-a-hitelbol-karacsonyozokat-a-jegybank
Hatalmas lehet az eltérés a hitel összege és a visszafizetendő összeg között. Tájékoztató kampányt indított a karácsonyt megelőző megfontolt hitelfelvétel szempontjairól, illetve a gyorskölcsönök kockázatairól a jegybank.
xxx
Tippek Karácsonyra: így lehetne papírmentessé tenni az ünnepeket
http://www.atv.hu/belfold/20181204-tippek-karacsonyra-igy-lehetne-papirmentesse-tenni-az-unnepeket
Magyarországon évente 95 kg az egy főre jutó papírszemét, a karácsonyi időszakban pedig jelentősen nő a hulladék mennyisége. Amerikában kiszámolták, hogy csak a decemberben elhasznált csomagolópapírokkal kilencszer körbe lehetne tekerni az Egyenlítőt.
xxx
Hadsereget alakít Koszovó, katonák bevetéséről beszél a szerb kormányfő
https://nepszava.hu/3017545_hadsereget-alakit-koszovo-katonak-beveteserol-beszel-a-szerb-kormanyfo
Aggodalmának adott hangot Ana Brnabic szerb miniszterelnök szerdán, mert a bejelentések szerint a jövő héten a koszovói biztonsági erőket hadsereggé alakítják. A kormányfő szerint a hadsereg megalakítása a szerbek ellen irányul. (Vesd össze az előbb található TGM cikkel!- Szerk.)
xxx
“Gerillaakció” a román parlamentben: saját ülésvezetőt nevezett ki az ellenzék
(2018.12.05 14:24)Egy képviselő előkapott egy mikrofont, és bejelentette: átvette az ülés vezetését, miután a kormánypárti ülésvezető nem volt hajlandó szavazást kiírni a korrupcióért elítélt Dragnea és önmaga leváltásáról.
xxxx
Győzelemre állnak a sárgamellényesek – Kész végleg eltörölni az üzemanyagadót a francia kormány
(2018.12.05 20:18)Édouard Philippe még kedden jelentette be, hogy hat hónapos moratóriumot hirdet, valamint befagyasztja a lakossági energiaárakat és emeli a minimálbért.
xxx
A brit parlament a jelek szerint nem hajlandó Theresa May után ugrani a szakadékba
(2018.12.05 12:29)Teljes munkaidőben folyik a kilépési törvényről szóló vita az alsóházban, de csekély a kormány győzelmének esélye.
xxx
Ritka látványt videóztak az Aggteleki Nemzeti Parkban
http://www.atv.hu/belfold/20181204-videon-igy-dolgoznak-a-hodok
Ritkán látható felvételeket készített az Aggteleki Nemzeti Park egyik vadkamerája egy várat építő hódról. A videón jól látszik, ahogy a testéhez képest hatalmas faágakat hogyan húzza az állat a vízben, majd rendezi azt egy gáttá. Hódokkal nagyon ritkán találkozik az ember, mert ezek az állatok nagyon félénkek és ha veszélyt éreznek, azonnal elrejtőznek. Részletek a videóban.
xxx
Kitiltanák a Balatonról az e-jetskit
https://nepszava.hu/3017588_kitiltanak-a-balatonrol-az-e-jetskit
Civilek szerint zavaró és a környezetre is káros a magyarok által kifejlesztett elektrojet. A tervezők szerint nincs miért aggódni
xxx
Pokémon per, kártérítés
https://qubit.hu/2018/12/03/perre-mentek-es-nyertek-a-pokemon-go-amerikai-aldozatai
A Pokémon Go lényege, hogy a felhasználók a világ valódi térképén alapuló kiterjesztett valóságban keresnek pokémonokat, és fizikai valójukban odamennek, hogy megszerezzék vagy legyőzzék őket. A játék 2016 nyarán annyira eldurvult, hogy egy hollandiai városban például éjszakára kijárási tilalmat akartak bevezetni a pokémonoknak, Oroszországban pedig 3 év börtönt kapott valaki, mert egy templomban játszott. …A bíróság most kártérítés megfizetésére is kötelezte az alperes játékfejlesztőket, de annak összege nem publikus. Annyi a nyilvános adatokból tudható, hogy a játékot tavaly nyár végére már 100 millióan töltötték le telefonjukra, a cég 2017-es árbevétele pedig elérte a 270 millió dollárt.
xxx
Manfred Weber nyilatkozata a deflorációs törvényről
https://orulunkvincent.blog.hu/2018/12/06/manfred_weber_nyilatkozata_a_defloracios_torvenyrol
A német iparkamara a szakszervezeti vezetők kerékbetöréséről és a tizenhat órás munkanapról szóló magyar javaslatokat érdeklődéssel figyeli…
Nemrég értesítettek, hogy Orbán Viktor kinevezte magát nagykánnak és megkapta a pallosjogot. Felkértem a münsteri bizottságot, hogy fogalmazzon meg direktívákat a lisszaboni bizottságnak, hogy megbízhassuk a dublini bizottságot azzal, hogy kezdjen vizsgálatot a dolgok tekintetében…
xxx