Cikkajánló 2018. október 31.

Témák:

Készen álltak a „halállisták” máris megindult a létszámleépítés. Máris megkezdődött a létszámleépítés a közszférában. Magyarország északi határa a Mars – új miniszteri biztos! Miniszteri biztosa lett a székelyföldi jeges beruházásoknak. 1955-ben vagy 56-ban született? Változás jön a nyugdíjaknál. Többen dolgoznak, de több lett a munkanélküli is. Itt a béremelés hatása: nőttek a termelői árak. Van még lauf a lakásárakban – 5 százalékkal is nőhetnek a következő egy évben. Egyre nagyobb a különbség a lakásárak között településtől függően. Munkahelyi bölcsikben bízik a kormány. A nemzeti fejlesztési pénzekből csoportosít át gyorssegélyt a kormány a szemétkrízisre, miután sikerrel lezúzta hulladékszállítást. MEGDÖBBENTŐ DOLOG DERÜLT KI A SOROS-EGYETEMRŐL. A CEU sorsa továbbra sem ismert, de egy kínai egyetem működésére már rábólintott Orbán. “Legyen az angol kötelező érettségi tantárgy, de el a kezekkel a második nyelvektől!”. Nemcsak a hazai fogorvosok járnak jól a nyugati betegekkel. Több száz milliót síbolhattak el az igazságügyi orvosszakértők, az elnökük is érintett. Kórházi fertőzések: csak az esetszám és a bizonytalanság nőtt. Leonardo egyetlen fennmaradt szobra Budapesten van – vagy nincs. Egy vödör szó. Monodráma a taóval: ha a függetlenek meghalnak, a kurzusszínházakba akkor sem mennek többen. A tao megszüntetése nem csak a színházakat hozza nehéz helyzetbe. Ellopták a minitankot a budai rakpartról. Hiába próbálkoznak: nem lesz újra vasárnapi boltzár. Závecz: Stabil Fidesz, zuhanó Jobbik, zárkózó MSZP. Vádat emelt az ügyészség az Index újságírója ellen. Itt van, mikor postázzák a nemzeti konzultációt. BM: a jövőben központilag tárolják a közterületi kamerák felvételeit. Kiderült: tényleg elviszi mától a szemetet a Zöld Híd. A Balatont már elvitte a NER, most a Fertő tó következhet. A Balaton már az oligarchák saját beltengere, a Fertő tó is mindjárt az lehet. Nógrád megyébe is eljutott az afrikai sertéspestis. Rabszolgamunka lett a diákmunkából az Apple kínai partnercégénél. Ragadós a magyar példa: Ausztria kilép az ENSZ globális migrációs csomagjának elfogadásából. Brexit: Már márciustól új szabályok jöhetnek az EU-s munkavállalóknak. Újabb népszavazást szeretne a Brexitről a volt brit miniszterelnök. Egy nap alatt húsz évnyi kárt tett az árvíz Velence ikonikus épületében. Aki megmutatta, hogy az édes élet émelyítő is lehet – 25 éve halt meg Fellini. Újratemetnék Franco-t, de nincs hova vinni a testét. 5000 rendőr védi a világ legmagasabb szobrát a környékbeliektől.  

 

Készen álltak a „halállisták” máris megindult a létszámleépítés

https://nepszava.hu/3013710_keszen-alltak-a-halallistak-maris-megindult-a-letszamleepites

Mintha csak a kormányhatározat megjelenésére vártak volna: kedden megkezdték a kirúgásokat a központi közigazgatásban. A kabinet hosszú lebegtetés után csak két napot hagyott a végrehajtásra.

xxx

 

Máris megkezdődött a létszámleépítés a közszférában

https://hvg.hu/itthon/20181031_Maris_megkezdodott_a_letszamleepiteset_a_kozszferaban

A kormány a hosszú bizonytalanság és lebegtetés után mindössze két napot hagyott a végrehajtásra.

xxx

 

Magyarország északi határa a Mars – új miniszteri biztos!

https://nepszava.hu/3013738_magyarorszag-eszaki-hatara-a-mars-valami-ilyesmi-jarhat-a-kormany-fejeben

és

https://nepszava.hu/3013730_urkutatasi-miniszteri-biztost-nevezett-ki-szijjarto

…Űrkutatásért felelős miniszteri biztossá nevezi ki novembertől Ferencz Orsolya Ildikót a Hivatalos Értesítő szerint Szijjártó Péter külgazdasági- és külügyminiszter, írja a 444.hu. Ferencz Orsolya az MTA tudományos főmunkatársa, a Föld és más égitestek elektromágneses környezetét kutatja, illetve 2010 óta fideszes képviselő is a VIII. kerületben…(Az illusztrációs „fotó” szenzációs – Szerk.)

xxx

 

Miniszteri biztosa lett a székelyföldi jeges beruházásoknak

https://hvg.hu/itthon/20181031_Miniszteri_biztosa_lett_a_szekelyfoldi_jeges_beruhazasoknak

…Azt írja az Mfor, hogy Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter november eljesétől a Kárpát-medencei külképviseletek tevékenységének összehangolásáért felelős miniszteri biztossá nevezte ki Zsigmond Barna Pált…

xxx

 

1955-ben vagy 56-ban született? Változás jön a nyugdíjaknál

https://www.napi.hu/magyar_gazdasag/nyugdijas.672415.html

Egyes családtámogatási és nyugdíjbiztosítási tárgyú törvények módosításáról nyújtott be törvényjavaslatot hétfőn a parlamentnek a kormány képviseletében az emberi erőforrások minisztere.

xxx

 

Többen dolgoznak, de több lett a munkanélküli is

https://nepszava.hu/3013709_tobben-dolgoznak-de-tobb-lett-a-munkanelkuli-is

Lehet, hogy egyre több ember tér vissza az aktív álláskereséshez, és számuk nagyobb mértékben emelkedik, mint a foglalkoztatottság.

társadalmi célú hirdetés

Ellentmondásosak a harmadik negyedéves foglalkoztatási és munkanélküliségi adatok.

xxx

 

Itt a béremelés hatása: nőttek a termelői árak

https://hvg.hu/enesacegem/20181031_Itt_a_beremeles_hatasa_nottek_a_termeloi_arak

Egy éve töretlenül emelkednek az ipari termelői árak, az árváltozás hátterében a bérek növekedése, az olajár-emelkedés és a forint gyengülése áll.

xxx

 

Van még lauf a lakásárakban – 5 százalékkal is nőhetnek a következő egy évben

https://hvg.hu/enesacegem/20181030_Van_meg_lauf_a_lakasarakban__5_szazalekkal_is_nohetnek_a_kovetkezo_egy_evben

A GKI reprezentatív felmérése alapján nem kell kapkodni az eladással annak, aki a csúcson szeretne kiszállni a befektetéséből.

xxx

 

Egyre nagyobb a különbség a lakásárak között településtől függően

http://www.atv.hu/belfold/20181031-egyre-nagyobb-a-kulonbseg-a-lakasarak-kozott-telepulestol-fuggoen

Az idei második negyedévben tovább nőtt a lakásárak közötti különbség az ország kisebb és nagyobb települései között, miután Budapesten gyorsult, a községekben viszont lassult a lakásárak éves növekedési üteme – állapítja meg a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szerdán megjelent lakásárindex jelentése.

xxx

 

Munkahelyi bölcsikben bízik a kormány

https://hvg.hu/enesacegem/20181031_Munkahelyi_bolcsikben_bizik_a_kormany

Csaknem 10 milliárd forintos keretösszeggel jelent meg pályázat a kisgyermeket nevelők munkaerőpiaci visszatérésének támogatására. A cégeket munkahelyi bölcsődék kialakítására bíztatnák…Rákossy Balázs európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkár szerint a program elsődleges célja, hogy javítsa a gyermekek napközbeni elhelyezését biztosító szolgáltatásokhoz való hozzáférést, csökkentse az elhelyezés költségeit, ezáltal is segítve a kisgyermekes szülők munkába való visszatérését…A kormánynak célja, hogy a 3 éven aluli gyermekek elhelyezését biztosító férőhelyek száma 2020-ig elérje a 60 ezret…

xxx

 

A nemzeti fejlesztési pénzekből csoportosít át gyorssegélyt a kormány a szemétkrízisre, miután sikerrel lezúzta hulladékszállítást

https://nepszava.hu/3013740_a-nemzeti-fejlesztesi-penzekbol-csoportosit-at-gyorssegelyt-a-kormany-a-szemetkrizisre-miutan-sikerrel-lezuzta-hulladekszallitast

Amikor az utcán tobzódik a háztartások szemete, akkor azonnal lel 26 milliárd forintot a kabinet. Persze nem a stardion-büdzsét kurtítja, hanem a jövőt károsítja, és az innovációs pénzeket csapolja.

xxx

 

MEGDÖBBENTŐ DOLOG DERÜLT KI A SOROS-EGYETEMRŐL

https://magyaridok.hu/kulfold/megdobbento-dolog-derult-ki-a-soros-egyetemrol-3624335/

(2018. OKTÓBER 30. KEDD 14:37) A Bard College a posztgraduális központjának a létrehozását Soros György első feleségének, Susan-nek köszönheti. Ő a Bard Graduate Center alapítója és igazgatója. Az egyetem több szálon is kötődik Soroshoz, 2011-ben a Bard College 60 millió dollár támogatást kapott Soros Györgytől…Leon Botstein, a Bard College elnöke évek óta szoros kapcsolatban áll Soros Györggyel, illetve a CEU Igazgatótanácsának is elnöke. Jonathan Becker a Bard rektorhelyettese valamint a CEU amerikai képzési programjáért felelős igazgató. A CEU – Bard College együttműködés tehát gyakorlatilag azt jelenti, hogy Soros György kötött egy – feltehetőleg színlelt, valódi tartalom nélküli – megállapodást saját magával.

xxx

 

A CEU sorsa továbbra sem ismert, de egy kínai egyetem működésére már rábólintott Orbán

https://hvg.hu/itthon/20181031_A_CEU_sorsa_tovabbra_sem_ismert_de_egy_kinai_egyetem_mukodesere_mar_rabolintott_Orban

Jöhet a Fudan Egyetem, erre maga a miniszterelnök adta ki a parancsot…A keddi Magyar Közlönyben jelent meg egy miniszterelnöki határozat, amely szerint Orbán Viktor a kínai Fudan Egyetem magyarországi felsőoktatási tevékenységének támogatásáról szóló megállapodás létrehozására adott felhatalmazását az innovációért és technológiáért felelős miniszter, valamint a külgazdasági és külügyminiszter előterjesztése alapján.

xxx

 

“Legyen az angol kötelező érettségi tantárgy, de el a kezekkel a második nyelvektől!”

https://hvg.hu/itthon/20181031_idegen_nyelv_tanitas_angol_masodik_idegen_nyelv_nyelvtanarok_kozepiskola

Nem javítana sokat a diákok idegennyelvtudásán, ha a közoktatásban csak egy nyelvet tanulnának, de azt magasabb óraszámban, viszont számos problémát okozna, ha eltörölnék a második nyelvet a középiskolákban – vélik az általunk megkérdezett nyelvtanárok.

xxx

 

Nemcsak a hazai fogorvosok járnak jól a nyugati betegekkel

https://hvg.hu/enesacegem/20181031_Aranytojas

Dübörög az orvosi turizmus, a világszerte 15-20 milliárd dolláros forgalom 10-25 százalékkal bővül évente. Magyarországon a fogászati és szemészeti beavatkozások népszerűek.

xxx

 

Több száz milliót síbolhattak el az igazságügyi orvosszakértők, az elnökük is érintett

https://hvg.hu/enesacegem/20181031_Tobb_szaz_milliot_sibolhattak_el_az_igazsagugyi_orvosszakertok_az_elnokuk_is_erintett

Megkapták az intézménytől a fizetésüket, közben saját vállalkozásukkal számláztak le olyan hatósági kirendeléseket, amelyeket főmunkaidőben kellett volna elvégezniük.

xxx

 

Kórházi fertőzések: csak az esetszám és a bizonytalanság nőtt

https://nepszava.hu/3013703_korhazi-fertozesek-csak-az-esetszam-es-a-bizonytalansag-nott

Valamit nyilvánosságra hoztak, de még az sem derül ki, hogy egy-egy régióban mely kórházakból származik adat és honnan nem. Pedig a betegeknek joguk lenne tudni, mi történik a kórházban, ahová befekszenek.

xxx

 

Leonardo egyetlen fennmaradt szobra Budapesten van – vagy nincs

https://nepszava.hu/3013742_leonardo-egyetlen-fennmaradt-szobra-budapesten-van-vagy-nincs

Ez a kérdés mintegy száz éve foglalkoztatja a művészettörténészeket. A budapesti Lovas áll az újranyitott Szépművészeti Múzeum új kamaratárlatának középpontjában.

xxx

 

Egy vödör szó

https://nepszava.hu/3013736_egy-vodor-szo

(N.Kósa Judit)…Bár 1906-ban, amikor hat éves építkezés után a múzeumot átadták a nagyközönségnek, efféle definíciókkal senki sem bajlódott, az új intézmény maga volt a testet öltött európaiság. Egy évtizeddel a millenniumi kiállítás után – ahol nemcsak az ország történelmét, hanem modern iparának és mezőgazdaságának legjavát is büszkén tárták a látogatók elé – az európai kultúrát is elhozták az ország vezetői a népnek…Orbán viszont a korábbi korok rombolásáról szónokolt az ünnepen. Egy olyan kormány fejeként, amely bár befejezte végre a Szépművészeti harminckét éve megkezdett felújítását, de emellett – a légvárépítésen kívül – egy dolgot hajtott végre a Ligetben: földig rombolta a millenniumkori Közlekedési Múzeumot.

xxx

 

Monodráma a taóval: ha a függetlenek meghalnak, a kurzusszínházakba akkor sem mennek többen

https://nepszava.hu/3013393_monodrama-a-taoval-ha-a-fuggetlenek-meghalnak-a-kurzusszinhazakba-akkor-sem-mennek-tobben

Saját kezébe veszi a kultúra támogatását a kormány. A nagy pénzosztó rendszereken (NKA, Emmi) keresztül eddig is döntő szava volt ebben a szférában, de most az utolsó, államtól független pénzforrást, a taót is beszántja.

xxx

 

A tao megszüntetése nem csak a színházakat hozza nehéz helyzetbe

https://hvg.hu/kultura/20181031_A_TAO_megszuntetese_a_nem_csak_a_szinhazakat_hozza_nehez_helyzetbe

A Fesztiválzenekar például 450 milliót szedett be eddig a taóból…A főpolgármester szerint sem jó döntés a taorendszert egy az egyben eltörölni. Orbán Viktort is meg fogja kérni arra, hogy „a kormány ne generálisan szankcionáljon, ha valamilyen rendellenességet észlel a kulturális tao-támogatások esetében, hanem ha konkrét esetek jutnak a tudomására, akkor ezekben járjon el” – írtuk korábban…

xxx

 

Ellopták a minitankot a budai rakpartról

https://hvg.hu/kultura/20181031_lopas_minitank_kolodko_mihaly_batthyany_ter_szobor

Kolodko Mihály aprócska szobrát valaki magával vitte. Néhány napja adtunk hírt arról, hogy újabb miniatűr gerillaszobrot szerelt fel a Dohány utcai zsinagóga elé a kárpátaljai szobrászművész, Kolodko Mihály. Az alkotás Herzl Tivadart, a cionista mozgalom megalapítóját, Izrael állam megálmodóját mintázza…Most a Jarokelo.hu-ra érkezett bejelentés arról, hogy Kolodko egy másik, évekkel ezelőtt kihelyezett szobrának, a lekonyuló csövű tanknak lába kélt: valaki elvitte helyéről, a Batthyány tér közeléből a budai rakpart mellvédjéről.

xxx

 

Hiába próbálkoznak: nem lesz újra vasárnapi boltzár

https://nepszava.hu/3013723_hiaba-probalkoznak-nem-lesz-ujra-vasarnapi-boltzar

Egy kisebb szakszervezet venné újra napirendre, és a kormány tárgyalt is velük. Aztán meg azt közölte: eldöntött ügy, nem nyitják meg újra.

xxx

 

Závecz: Stabil Fidesz, zuhanó Jobbik, zárkózó MSZP

https://nepszava.hu/3013680_zavecz-stabil-fidesz-zuhano-jobbik-zarkozo-mszp

A kormánypárt előnye most behozhatatlannak látszik. A Jobbik bomlásának a következménye lehet, hogy jelentős mértékben csökkent táboruk. Az MSZP néhány társadalmi csoportban a szocialisták már meg is előzik a radikális pártot.

xxx

 

Vádat emelt az ügyészség az Index újságírója ellen

https://hvg.hu/itthon/20181031_Vadat_emelt_az_ugyeszseg_az_Index_ujsagiroja_ellen

Dezső András ellen azért emeltek vádat, mert megírta, Svédországban többször elítélték azt a magyar nőt, aki később a választási kampányban azt nyilatkozta, a romló közbiztonság miatt jött haza.

xxx

 

Itt van, mikor postázzák a nemzeti konzultációt

http://www.atv.hu/belfold/20181030-itt-van-mikor-postazzak-a-nemzeti-konzultaciot

Egy hét múlva kezdik postázni a családok védelméről szóló, nyolcadik nemzeti konzultáció kérdőíveit, a több mint nyolcmillió küldemény eljuttatása a címzettekhez egy hónapot is igénybe vehet – írta a Magyar Idők kedden.

xxx

 

BM: a jövőben központilag tárolják a közterületi kamerák felvételeit

http://www.atv.hu/belfold/20181031-bm-a-jovoben-kozpontilag-taroljak-a-kozteruleti-kamerak-felveteleit

Egyszerűbben ismerhetik meg a kamerafelvételeket a bűnüldöző szervek azzal, hogy a jövőben a rögzített kamerafelvételeket központilag tárolják – közölte a Belügyminisztérium (BM) parlamenti államtitkára expozéjában szerdán az Országgyűlésben.

xxx

 

Kiderült: tényleg elviszi mától a szemetet a Zöld Híd

https://hvg.hu/itthon/20181031_zold_hid_hulladekszallitas_katasztrofavedelem_kukaholding

Korábban zavar volt a cég kommunikációjában, az új közlemény azonban megerősíti: újra elszállítják mind a kommunális, mind a szelektív hulladékot a szolgáltatási területükön…”A mai naptól a tevékenységünket újraindítottuk. A kommunális, azaz a vegyesen gyűjtött valamint a szelektív hulladékok elszállítását minden érintett településünkön a korábbiaknak megfelelően, a megszokott időpontokban végezzük. Ezért kérjük, a szállítási rendnek megfelelően helyezzék ki a gyűjtőedényeket az ingatlanaik elé! A hétfői és keddi napon elmaradt szállítások pótlását is szervezzük, ezzel kapcsolatban hamarosan értesítjük Önöket” – olvasható a Zöld Híd B. I. G. G. Nonprofit Kft…Szerda reggeli közleményük tartalma hasonló volt, abban azonban még csak a kommunális hulladék összegyűjtését ígérték…A cég most azt is bejelentette, hogy a hulladékszállítás az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság finanszírozása mellett tudott ismét megindulni. “A műszaki segítségnyújtás folyamatos, lehetővé teszi számunkra, hogy minél gyorsabban a rendelkezésünkre álló kapacitással működhessünk. Az eddigi gyakorlattal ellentétben a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. (azaz a kukaholding – a szerk.) is kisegítő járműveket szervezett.”

xxx

 

A Balatont már elvitte a NER, most a Fertő tó következhet

https://hvg.hu/gazdasag/20181031_Mindenkinek_jo_lesz_higgyetek_el__az_allam_kinezte_maganak_a_Fertotavat_is

Az állam 325 milliárd forintot ad Sopronnak. Útépítésre, belvárosi épületek felújítására, ipari, gazdasági övezet kialakítására lehet költeni. És jut belőle a Fertő tóra is, ahol már látszik is, ki fog jól járni.

xxx

 

A Balaton már az oligarchák saját beltengere, a Fertő tó is mindjárt az lehet

https://nepszava.hu/3013739_a-balaton-mar-az-oligarchak-sajat-beltengere-a-ferto-to-is-mindjart-az-lehet

Egyelőre egy nagy állami szálloda- és vendéglátóipari beruházás látszik, amelyről nem tudni, hogy ha megvalósul, ki viszi tovább működtetőként. Baj csak abból lesz, ha a tó netán elmocsarasodik.

xxx

 

Nógrád megyébe is eljutott az afrikai sertéspestis

https://hvg.hu/itthon/20181031_Nograd_megyebe_is_eljutott_az_afrikai_sertespestis

Az ASP emberre nem veszélyes – hangsúlyozza a Nébih. 2018. október 28-án a Nógrád megyei Pásztó-Mátrakeresztes település külterületén két, elhullottan talált vaddisznóból vett mintában afrikai sertéspestis betegséget állapított meg a Nébih laboratóriuma. Az elhullott állatok tetemére a korábban már állategészségügyi korlátozások alá vont, ún. fertőzött területen találták a szakemberek – olvasható a szervezet közleményében…A Nébih szerint a fertőzés a korábbi Heves megyei esetekhez kapcsolódik, és a vírus mozgása egyértelműen a vaddisznó-populáción belüli terjedésének következménye.

xxx

 

Rabszolgamunka lett a diákmunkából az Apple kínai partnercégénél

https://hvg.hu/kkv/20181031_Rabszolgamunka_lett_a_diakmunkabol_az_Apple_kinai_partnercegenel

Az Apple profitja nem csak fejlesztőinek zsenialitásán múlhat, hanem olykor a gyártást végző beszállító cégek „kreatív” munkaerő-alkalmazásán is…A Le Figaro a londoni Financial Times-ra hivatkozva számol be a legújabb lebukásról. Az ügyet a hongkongi bázisú Sacom nevű civil szervezet derítette fel. A munkaügyi visszaélés helyszíne Kína egyik metropolisza, Csungking (Chongqing), ahol a Quanta Computer nevű cég az Apple Watch készülékeket szereli össze. Ez a cég egyike az Apple világszerte működő 750 partner vállalatának. A Quanta Computer helyi gimnazisták tucatjait fogadta néhány hetes szakmai gyakorlatra. Az elvben deklarált cél az volt, hogy a diákok gyakorlati tapasztalatokkal is gazdagítsák a tanórákon korábban megszerzett tudást. De a gyakorlati tapasztalat megszerzéséből de facto rabszolgamunka lett…A 120 gyakornokból harmincan merték elmondani a Sacom munkajogi civil szervezet vizsgálódó munkatársainak, hogy éjszakai műszakra kényszerítették őket. Aki visszautasította az éjjeli melót, azt a tanárok azzal riogatták, hogy a képzési időszak végén nem kapják meg a bizonyítványt.

xxx

 

Ragadós a magyar példa: Ausztria kilép az ENSZ globális migrációs csomagjának elfogadásából

https://hvg.hu/vilag/20181031_ausztria_kilep_ensz_globalis_migracios_csomag

Az osztrák kormány a szerdai ülésén fogadja el az erről szóló döntést – jelentette az APA osztrák hírügynökség…A tudósítás szerint Sebastian Kurz kancellár és Heinz-Christian Strache alkancellár a kormányülést megelőzően világossá tette, hogy a kormány nem is küld hivatalos képviselőt a világszervezet december 10-11-i marrákesi konferenciájára, amelyen várhatóan elfogadják a nem kötelező érvényű csomagot.

xxx

 

Brexit: Már márciustól új szabályok jöhetnek az EU-s munkavállalóknak

https://hvg.hu/gazdasag/20181030_Mar_marciustol_uj_szabalyok_johetnek_az_EUs_munkavallaloknak

Ha nem sikerül megállapodni, az az EU-s állampolgár, aki márciusig nem megy munkát vállalni Nagy-Britanniába, az utána már csak szigorúbb feltételekkel tehetné meg.

xxx

 

Újabb népszavazást szeretne a Brexitről a volt brit miniszterelnök

https://hvg.hu/vilag/20181030_Ujabb_nepszavazast_szeretne_a_Brexitrol_John_Major

Egyértelművé vált, hogy a kilépésre voksolók jórészt teljesíthetetlen ígéretekben bízva szavaztak Nagy-Britannia távozására az Európai Unióból – legalábbis ezt állítja Sir John Major. A volt konzervatív brit miniszterelnök szerint “emiatt sziklaszilárd megalapozottsága” lenne egy újabb népszavazásnak a brit EU-tagságról.

xxx

 

Egy nap alatt húsz évnyi kárt tett az árvíz Velence ikonikus épületében

https://hvg.hu/gazdasag/20181031_szent_mark_szekesegyhaz_velence_arviz_karok

A bazilika egyes részeiben 16 órán át állt a víz nagyjából 90 centiméteres magasságban, károkat okozva a márványban, az oszlopokban és a bronz ajtókban…Két évtizednyi kárt okozott a Szent Márk-székesegyháznak a Velencét hétfő óta sújtó árvíz. “Egyetlen nap alatt húsz évet öregedett a bazilika, és ez egy optimista becslés” – mondta Carlo Alberto Tesserin, a székesegyház gondnoka…

xxx

 

Aki megmutatta, hogy az édes élet émelyítő is lehet – 25 éve halt meg Fellini

https://hvg.hu/kultura/20181031_25_eve_halt_meg_Federico_Fellini_az_Edes_elet_rendezoje

Huszonöt éve, 1993. október 31-én halt meg Federico Fellini, az olasz filmművészet egyik legsajátosabb egyénisége, aki a rá záporozó szakmai díjak ellenére is azt tartotta a legnagyobb elismerésnek, ha rendező-festőnek nevezték.

xxx

 

Újratemetnék Franco-t, de nincs hova vinni a testét

https://nepszava.hu/3013721_ujratemetnek-franco-t-de-nincs-hova-vinni-a-testet

A spanyol kormány nem akarja, hogy fasiszták zarándokhelye legyen a diktátor sírja. A Franco-család viszont Madrid belvárosában egy katedrálisba vitetné a testet…A spanyol parlament szeptember közepén szavazta meg a szocialista kormány előterjesztését, hogy a néhai diktátor testét eltávolítsák a Madrid melletti Elesettek Völgyében található mauzóleumból.

xxx

 

5000 rendőr védi a világ legmagasabb szobrát a környékbeliektől

https://nepszava.hu/3013729_5000-rendor-vedi-a-vilag-legmagasabb-szobrat-a-kornyekbeliektol

…5000 rendőrt bíztak meg a feladattal, hogy őrizzen Indiában egy átadásra váró 182 méter magas szobrot – írja a Guardian. A szobor Sardar Vallabhbhai Patelt ábrázolja, aki az első független indiai kormány miniszterelnök-helyettese volt. Patel kulcsszerepet játszott az ország függetlenségének és egységének kivívásában.

A szobrot – ami jelenleg a világ legmagasabbja – négy évig tartott megépíteni, és 30 milliárd rúpiába, azaz nagyjából 116 milliárd forintba került. Szerdai átadására komoly ünnepséggel készül az indiai kormány, a jeles napon egyebek mellett a légierő gépei virágszirmokat fognak szórni a magasból…

xxx

 

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?

Tisztes Munka Világnapja esemény

Nem csak az augusztusi életveszélyes kormányzati tervezet, hanem a közszolgáltatások ágazatait érintő évek óta tartó folyamatos átalakításnak nevezett rombolások, amelyek veszélyeztetik a biztonságos és színvonalas munkavégzést. Ezért Dr. Dudás Katalin

Szakszervezeti tagdíjlevonásról a Klubrádióban

Csóti Csabát nyilatkozott a szakszervezeti tagdíjlevonást tiltó jogszabálymódosításról a Kluburádió Szolidaritás című műsorában. Meghallgatom a teljes Szolidarítás 2023. szeptember 27., szerdai c. műsorát.. Meghallgatom Csóti Csaba: Közalkalmazotti szakszervezetek helyzete c,

A SZEF tagszervezetei a Lakásmeneten

Küzdünk a közjó érdekében A Szakszervezetek Együttműködési Fóruma mint a közszolgáltatásokban dolgozókat tömörítő szakszervezeti szövetség hosszú évek óta dolgozik együtt a lakhatásban érintett szervezetekkel, hogy megoldásokat találjanak az egyre mélyülő

Koreai delegációt fogadtunk

Koreai delegációt fogadott a SZEF küldöttsége, ahol az elmúlt 20 évben a tudatos szakszervezeti oktatással megerősített mozgalomról hallhattunk szaktársainktól. Hogyan tört ki az elnyomásból 20 éve a dél-koreai mozgalom? Hogyan

A lakhatási-és energiaválság lehetséges megoldásai

Beszámoló a Szolidáris Gazdaság Központ lakhatási válság műhely konferenciájáról 2023.09.20-21. Budapest A Szolidáris Gazdaság központ zártkörű műhely konferenciát tartott az Európában kialakult lakhatási-és energiaválság lehetséges megoldásairól. A szakszervezetek képviselői a