Témák
Érdekvédők a tisztességtelen kormány ellen. Az unióban csak három országban rosszabbak a jövedelmek, mint nálunk. Közel 50 ezren támogatják a szakszervezeteket a kormánnyal szemben a közszféra leépítésének kérdésében. Sikeresnek ítélték a közszolgálati konzultációt a szakszervezetek. CIVILEK KÖVETELIK: AZ ÁLLAM GARANTÁLJA, HOGY MINDEN MAGYAR MUNKAVÁLLALÓ SZAKSZERVEZETI TAG LEHESSEN!. Radikális változtatások kellenek a dolgozó emberek megbecsülésének visszaszerzéséhez. Döbbenetes tények a magyar fizetésekről – a többség csak ennyiből él. Megtévesztő statisztika: a többség keresi a kevesebbet. A Liga 250 ezer feletti bérminimumot akar. EVDSZ: Felhívás aláírásgyűjtésre!. Budapesti szeméthegyek – megszólalt a szakszervezet. Lázár János a nemzeti vagyon ékköveként szeretné látni a Ménesbirtokot. Mintagazdasággá válhat Mezőhegyes. Kik járnának a legrosszabbul a megállapodásnélküli Brexit esetén? Felturbóznák a vasárnapi boltzárat – itt a javaslat. Folyamatos sztrájkok, zuhanó részvények: leáldozott a Ryanair csillaga? Egyre nagyobb a hiány pilótákból és ezt már az utasok is megérzik. Vallott a BKV: 300 járművezető hiányzik a pesti járatokról. Új gyülekezési törvény: tüntetni nem kell félnetek jó lesz. Mi lenne, ha fellázadnának a szegények, és elkezdenék a NER-lovagok magántulajdonát megsemmisíteni? A szegények nem tudnak elég hangosan gágogni, meg is kopasztják őket. Már a fiatalok is félnek, hogy nem lesz nyugdíjuk? A fiatalok harmada kieshet a felsőoktatásból. Az egyenruha sem védi meg az iskolás lányokat a zaklatástól. Kislányoknak küldte meg a péniszfotóját, felfüggesztettet kapott, most azt mondja: leszarom. Palkovics: a Corvinuson indult folyamatot az egész felsőoktatásra szükséges kiterjeszteni. Már az engedélyeket szerzi be a CEU a bécsi költözéshez. Ha nincs cipő, elveszik a gyereket – segítség helyett szívat az állami védelem. Megvezetik az időseket. Akár évekig is elhúzódhat a kirúgott szívsebész elleni etikai vizsgálat. Eltűnnek az országból a háziorvosok. Gulyás: A közigazgatási bíróságok létrejöttével emelni kell a bírói fizetéseket. Erre lehet pályázni az MSZP jótékonysági alapjánál. Mélyütést kapott a Jobbik, és a belharcnak még nincs vége. “Betiltották” az Orbán. Erdogan találkozó elleni DK-s tüntetést. Szabad szombat vagy munkanap? Minőségi csere mint munkáltatói felmondási indok. Bekeményítettek a fiatalok – már nem tehetnek meg mindent a munkahelyek. Orbán Gáspárék nem szerveznek több Felház-alkalmat. Már keresik Orbán Viktor új szakácsát. Minisztériumi vizsgálatot követel a zaj miatt a X. kerületi önkormányzat. Olyan tömeg volt egy MÁV-vonaton, hogy kutyás rendőrök szedték le az utasokat. Krucsai Zsolt és Szűcs László 1 óra 5 perc alatt ásták ki a gödröt – Másodikok lettek a vásárhelyi sírásók.
Érdekvédők a tisztességtelen kormány ellen
https://nepszava.hu/3011023_erdekvedok-a-tisztessegtelen-kormany-ellen
A magyar állam a legrosszabb munkáltató, nem fizeti meg alkalmazottait és nem teremt számukra jó munkafeltételeket, vagyis lehetetlenné teszi a tisztes munkát – ez volt az általános vélemény a közszféra szakszervezeteinek szombati tanácskozásán.
xxx
Az unióban csak három országban rosszabbak a jövedelmek, mint nálunk
20-30 százalékos minimálbér és garantált bérminimum emelést szorgalmaznak a közszolgálati érdekvédők a jövő évi bértárgyalásokon. A Köztisztviselők és Közalkalmazottak Szakszervezetének elnöke azt mondta, hogy majdnem 50 ezer támogató véleménnyel ülnek majd asztalhoz. A szakszervezeti vezető azt szeretné, ha ezt figyelembe venné a kormányzat is.
xxx
Közel 50 ezren támogatják a szakszervezeteket a kormánnyal szemben a közszféra leépítésének kérdésében
Szombaton zárult az ágazati szakszervezetek által indított közszolgálati konzultáció, amelyen Boros Péterné, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének (MKKSZ) elnöke szerint csaknem 50 ezren vettek részt. A konzultációt kitöltők többsége az abban feltett 8 kérdésben a szakszervezetek álláspontján voltak, Boros Péterné ezért rendkívül sikeresnek ítélte a kezdeményezést. Boros szerint fontos információ ez a kormánynak és a szakszervezeteknek is, amelyet a közszférát érintő őszi tárgyalásokon remélhetőleg figyelembe vesznek.
xxx
Sikeresnek ítélték a közszolgálati konzultációt a szakszervezetek
Lezárult az ágazati szakszervezetek által szervezett közszolgálati konzultáció, amelyet Boros Péterné, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének elnöke sikeresnek ítélt meg.
xxx
CIVILEK KÖVETELIK: AZ ÁLLAM GARANTÁLJA, HOGY MINDEN MAGYAR MUNKAVÁLLALÓ SZAKSZERVEZETI TAG LEHESSEN!
https://alfahir.hu/2018/10/06/munkavallaloi_jogok_berek_szakszervezetek_munka_torvenykonyve
Holnap október hetedikén lesz a Tisztes Munka Világnapja. A Munkát, Kenyeret, Tisztességes Béreket Egyesület ebből az alkalomból kiadott közleményében emlékeztet: a magyar kormány politikája szembegy a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet ajánlásaival és az Európai Szociális Karta célkitűzéseivel is.
xxx
Radikális változtatások kellenek a dolgozó emberek megbecsülésének visszaszerzéséhez
Október 7-én ünneplik a Tisztes munka Világnapját, emiatt a Munkát, Kenyeret, Tisztességes Béreket Egyesület arra hívja fel a figyelmet milyen változásokra lenne szükség a dolgozó emberek becsületének visszaszerzése érdekében. Szerintük sokkal erősebb érdekvédelemre lenne szükség, minden magyar munkavállalónak szakszervezeti tagnak kellene lennie – írják sajtóközleményükben.
xxx
Döbbenetes tények a magyar fizetésekről – a többség csak ennyiből él
https://www.napi.hu/magyar_gazdasag/fizetes-minimalber-atlagber-ber-beremeles-letminimum.671130.html
Hónapról hónapra szebb képet fest a hivatalos statisztika a bérekről, ám a dolgozók többsége ezt nem érzi. Nem csoda: csak egy szűk réteg keres akkora összeget, amekkorát a többség együttvéve sem – derült ki a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) és a Policy Agenda számításaiból.
xxx
Megtévesztő statisztika: a többség keresi a kevesebbet
https://nepszava.hu/3010886_megteveszto-statisztika-a-tobbseg-keresi-a-kevesebbet
Hónapról hónapra szebb képet fest a hivatalos statisztika a bérekről, ám a dolgozók többsége ezt nem érzi. Nem csoda: csak egy szűk réteg keres akkora összeget, amekkorát a többség együttvéve sem.
xxx
A Liga 250 ezer feletti bérminimumot akar
http://www.azenpenzem.hu/cikkek/a-liga-250-ezer-feletti-berminimumot-akar/5274/?=hirkereso
(2018. október 8.) Holnap kezdődhetnek a jövő évi minimálbér- és garantált bérminimum-emeléssel kapcsolatos egyeztetések. A munkaadók és a szakszervezetek álláspontja annyira eltér, hogy egyhamar nem várható közöttük megállapodás.
xxx
EVDSZ: Felhívás aláírásgyűjtésre!
https://szakszervezetek.hu/kozlemenyek/15633-evdsz-felhivas-alairasgyujtesre
Körbejártuk a GDPR-es környezetet és a szakszervezetek külön bejelentés nélkül is gyűjthetnek érdekérvényesítés miatt aláírásokat, úgy mint korábban, és abban a formában, ahogy most azt tenni kívánjuk. Ezért mindenkit kérünk, hogy saját szervezetén belül indítsa el az aláírásgyűjtést és lehetőleg terjessze ki minél szélesebb körben (pl. más szervezeteket is bevonva)!…
A szakszervezet tiltakozik az ellen, – hogy a kormány a szociális párbeszéd teljes mellőzésével, egyoldalúan terjesztette elő a törvényjavaslatot és fogadtatta el az országgyűléssel. – hogy a béren kívüli és egyes meghatározott juttatások adótételei emelkednek 2019. január 1- től. – hogy a kormány megadóztatja az előző években összegyűjtött és eddig fel nem használt lakás célú megtakarítások teljes összegét. Nem engedjük a béren kívüli juttatási rendszer „kivégzését”, ezért követeljük, – hogy a kormány a munkavállalók és munkáltatók véleményének figyelembevételével kezdeményezzen a munka világára vonatkozó törvények módosítását. – hogy a kormány állítsa vissza a béren kívüli juttatások kedvezményes adózási rendszerét…
xxx
Budapesti szeméthegyek – megszólalt a szakszervezet
https://www.napi.hu/magyar_gazdasag/hulladek-szemet-fkf-budapest.671081.html
Bár a szelektív hulladékot csak jelentős késésekkel tudja csak elszállítani az FKF, a cégnél működő egyetlen szakszervezet szerint Budapesten nem rosszabb a helyzet, mint az ország többi részén, csak itt hamarabb kiderülnek a gondok.
xxx
Lázár János a nemzeti vagyon ékköveként szeretné látni a Ménesbirtokot – Mintagazdasággá válhat Mezőhegyes
Lázár János október 1-jétől kormánybiztosként látja el az állam képviseletében a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság tulajdonosi jogait. Első munkanapján találkozott az igazgatósággal, a felügyelőbizottsággal, a szakszervezettel és Mezőhegyes képviselő-testületével is.
xxx
Kik járnának a legrosszabbul a megállapodásnélküli Brexit esetén?
http://profitline.hu/Kik-jarnanak-a-legrosszabbul-a-megallapodas-nelkuli-Brexit-eseten-384205
Londoni pénzügyi elemzők szerint több millió alacsonyabb képesítésű ipari munkás járhat meglehetősen rosszul, ha a brit EU-tagság megszűnése (Brexit) után vámok terhelnék Nagy-Britannia és az Európai Unió kétoldalú kereskedelmét.
xxx
Felturbóznák a vasárnapi boltzárat – itt a javaslat
https://www.napi.hu/nemzetkozi_gazdasag/boltzar-vasarnap-bolt-uzlet-nyitvatartas.671065.html
A lengyel Szolidaritás szakszervezet, amely sikerrel kezdeményezte a vasárnapi boltzár bevezetését, most azon munkálkodik, hogy meghosszabbítsa a kereskedelmi tilalom idejét.
xxx
Folyamatos sztrájkok, zuhanó részvények: leáldozott a Ryanair csillaga?
Az elmúlt év komoly visszaesés volt sok légitársaság számára az egyre élesedő verseny és az olajárak folyamatos emelkedése miatt. A Ryanair azonban messzemenően a legnagyobb vesztese a piacnak, a hónapok óta húzódó sztrájkok és járattörlések komoly kiesést jelentettek. Sokak szerint a cég mára elvesztette piacirányító pozícióját – vajon beadja a derekát a légitársaság a szakszervezetek akaratának? A Privátbankár.hu cikke.
xxx
Egyre nagyobb a hiány pilótákból és ezt már az utasok is megérzik
https://nepszava.hu/3011107_egyre-nagyobb-a-hiany-pilotakbol-es-ezt-mar-az-utasok-is-megerzik
A legjelentősebb, hazai gyökerű fapados légitársaság hirdetést tett közzé: utasszállító pilótaképzést indítanak. A nagyobb légitársaságok százasával tudnának felvenni pilótákat, de a repülőgépvezetők hiánya miatt világszerte gyakoriak a késések.
xxx
Vallott a BKV: 300 járművezető hiányzik a pesti járatokról
Közel 300 busz- és villamosvezető hiányzik jelenleg a budapesti közlekedéséből – de a cégen belül a munkakörök kb. kétharmada hiányszakmának tekinthető. A BKV agresszív kampányba fogott, és jobb híján képzi magának az embereket. Egy hadra fogható munkaerő kitanítása 5-6 hónapot vesz igénybe és 1,5-2 millió forintba kerül. Dr. Környei Évával, a BKV jogi és humánpolitikai igazgatójával beszélgettünk az ágazatot sújtó munkaerőhiányról, az egymásnak eső buszsofőrökről és arról, vajon mikor érkeznek meg Budapestre az önvezető buszok.
xxx
Új gyülekezési törvény: tüntetni nem kell félnetek jó lesz
https://zoom.hu/hir/2018/10/05/uj-gyulekezesi-torveny-elesitve-tuntetni-nem-kell-felnetek-jo-lesz/
“Sokaknak viszket a tenyere, békés, keresztény embereknek is” a folyamatos tüntetések miatt.
Valami ellen, valami mellett, valamire emlékezve, ha valami nem tetszik, vagy éppen ellenkezőleg, ha valami nagyon tetszene – ezernyi oka lehet a tüntetéseknek, demonstrációknak. Az elmúlt évtizedekben lényegében, változatlan keretek között, az 1989-es gyülekezési törvény szabályai szerint lehetett tüntetéseket, demonstrációkat szervezni, és azon részt venni – évente százával hirdettek és tartottak is ilyen akciókat országszerte. Néhány napja, október elsejétől azonban alapvetően megváltozott a gyülekezési törvény..
xxx
Mi lenne, ha fellázadnának a szegények, és elkezdenék a NER-lovagok magántulajdonát megsemmisíteni?
2012 májusának reggelén Ferencváros egy kicsi erdejében álltunk a barátnőmmel. Szemben az önkormányzat dolgozói és a rendőrök. Egy szalaggal vettek körbe egy kis kalyibát, és a körülötte lévő tárgyakat. Akkor már az AVM egyik aktivistáját (Misetics Bálintot) a rendőrök elvitték, mert megpróbálta megakadályozni az ott élő hölgy kunyhójának elbontását. Barátnőm nem azért ment a szalaggal elzárt részre, hogy szembeszálljon a rendőrökkel, hanem azért, mert szociális munkásként feladatának érezte, hogy az otthona lerombolását éppen végignéző nőt megnyugtassa. Őt megbilincselték, mert átlépte a szalagot, a nőt kilakoltatták kunyhójából, a cuccait pedig szemétnek minősítette az önkormányzat és megsemmisítette.
xxx
A szegények nem tudnak elég hangosan gágogni, meg is kopasztják őket
https://168ora.hu/itthon/a-szegenyek-nem-tudnak-eleg-hangosan-gagogni-meg-kopasztjak-oket-156951
Az MTA Szociológiai Intézetében a brit és a magyar adórendszer társadalmi hatásairól tartott előadást két ismert szakértő, Adrian Sinfield, az Edinburgh-i Egyetem emeritus professzora és magyar kollégája, Ferge Zsuzsa akadémikus. Az eredeti szándék az volt, hogy vessék össze a két ország adózásáról, a szegények és a gazdagok közteherviseléséről szóló adatokat, ezt azonban meghiúsította, hogy a Központi Statisztikai Hivatal – ki tudja, miért – nem közöl hasonlóan alapos információt, mint a brit partnerintézmény. Ferge Zsuzsa brit kollégájának előadása után így csak olyan „hungarikumokról” tudott beszámolni, mint például az adókedvezménnyel kombinált egykulcsos jövedelemadó, amelynek szegényellenes hatását a szintén kivételes 27 százalékos forgalmi adó erősíti. A rendszer része a 9 százalékos nyereségadó is, amelyet csökkenteni lehet azzal a tao-val, amelynek nagy részét a miniszterelnök kedvenc sportágainak finanszírozására költik. Az előadás után Sinfield professzorral beszélgettünk.
xxx
Már a fiatalok is félnek, hogy nem lesz nyugdíjuk?
https://privatbankar.hu/szemelyes_penzugyek/mar-a-fiatalok-is-felnek-hogy-nem-lesz-nyugdijuk-321931
Jelentősen növekedtek az egyéni befizetések a nyugdíjpénztáraknál, ráadásul egyre fiatalabbak az új belépők. Mindez nem csoda, az elmúlt időszak felmérései egyre sötétebb jövőt festenek: alig akad olyan magyar, aki elhinné, hogy teljesen állami nyugdíjra tud majd támaszkodni. A növekedés ellenére érezhető azonban, hogy sokan nem tudnak félretenni, és folyamatos munkával kell majd pótolniuk a hiányt.
xxx
A fiatalok harmada kieshet a felsőoktatásból
https://nepszava.hu/3011153_a-fiatalok-harmada-kieshet-a-felsooktatasbol
Ha Palkovics terve megvalósul, országszerte megszűnnének az államilag támogatott egyetemi férőhelyek. Annak idején éppen a Fidesz tiltakozott a leghangosabban a tandíj bevezetése ellen.
xxx
Az egyenruha sem védi meg az iskolás lányokat a zaklatástól
https://hvg.hu/elet/20181008_Az_egyenruha_sem_vedi_meg_az_iskolas_lanyokat_a_zaklatastol
Nem könnyű lányként felnőni…Nagy-Britanniában minden harmadik diáklányt zaklattak már a nyilvános térben, még úgy is, hogy egyenruhát viseltek. A Plan International UK elnevezésű jótékonysági szervezet friss felmérésében ezer 14 és 21 év közötti tinédzsert és fiatal kérdeztek meg…Sok lány azt mondta, az utcai zaklatást úgy tekintik, mint ami része a felnőtté válásuknak..
xxx
Kislányoknak küldte meg a péniszfotóját, felfüggesztettet kapott, most azt mondja: leszarom
A legkisebb kiszabható büntetési tételt kapta a pilisi férfi, aki labilis gyereklányokra vadászott az interneten, és többükkel szexuális kapcsolatot is létesített. A bíróság figyelembe vette az elkövető nehéz gyerekkorát és mentális állapotát.
xxx
Palkovics: a Corvinuson indult folyamatot az egész felsőoktatásra szükséges kiterjeszteni
A Corvinus Egyetem új működési modelljéhez vezető folyamatot az egész magyarországi felsőoktatásra szükséges kiterjeszteni – erről az innovációs és technológiai miniszter beszélt szombaton Pécsett.
Palkovics László a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) tisztújító közgyűlésén azt mondta: az a cél, hogy egy egyszerűbb, hatékonyabb működési környezet révén megteremtsék a versenyképesség alapjait a felsőoktatásban.
xxx
Már az engedélyeket szerzi be a CEU a bécsi költözéshez
Pénteken a CEU rektora körlevelet küldött az egyetem oktatóinak és hallgatóinak arról, hogy ha nem sikerül megállapodni a kormánnyal, kénytelenek lesznek Ausztriába költözni – írja a 444. Pedig szeretnének Budapesten maradni.
xxx
Ha nincs cipő, elveszik a gyereket – segítség helyett szívat az állami védelem
Több ezerrel nőtt a védelembe vett gyerekek száma 2015-2017 között. Az intézkedés elvben jó célt szolgál, de anyagi és emberi erőforrások hiánya miatt sokszor csak a családok fenyegetésére futja.
xxx
Megvezetik az időseket
https://nepszava.hu/3011015_megvezetik-az-idoseket
Új világgal kecsegteti a kormány a nyugdíjasokat, akiknek könnyítenék a munkavállalását, pedig korábban sokakat épp a mostani vezetés kényszerített nyugdíjba. Eközben átlagnyugdíj alatti juttatást kap az idősek csaknem kétharmada, a beígért korrekcióval pedig a szegényebb idősek járnak rosszul.
xxx
Akár évekig is elhúzódhat a kirúgott szívsebész elleni etikai vizsgálat
Székely László mellett szombaton Tiffán Zsolt is kiállt közösségi oldalán. A poszt azóta eltűnt, a Fidesz volt országgyűlési képviselője pedig felfüggesztette az oldalát.
xxx
Eltűnnek az országból a háziorvosok
https://index.hu/belfold/2018/10/06/haziorvos_praxis_fogorvos_betoltetlen_praxis/
Az ország több mint háromszáz településén összesen 332 tartósan betöltetlen háziorvosi praxis van a legfrissebb, október elseji adatok szerint. Budapesten már 19 háziorvosi praxisnak nincs gazdája. Tizennyolc olyan település van, ahol 2004 óta nem sikerül minden körzetbe háziorvost találni. Nem csak apró községben gond az orvoshiány, Mohácson 12 éve betöltetlen egy praxis, Ózdon négy körzetre se tudnak orvost találni. Csaknem kétszázötven fogorvos is hiányzik az alapellátásból.
xxx
Gulyás: A közigazgatási bíróságok létrejöttével emelni kell a bírói fizetéseket
„Talán most már a román szinten vagyunk, de az sem kizárt, hogy az alatt” – mondta a bérekkel kapcsolatban a miniszter.
xxx
Erre lehet pályázni az MSZP jótékonysági alapjánál
https://nepszava.hu/3011147_erre-lehet-palyazni-az-mszp-jotekonysagi-alapjanal
Civil szervezetek igényeit is szeretné becsatornázni az első szolidaritási pályázatát kiíró, 29 éves szocialista párt. 12 millió forintos keretösszegre írt ki pályázatot a 29. születésnapját ünneplő Magyar Szocialista Párt nyáron létrehozott Szolidaritási Alapja.
xxx
Mélyütést kapott a Jobbik, és a belharcnak még nincs vége
https://nepszava.hu/3011067_melyutest-kapott-a-jobbik-es-a-belharcnak-meg-nincs-vege
Sneider Tamás elnök és Szabó Gábor pártigazgatója is állítja: fel se merült, hogy közös listán indulnának az LMP-vel az EP-választáson, amivel a frakcióból pénteken kizárt Volner János vádolta meg a pártvezetést.. A parlamenti frakció péntek este rendkívüli ülésen kizárta soraiból a párt egyik erős emberét, Volner János alelnököt. A titkos szavazáson 17-en támogatták, négyen ellenezték a kizárást, hárman érvénytelenül voksoltak. Volnerrel szemben az elnökség etikai eljárást is indított. A döntés után a szintén alelnök Apáti István, valamint Fülöp Erik is bejelentette, hogy elhagyja a frakciót. A Jobbik felszólítása ellenére mandátumukat nem adták vissza, ahogyan nem adta vissza a korábban kizárt, ma már a Mi Hazánkban politizáló Dúró Dóra sem.
xxx
“Betiltották” az Orbán-Erdogan találkozó elleni DK-s tüntetést
https://nepszava.hu/3011059_betiltottak-az-orban-erdogan-talalkozo-elleni-dk-s-tuntetest
A török vezér ellátogat az MTA-ra is, ennek apropóján demonstrált volna a Demokratikus Koalíció. Ám hiába jelentették be jó előre szándékukat, arra nem kaptak engedélyt.
xxx
Szabad szombat vagy munkanap?
https://ado.hu/munkaugyek/szabad-szombat-vagy-munkanap/
Szemben a vasárnapi munkavégzéssel, a szabad szombat általános érvényesülése sokkal inkább a kulturális beidegződéseken, semmint a munkajogi szabályokon múlik. Ám a legtöbb munkáltató érdekét szolgálja, hiszen a családosoknak a vasárnapival kiegészülve ez adja a legélhetőbb rendszert.
xxx
Minőségi csere mint munkáltatói felmondási indok
https://ado.hu/munkaugyek/minosegi-csere-mint-munkaltatoi-felmondasi-indok-2/
A minőségi cserével indokolt munkáltatói felmondás a munkáltató működési körébe tartozó olyan felmondási ok, mely szoros összefüggésben van a munkavállaló képességével. Ugyanakkor sérti a tisztességes és jóhiszemű jogorvoslat elvét a minőségi cserével indokolt munkáltatói felmondás, ha a megjelölt képességre, tudásra az adott munkakörben bizonyítottan nincsen szükség.
xxx
Bekeményítettek a fiatalok – már nem tehetnek meg mindent a munkahelyek
Munkaerőhiány van, a fiatalok jobban kiállnak az érdekeikért a munkaerőpiacon és a fizetés mellett a fejlődési lehetőségek is fontosak a számukra – mondta Paulovics Éva, a Jobsgarden HR-toborzó és tanácsadó cég ügyvezető igazgatója.
A cég felmérése szerint az egyik legfontosabb kompetencia az alázat a szakma, a feladat iránt, és nem annyira a munkaadó, a munkahelyi vezető felé, s a fiatal munkavállalók már nem feltétlenül egy cégnél szeretnék eltölteni egész életüket.
xxx
Orbán Gáspárék nem szerveznek több Felház-alkalmat
https://nepszava.hu/3011020_orban-gasparek-nem-szerveznek-tobb-felhaz-alkalmat
Szombaton megjelent egy – Ember Illés, Orbán Gáspár, Prekopa Donát „és a Felház csapata” – által jegyzett közlemény a Felház Facebook-oldalán, melyben azt írták: „Nagy örömmel és szívünkben hálával tudatjuk, hogy a Felház küldetése a végéhez közeledik és a feladatára kapott idejét betölti. Ezzel jelenlegi működésünket befejezzük, a három alapító közvetlen vezetésével és az önkéntes csapattal végzett központi szervezés véget ér és ilyen keretek között nem szervezünk több Felház alkalmat. Hozzátették, hogy az idei, 2018. őszi szemeszter az utolsó a Felház működésében, ezt követően pedig a vizsgaidőszak után, 2019. márciusában záróalkalmat tartanak. Közölték, hogy a Felház három éves működése során a dicsőítő- és imaestek mellett egyre több missziós tevékenységet indított el, „amelyek túlmutatnak a Felház keretein”.
„Ezek a Felházból fakadó mozgalmi szálak önállóan folytatódnak, illetve újak indulnak el és az eredeti célok betöltéséért laza együttműködésben futnak tovább”
Azt írják, hogy a Felház alkalmak befejezése egyben a mozgalom következő szakaszának elindulása, és „az így kialakuló mozgalomnak csakúgy, mint a Felháznak, mindenkor az Evangélium bemutatására és az Egyház építésére kell irányulnia”. A Felházat Ember Illés, Prekopa Donát és Orbán Viktor miniszterelnök fia, Orbán Gáspár alapította. A Felház időközben jócskán kinőtte a fővárost, ma már sok tucat vidéki településen rendeznek Házi Felháznak nevezett helyi istendicsőítéseket…
xxx
Már keresik Orbán Viktor új szakácsát
http://www.klubradio.hu/cikk.php?id=16&cid=215955
Keresik Orbán Viktor szakácsát. Megjelent a pályázat a Miniszterelnökség új, budavári épületében működő konyha és étterem bérlésére – szúrta ki a napi.hu. A pályázat nyertesének feladata lesz a bérleményben a Miniszterelnökség hivatalos eseményeinek gasztronómiai kiszolgálása, valamint a dolgozói számára munkahelyi étkeztetés biztosítása. A Várgondnokság által elvárt bérleti díj havonta legalább nettó 1,5 millió forint.
xxx
Minisztériumi vizsgálatot követel a zaj miatt a X. kerületi önkormányzat
Minisztériumi vizsgálatot követel a X. kerületi önkormányzat, mert a lakók szerint túl zajos lett a repülőforgalom – számolt be róla a Világgazdaság.
xxx
Olyan tömeg volt egy MÁV-vonaton, hogy kutyás rendőrök szedték le az utasokat
Nem törődtek bele a villányi vörösborfesztivál résztvevői, hogy nincs elég hely az este 10-es, menetrend szerint utolsó vonaton. Először a rendőrség jött, majd végül a megoldás is.
xxx
Krucsai Zsolt és Szűcs László 1 óra 5 perc alatt ásták ki a gödröt – Másodikok lettek a vásárhelyi sírásók
Szombaton Dunaújvárosban rendezték meg a III. MTFE Országos Sírásó Versenyt, ahol kiváló eredményt értek el a vásárhelyiek. A tavalyi bajnoki címet ugyan nem sikerült megőrizni, de a nagyobb mezőnyben második helyen végzett a Krucsai Zsolt – Szűcs László kettős.
xxx