Témák:
Több ezer embert küldhetnek el a minisztériumokból. Több ezer embert küldenének el a minisztériumokból. Kétszázhúszezres bruttó alapbér a cél. A foglalkoztatók 66%-nál tártak fel munkaügyi jogsértéseket. A fideszesek nem is kíváncsiak az iskolai szegregációra. Rejtélyes programot legózott össze Hegedűs Zsuzsa. A bántalmazás nem buli. Áldás vagy átok? (Ál)hiba a gépezetben. Kezdődik a Corvinus átalakítása. A világ 500 legjobb egyeteme között a Semmelweis. A fideszes politikus azt állítja: a tankerületi igazgató kérte, hogy mondjon beszédet az évnyitón. Váltás az Országos Gerincgyógyászati Központ élén. Túl szigorú is lehet a védőnői gondoskodás. “Nemzeti öngyilkosság”. Elegáns lett a megújult Szépművészeti (fotók). Köves Slomó szerint hisztériakeltés folyik. Miközben orvosok mondanak fel, Kásler Miklós fizetésemelést kapott. Balog Zoltánt kőbe vésték – utólag. Százmilliókért tünteti el a MÁV az illegális szeméthegyeket. Óriási pofon: Bulgária legszegényebb részével vannak pariban a magyarok. “Lakásmenetet” szervez a kilakoltatások ellen a Város Mindenkié. Egyenes Beszéd/ben: Sándor Mária. Medián: félmillió szavazó fordult el a Fidesztől. Belefér a fideszes szavazóknak Orbán reptetése. Még keresi Tarlós kihívóját az ellenzék. Megvan, ki lett Budapest új rendőrfőkapitánya. Túlfűtött gazdaság, befagyott források. A BMW-gyár is kormánybiztost kap. A munkanélküliség súlyos pszichés következményei. Lelki sérülések miatt perelik a Facebookot. Szigorodnak a kazánszabályok, rá is fér a szennyezett levegőre. Idén először kétnapos lesz a Kutatók Éjszakája. Zöldségből is lehet szalonna. Két szemlélet csapott össze az idei ENSZ-közgyűlés nyitányán. Letöltendő börtönbüntetésre ítélték Bill Cosbyt. 103 ember haláláért felelős a börtönben meghalt egykori munkatábor-parancsnok.
Több ezer embert küldhetnek el a minisztériumokból
https://www.penzcentrum.hu/karrier/tobb-ezer-embert-kuldhetnek-el-a-miniszteriumokbol.1070526.html
A meghirdetett 20 százalékos létszámleépítés keretében közel 3 000 minisztériumi dolgozó elbocsátását tervezik a következő hónapokban – írja a Zoom.hu. A lap nem hivatalos értesülései szerint azonban akár kétszer ennyi embert is leépíthetnek…A minisztériumi kiadások visszavágása mellett döntött a kormány, ennek keretében pedig hivatalosan 15-20 százalékos létszámcsökkentést terveznek. Nem hivatalos források szerint azonban lesznek olyan tárcák, ahol 40 százalékos lesz a leépítés aránya. 2010 óta ugyanis jelentősen felduzzadt az apparátus: 2010-ben 6 358 ember dolgozott a minisztériumokban, míg a 2019-es költségvetési tervek szerint már 14 650 ember.
xxx
Több ezer embert küldenének el a minisztériumokból
https://zoom.hu/hir/2018/09/26/tobb-ezer-embert-kuldenenek-el-a-miniszteriumokbol/
(Az írásban áttekintő táblázat. – Szerk.) Míg a 2010-es zárszámadás szerint, a kormányváltás évében a teljes állam 1321 milliárd forintból működött, 2019-ben már 2313 milliárd forint szerepel ezen a soron a jövő évi költségvetés tervezetében. A 2313 milliárd forintban már benne van a rendőrség és a honvédség működtetése is – de nincsenek benne sem az azóta államosított egészségügy, sem az oktatás kiadásai.
A szűkebb értelemben vett államigazgatásra (vagyis a most célkeresztbe került minisztériumok működtetésére) 1024,4 milliárd forintot költ az állam 2019-ben – az idei 1127,5 milliárd forint után –, szemben a 2010-es 640,9 milliárd forinttal, vagyis a költségek növekedése az idei magasabb kiadású választási évet nem számítva is 60 százalékos.
xxx
Kétszázhúszezres bruttó alapbér a cél
https://www.vg.hu/vallalatok/kereskedelem/ketszazhuszezres-brutto-alapber-a-cel-2-1121531/
A dolgozók megtartása érdekében akkor is biztosítaniuk kell a kereskedelmi láncoknak a 15-20 ezer forintos bérelőnyt, ha a garantált bérminimum jövőre 202 ezer forintra emelkedik.
xxx
A foglalkoztatók 66%-nál tártak fel munkaügyi jogsértéseket
A mezőgazdaságban jelentősen csökkent a feketén foglalkoztatott munkavállalók aránya az ágazatban ellenőrzéssel érintett munkavállalókhoz viszonyítva a 2017. I. félévhez képest – közölte a Pénzügyminisztérium foglalkoztatás-felügyeleti főosztálya.
xxx
A fideszesek nem is kíváncsiak az iskolai szegregációra
https://nepszava.hu/3009630_a-fideszesek-nem-is-kivancsiak-az-iskolai-szegregaciora
Nem tartják fontosnak a kormánypárti képviselők, hogy tisztán láthassunk a roma és nem roma gyerekek iskolai elkülönítése ügyében. Más ellenzéki javaslatokat is leszavaztak.
xxx
Rejtélyes programot legózott össze Hegedűs Zsuzsa
https://nepszava.hu/3009867_rejtelyes-programot-legozott-ossze-hegedus-zsuzsa
A miniszterelnök főtanácsadója legorobotokkal képzi a vidéki iskolásokat: hogy minderre mennyi pénzt kapott, és ki ellenőrzi munkáját, arról a kormány nem akar beszélni. Annyira nem, hogy a Hegedűs-féle projektről szóló hírt is eltüntették oldalukról.Különös oktatási programba vágott bele Hegedűs Zsuzsa: a miniszterelnök havi egymilliót kereső kedvenc szociológus-tanácsadójas legókkal, máskor pedig legóalkatrészekből épített, programozható robotokkal járja az ország iskoláit –azt viszont valamiért hétpecsétes titok övezi, hogy pontosan mit is csinál, írja a Magyar Narancs.
xxx
A bántalmazás nem buli
Népszava, nyomtatott, 2018.szept. 27. 13. oldal
Iskolai erőszak. A szülőknek, tanároknak is fel kell készülniük az iskoláskorúak közötti agresszió kezelésére. A Cartoon Network most induló kampánya ebben is segítséget nyújt.
xxx
Áldás vagy átok?
Népszava, nyomtatott, 2018.szept. 27. 16. oldal
E-learning. A mobiltelefon óriási lehetőségeket kínál a tanulásban, de ennél is izgalmasabb, hogy ezek kiaknázásában a diákokmjóval előbbre járnak, mint az oktatási rendszer.
xxx
(Ál)hiba a gépezetben
https://nepszava.hu/3009863_al-hiba-a-gepezetben
(Juhász Dániel) Valami hiba csúszott a gépezetbe, amikor elismert szakértőket kértek fel az új Nemzeti alaptanterv (Nat) elkészítésére? Ezt az ATV Start műsorvezetője, Bombera Krisztina kérdezte a minap Hiller István egykori oktatási minisztertől.
xxx
Kezdődik a Corvinus átalakítása
https://nepszava.hu/3009838_kezdodik-a-corvinus-atalakitasa
Miniszteri biztossá nevezték ki a Budapesti Corvinus Egyetem (BCE) kancellárját, Pavlik Líviát, az ő feladata lesz ugyanis az intézmény fenntartóváltását érintő jogi, gazdasági, igazgatási átalakulás levezénylése – értesült lapunk.
xxx
A világ 500 legjobb egyeteme között a Semmelweis
https://nepszava.hu/3009832_a-vilag-500-legjobb-egyeteme-kozott-a-semmelweis
Összesen hét magyar egyetem került fel a friss rangsorba.
xxx
A fideszes politikus azt állítja: a tankerületi igazgató kérte, hogy mondjon beszédet az évnyitón
Az állami Klebelsberg Központ részéről kérték meg László Tamást.
xxx
Váltás az Országos Gerincgyógyászati Központ élén
https://nepszava.hu/3009797_valtas-az-orszagos-gerincgyogyaszati-kozpont-elen
Hoffer Zoltán főigazgató veszi át október elsejétől Varga Péter Páltól az Országos Gerincgyógyászati Központ irányítását – derül ki a Weborvos portál írásából.
xxx
Túl szigorú is lehet a védőnői gondoskodás
https://nepszava.hu/3009705_tul-szigoru-is-lehet-a-vedonoi-gondoskodas
Az alapvető jogok biztosa is egyetért azzal, hogy a nem elég egyértelmű a szabályozás, egyes védőnők pedig túl keményen léptek fel a kismamákkal szemben.
xxx
“Nemzeti öngyilkosság”
https://nepszava.hu/3009600_nemzeti-ongyilkossag
Nyugvópontra juthat végre az örök vita: nézzünk szinkronizált filmet vagy sem. A megoldás: mindkettőre legyen lehetőség…
Szakszervezeti szinten nem tudjuk érvényesíteni az érdekeinket, mert a stúdiókban kényszervállalkozások működnek, amelyek teljesen tehetetlenek a gazdasági erőfölényben lévő stúdiókkal és globális megrendelőkkel szemben. Vagy megcsinálod a munkát annyi pénzért, amennyit mondanak, vagy többet nem hívnak – vázolta fel a szituációt Rajkai Zoltán.
xxx
Elegáns lett a megújult Szépművészeti (fotók)
https://nepszava.hu/3009527_elegans-lett-a-megujult-szepmuveszeti-fotok
Október végén Leonardo-kamarakiállítással nyílik meg a Szépművészeti Múzeum. A következő megnyitását 2019 közepére tervezik.
xxx
Köves Slomó szerint hisztériakeltés folyik
https://nepszava.hu/3009768_koves-slomo-szerint-hiszteriakeltes-folyik
Keveseket érintő hitközségi belharcot kíván össztársadalmi szintre emelni a hisztériakeltés – reagált lapunknak Köves Slomó, az EMIH vezető rabbija Randolph L. Braham bírálataira. A téma továbbra is a Sorsok Háza.
xxx
Miközben orvosok mondanak fel, Kásler Miklós fizetésemelést kapott
https://nepszava.hu/3009757_mikozben-orvosok-mondanak-fel-kasler-miklos-fizetesemelest-kapott
Az emberminiszter valamiben jól teljesíthetett, hiszen bére augusztus elsejétől 1,78 millió forintra emelkedett egy kormányzati dokumentum szerint.
xxx
Balog Zoltánt kőbe vésték – utólag
https://nepszava.hu/3009840_balog-zoltant-kobe-vestek-utolag
A volt miniszter neve utólag felkerült az általa avatott szoborkompozíció középpontjába, egy tőle származó idézet mellé. Bocskai, Luther és Kálvin állja körbe. A reformáció ötszázadik évfordulója alkalmából, tavaly ősszel adták át a XVI. kerületben, Sashalom és Rákosszentmihály határánál „Közép-Európa legnagyobb reformációs emlékhelyét”. A korábban elhanyagolt, 12 ezer négyzetméteres területet parkosították. A Reformátorok terének elnevezett helyen kilátót és kávéházat is építettek.
xxx
Százmilliókért tünteti el a MÁV az illegális szeméthegyeket
https://nepszava.hu/3009873_szazmilliokert-tunteti-el-a-mav-az-illegalis-szemethegyeket
Több tízezer köbméternyi hulladékot kell elszállítani a vasúti .területekről, tavaly feleennyibe került a MÁV kényszerű nagytakarítása. Háromszázmillió forint értékű keretszerződést írt alá a MÁV a vasúti területeken létrejött illegális hulladéklerakók felszámolása érdekében – idézi az MTI a vasúttársaság csütörtöki bejelentését.
xxx
Óriási pofon: Bulgária legszegényebb részével vannak pariban a magyarok
Bár a fejlett világ országaiban évről-évre emelkedik a születéskor várható élettartam, Európában mégis óriási különbség mutatkozik a nyugati és keleti országok között. Magyarország ráadásul kifejezetten rossz helyzetben van, a frissen vizsgált 470 európai régióból ugyanis a legrosszabb 40-ben 8 magyar is szerepel, beleértve az országos átlagot is. Így hazánkban gyakorlatilag olyanok a körülmények mint Bulgária legelmaradottabb gazdasági régiójában vagy Romániában. Mindez a valóságban azt jelenti, hogy egy magyar újszülött átlagosan várhatóan 9 évvel él majd kevesebbet, mint egy spanyol vagy svájci.
xxx
“Lakásmenetet” szervez a kilakoltatások ellen a Város Mindenkié
https://nepszava.hu/3009858_lakasmenetet-szervez-a-kilakoltatasok-ellen-a-varos-mindenkie
Évente több ezer kilakoltatás történik, idős, beteg emberek és gyermekes családok kerülnek az utcára – hívták fel a figyelmet.
xxx
Egyenes Beszéd/ben: Sándor Mária
http://www.atv.hu/videok/video-20180924-sandor-maria
A műsorvezető Rónai Egon.
xxx
Medián: félmillió szavazó fordult el a Fidesztől
https://nepszava.hu/3009761_median-felmillio-szavazo-fordult-el-a-fidesztol
Ennél is gyengébb támogatottságot mért a Závecz Research.
xxx
Belefér a fideszes szavazóknak Orbán reptetése
https://nepszava.hu/3009836_belefer-a-fideszes-szavazoknak-orban-reptetese
Orbán Viktor kormányfő luxusutazásával kapcsolatos viszonylag gyors beismerés arra is visszavezethető, hogy a magyar társadalom ezt az ügyet feltehetően nem klasszikus korrupciónak tekinti, hanem “szívességnek”. Ez egyfajta “hétköznapi korrupció”, amelyben olykor az átlagemberek is részt vesznek – vélekedett lapunknak Reiner Roland. Az Integrity Lab elemzőjét arról kérdeztük, hogy miért állhatott ki Orbán a fényre, amikor sajtósán keresztül lapunknak elismerte: állami megrendelésekkel ellátott „kötélbarátja”, Garancsi István fizeti luxusrepülős utazásait.
xxx
Még keresi Tarlós kihívóját az ellenzék
https://nepszava.hu/3009837_meg-keresi-tarlos-kihivojat-az-ellenzek
A baloldali pártok mindenképpen közös jelöltet indítanának a Fidesz-KDNP jelöltje ellen. A lapunknak nyilatkozó politikusok még az előválasztásra is nyitottak voltak.
xxx
Megvan, ki lett Budapest új rendőrfőkapitánya
http://www.atv.hu/belfold/20180926-megvan-ki-lett-budapest-uj-rendorfokapitanya
A Fővárosi Közgyűlés egyhangúlag támogatta Terdik Tamás kinevezését budapesti rendőrfőkapitánnyá a testület szerdai ülésén.
xxx
Túlfűtött gazdaság, befagyott források
https://nepszava.hu/3009826_tulfutott-gazdasag-befagyott-forrasok
A gazdaságélénkítés minden eszközét maximálisan kihasználta a magyar kormány és a jegybank. Emiatt az előbb-utóbb bekövetkező recesszió vagy – rosszabb esetben – válsághelyzet idején már nem marad tér a külső hatásokat ellensúlyozó, a növekedést erősítő úgynevezett anticiklikus gazdaságpolitikára – hangzott el a Pénzügykutató Zrt. sajtótájékoztatóján.
xxx
A BMW-gyár is kormánybiztost kap
https://nepszava.hu/3009805_a-bmw-gyar-is-kormanybiztost-kap
Palkovics László innovációért és technológiáért felelős miniszteré a feladat 2020. augusztus 31-ig.
xxx
A munkanélküliség súlyos pszichés következményei
https://www.webbeteg.hu/cikkek/psziches/12745/munkanelkuliseg-psziches-kovetkezmenyei
A munkanélküliség súlyos pszichés következményei Szerző: WEBBeteg – Dr. Veress Dóra, pszichiáter Világszerte és így hazánkban is egyre nagyobb probléma a munkanélküliség. A munkahelyét elveszítő embereknek ilyenkor az állástalanság nemcsak anyagi, hanem érzelmi és pszichés következményeivel is szembe kell nézniük.
xxx
Lelki sérülések miatt perelik a Facebookot
https://24.hu/tech/2018/09/26/lelki-serulesek-facebook-poszttaumas-stressz-szindroma/
Korábban már mi is írtunk róla beszámolók alapján, hogy a moderátori munka különösen nagy mentális megterheléssel jár. Selena Scola, a Facebook tartalommenedzsere most pert is indított munkaadója ellen azzal a váddal, hogy az extrém módon zavaró képi tartalmak poszttraumás stressz-szindrómát (PTSD) idéztek elő nála, és hogy a cég nem veszi figyelembe azokat a biztonsági előírásokat, amikkel megvédhetnék alkalmazottaikat a káros pszichológiai hatásoktól.
xxx
Szigorodnak a kazánszabályok, rá is fér a szennyezett levegőre
https://nepszava.hu/3009701_szigorodnak-a-kazanszabalyok-ra-is-fer-a-szennyezett-levegore
Szerdától csak környezetkímélőbb fűtőkészülék hozható forgalomba és helyezhető üzembe.
xxx
Idén először kétnapos lesz a Kutatók Éjszakája
https://index.hu/techtud/2018/09/25/iden_eloszor_ketnapos_lesz_a_kutatok_ejszakaja/
Idén először két napon át tart a Kutatók Éjszakája, amelyen több mint 2650 program várja az érdeklődőket országszerte több mint kétszáz helyszínen pénteken és szombaton – írja az MTI az esemény keddi sajtótájékoztatója nyomán.
Az eddigi jelentkezések alapján 57 magyarországi település 260 helyszínén több mint 2650 különféle program várja az érdeklődőket az ország egyik legjelentősebb tudományos ismeretterjesztő eseményén – összegezte Kardon Béla, a hazai programsorozat koordinátora, az RCISD Regionális Tudásközpont tudományos igazgatója.
xxx
Zöldségből is lehet szalonna
https://nepszava.hu/3009872_zoldsegbol-is-lehet-szalonna
Vegetáriánusok által is fogyasztható “szalonnát” állítottak elő laboratóriumban az északkelet-ukrajnai Szumi megyeszékhely agráregyetemének diákjai – adta hírül a Szevodnya című ukrán napilap.
xxx
Két szemlélet csapott össze az idei ENSZ-közgyűlés nyitányán
https://nepszava.hu/3009846_ket-szemlelet-csapott-ossze-az-idei-ensz-kozgyules-nyitanyan
A globális együttműködés gondolata és az amerikai elzárkózó, illetve összetűzésre hajló szemlélet csapott össze a világszervezet idei, 73. ülésszakának kezdetén New Yorkban.
xxx
Letöltendő börtönbüntetésre ítélték Bill Cosbyt
http://www.atv.hu/kulfold/20180925-letoltendo-bortonbuntetesre-iteltek-bill-cosbyt
Börtönbüntetésre ítélte kedden Bill Cosby amerikai komikust egy pennsylvaniai bíróság szexuális bűncselekmény miatt. A művésznek legalább három, legfeljebb tíz évet kell börtönben töltenie.
xxx
103 ember haláláért felelős a börtönben meghalt egykori munkatábor-parancsnok
Meghalt 90 éves korában Ion Ficior, emberiesség elleni bűncselekmény elkövetése miatt tavaly márciusban jogerősen húsz év börtönbüntetésre ítélt volt román kommunista munkatábor-parancsnok.
xxx