Cikkajánló 2018. szeptember 26.

Témák:

Felfalják a multik a munkaerőt. Brit szakértők: munkáshiánya miatt kell váltania Magyarországnak. Orbán Viktor: a magyarok a szellemi és fizikai erejükre, tudásukra és munkájukra számíthatnak. Orbán: elérjük az álomhatárt! Foglalkoztatási szolgálat: augusztusban 6,7 százalékkal csökkent az álláskeresők száma. Mi lesz a szociális segélyekkel? Mi lesz a hajléktalanokkal október közepe után? A kormány további jelentős összegekre számít Brüsszelből. Elapadó EU-pénzek: a Miniszterelnökség szerint Gyurcsány a hibás. Otthonápolás: a kormány szerint is emelni kell a díjat. Palkovics László kormánybiztosként felel a BMW-beruházásért, de a Corvinust is megkapja. A gyerekek negyede funkcionális analfabétaként fejezi be az iskolát. Így veti vissza a tanárhiány az iskolákat. 1 milliárdba került az e-napló, de alig használható. Rendőrségi szakszervezetek szerint jó esély van arra, hogy nem szűnik meg a túlóra pénzbeli megváltásának lehetősége. A vendéglátós szakszervezet nekiment a VaLyo Kikötőnek. Nem tudta megnyugtatni az indexeseket az új tulajdonos. Távozik a Zoom.hu főszerkesztője. Megvonná az állami támogatást az álhíreket terjesztő médiumoktól a Jobbik. Randolph L. Braham: Tisztára akarják mosni a Horthy-korszakot. Mehet a parlament elé az „ellen-Sargentini”. “Védett vezető”: újabb 17 tüntetőt vittek el a Kossuth térről. Eldőlt, mégis Tarlós lesz a Fidesz jelöltje 2019-ben. Demszky azon gondolkodik, hogy ismét beszáll a politikába. Szent István portarendező lett a kormány faluprogramjában. Nem akar hatalmat az új magyar párt, csak segíteni. Márki-Zay Péter a Jobbik elnökével egyeztetett az új ellenzéki összefogásról. Feljelentést tesz Orbán repülőztetése miatt a Párbeszéd. Hogyan változik a nyugdíjnövelés 2019-ben? Titokban akarja tartani az államkincstár, hogy mennyi most az átlagnyugdíj. Emelkednek a bérek, a nyugdíj alig. Év végéig drágulni fog a hús, a tej, a kenyér. Új parkolási rendszert tesztelnek a belvárosban Budapesten. Csalókra figyelmeztet az MKB Bank. Otthagyták az alapítók az Instagramot. A brit Munkáspárt lehetségesnek tartja a Brexit újraszavazását. Sínen van minden idők legnagyobb magyar vasúti fejlesztése – Egyiptomban. Több száz pénteki járatát törölte sztrájk miatt a Ryanair. Éhbérért dolgoztatja munkásait a H&M. Ennél a cégnél 200 dollárt kap, aki fizetésemelést mer kérni. Rendkívüli hideg lehet idén télen: itt vannak az okok. Lehullott az első hó, már két centis a hóréteg Erdélyben – videó.  

 

Felfalják a multik a munkaerőt

https://nepszava.hu/3009505_felfaljak-a-multik-a-munkaerot

Több mint 25 ezer álláshely üresen áll az iparban, a tervezett nagyberuházásoknál több ezer fős létszámbővüléssel számolnak. A dolgozókat a magyar kkv-szektort padlóra küldve szipkázhatják el.

xxx

 

Brit szakértők: munkáshiánya miatt kell váltania Magyarországnak

https://index.hu/gazdasag/2018/09/25/hharom_arcu_kelet-kozep-europa_a_modern_vallalkozok_az_ipari_hatorszag_es_az_egyszeru_eleskamra/

A brit Legatum Institute egy évtizede mindig elkészíti a legprosperálóbb országok rangsorát. A sorrend nem meglepő: az élen Norvégia, Finnország és új-Zéland váltogatja egymást, leghátul pedig Jemen, Afganisztán és Szudán található. De az nagyon érdekes, hogy miképpen látnak a kutatók minket.

xxx

 

Orbán Viktor: a magyarok a szellemi és fizikai erejükre, tudásukra és munkájukra számíthatnak

https://infostart.hu/belfold/2018/09/25/orban-viktor-a-magyarok-a-szellemi-es-fizikai-erejukre-tudasukra-es-munkajukra-szamithatnak

Európa kiváló szakemberek képzésével dolgozhatja le versenyhátrányát – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök kedden az EuroSkills Budapest 2018 – a szakmák Európa-bajnokságának ünnepélyes megnyitóján….”Mindez azt jelenti, hogy az Önök tehetsége és tudása, szorgalma ma Európa versenyképességének arany fedezete”

xxx

 

Orbán: elérjük az álomhatárt!

https://www.napi.hu/magyar_vallalatok/orban-munkaerohiany-allas-munka.670417.html

A miniszterelnök szerint a 4,5 millió dolgozó ember álomhatárt jelent, míg a munkaerőhiány inkább kellemes probléma. Orbán Viktor a külföldi piacokat meghódító magyar cégeket szeretne látni.

xxx

 

Foglalkoztatási szolgálat: augusztusban 6,7 százalékkal csökkent az álláskeresők száma

https://szakszervezetek.hu/hirek/15518-foglalkoztatasi-szolgalat-augusztusban-6-7-szazalekkal-csokkent-az-allaskeresok-szama

A nyilvántartott álláskeresők száma 6,7 százalékkal csökkent Magyarországon egy év alatt, a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) adatai szerint az augusztusi zárónapon 251 300 álláskereső volt, több mint 18 ezerrel kevesebb, mint egy éve.

xxx

 

Mi lesz a szociális segélyekkel?

https://infostart.hu/belfold/2018/09/25/mi-lesz-a-szocialis-segelyekkel

Szigorítaná a szociális segély feltételeit januártól a kormány. Az erről szóló sajtóértesülést nem cáfolta az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára…”a korábban segélyből élők ma már a munkaerő-piacról képesek biztosítani maguk és családjuk megélhetését.”

xxx

 

Mi lesz a hajléktalanokkal október közepe után?

http://www.atv.hu/belfold/20180926-tizezreket-hagytak-magukra-mi-lesz-a-hajlektalanokkal-oktober-kozepe-utan

Alig több mint fél hónapjuk maradt hátra a hajléktalanoknak, és onnantól tilos lesz közterületen életvitelszerűen élni – ezt a módosítást még júniusban szavazta meg a parlament. Az ellenállás akár elzárással is járhat. Mégis nagy a bizonytalanság a területen, hiszen nemcsak a helyzet rendezését segítő forrásokban nincs megegyezés, de a „célokban” sem.

xxx

 

A kormány további jelentős összegekre számít Brüsszelből

https://infostart.hu/gazdasag/2018/09/26/a-kormany-tovabbi-jelentos-osszegekre-szamit-brusszelbol

Legrosszabb esetben akár 500 milliárd forintnyi pénzbüntetést is kaphat Magyarország amiatt, hogy egyes uniós támogatások kifizetésénél vitában áll az Európai Bizottsággal – értesült a G7 gazdasági portál. A hírt a Portfolio elemzője is megerősítette, a Miniszterelnökség viszont cáfolta.

xxx

 

Elapadó EU-pénzek: a Miniszterelnökség szerint Gyurcsány a hibás

https://nepszava.hu/3009685_elapado-eu-penzek-a-miniszterelnokseg-szerint-gyurcsany-a-hibas

Gulyás Gergely hivatala szerint valótlanság, hogy az ország uniós forrásokat veszíthet, a kormányzati korrupcióval kapcsolatban pedig a 4-es metrót és a Gyurcsány-kormányt emlegetik. Mindezt akkor, amikor kiderült, hogy a miniszterelnök magánrepülős útjait egy baráti vállalkozó fizeti.

xxx

 

Otthonápolás: a kormány szerint is emelni kell a díjat

https://infostart.hu/belfold/2018/09/25/otthonapolas-a-kormany-szerint-is-emelni-kell-a-dijat

Mintegy 16 ezer aláírást gyűjtöttek össze eddig azok a civil aktivisták, akik az otthonápolás munkaviszonyként történő elismerését és az ápolási díj megduplázását követelik az Országgyűléstől. Az egyik cél elérésére az InfoRádió értesülése szerint jó esélyük van.

xxx

 

Palkovics László kormánybiztosként felel a BMW-beruházásért, de a Corvinust is megkapja

http://www.atv.hu/belfold/20180926-palkovics-laszlo-kormanybiztoskent-felel-a-bmw-beruhazasert-de-a-corvinust-is-megkapja

Hivatalos: a Corvinus fenntartói joga a Palkovics László vezette ITM-hez kerül. A miniszter a debreceni BMW-beruházás felelőse is lesz, mégpedig kormánybiztosként – derül ki a Magyar Közlönyből.

xxx

 

A gyerekek negyede funkcionális analfabétaként fejezi be az iskolát

http://www.atv.hu/videok/video-20180925-a-gyerekek-negyede-funkcionalis-analfabetakent-fejezi-be-az-iskolat

Az ATV Start vendége Hiller István országgyűlési képviselő, MSZP.

xxx

 

Így veti vissza a tanárhiány az iskolákat

https://24.hu/belfold/2018/09/25/szuloi-hang-felmeres-tanarhiany-oktatas/

Minőségi oktatás vagy súlyos tanárhiány? Erre a kérdésre keresi a választ a Szülői Hang felmérése, amit már több mint kétezren töltöttek ki. A 24.hu által ismertetett részeredményekből kiderül, hogy tízből kilenc szülő szerint az állam nem nyújt kellő anyagi megbecsülést a pedagógusoknak.

xxx

 

1 milliárdba került az e-napló, de alig használható

https://24.hu/belfold/2018/09/21/e-naplo-oktatas/

A 2018/2019-es tanévre kötelezővé tették az állami fenntartású iskolákban az e-napló használatát, amelyet 1 milliárd forintból készítettek el, de a jelek szerint a fejlesztés nem sikerült túl jól. A 168 Óra azt írja, hogy a pedagógusok, a szülők és a gyerekek a Facebookon szerveződnek a lassú és sok hibával működő rendszer ellen.

xxx

 

Rendőrségi szakszervezetek szerint jó esély van arra, hogy nem szűnik meg a túlóra pénzbeli megváltásának lehetősége

http://hirpress.hu/index.php?pg=cikk&id=60080

Akár 2022-ig is megmaradhat annak a lehetősége, hogy a rendőrségi túlórákért ne csak szabadnap, hanem pénz is járjon.

xxx

 

A vendéglátós szakszervezet nekiment a VaLyo Kikötőnek

https://9.kerulet.ittlakunk.hu/hivatalok/180925/vendeglatos-szakszervezet-nekiment-valyo-kikotonek

A dolgozók rovására hízik a VaLyo üzemeltetője – írja közleményében a Vendéglátásban és Kereskedelemben Dolgozók Szakszervezete. “A Refuge Bistro Kft. közösségi érdek mögé bújtatott gátlástalan profithajhászása” ellen felszólaló elnök, Szabó Ferenchez csatlakozott Zombory Miklós alpolgármester is.A közlemény szerint “kiszolgáltatott jogi helyzetbe kényszerített dolgozók átverésével és kizsákmányolásával” ér el extraprofitot a vállalkozás. Példaként azt hozzák fel, hogy júliusban a dolgozók fizetésének felét elvették indoklás nélkül, a megegyezés pedig az esetek többségében szóbeli, ami arról szól, hogy óránként 800 forintot+jattot kap az alkalmazott.

xxx

 

Nem tudta megnyugtatni az indexeseket az új tulajdonos 

http://www.klubradio.hu/cikk.php?id=16&cid=215887

A Reuters által megszólaltatott Tóth-Szenesi Attila Index-főszerkesztő szerint a portál újságírói feszültek, és ő maga is aggódik, hogy az online médiumot NER befolyása alá vonhatják. A bécsi Der Standard pedig arról ír, hogy Magyarországon sokkal kisebb arányban vannak unión kívüli migránsok, mint azt a magyarok hiszik. Nemzetközi lapszemle a Klubrádióban.

xxx

 

Távozik a Zoom.hu főszerkesztője

https://nepszava.hu/3009532_tavozik-a-zoom-hu-foszerkesztoje

Szeptember végével távozik a Zoom.hu-tól Kustánczi Norbert főszerkesztő, aki a digitális újságírásban szerzett tapasztalatait ezentúl más területeken kívánja kamatoztatni – közölte a Zoom.hu.

xxx

 

Megvonná az állami támogatást az álhíreket terjesztő médiumoktól a Jobbik

http://www.atv.hu/videok/video-20180925-megvonna-az-allami-tamogatast-az-alhireket-terjeszto-mediumoktol-a-jobbik

Az ATV Start vendége Jakab Péter szóvivő, Jobbik.

xxx

 

Randolph L. Braham: Tisztára akarják mosni a Horthy-korszakot

https://nepszava.hu/3009676_randolph-l-braham-tisztara-akarjak-mosni-a-horthy-korszakot

A magyarországi holokauszt legismertebb kutatója is beszállt a Sorsok Háza körüli vitába. Köves Slomóra utalva azt írja: még rabbi is akad, aki ráüti a tervre a „kóserség” pecsétjét…A Horthy-rezsim rehabilitálására irányuló hosszútávú terv részének tartja a Sorsok Háza múzeumot Randolph L. Braham, a New York-i City College és a City University of New York professzor emeritusa. A magyarországi holokauszt legismertebb kutatója által Heisler András Mazsihisz-elnöknek írt levelet a történész engedélyével S. Balogh Éva, a Yale Egyetem nyugalmazott történelem professzora hozta nyilvánosságra a Hungarian Spectrum blogon.

xxx

 

Mehet a parlament elé az „ellen-Sargentini”

https://nepszava.hu/3009539_mehet-a-parlament-ele-az-ellen-sargentini

Hat fideszes és KDNP-s igen, egy-egy jobbikos és LMP-s nem szavazat mellett, nulla tartózkodással, a DK-s Oláh Lajos távolmaradásával a Parlament Európai Ügyek Bizottsága megszavazta, hogy az Országgyűlés napirendjére kerüljön a Sargentini-jelentést elítélő határozati javaslat.

xxx

 

“Védett vezető”: újabb 17 tüntetőt vittek el a Kossuth térről

https://nepszava.hu/3009731_vedett-vezeto-ujabb-17-tuntetot-vittek-el-a-kossuth-terrol

Hiába a bejelentett tüntetés, mindegyikük megkapta a maga szabálysértési feljelentését – csak úgy, mint a korábbi alkalmakkor.

xxx

 

Eldőlt, mégis Tarlós lesz a Fidesz jelöltje 2019-ben

https://nepszava.hu/3009706_eldolt-megis-tarlos-lesz-a-fidesz-jeloltje-2019-ben

A főpolgármester régóta lebegteti, hogy vállal-e újabb öt évet. Állítólag megbeszélte a kormányfővel és teljesülnek a legfontosabb feltételei.

xxx

 

Demszky azon gondolkodik, hogy ismét beszáll a politikába

https://nepszava.hu/3009615_demszky-azon-gondolkodik-hogy-ismet-beszall-a-politikaba

„Függetlenként hajlandó lennék indulni” – mondta az egykori főpolgármester.

xxx

 

Szent István portarendező lett a kormány faluprogramjában

https://nepszava.hu/3009700_szent-istvan-portarendezo-lett-a-kormany-faluprogramjaban

Speciális csokkal, intézményfejlesztéssel és útfelújítással segítenék a falvak megmaradását. A kormánybiztos ugyanakkor elismerte, hogy pénz egyelőre nincs erre.

xxx

 

Nem akar hatalmat az új magyar párt, csak segíteni 

http://www.klubradio.hu/cikk.php?id=16&cid=215889

Szociálisan rászorulókat és menekülteket támogató szervezetként akar működni az Éjjeli Őrség nevű párt, amelyet a Migration Aid vezetői alapítottak a hétvégén. A párt létrehozásával a bevándorlási különadót akarják elkerülni. Egyelőre a Migration Aid alapítvány is marad, de ha az adóhatóság úgy dönt, meg kell fizetnie a plusz terhet, megszüntetik a civil szervezetet.

xxx

 

Márki-Zay Péter a Jobbik elnökével egyeztetett az új ellenzéki összefogásról

https://hvg.hu/itthon/20180925_MarkiZay_Peter_a_Jobbikkal_egyutt_is_juttatna_el_az_igazsagot_az_utolso_faluba_is

A hódmezővásárhelyi polgármester szerint a jobb- és baloldalnak együtt kell működnie a pártállam lebontásában.

xxx

 

Feljelentést tesz Orbán repülőztetése miatt a Párbeszéd

https://hvg.hu/itthon/20180925_feljelentest_tesz_orban_repuloztetese_miatt_a_parbeszed

Az ellenzéki párt vagyonnyilatkozati eljárást is kezdeményez a kormányfő ellen, amiért szóvivője szerint Garancsi István utaztatja egy luxusmagánrepülőn a csapata meccseire.

xxx

 

Hogyan változik a nyugdíjnövelés 2019-ben?

https://ado.hu/tb-nyugdij/hogyan-valtozik-a-nyugdijnoveles-2019-ben/

A nyugdíjjárulék fizetési kötelezettség több dologra is hatással van, így annak 2019-es változása is több kérdést érint…Általános esetben a nyugdíjjárulék fizetéssel fedezett időszak szolgálati időnek minősül, a nyugdíjasként elért kereset után fizetett nyugdíjjárulék azonban nem keletkeztet szolgálati időt…A járulékfizetés fejében nem további szolgálati idő kerül elismerésre, hanem egy speciális juttatás, a nyugdíj összegének 0,5 százalékkal történő megnövelése.

xxx

 

Titokban akarja tartani az államkincstár, hogy mennyi most az átlagnyugdíj

https://mfor.hu/cikkek/makro/nem-arulja-el-a-kincstar-mennyi-most-az-atlagnyugdij.html

De mi kiszámoltuk: az átlagbér 56 százalékát éri el jövőre.

xxx

 

Emelkednek a bérek, a nyugdíj alig

http://www.atv.hu/videok/video-20180921-emelkednek-a-berek-a-nyugdij-alig

Az ATV Start vendége Simonovits András nyugdíjszakértő.

xxx

 

Év végéig drágulni fog a hús, a tej, a kenyér

http://www.atv.hu/videok/video-20180925-ev-vegeig-dragulni-fog-a-hus-a-tej-a-kenyer

Az ATV Start vendége Harcz Zoltán ügyvezető igazgató, Tej Terméktanács és Menczel Lászlóné titkár, Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács

xxx

 

Új parkolási rendszert tesztelnek a belvárosban Budapesten

http://www.atv.hu/belfold/20180924-uj-parkolasi-rendszert-tesztelnek-a-belvarosban-budapesten

Új fejlesztést vezettek be tesztüzemmódban a belvárosi parkolás megkönnyítésére Budapesten, az V. kerületi parkolókba telepített szenzorokkal működő alkalmazás folyamatosan mutatja a szabad kerületi parkolóhelyeket – jelentette be Belváros-Lipótváros polgármestere sajtótájékoztatón hétfőn Budapesten.

xxx

 

Csalókra figyelmeztet az MKB Bank

https://nepszava.hu/3009608_csalokra-figyelmeztet-az-mkb-bank

Adathalászok küldenek megtévesztő e-maileket az ügyfeleknek. Ismeretlenek az MKB Bank nevében küldött megtévesztő e-mailben próbálják kicsalni az ügyfelek adatait – közölte az MKB Bank.

xxx

 

Otthagyták az alapítók az Instagramot

http://www.atv.hu/kulfold/20180925-otthagytak-az-alapitok-az-instagramot

Kevin Systrom és Mike Krieger bejelentették, távoznak az Instagramtól – írja a The New York Times.

xxx

 

A brit Munkáspárt lehetségesnek tartja a Brexit újraszavazását

http://mandiner.hu/cikk/20180925_a_brit_munkaspart_lehetsegesnek_tartja_a_brexit_ujraszavazasat

Kedden fogadta el a brit Munkáspárt Liverpoolban zajló konferenciáján azt a stratégiát, amelynek szellemében egy újabb Brexit-szavazás sem lenne kizárható.

xxx

 

Sínen van minden idők legnagyobb magyar vasúti fejlesztése – Egyiptomban

https://mfor.hu/cikkek/vallalatok/sinen-van-minden-idok-legnagyobb-magyar-vasuti-fejlesztese–egyiptomban.html

A Transzmasholding Hungary magyar-orosz konzorcium 1300 vasúti kocsit gyárt le az egyiptomi állami vasutaknak, 1 milliárd euróért.

xxx

 

Több száz pénteki járatát törölte sztrájk miatt a Ryanair

http://www.dehir.hu/gazdasag/tobb-szaz-penteki-jaratat-torolte-sztrajk-miatt-a-ryanair/2018/09/26/

Dublin – A társaság szakszervezetei havonta megismétlik az akciót, egészen addig, amíg nem teljesítik a követeléseiket…Közel kétszáz pénteki járatát törölte a Ryanair ír diszkont légitársaság a belga, holland, német, olasz, portugál és spanyol légiutaskísérők ismételt részleges munkabeszüntetése miatt: a társaság 190 európai járatát törölte a sztrájk miatt, pénteki járatainak körülbelül 8 százalékát – jelentette be a vállalat kedden.

xxx

 

Éhbérért dolgoztatja munkásait a H&M

https://mfor.hu/cikkek/vallalatok/ehberert-dolgoztatja-munkasait-a-hm.html

A textilipari dolgozók fair ellátásáért fellépő civil hálózat azzal vádolja a fast fashion céget, hogy nem biztosítja a megélhetéshez szükséges fizetést a munkavállalóknak, akik csak úgy tudnak a felszínen maradni, ha embertelen mennyiségű túlórát vállalnak…A dolgozók kizsigerelésével vádolja a H&M-et a Clean Clothes Campaign (Tiszta Ruha Kampány). A CCC azt állítja, a fast fashion cég nem biztosítja a munkásainak a megélhetéshez szükséges fizetést. A hálózat felkereste a H&M beszállító textilgyárait Indiában, Kambodzsában, Bulgáriában és Törökországban, és ezeken a helyszíneken interjút készített 62 munkavállalóval. A beszélgetések alapján állítják: egyik üzemben sem keresnek eleget a munkavállalók ahhoz, hogy fedezni tudják családjaik alapvető igényeit.

xxx

 

Ennél a cégnél 200 dollárt kap, aki fizetésemelést mer kérni

https://hvg.hu/enesacegem/20180925_Ennel_a_cegnel_200_dollart_kap_aki_fizetesemelest_mer_kerni

„Bolond” – áll az amerikai pénzügyi cég névjegykártyáján, mégis sikeresek. Vállalati kultúrájukban semmi sem szokványos, legutóbb „Kérj fizetésemelést!” címmel rendeztek vállalati napot. Bár nem mindenki kapott, az egyszeri 200 dollárt bárki zsebre tehette….Kétharmaduk egyébként meg is kapta az emelést, általában 3-10 százalék közötti mértékben. A cég vezetői szerint nem terhelte meg őket mértékben az emelés, mint amennyi haszna lett a munkavállalói elégedettség tekintetében. “Ez minden bolondnak megéri” összegezték a testvérek.

xxx

 

Rendkívüli hideg lehet idén télen: itt vannak az okok

http://www.atv.hu/belfold/20180925-rendkivuli-hideg-lehet-iden-telen-itt-vannak-az-okok

Aggasztó jelentést tett közzé a Meteorológiai Világszervezet.

xxx

 

Lehullott az első hó, már két centis a hóréteg Erdélyben – videó

http://faktor.hu/faktor-lehullott-az-els-ho-mar-ket-centis-horeteg-erdelyben-video?source=hirkereso

A tavalyihoz képest idén egy nappal később hullott le az első hó.

xxx

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?

Tisztes Munka Világnapja esemény

Nem csak az augusztusi életveszélyes kormányzati tervezet, hanem a közszolgáltatások ágazatait érintő évek óta tartó folyamatos átalakításnak nevezett rombolások, amelyek veszélyeztetik a biztonságos és színvonalas munkavégzést. Ezért Dr. Dudás Katalin

Szakszervezeti tagdíjlevonásról a Klubrádióban

Csóti Csabát nyilatkozott a szakszervezeti tagdíjlevonást tiltó jogszabálymódosításról a Kluburádió Szolidaritás című műsorában. Meghallgatom a teljes Szolidarítás 2023. szeptember 27., szerdai c. műsorát.. Meghallgatom Csóti Csaba: Közalkalmazotti szakszervezetek helyzete c,

A SZEF tagszervezetei a Lakásmeneten

Küzdünk a közjó érdekében A Szakszervezetek Együttműködési Fóruma mint a közszolgáltatásokban dolgozókat tömörítő szakszervezeti szövetség hosszú évek óta dolgozik együtt a lakhatásban érintett szervezetekkel, hogy megoldásokat találjanak az egyre mélyülő

Koreai delegációt fogadtunk

Koreai delegációt fogadott a SZEF küldöttsége, ahol az elmúlt 20 évben a tudatos szakszervezeti oktatással megerősített mozgalomról hallhattunk szaktársainktól. Hogyan tört ki az elnyomásból 20 éve a dél-koreai mozgalom? Hogyan

A lakhatási-és energiaválság lehetséges megoldásai

Beszámoló a Szolidáris Gazdaság Központ lakhatási válság műhely konferenciájáról 2023.09.20-21. Budapest A Szolidáris Gazdaság központ zártkörű műhely konferenciát tartott az Európában kialakult lakhatási-és energiaválság lehetséges megoldásairól. A szakszervezetek képviselői a