Témák:
40 százalékos létszámleépítés jön a közszférában? Gulyás a felét vallotta be, de minisztériumokban 40 százalékos leépítésről tudnak. Durva leépítés a külügynél (40%). Földiák a Klubrádió hírekben. A rend- és honvédelmi dolgozók túlóráinak kifizetését követeli az LMP. A keresetekre a dolgozókért folytatott verseny van hatással (Parragh). GARANTÁLT BÉRMINIMUMRÓL ÉRTHETŐEN. Csökkenhet a cégek adminisztrációs terhe. Itt a bejelentés: egy hét múlva indul az EU-s ingyenhitel!. A DK szerint a kultúrharc már az óvodákat is elérte. Kásler Miklós megnyitotta a tanévet – a NAT-ról egy szót sem szólt. Évnyitófrász: minek kell még mindig az évnyitón nyúzni a gyerekeket? Nem a kormány ízlését tükrözi az új Nemzeti alaptanterv tervezete. Új Nathoz új dizájn illik. „Ez a Nat-tervezet nem mindenkié”. Több szabadságot, kevesebb terhet szeretnénk az oktatásban. Radó Péter: A kormányt nem érdekli az oktatás. A legtöbb szülő alternatív, vagy alapítványi iskolába járatná gyerekét. Hétszáz tanár hiányzik az iskolákból. Tankönyvkiadók perelik a magyar államot. Most kiderül, kit dobnak le a Taigetoszról – indul az új tanév. Rekordtámogatásról adott hírt az Emmi. Húzza az időt az ápolási díj kapcsán a kormány. Kartellezéssel bukott le két egészségügyi eszközbeszállító cég. Őrült tempóban fogynak a háziorvosok. Azonnal elzavarta Zachert a miniszter: éjféltől már nem dolgozik a kórházban. Honvédkórház: bevált Zacher doktor diagnózisa. Százezrekkel tartozik a Honvédkórház a szakdolgozóinak. Az egészségügytől félünk, nem a bevándorlástól. Az MSZP közérdekű adatigényléssel fordul az Állami Számvevőszékhez (eü. korrupció). Már húszezren válaszoltak Ujhelyinek. A DK a végrehajtások gyorsítása ellen tiltakozik. A CEU professzora nyílt levélben üzent az amerikai nagykövetnek: Magyarországon van korrupció. Az utcára pakoltak kétezer kulturális közmunkást, Levettek egy kellemetlen belső elemzést a kormány honlapjáról. Többe fog fájni a vigadalom – csúszik és drágul a Hagyományok Háza Zöld utat adtak Zuglóban az ARC plakátkiállításnak. A Sony megvette Nemes Jeles László új filmjét Egyház és állam „természetes szövetségéről” beszélt Gulyás Gergely. A nagy képbiznisz: a románok meghagytak egy óriási kiskaput, és ezen minden eltűnik. Látszólag demokratikus választások. Szakszervezeti részvétel az európai szemeszterben: közreműködés a tagországok munkaerőpiacának, szocális helyzetének elemzésében a szociális jogok európai pillérének fényében. Sargentini-jelentés – Orbán is részt vesz a vitán. Szijjártó szerint Franciaország veszélyezteti az EU egységét. Orbán: Magyarország készen áll a magyar-türk együttműködés új fejezetének megnyitására. Orbán Viktor a Roszatom vezérigazgatójával tárgyalt. Kitart javaslata mellett a Jobbik (ffi 40 év). .Levélben kérik Orbánt, állítsák vissza a vasárnapi boltzárat. Sokak szerint be kellene számítani a munkaidőbe, ha valaki a metrón ülve céges levelekre válaszolgat. A fiúsítás nem megoldás. Még 1,5 millió magyar készül kivándorolni. A munkaerőpiacra is bevezetné a kvótákat a LIBE. Fordulat jöhet Romániában. Tele van a Duna romániai szakasza sertéstetemekkel. Magánnyugdíj felé terelik az embereket a lengyeleknél. Futótűzként söpört végig az új fizetési őrület a Föld túloldalán – felkészül az egész világ. Szélsőségesek és antifasiszták csaptak össze a rendőrséggel Chemnitzben . Megint nyugdíjasok tüntettek Putyin ellen. Már az oroszok pénzügyi terjeszkedésébe is besegít az Orbán-kormány. Ha nem szeretné, hogy betörjenek az Instagram-fiókjába, ennek az újításnak örülni fog. Újabb vezércsere a nemzeti közműveknél. A kormány népmesével hódítaná vissza a gyerekeket a gyorséttermektől. Elítélték a tanárt, aki szexuális tartalmú üzeneteket küldött 13 éves diákjainak. A sötét téli reggeleken kívül csak nyernénk az állandó nyári időszámítással. Mérő László: Magyarországon a kompromisszum szitokszó. Újabb szombati munkanapok jönnek: fontos dologra hívta fel a figyelmet a PDSZ. Egyre több nő mer nagy járműveket vezetni (Mo.) . Nem hordott melltartót, ezért kirúgták a munkahelyéről a 25 éves lányt (Kanada). Bajban a Ryanair, kénytelen növelni a pilóták bérét. Bajnai, Vona, Kuncze, Schiffer: mit tehet egy ellenzéki vezető, ha vége a politikusi karriernek? Dzsudzsák havi 20 millióért megy a Vidibe? Kifosztották Andy Vajna kaszinóit.
40 százalékos létszámleépítés jön a közszférában?
http://hvg.hu/gazdasag/20180831_40_szazalekos_letszamleepites_jon_a_kozszferaban?s=hk
A 24.hu úgy tudja, nem igaz, hogy a kormány megállna a korábban bejelentett 15-20 százalékos leépítésnél. A korábban beharangozottnál sokkal durvább létszámléepítés jöhet a közszférában: Gulyás Gergely miniszer korábban 15-20 százalékról beszélt, több minisztériumban azonban ennek a dupláját emlegetik – írja a 24.hu. Egy minisztériumi dolgozó olvasójuk levele után indultak el, aki azt írta, ordenáré kamu a 15-20 százalékos leépítés, valójában ennél sokkal durvábbra készülnek. A lap megtudta, hogy a Varga Mihály vezette pénzügyminisztériumban egy értekezleten 43 százalékos elbocsátásról beszélt az adott területet felügyelő helyettes államtitkár, napokon belül kiadhatják, melyk intézményt mennyire kell megvágni. Az Innovációs és Technológiai Minisztériumban is 38-40 százalékos leépítésről hallani. A tárcáktól érdemi válasz nem érkezett az elbocsátásokra. Úgy tűnik, miután a maradók bérét emelik, nem a létszámleépítés, hanem a megtakarítás lehet összességében 15-20 százalékos. A korábbi találgatások szerint a nyugdíj előtt állókat és a határozott idejű szerződéssel rendelkezőket küldhetik el első körben.
xxx
Gulyás a felét vallotta be, de minisztériumokban 40 százalékos leépítésről tudnak
https://24.hu/belfold/2018/08/31/miniszterium-leepites-kirugas/
(08.31. 11:10) Ordenáré kamu volt, hogy a közszférában 15-20 százalékos létszámleépítést terveznek, valójában durvább kirúgásokra készülnek – írta a 24.hu egyik kétségbeesett olvasója, aki maga is egy minisztérium alkalmazásában áll. Arra utalt, hogy Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter néhány hete bejelentette a központi közigazgatás karcsúsítását.
xxx
Durva leépítés a külügynél (40%)
https://nepszava.hu/3007140_durva-leepites-a-kulugynel
Balogh Csaba, a külügyminisztérium közigazgatási államtitkára a tárca belföldi állományának 40 százalékos leépítésről beszélt a múlt heti nagyköveti értekezleten – értesült lapunk. Úgy tudjuk, az államtitkár arról is szólt, hogy bár az állomány kisebb lesz, a maradó kormánytisztviselőket kétszer jobban fizetnék meg.
xxx
Földiák a Klubrádió hírekben
2018. 08. 31-én du. 17:00-tól félóránként
„A korábban beharangozottnál sokkal nagyobb leépítés várható „ hír kapcsán elnökünk, Földiák András kifejtette: semmiféle egyeztetés erről nem volt egyben megdöbbenésének adott hangot; a leépítéseknek beláthatatlan következményei lesznek, amelyet a lakosság is megérez majd – hangsúlyozta.
xxx
A rend- és honvédelmi dolgozók túlóráinak kifizetését követeli az LMP
Az LMP törvényjavaslatban kezdeményezi, hogy jövőre is fizessék ki a rend- és honvédelemben szolgálók túlóráit. Demeter Márta, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője szombaton, Budapesten tartott sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, mindkét területet a tömeges leszerelési hullám és az összeomlás fenyegeti, ha a kormány jelenlegi tervei alapján 2019-től már nem pénzben, hanem szabadságban váltaná meg a túlmunkát. Kiemelte, az általános létszámhiány miatt a rend- és honvédelemben már most is nehéz megszervezni a különböző szolgálatokat, előbbi területen évente összesen 8-10 millió, a honvédelemnél pedig 5-6 millió túlórát kell vállalniuk az ott szolgálóknak. Az LMP politikusa szerint a kormány állításával szemben az itt dolgozók nem kapták meg az ígért 50 százalékos fizetésemelést. Példaként említette, hogy a belügyi szervezeteknél az emelés összege átlagosan csak havi 9 ezer forint volt.
Demeter Márta emellett arra kérte a kabinetet, hívja össze a belügyi érdekegyeztető tanácsot, hogy a szakszervezettel közösen dolgozhassanak ki egy komplex gondoskodási rendszert az ágazatnak. Ennek egyebek mellett része kell, hogy legyen a köztisztviselői, illetve honvédelmi illetményalap 60-60 ezer forinttal történő emelése – hangsúlyozta.
xxx
A keresetekre a dolgozókért folytatott verseny van hatással (Parragh)
Jelentősebb minimálbér- és garantált bérminimum-emelés jöhet jövőre is, ám a megváltozott munkaerőpiaci helyzet miatt a legkisebb kötelező keresetek szerepe egyre inkább csökken, mivel a dolgozók megtartásáért és toborzásáért folytatott harc miatt a cégeknek magasabb keresetekkel kell tartaniuk a versenyt – mondta Parragh László a Magyar Időknek.
xxx
GARANTÁLT BÉRMINIMUMRÓL ÉRTHETŐEN
A bevezetése óta rengeteg kérdés özönlik a garantált bérminimumról és legalább annyi munkáltató és munkavállaló érdeklődik utána. Ebben a rövid kisokosban mindent meg tudhatsz, amit a garantált bérminimumról tudni kell.
xxx
Csökkenhet a cégek adminisztrációs terhe
https://www.hirado.hu/belfold/gazdasag/cikk/2018/09/02/csokkenhet-a-cegek-adminisztracios-terhe/
Míg a magánszemélyek esetében – az szja-bevallás adóhivatali elkészítésével – az adóval kapcsolatos adminisztráció csaknem nullára csökkent, addig a vállalkozásoké még mindig magas, ezért a versenyképesség további javulásához mindenképp szükség van a bürokratikus terhek csökkentésére – mondta Izer Norbert a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára az MTI-nek.Emlékeztetett, hogy a Világbank megbízásából készített felmérés szerint Magyarországon évente átlagosan 277 órát kell adminisztrációval töltenie egy vállalkozásnak az adóügyek intézésekor. A leghatékonyabb, a leggyakorlatiasabb és a lehető leggyorsabb egyszerűsítést szeretnénk itt elérni, amely csak az adószakma bevonásával lehet eredményes – jelentette ki az államtitkár.Gyakorlati tapasztalatokra, nemzetközi példákra és jogalkalmazói visszacsatolásra mindenképp szükség van, ezért hívja össze már szeptemberben a legnagyobb ügyfélkörrel és tapasztalattal bíró adótanácsadó cégeket, illetve szervezeteket a Pénzügyminisztérium.
xxx
Itt a bejelentés: egy hét múlva indul az EU-s ingyenhitel!
Minimálisan változott a társadalmi egyeztetés hatására, így rendkívül kedvező maradt annak a ténylegesen nulla százalékos uniós kkv-hitelnek a feltételrendszere, amely jövő hétfőn, szeptember 10-én nyílik meg és közel 60 milliárd forintos a keretösszege. A keretből 1-50 millió forintnyi hitel igényelhető, de induló cégek is 25 millió forintig terjedően juthatnak forráshoz, amelynek futamideje a leghosszabb maximális amortizációs idővel rendelkező eszközhöz igazodik.
xxx
A DK szerint a kultúrharc már az óvodákat is elérte
(08.07.) A Demokratikus Koalíció (DK) szerint a kultúrharc már az óvodákat is elérte azzal, hogy a kormány előzetes egyeztetés nélkül, azonnali hatállyal módosította az óvodai alapprogramot.
xxx
Kásler Miklós megnyitotta a tanévet – a NAT-ról egy szót sem szólt
http://hvg.hu/kultura/20180831_Es_akkor_kiderul_mi_lesz_az_uj_NATban
Pénteken Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere Esztergomban nyitotta meg az idei tanévet. Sokan azt várták, hogy végre fény derül, mi lesz az eddig hétpecsétes titokként kezelt új alaptantervben. Ők nagyot csalódhattak. Cikkünk folyamatosan frissül.
xxx
Évnyitófrász: minek kell még mindig az évnyitón nyúzni a gyerekeket?
1980 szeptemberében ültem az iskolaudvarra felsorakoztatott tornapadok egyikén, és egy órán keresztül a fehér csipke térdzoknimat piszkáltam. Mi voltunk az elsősök, ünneplőruhában megszeppenve hallgattuk, ahogy az igazgató azt mondja, rajtunk a világ szeme, és elbúcsúzhatunk a gondtalan gyerekkortól.
xxx
Nem a kormány ízlését tükrözi az új Nemzeti alaptanterv tervezete
https://nepszava.hu/3007027_nem-a-kormany-izleset-tukrozi-az-uj-nemzeti-alaptanterv-tervezete
Több mint 300 oldalas vitaanyaggal állt elő Csépe Valéria miniszteri biztos és szakértői csapata. Az első jelek szerint a kormány nincs elragadtatva, hiszen a tervezet elsőre elég korszerűnek tűnik. Péntek éjszaka nyilvánosságra hozták az új Nemzeti alaptanterv (Nat) tervezetét, ami az oktatas20230.hu weboldalon érhető el…
xxx
Új Nathoz új dizájn illik
http://hvg.hu/kultura/20180902_Uj_Nathoz_uj_dizajn_illik
Nemrég került nyilvánosságra a Nat tervezete, amely viszonylag normálisra sikeredett, ezért a kormány be is jelentette, ebben a formában biztosan nem vezetik be. A sok szép alapelv a diákok kognitív fejlődéséről és a differenciált oktatásról jól hangzik, olvasónk azonban egy kissé kijózanító füzettel találkozott a 7-es tanszercsomagban. A gyerekrajzok propagálása és a gyerekek bátorítása kétségkívül jó dolog, de kérdéses, hogy ez a legideálisabb felhasználási forma-e. Olvasónk szerint Árpád-sávos és Nagy-Magyarország-os dizájn is van a tanszercsomagban.
xxx
„Ez a Nat-tervezet nem mindenkié”
https://nepszava.hu/3007049_ez-a-nat-tervezet-nem-mindenkie
Szakmai szervezetek sem rajonganak az új Nemzeti alaptanterv koncepciójáért. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete és a Tanítanék Mozgalom tanévnyitó értekezletén számos probléma szóba került.
xxx
Több szabadságot, kevesebb terhet szeretnénk az oktatásban
https://nepszava.hu/3007040_tobb-szabadsagot-kevesebb-terhet-szeretnenk-az-oktatasban
Agyonhajszolt gyerekek, túlterhelt és alulfizetett tanárok, zsúfolt és korszerűtlen tananyag – ezt tapasztalják az emberek a magyar iskolákban, derült ki a Publicus Intézet Vasárnapi Hírek megbízásából a tanévkezdés előtt készített reprezentatív kutatásából.
xxx
Radó Péter: A kormányt nem érdekli az oktatás
http://hvg.hu/itthon/20180903_Rado_Peter_a_kormanyt_nem_erdekli_az_oktatas
Az oktatáskutató szerint a helyzet nagyon rossz, de az oktatás nem tud összeomlani.
xxx
A legtöbb szülő alternatív, vagy alapítványi iskolába járatná gyerekét
A lexikális tudást erőltető oktatás helyett a készségeket fejlesztő iskolarendszert tartaná szerencsésnek a válaszadók nagy része a Publicus Intézet friss kutatása szerint. Ezért a legtöbben, ha tehetnék, át is íratnák a gyermeküket valamilyen alternatív, vagy alapítványi iskolába. Az új nemzeti alaptanterv azonban a szakértők szerint nem kecsegtet sok változással ezen a téren, mert a lexikális ismeretek továbbra is túl nagy arányban szerepelnek a vitairatban.
xxx
Hétszáz tanár hiányzik az iskolákból
https://nepszava.hu/3007160_hetszaz-tanar-hianyzik-az-iskolakbol
Míg augusztusban egyes becslések szerint akár 4000 pedagógus is hiányozhatott az oktatási rendszerből, a tanévkezdés előtti napokban némileg normalizálódott a helyzet, írja a 24. hu. A portál összevetette a júliusi álláskeresési adatokat – amikor még 2400, tanárok és tanítók számára közzétett aktív hirdetést találtak – a szeptember első napjában meghirdetettekkel: e szerint már „csak” 695 pedagógust keresnek az ország 200 településén.
xxx
Tankönyvkiadók perelik a magyar államot
http://hvg.hu/itthon/20180903_Tankonyvkiadok_perelik_a_magyar_allamot
Hiába szerették volna meghosszabbítani tankönyveik engedélyét, ezt az illetékes szervek eljárás nélkül elutasították.
xxx
Most kiderül, kit dobnak le a Taigetoszról – indul az új tanév
http://hvg.hu/itthon/20180903_tanevkezdes_diak_tanar_nat_valtozas
Egy nagy vihart kavart változás lesz a legfontosabb idén: bizonyos magatartásbeli, beilleszkedési zavaros gyerekek felmentése megszűnik. A tanárokat nem készítették fel az új helyzetre, így ebből még sok probléma lehet. A szülők képviselője máshogy látja: az eddigi visszajelzések alapján abban bízik, ha osztályozni kell a gyereket, odafigyel majd rá is a tanár. Most szólunk: az ingyentankönyv csak kölcsönben van, ne érje meglepetés év végén, mikor megkapja a számlát.
xxx
Rekordtámogatásról adott hírt az Emmi
https://www.hirado.hu/belfold/kozelet/cikk/2018/09/03/rekordtamogatasrol-adott-hirt-az-emmi
A most induló tanévben minden eddiginél több támogatás segíti a gyermekes családokat, minden eddiginél több pénz jut az oktatásra és az iskolafejlesztésekre: 2019-ben 606 milliárd forinttal több jut oktatásra, mint a baloldal által utoljára benyújtott, 2010-es költségvetésben – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma hétfőn az MTI-vel. Mint kiemelték: jelenleg is országszerte zajlanak az iskolafejlesztések, -felújítások, több száz iskolának új digitális és informatikai eszközöket szereznek be. Folytatódik a tanuszoda- és tornaterem-fejlesztés is, a második ütemben 26 tanuszoda, 20 tornaterem, 8 teljesen új iskola épül, 20 iskola pedig bővül. A minisztérium közleménye szerint 1 millió 258 ezer 200 diáknak csengetnek be az általános- és középiskolákban. Több mint egymillió gyermek kapott ingyenes tankönyvcsomagot: elsőtől a kilencedik évfolyamon mindenki, továbbá minden rászoruló diák. Ez gyermekenként 8-12 ezer forintos megtakarítást jelent a családoknak – tették hozzá. Az ingyenes gyermekétkeztetési program a mostani tanévben is folytatódik, az előző tanévben már 600 ezer gyermek jutott így ingyenes vagy kedvezményes étkezéshez. A pedagógusok is jóval nagyobb anyagi megbecsülésben részesülnek, mint korábban – írták. Az ismertetés szerint 2014 óta átlagosan 50 százalékkal nőtt a pedagógusok bére. Egy pályakezdő – egyetemi végzettséggel rendelkező – pedagógus öt éve 130 ezer forintot keresett, most 73 ezer forinttal magasabb összeget visz haza. Egy 20 éve dolgozó – egyetemi végzettségű – pedagógus a béremelés előtt 173 ezer forintot keresett, most ennek csaknem a dupláját keresi.
xxx
Húzza az időt az ápolási díj kapcsán a kormány
https://merce.hu/2018/08/30/huzza-az-idot-az-apolasi-dij-kapcsan-a-kormany/
Az otthonápolási díj emeléséért küzdő szervezetekkel egyeztetett a kormány, írja az Emberi Erőforrások Minisztériuma. A közlemény szerint az egyeztetéséket folytatják, és ősszel napirendre vennék az ápolási díj ügyét. Az egyeztetésre azonban csak a szervezetek egy részét hívták meg, a 36.000 aláírás fölött járó petíció kezdeményezőit nem.
xxx
Kartellezéssel bukott le két egészségügyi eszközbeszállító cég
http://hvg.hu/gazdasag/20180903_Kartellezessel_bukott_le_ket_egeszsegugyi_eszkozbeszallito_ceg?s=hk
A GE Hungary és a Silver Wood – IT Kft. megbeszélték, ki nyerjen a Szent János Kórház radiológiai osztályának pályázaton, de a GVH szerint együttműködőek voltak, így csak egyiküknek kell egészen kis büntetést fizetnie.
xxx
Őrült tempóban fogynak a háziorvosok
https://nepszava.hu/3007068_orult-tempoban-fogynak-a-haziorvosok
Több mint száz praxissal nőtt a tartósan betöltetlen háziorvosi körzetek listája mindössze három év alatt. Jelenleg 341 körzet üres, de félő, hogy az elöregedés miatt pár éven belül több mint 2000 praxis sorsa lesz kérdéses.
xxx
Azonnal elzavarta Zachert a miniszter: éjféltől már nem dolgozik a kórházban
(aug. 31.) Zacher Gábor a mai nappal adta be felmondását, tervei szerint október végéig dolgozott volna a kórházban. A miniszter máshogy döntött.
xxx
Honvédkórház: bevált Zacher doktor diagnózisa
https://nepszava.hu/3007158_honvedkorhaz-bevalt-zacher-doktor-diagnozisa
Már ebben a hónapban megbénulhat az ellátás a fővárosi sürgősségi központban mert nincs elég orvos. Az osztály korábbi vezetője előre jelezte ezt. “Gyakran éreztem úgy, hogy legszívesebben melléjük feküdnék a hordágyra, már a műszak elején kimerült voltam” – mondta lapunknak a sürgősségi egy szakdolgozója.
xxx
Százezrekkel tartozik a Honvédkórház a szakdolgozóinak
http://www.atv.hu/belfold/20180902-szazezrekkel-tartozik-a-honvedkorhaz-a-szakdolgozoinak
Súlyos állapotokat jelez a Honvédkórház sürgősségi centrumának orvosbeosztása. A dokumentum az Index anonim üzenetküldő szolgáltatásán keresztül érkezett a laphoz.
xxx
Az egészségügytől félünk, nem a bevándorlástól
https://nepszava.hu/3007071_az-egeszsegugytol-felunk-nem-a-bevandorlastol
A világ félelmeiről készült felmérésből kiderül, az egészségügy továbbra is katasztrofális helyzetben van a magyarok szerint. Ráadásul az ország háromnegyede szerint rossz irányba mennek a dolgok. A magyarok az egészségügy, illetve a szegénység miatt aggódnak jobban, mint bárki más – derül ki az Ipsos 28 országban végzett reprezentatív felméréséből, amit a Ténygyár szúrt ki.10-ből 7 magyar említette a legsúlyosabb három probléma között a gyógyulás feltételeit – a kutatás arról tanúskodik, hogy nincs más olyan ország, ahol ennyire súlyosnak tartanák az emberek az egészségügy helyzetét. Még 40 százalék feletti arányt is csak három államban mértek (Lengyelország 56%, Brazília 45%, Egyesült Királyság 44%).
xxx
Az MSZP közérdekű adatigényléssel fordul az Állami Számvevőszékhez (eü. korrupció)
Közérdekű adatigényléssel fordul az Állami Számvevőszékhez Korózs Lajos szocialista politikus, aki az egészségügyben feltárt visszásságokkal összefüggő kérdéseire vár választ. Az ellenzéki országgyűlési képviselő pénteki budapesti sajtótájékoztatóján kifejtette: pontosan szeretné tudni, hogy melyik egészségügyi intézményben tártak fel korrupciót, abban kik voltak érintettek, melyik intézményben tapasztaltak hanyag kezelést, ahol nem voltak megfelelőek a leltári ívek, a könyvelések. Mindezek után pedig milyen intézkedéseket foganatosítottak.
XXX
Már húszezren válaszoltak Ujhelyinek
https://nepszava.hu/3006958_mar-huszezren-valaszoltak-ujhelyinek
Több mint 20 ezren válaszoltak már arra a konzultációra, amelyet Ujhelyi István, az MSZP európai parlamenti politikusa kezdeményezett. Ujhelyi és a szocialista párt tíz olyan fontos, európai kérdésben várja a magyar emberek válaszait, “amelyek alapvetően változtatják meg az életünket és viszonyulásunkat az európai közösséghez.”
xxx
A DK a végrehajtások gyorsítása ellen tiltakozik
http://www.klubradio.hu/cikk.php?id=16&cid=215671
A Demokratikus Koalíció (DK) tiltakozik a végrehajtások gyorsítása ellen, amit az ellenzéki párt szerint a bírósági végrehajtói kamara elnöke helyezett kilátásba. Varju László, a DK alelnöke, országgyűlési képviselője szombaton, Budapesten tartott sajtótájékoztatón azt mondta, bár erről szóló konkrét törvényjavaslatot nem ismernek, úgy gondolják, a Fidesz segíteni akarja a kilakoltatásokat. Kiemelte, naponta 15 kilakoltatást hajtanak végre, nagyrészüket hiteltartozás miatt, ami azt mutatja, hogy a kormánypárt a bankok oldalára állt.
xxx
A CEU professzora nyílt levélben üzent az amerikai nagykövetnek: Magyarországon van korrupció
Csak elégedett emberekkel találkozott az országban, nyilatkozta nemrég David Cornstein nagykövet. Ezt most már nem mondhatja el magáról. “Senki sem mondta nekem, hogy ez vagy az rossz” – nyilatkozta a Szombat zsidó közéleti lapnak David B. Cornstein, az Egyesült Államok magyarországi nagykövete, aki elmondása szerint nem találkozott se korrupcióval, se jogtiprással az országban. Hozzátette: ha ezt olvasva “majd jelentkezik valaki, aki ezt cáfolni akarja, azt természetesen meghallgatom”. “íme, én most szólok” – fogalmazott az alkalmat megragadó Kertész János, a CEU professzora a Cornsteinnek címzett nyílt levelében.
xxx
Az utcára pakoltak kétezer kulturális közmunkást, Levettek egy kellemetlen belső elemzést a kormány honlapjáról
A Belügyminisztériumban (BM) is meglepetést okozott, hogy 2018 nyarán utcára tettek több ezer kulturális közmunkást – derül ki a kormány honlapjára feltöltött rendelet- és határozattervezetből, pontosabban a jogszabálytervezethez mellékelt belügyminisztériumi elemzésből, ami a közfoglalkoztatás 2018-as helyzetét, illetve a program 2019-ben várható alakulását mutatja be.
xxx
Többe fog fájni a vigadalom – csúszik és drágul a Hagyományok Háza
http://hvg.hu/gazdasag/20180831_Tobbe_fog_fajni_a_vigadalom__csuszik_es_dragul_a_Hagyomanyok_Haza
A Budai Vigadó épületét már tavaly decemberben át kellett volna adni. Nincs kész, és drágul is, több mint 300 millióval.
xxx
Zöld utat adtak Zuglóban az ARC plakátkiállításnak
https://nepszava.hu/3006773_zold-utat-adtak-zugloban-az-arc-plakatkiallitasnak
„Ma délelőtt Zugló önkormányzatának illetékes bizottsága támogatta a polgármester által előterjesztett területfoglalási kérelmünket. Köszönjük! Lesz 18. ARC kiállítás az Örs Vezér tértől háromszáz méterre, az Örs Vezér úton!”– írták Facebook oldalukon a szervezők.Igyekeznek megnyugtatni a környék lakóit. „A környéken élők nyugalma érdekében kérünk mindenkit, hogy közösségi közlekedéssel közelítse meg majd a területet! A kiállítás esti, éjszakai megvilágítását a hagyományainkhoz képest korlátozni fogjuk, így minden érintett napon csak 23:30-ig lesznek megtekinthetőek a képek. ”– egészítették ki az információt a szeptember 21. és október 7. között zajló plakátkiállítás szervezői.
xxx
A Sony megvette Nemes Jeles László új filmjét
http://www.atv.hu/belfold/20180902-a-sony-megvette-nemes-jeles-laszlo-uj-filmjet
A Variety azt írja, a Sony Pictures Classics megvette Nemes-Jeles László új fimljét, a Napszálltát, és Észak-Amerikában, valamint Ausztráliában is forgalmazni fogják.
xxx
Egyház és állam „természetes szövetségéről” beszélt Gulyás Gergely
https://nepszava.hu/3007016_egyhaz-es-allam-termeszetes-szovetsegerol-beszelt-gulyas-gergely
A kancelláriaminiszter szerint épp azért kell együttműködnie a két intézményrendszernek, mert korábban különváltak.
xxx
A nagy képbiznisz: a románok meghagytak egy óriási kiskaput, és ezen minden eltűnik
http://hvg.hu/gazdasag/201835__roman_mukincsek__visszaadott_ertekek__oriasi_kiskapu__kepben_vannak
A hivatalos romániai műtárgy-kereskedelmet a kommunista időszakban rekvirált, a közelmúltban visszaszolgáltatott gyűjtemények éltetik. Még a néhai Nicolae Ceausescu fia is tarol a piacon.
xxx
Látszólag demokratikus választások
https://nepszava.hu/3007103_latszolag-demokratikus-valasztasok
Miközben demokratikusnak nevezik a hazai voksolást az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (Ebesz) választási megfigyelői, azt leszögezik: nem voltak egyelőek a feltételek. Erről furcsa kettőségről is kérdeztük Haraszti Miklóst, aki magyarként nem vehetett részt a hazai vizsgálatban, de évek óta vezet választási megfigyelői csoportokat a világban.
xxx
Szakszervezeti részvétel az európai szemeszterben: közreműködés a tagországok munkaerőpiacának, szocális helyzetének elemzésében a szociális jogok európai pillérének fényében
(Koller Erika) (2018. augusztus 31.)Szakszervezeti részvétel az európai szemeszterben: közreműködés a tagországok munkaerőpiacának, szociális helyzetének elemzésében a szociális jogok európai pillérének fényében. Beszámoló az Európai Szakszervezeti Szövetség (ETUC) és az Európai Szakszervezeti Intézet (ETUI) közös,az Európai Szemeszter szociális dimenziói című képzéséről (Brüsszel, 2018. június 19-20.)
xxx
Sargentini-jelentés – Orbán is részt vesz a vitán
https://nepszava.hu/3006907_sargentini-jelentes-orban-is-reszt-vesz-a-vitan
A dokumentumról – mely felveti annak lehetőségét, hogy Magyarországtól megvonják a szavazati jogokat – szeptember 12-én szavaz a parlament Strasbourgban.
xxx
Szijjártó szerint Franciaország veszélyezteti az EU egységét
https://nepszava.hu/3007045_szijjarto-szerint-franciaorszag-veszelyezteti-az-eu-egyseget
A magyar külügyminiszter szerint Budapest szolidáris a többi tagállammal, és azok veszélyeztetik az egységet, akik a francia külügyminiszterhez hasonlóan szubjektív feltételekhez kötnék a kifizetéseket a kohéziós forrásokból.
xxx
Orbán: Magyarország készen áll a magyar-türk együttműködés új fejezetének megnyitására
Magyarország készen áll a magyar-türk együttműködés új fejezetének megnyitására – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a türk nyelvű államok együttműködési tanácsának VI. ülésén a kirgizisztáni Csolpon-Atában hétfőn.
xxx
Orbán Viktor a Roszatom vezérigazgatójával tárgyalt
Orbán Viktor miniszterelnök pénteken munkamegbeszélést folytatott Alekszej Lihacsovval, a Roszatom vezérigazgatójával és munkatársaival, a téma a paksi bővítés volt.
xxx
Kitart javaslata mellett a Jobbik (ffi 40 év)
https://www.hirado.hu/belfold/belpolitika/cikk/2018/09/01/kitart-javaslata-mellett-a-jobbik
A Jobbik továbbra is azt sürgeti, hogy a nőkhöz hasonlóan a férfiak is nyugdíjba vonulhassanak 40 év munkaviszony után. Varga-Damm Andrea, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője szombaton, Budapesten tartott sajtótájékoztatón elmondta, a Jobbik már hat éve tartja napirenden ezt a kérdést. Az intézkedés szerinte segítséget nyújthatna abban, hogy a nehéz munkakörülmények között dolgozó férfiak hosszabb életet élhessenek. A legfrissebb statisztikák szerint már nem csak az 55-59 éves, hanem a 40-45 éves korosztályban is háromszor annyi férfi hal meg, mint nő – jegyezte meg.A Jobbik politikusa szerint a férfiak 40 év munkaviszony utáni nyugdíjazása az első évben 40 milliárd forintos állami kiadást jelentene, ami a későbbi években a 150 milliárd forintot is elérhetné.
xxx
Levélben kérik Orbánt, állítsák vissza a vasárnapi boltzárat
http://www.atv.hu/belfold/20180903-levelben-kerik-orbant-allitsak-vissza-a-vasarnapi-boltzarat
A Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete szerint ezzel enyhíthetnék a munkaerőhiányt.
xxx
Sokak szerint be kellene számítani a munkaidőbe, ha valaki a metrón ülve céges levelekre válaszolgat
http://hvg.hu/tudomany/20180831_munkavegzes_vonat_busz_nyilt_wifi_kutatas_felmeres
Az elmúlt években egyre inkább elmosódott a munka és a magánélet közti határ azzal, hogy haza vagy épp a munkahely felé utazva a mobilt nyomkodva is a céges dolgokkal foglalkozunk. Egy friss kutatás szerint emiatt munkaidővé kellene nyilvánítani az így letöltött időt.
xxx
A fiúsítás nem megoldás
https://nepszava.hu/3006889_a-fiusitas-nem-megoldas
(Dávid Ferenc közgazdász) Hozzávetőlegesen annyi ember hiányzik a hazai munkaerőpiacról, ahány hölgyet elengedtek 57-60 évesen nyugdíjba.
xxx
Még 1,5 millió magyar készül kivándorolni
(08.26.) Nagyjából 1,2 millió munkaképes korú felnőtt, a velük távozó kiskorú családtagokkal együtt pedig közel másfél millió magyar tervezi, hogy a jövőben külföldön vállal munkát – derül ki a Publicus Intézet legfrissebb közvélemény-kutatásából. A legtöbben már nem is a jobb fizetésért, hanem az itthoni politikai helyzet miatt mennének.
xxx
A munkaerőpiacra is bevezetné a kvótákat a LIBE
Brüsszelben is lassan véget ér a nyári szünet. A Magyarországot is többször bíráló LIBE szakbizottság már csütörtökön ülésezett. A bevándorlók beilleszkedése, uniós integrációja volt a téma. Felmerült az is, hogy a munkaerőpiacon is kötelező kvótákat bevezetni. „A migráció nem jelent problémát, pozitív jelenségként és megoldásként kell rá tekinteni” – vélekedett Christine Revault D’Allonnes Bonnefoy szocialista európai parlamenti képviselő a LIBE bizottság csütörtöki ülésén.Az Európai Parlament szakbizottságában sokadszorra volt napirenden a bevándorlás. A képviselők ezúttal arról vitáztak, hogyan lehet a migránsokat integrálni az uniós munkaerőpiacra. Az ülésen ebben a témában kizárólag baloldali képviselők kaptak szót, akik egyetértettek abban, hogy a migránsoknak hivatalos státuszt és munkalehetőséget kell biztosítani. Függetlenül attól, hogy valóban menekültek vagy csak illegális bevándorlók.
xxx
Fordulat jöhet Romániában
https://www.napi.hu/nemzetkozi_gazdasag/fordulat-johet-romaniaban.668946.html
Júliusban 4,2 százalék volt Romániában a munkanélküliségi ráta, amely megegyezett az előző hónapban mért adattal – közölte pénteken a román országos statisztikai intézet az MTI szerint. A munkaügyi minisztérium adatai szerint júniusban 4,94 millió személy szerepelt a hatóságok nyilvántartásában alkalmazottként a 19,5 millió lakosú országban, a nyugdíjasok száma enyhén meghaladta az 5 milliót.
Az év eleje óta mintegy 90 ezer új munkahely létesült. A román gazdasági média arra számít, hogy ha a második fél évben is folytatódik az új munkahelyek létesítésének üteme, akkor a dolgozók száma ismét meghaladhatja a nyugdíjasok számát, amire 1997 óta nem volt példa Romániában.
xxx
Tele van a Duna romániai szakasza sertéstetemekkel
http://hvg.hu/gazdasag/20180901_Tele_van_a_Duna_sertestetemekkel
A román gazdák szabadulni próbálnak az afrikai sertéspestisben elhullott jószágaiktól, hogy ne kelljen levágni a még egészséges állataikat.
xxx
Magánnyugdíj felé terelik az embereket a lengyeleknél
https://www.napi.hu/nemzetkozi_gazdasag/magannyugdij-lengyelorszag-kormany-megtakaritas.668799.html
Lengyelországban új formáját vezetik be a magán-nyugdíjmegtakarításnak, amellyel ismét az öngondoskodásra akarják bírni az embereket.A lengyel kormány elfogadta a Dolgozói Tőketerv (PPK) törvényének tervezetét, amely rövidesen a Szejm elé kerül. Ez a nyugdíjreform meghatározó szakasza – tudósított a Business Insider Polska. A jogszabály 2019. január elsején léphet életbe, és első lépésben azoknál a cégeknél vezetnék be, amelyek legalább 250 személyt alkalmaznak…A PPK-ba minden dolgozó lengyel beiratkozhat 19 és 55 éves kora között, akkor, amikor ezt jónak látja, és bármelyik pillanatban lemondhat róla. Minimum jövedelme két százalékát, a maximum négy százalékát kell befizetnie, amit a munkaadó a befizetésnek megfelelően kiegészít. Az állam 250 zlotys (20 ezer forint) úgynevezett köszöntő befizetést ad a belépőknek, majd minden évben betol ugyanennyit a számlájukra.
xxx
Futótűzként söpört végig az új fizetési őrület a Föld túloldalán – felkészül az egész világ
Végigsöpört a mobilfizetési őrület a világ legnépesebb országán, több mint százmillióan már se készpénzt, se kártyát nem hordanak maguknál Kínában, egyszerűen a mobiljukkal fizetnek…Miközben Magyarországon, Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban főleg készpénzzel és kártyákkal vásárlunk, Kínában a lakosság több mint harmada, mintegy 531 millió ember használ mobilfizetést, egy széles körben itthon még alig ismert fizetési formát. Ez a tranzakciós forma olyannyira elterjedt, hogy a lakosság 14%-a már egyáltalán nem hord magánál készpénzt, csak mobiljával fizet.
xxx
Szélsőségesek és antifasiszták csaptak össze a rendőrséggel Chemnitzben
Több ezer német idegengyűlölő, illetve antifasiszta nézett farkasszemet szombaton a rendőrséggel… . Demonstrációjukra közel 4500-an mentek el, és – mint a Deutsce Welle írja – nagyjából 3500 antifasiszta ellentüntető is az utcára vonult. 1200 rendőr választotta el őket egymástól.
xxx
Megint nyugdíjasok tüntettek Putyin ellen
https://24.hu/kulfold/2018/09/02/megint-nyugdijasok-tuntettek-putyin-ellen/
Ismét több ezren tüntettek vasárnap Oroszország-szerte a tervezett nyugdíjreform ellen annak ellenére, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök a héten enyhítéseket jelentett be a terv egyes előirányzataival kapcsolatban.
Moszkva belvárosában csaknem kilencezren vonultak az utcákra a kommunista párt felhívására egy nem kormányzati szervezet adatai szerint. A rendőrség hatezerre becsülte a résztvevők számát.
xxx
Már az oroszok pénzügyi terjeszkedésébe is besegít az Orbán-kormány
http://hvg.hu/itthon/20180903_Mar_az_oroszok_penzugyi_terjeszkedesebe_is_besegit_az_Orbankormany
Kiléptünk, aztán újra csatlakoztunk az orosz Nemzetközi Beruházási Bankhoz, amely Putyin nemzetközi befolyásának kiterjesztését szolgálja.
xxx
Ha nem szeretné, hogy betörjenek az Instagram-fiókjába, ennek az újításnak örülni fog
Az Instagram is bekapcsolja a szimpla felhasználónév-jelszó párosnál komolyabb védelmi szintet jelentő kétfaktoros azonosítás lehetőségét. A gyanús fiókokat pedig könnyebben lehet majd ellenőrizni.
xxx
Újabb vezércsere a nemzeti közműveknél
http://hvg.hu/gazdasag/20180903_Ujabb_vezercsere_a_nemzeti_kozmuveknel
Szeptember 1-jétől a NKM Földgázszolgáltató Zrt.-t is az NKM Áramszolgáltató Zrt. igazgatója irányítja. Bally Attila lett az NKM Földgázszolgáltató Zrt. új vezérigazgatója 2018. szeptember 1-jétől, aki emellett továbbra is ellátja az NKM Áramszolgáltató Zrt. vezérigazgatói feladatait. Ezzel a teljes kereskedelmi üzletág egy pontból történő irányítás alá kerül az Nemzeti Közművekben – írja a Portfolio.
xxx
A kormány népmesével hódítaná vissza a gyerekeket a gyorséttermektől
https://nepszava.hu/3007107_a-kormany-nepmesevel-hoditana-vissza-a-gyerekeket-a-gyorsettermektol
Ambiciózus kijelentéseket tett Rétvári Bence a dunaújvárosi NépmesePont átadásán…Dunaújvárosban nyitott meg NépmesePontot Rétvári Bence szombaton – írja a hvg.hu. Beszédében az Emmi-államtitkár többek közt azt mondta, ezek a helyek egyfajta “ellenkultúrát” is erősítenek a fogyasztói társadalom által diktált trendekkel szemben…
xxx
Elítélték a tanárt, aki szexuális tartalmú üzeneteket küldött 13 éves diákjainak
Sírva kért bocsánatot a bűnössége miatt a Pesti Központi Kerületi Bíróságon az a budapesti általános iskolai tanár, aki szexuális tartalmú üzenetekkel bombázta tanítványait. A bíróság bűnösnek találta, de enyhítő körülményként értékelte, hogy két kiskorú gyermeke van: a pedagógus két év börtönt kapott, öt évre felfüggesztve.
xxx
A sötét téli reggeleken kívül csak nyernénk az állandó nyári időszámítással
http://hvg.hu/gazdasag/20180831_nyari_idoszamitas_oraatallitas_eltorlese_idozona
Telente csak reggel nyolc után lenne világos, de legalább kétnapi idegeskedést megspórolnánk magunknak, ha a javaslatra mindenki rábólint, akinek kell. A lehető leghamarabb az Európai Bizottság elé viszik a kérést, hogy szüntessék meg az évenként kétszeri óraátállítást – jelentette be Jean-Claude Juncker bizottsági elnök.
xxx
Mérő László: Magyarországon a kompromisszum szitokszó
https://nepszava.hu/3007051_mero-laszlo-magyarorszagon-a-kompromisszum-szitokszo
Pályafutását matematikusként kezdte, műszaki tudományokból doktorált. Élete derekán diplomázott pszichológiából, máig ezen a területen dolgozik. Mérő Lászlót a néplélekről, a magunk mögött hagyott szemétdombról és arról kérdeztük, hogyan neveljünk boldog gyermeket. De beszélt az Orbán-kormányról is, illetve arról, miért szeret még mindig Magyarországon élni.
xxx
Újabb szombati munkanapok jönnek: fontos dologra hívta fel a figyelmet a PDSZ
Miért kellene egy szombati napon “ledolgozni” az iskolákban egy olyan pihenőnapot, amely egyébként is tanítási szünetre esik? Ezt a kérdést tette fel a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete.
xxx
Egyre több nő mer nagy járműveket vezetni (Mo.)
https://infostart.hu/belfold/2018/09/01/egyre-tobb-no-mer-nagy-jarmuveket-vezetni
Mintegy tíz százalékkal nőtt az elmúlt években a villamosvezetőnek jelentkezők között a nők aránya, a villamosok 40 százalékát már hölgyek vezetik a fővárosban. Az Egységes Közlekedési Szakszervezet elnöke szerint egyes ágazatokban a bérhelyzet rendezésének köszönhetően enyhült a létszámhiány.
xxx
Nem hordott melltartót, ezért kirúgták a munkahelyéről a 25 éves lányt (Kanada)
Az emberi jogok megsértéséért pereli volt munkáltatóját a kanadai nő. Nem viselt melltartót, ezért elbocsátották a munkahelyéről a kanadai Christina Schellt. A 25 esztendős nő most az emberi jogok megsértéséért pereli volt munkáltatóját – írja a Daily Mail. Christina a brit lapnak elmondta, főnöke szerint nem tartotta be a cég öltözködési szabályzatát. A nő egy golfklubban dolgozott. A fiatal nő egyébként két éve nem visel melltartót, mert borzalmasnak tartja a fehérneműt. Christina közölte, mivel a férfiakra nézve a melltartó viselése nem kötelező, úgy véli, emberi jogi kérdésről van szó…
xxx
Bajban a Ryanair, kénytelen növelni a pilóták bérét
https://autopro.hu/szolgaltatok/Bajban-a-Ryanair-kenytelen-novelni-a-pilotak-beret/27159/
Sztrájkok és szakszervezeti tárgyalások állnak a légitársaság előtt, azonban a Ryanair nyeresége még így is mindig az egyik legmagasabb Európában.
xxx
Bajnai, Vona, Kuncze, Schiffer: mit tehet egy ellenzéki vezető, ha vége a politikusi karriernek?
Az elmúlt évtizedekben sok vezető politikus tűnt el. Van, aki nem csak a politikából, de a közéletből is.
xxx
Dzsudzsák havi 20 millióért megy a Vidibe?
http://www.atv.hu/belfold/20180903-dzsudzsak-havi-20-millioert-megy-a-vidibe
A Ripost szerint már csak a hivatalos aláírások hiányoznak a szerződésről.
48 millió forint helyett havi húszért is vállalhatja a játékot a Vidiben Dzsudzsák Balázs – erről ír a Ripost, a lap úgy értesült, már csak a hivatalos aláírások hiányoznak a szerződésről.
xxx
Kifosztották Andy Vajna kaszinóit
https://www.napi.hu/magyar_gazdasag/vajna-kaszino-millio-nyeremeny.668884.html/amp
Állandó munkaerőhiánnyal küzdenek Andy Vajna kaszinói, ráadásul augusztusban háromszor is elvitték a főnyereményt: 16,6 millió forinttal távoztak a pénztártól a nyertesek.
xxx