Témák: Bármely szakos (változtak a nyugdíjszabályok). Jobbik: A férfiak is mehessenek nyugdíjba 40 év szolgálati idő után. Ahol kipótolják a hivatalnokok cafetériáját. Megtizedelheti a tűzoltóságokat is a túlórapénz-elvonás. Szakszervezet: Maradjon fenn a tűzoltók túlórájának kifizetése!. Robbant az infláció. A nyugdíjasok után a kisgyerekes anyákat is szövetkezetekbe terelnék. Gyereknapot rendeznek egy kispesti óvodában, hogy karácsonykor játékokat vehessenek a kicsiknek. Kisfilmekkel erősítenék az ovisok nemzettudatát. Ősztől jön a nemzeti nevelés az óvodákban. DK: a kultúrharc elérte az óvodákat. Klik-vezető: a diákok túlterheltsége a szülőknek is köszönhető.Beváltatlan ígéretek. Lehet, hogy több az orvos, de ettől még nem lesz jobb az egészségügy. Visszavágtak az egészségügyi szervetek: az ÁSZ-elnök méltatlan és szakmaiatlan. Kórházszövetség: Kevés pénzből is magas a színvonal. ÁSZ-vizsgálat: Nagy a korrupció az egészségügyben? Nem kérnek a civil segítségből a magyar börtönök. Csúcson az autógyártás, már nem gyorsul az ipar. Napi 300 forintért dolgoznak a ruhaipar következő központjában. A Ryanair németországi pilótái is sztrájkolnak. Újra hadra foghatják a német fiatalokat. Aggasztóak a vagyoni egyenlőtlenségek az OECD-országokban. Óriási a munkaerőhiány, külföldi dolgozókra hajt Románia. Összeomlás előtt a horvát munka- és egészségügyi rendszer. Kimutatták: magyar középosztály márpedig nincs. Raskó György: Az orbáni autokrácia egyenesen halad egy új rendszerváltás felé. Vona: A NER-re van igény, az ország magának köszönheti Orbánt. A kétfarkúak betömtek egy kátyút Felcsúton, húsz rendőrt küldtek rájuk. Iványi Gábor visszavágott Semjénnek. Csendben visszavágták a vendégmunkások keretszámát. Minden ágazatot érint a munkaerőhiány. Gondok a postánál: kevesen akarnak megfőni az utcán bérminimumért. Félmillióan mennének. Ismét terítéken a szieszta bevezetése Magyarországon. Ez történne, ha bevezetnék a négynapos munkahetet. Ezért nem találják helyüket a friss diplomások: kényszer, elvárások, bizonytalanság. Hallgatásra kérik Dávid Ferencet. Talán majd októberben kaphatnak támogatást a fával vagy szénnel fűtők. Több ezer milliárd forint elköltését szervezték ki Orbánék. A moderátorok feje felett döntött a Facebook Lázár bécsi videójáról. A Sziget. Fókuszáljunk a csemegékre!. Sziget – Előítéletek nőkről és férfiakról. Már százezren használnak drónt Magyarországon. Ijesztőek az új stadionok a magáncégeknek. Nemes Jeles László: Ok nélkül választottuk a civilizációs önmegsemmisítést. Lepontozták a nőket egy orvosi egyetemen, hogy több férfit vehessenek fel. A csekély értelmű medvebocshoz hasonlították az elnököt, betiltották a Micimackót. Mindenről ugyanaz jutott az eszükbe. Tényleg megöli a tévézés a szexuális életet? Kollégái kapták rajta a kisbabát megerőszakoló rendőrt. Zebra-szamár hibrid: Levente a szamár átszökött Kenyához – fotók. Letartóztatták a párkányi zenélő ház tulajdonosát
Bármely szakos (változtak a nyugdíjszabályok)
https://nepszava.hu/3004291_barmely-szakos
(Gulyás Erika) Megint változtak a nyugdíjszabályok, most épp azért, hogy egyszerűbb legyen nyugdíj mellett munkát vállalni….. S mivel az Alaptörvényben sincs már szó társadalombiztosításról, senkinek nem jár alanyi jogon nyugellátás…
xxx
Jobbik: A férfiak is mehessenek nyugdíjba 40 év szolgálati idő után
Az ATV Start vendége Pintér Tamás országgyűlési képviselő, Jobbik.
xxx
Ahol kipótolják a hivatalnokok cafetériáját
https://nepszava.hu/3004406_ahol-kipotoljak-a-hivatalnokok-cafeteriajat
Saját költségvetéséből vállalja a XV. kerületi önkormányzat a juttatás magasabb adóterheit, hogy az alkalmazottak nettó jövedelme jövőre se csökkenjen.
xxx
Megtizedelheti a tűzoltóságokat is a túlórapénz-elvonás
https://nepszava.hu/3004388_megtizedelheti-a-tuzoltosagokat-is-a-tulorapenz-elvonas
Nem csak a rendőrségen okozhat kaotikus helyzetet és indíthat leszerelési hullámot az, hogy jövőre a túlórát már csak pihenőnappal lehet megváltani, súlyos működési problémák elé néz a tűzoltóság is.
xxx
Szakszervezet: Maradjon fenn a tűzoltók túlórájának kifizetése!
http://hvg.hu/itthon/20180808_Szakszervezet_Maradjon_fenn_a_tuzoltok_tulorajanak_kifizetese?s=hk
A jövő év elejétől a tűzoltók már csak szabadidővel válthatnák meg a túlóráikat, a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezete szerint ugyanakkor az intézkedés miatt még többen hagynák el a pályát.
xxx
Robbant az infláció
https://nepszava.hu/3004385_robbant-az-inflacio
Drágult az élet – Az üzemanyagokon és a szeszes italokon túl jelentősen többe kerülnek egyes élelmiszerek is. A fogyasztói árindex júliusban 3,4 százalékkal emelkedett. Ezúttal az üzemanyagok és a dohányáruk áremelkedése volt kiemelkedő.
xxx
A nyugdíjasok után a kisgyerekes anyákat is szövetkezetekbe terelnék
https://nepszava.hu/3004250_a-nyugdijasok-utan-a-kisgyerekes-anyakat-is-szovetkezetekbe-terelnek
A sikeresnek nem mondható nyugdíjas szövetkezetek mintájára hozna létre „kismama-szövetkezeteket” a kormány. A részmunkaidő célul kitűzött kiterjesztése ugyanakkor tovább mélyítené a szakadékot a nők és a férfiak bére közt.
xxx
Gyereknapot rendeznek egy kispesti óvodában, hogy karácsonykor játékokat vehessenek a kicsiknek
Gyereknapot rendeznek az egyik kispesti óvodában, hogy karácsonykor játékokat vehessenek a kicsiknek – többek között erről is mesélt az ATV Start című műsorban egy fiatal óvodapedagógus. Kóber György nyílt levélben fordult Kásler Miklóshoz, az EMMI miniszteréhez, a műsorban pedig saját intézményükbe is meginvitálta a tárcavezetőt.
xxx
Kisfilmekkel erősítenék az ovisok nemzettudatát
https://nepszava.hu/3004341_kisfilmekkel-erositenek-az-ovisok-nemzettudatat
Már folyamatban van azoknak a kisfilmeknek az előkészítése, amelyekkel az óvodások hazaszeretetét táplálnák. Óvodapedagógusok szerint inkább az eszköz- és munkaerőhiány problémáját kellene megoldani az óvodákban.
xxx
Ősztől jön a nemzeti nevelés az óvodákban
http://www.atv.hu/videok/video-20180807-osztol-jon-a-nemzeti-neveles-az-ovodakban
Az ATV Start vendége Szabó Zsuzsanna elnök, PSZ.
xxx
DK: a kultúrharc elérte az óvodákat
http://www.atv.hu/videok/video-20180808-dk-a-kulturharc-elerte-az-ovodakat
Az ATV Start vendége Arató Gergely országgyűlési képviselő, DK.
xxx
Klik-vezető: a diákok túlterheltsége a szülőknek is köszönhető
https://24.hu/kozelet/2018/08/09/klik-vezeto-a-diakok-tulterheltsege-a-szuloknek-is-koszonheto/
A konstruktív kritika fontossága is szóba került a Hajnal Gabriellával készült interjúban.
xxx
Beváltatlan ígéretek
https://nepszava.hu/3004286_bevaltatlan-igeretek
(Mendrey László) Az utóbbi nyolc évben megtapasztalhattuk, hogy a közoktatás kérdéseiben a legfontosabb döntések épp a nyári szünetben születnek meg. Így volt ez a közoktatási törvény „köznevelésivé” transzformáláskor, s ez történt az ún. pedagógus előmeneteli rendszer – közismert nevén életpályamodell – bevezetésekor is. Nincs ez másként most sem, csak nem új jogszabály bevezetése várható, hanem egy tavalyi rendelet „élesítése”, szeptember 1-től….A pedagógus életpályamodell megítélése minimum sokszínű.
xxx
Lehet, hogy több az orvos, de ettől még nem lesz jobb az egészségügy
https://24.hu/belfold/2018/08/07/egeszsegugy-orvoshiany/
Orbán Viktornak igaza van: tényleg több orvos dolgozik az egészségügyben. Négy pontban világítunk rá, hogy a több orvos nem egyenlő a jól működő egészségüggyel…Orbán Viktor a sikertörténetek közé sorolta az egészségügyet is, amit beszédeiben nagyon ritkán érint….Most is csak egyetlen adattal próbálta szemléltetni, hogy a magyar egészségügy rendben van: 3665-tel több orvos dolgozik ma, mint 2010-ben.
xxx
Visszavágtak az egészségügyi szervetek: az ÁSZ-elnök méltatlan és szakmaiatlan
A Magyar Kórházszövetség (MKSZ) és az Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesülete (EGVE) visszautasítja az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnökének egy hétfői lapinterjúban megjelent kijelentéseit – olvasható a két szervezet szerdai, az MTI-hez eljuttatott nyilatkozatából.
xxx
Kórházszövetség: Kevés pénzből is magas a színvonal
https://24.hu/belfold/2018/08/08/korhazszovetseg-tiltakozas-asz/
A Magyar Kórházszövetség (MKSZ) és az Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesülete (EGVE) visszautasítja az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnökének egy hétfői lapinterjúban megjelent kijelentéseit – olvasható a két szervezet szerdai, az MTI-hez eljuttatott nyilatkozatából. Azt írták, hogy „visszautasítjuk azt a megállapítást, amely szerint az egészségügyünket az anarchia, botrány summázattal lehet jellemezni, miközben a szakmai alapossággal végzett elemzések egyértelműsítik: ilyen kevés pénzből, ennyire hozzáférhető, ilyen magas szintű ellátás a fejlett országokban sem általános”..
xxx
ÁSZ-vizsgálat: Nagy a korrupció az egészségügyben?
http://www.atv.hu/videok/video-20180808-asz-vizsgalat-nagy-a-korrupcio-az-egeszsegugyben
Az ATV Start vendége Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő.
xxx
Nem kérnek a civil segítségből a magyar börtönök
https://nepszava.hu/3004239_nem-kernek-a-civil-segitsegbol-a-magyar-bortonok
Továbbra sincs megállapodás azokkal a civil szervezetekkel, amelyekkel tavaly mondta fel az együttműködést a büntetés-végrehajtás.
xxx
Csúcson az autógyártás, már nem gyorsul az ipar
https://nepszava.hu/3004256_csucson-az-autogyartas-mar-nem-gyorsul-az-ipar
Változatlanul az járműgyártás súlya a legnagyobb a feldolgozóipari ágazatban, amely az utóbbi időben igencsak gyengén teljesít.
xxx
Napi 300 forintért dolgoznak a ruhaipar következő központjában
https://g7.24.hu/vilag/20180806/napi-300-forintert-dolgoznak-a-ruhaipar-kovetkezo-kozpontjaban/
A világ egyik legérdekesebb társadalmi kísérlete zajlik Afrika második legnagyobb országában, a százmilliós lakosságú Etiópiában. Az ország a nyolcvanas években még a több százezer ember halálát okozó éhínség miatt került a világ figyelmének a fókuszába és a magyar nyelv nemzetkarakterológiai alapvetései élére…Az elmúlt 10 évben azonban a világ leggyorsabban növekvő gazdasága lett, GDP-je évente 10 százalék körül bővült, és 2025-re a közepes jövedelmű országok alsó sávjába emelkedhet. Etiópia gazdasága hagyományosan a mezőgazdaságra épül, a munkavállalók mintegy 80 százaléka dolgozik a szektorban, de vezető szerepét hamarosan átveheti a feldolgozóipar.
xxx
A Ryanair németországi pilótái is sztrájkolnak
https://nepszava.hu/3004327_a-ryanair-nemetorszagi-pilotai-is-sztrajkolnak
A 24 órás munkabeszüntetés péntek hajnalban kezdődik.
xxx
Újra hadra foghatják a német fiatalokat
https://nepszava.hu/3004278_ujra-hadra-foghatjak-a-nemet-fiatalokat
Hét évvel annak eltörlése után Berlinben máris felmerült a kötelező katonai szolgálat visszaállításának lehetősége. Részint ettől várják a társadalmi egység megteremtését.
xxx
Aggasztóak a vagyoni egyenlőtlenségek az OECD-országokban
https://merce.hu/2018/08/07/aggasztoak-a-vagyoni-egyenlotlensegek-az-oecd-orszagokban/
Az OECD 2018-as, a vagyoni egyenlőtlenségeket vizsgáló, egy néhány éve bevezetett mérési módszerre alapozott tanulmánya szerint a felmérésben érintett országokban – és minden bizonnyal a felmérésben nem érintettekben is – a társadalmi egyenlőtlenségek jóval nagyobbak a korábban feltételezettnél. Míg eddig általában a háztartások bevételeinek eltéréseit vizsgálták az egyenlőtlenségek kutatásakor, a jelenlegi felmérés újszerű megközelítése szerint ezzel csak részlegesen lehet mérni a háztartások fogyasztásra fordítható erőforrásait.
xxx
Óriási a munkaerőhiány, külföldi dolgozókra hajt Románia
A privát szférában a munkáltatókra kellene bízni a dolgozók bérének megállapítását… Egymillió dolgozó hiányzik a munkaerőpiacról Romániában – közölte pénteken Eugen Teodorovici pénzügyminiszter. A tárcavezető ezt javasolja, töröljék azt a 2010-ben hozott rendelkezést, amely szerint a munkáltatók kötelesek átlagbért fizetni a külföldről érkezett dolgozóknak…Nyolc évvel ezelőtt a Romániát keményen sújtó nemzetközi gazdasági válság hatására magas volt a munkanélküliség, indokolt volt a hazai munkaerő óvása, de azóta változott a helyzet, és a szomszédos ország jelentős munkaerőhiánnyal küzd.
xxx
Összeomlás előtt a horvát munka- és egészségügyi rendszer
https://index.hu/kulfold/2018/08/07/osszeomlas_elott_a_horvat_munka-_es_egeszsegugyi_rendszer/
Elég borús képet fest Horvátország számára a helyi statisztikai hivatal 2017-es jelentése. Eszerint: egyre kevesebb gyermek születik, egyre többen halnak meg, kitolódott a házasságkötések ideje, még soha ennyien nem hagyták el az országot, mint tavaly.
2008-ban a lakosság száma még elérte a 4,3 milliót, tíz év alatt, 2017 végéig, ez a szám a becslések szerint 4,1 millióra csökkent – írta az MTI.
xxx
Kimutatták: magyar középosztály márpedig nincs
http://www.azenpenzem.hu/cikkek/kimutattak-magyar-kozeposztaly-marpedig-nincs/1884/
(2014. június 12.) Minden korábbinál nagyobb mintán igyekezett a magyar osztályszerkezetet feltérképezni a GfK. Arra jutottak, hogy hazánkban a mai napig nem alakult ki a középosztály. Érdemes átböngészni a felállított kategóriákat, így bárki meg tudja állapítani, ő hová is sorolható be.
xxx
Raskó György: Az orbáni autokrácia egyenesen halad egy új rendszerváltás felé
Vélhetően nem jövőre, hanem csak tíz, netán húsz év múlva, de bekövetkezik. Van időnk hát megbeszélni, kié s mire jó a magyar föld. Nagyinterjú a nagybirtokossal… Végül is kié a föld? Azé, aki megműveli? Spekulánsoké? Családi gazdálkodóké? Azoké, akik 1990 után fillérekből összesöpört kárpótlási jegyekből lettek földtulajdonosok? Vagy azoké, akik önhöz hasonlóan még az olcsó időben, a kétezres évek elején vásároltak föl birtokokat a rendszerváltásból szerzett vagyonukat befektetve?….2015-ben 250 ezer falusi porta állt kihasználatlanul, ma alighanem a 300 ezret közelíti ez a szám. Ami úgy 70 ezer hektárnyi műveletlen zártkert égig gazzal…
xxx
Vona: A NER-re van igény, az ország magának köszönheti Orbánt
https://nepszava.hu/3004435_vona-a-ner-re-van-igeny-az-orszag-maganak-koszonheti-orbant
Idealizáltuk a társadalmat, ám a valóság kijózanító volt. Valójában van igény az orbáni rendszerre, aminek motorját a teljesen fideszesített önkormányzati struktúra adja – mondta Vona Gábor.
xxx
A kétfarkúak betömtek egy kátyút Felcsúton, húsz rendőrt küldtek rájuk
https://nepszava.hu/3004433_a-ketfarkuak-betomtek-egy-katyut-felcsuton-husz-rendort-kuldtek-rajuk
A MKKP az egyetlen, amely ellenjelöltet állított a Fidesszel szemben a miniszterelnök falujában. Nem egyszerű ott a kampány.
xxx
Iványi Gábor visszavágott Semjénnek
https://nepszava.hu/3004389_ivanyi-gabor-visszavagott-semjennek
Minden alapot nélkülöző közönséges sértegetés – a lelkész így minősítette KDNP-s miniszterelnök-helyettes kijelentését, amely egyházát visszaélésekkel hozta összefüggésbe.
xxx
Csendben visszavágták a vendégmunkások keretszámát
https://nepszava.hu/3004264_csendben-visszavagtak-a-vendegmunkasok-keretszamat
Négyezerrel kevesebb, az unión kívülről érkező munkás dolgozhat idén Magyarországon, mint tavaly. A kormány döntése leginkább az ukránokat érintheti.
xxx
Minden ágazatot érint a munkaerőhiány
https://www.napi.hu/magyar_gazdasag/gazdasag-ipar-ado-fogyasztas.667643.html
Idén lassuló ütemben folytatódhat a gazdaság növekedése, míg a háztartások körében a fogyasztás bővülése – a jövedelmek jelentős szóródása mellett – változatlan, bár kissé lassúbb lesz – derül ki a Policy Agenda által számított Gazdasági Fejlődés Index (GFI) adataiból.
xxx
Gondok a postánál: kevesen akarnak megfőni az utcán bérminimumért
https://www.napi.hu/magyar_vallalatok/posta-allas-munka-fizetes.667642.html#
Békéscsabától Sopronig és Miskolctól Siófokig tombol a munkaerőhiány a Magyar Postánál. A Napi.hu által megkérdezett szakszervezeti vezető szerint egyáltalán nem vonzó a postás karrier, ezért a meghirdetett kézbesítői vagy ügyintézői állásokra általában nem is jelentkezik senki.
xxx
Félmillióan mennének
https://szakszervezetek.hu/hirek/15039-soha-nem-terne-haza-a-kivandorlok-kozel-harmada
Soha nem térne haza a kivándorlók közel harmada. Több mint félmillió ember van az országban, aki gondolkozik azon, hogy kivándoroljon – ez derül ki a kis népszámlálás most nyilvánosságra hozott adataiból. A 16–64 év közötti népesség tagjai közül 8,4 százalék tervei között szerepelt, hogy rövidebb-hosszabb időre, vagy akár véglegesen is elmegy a szülőföldről. A kivándorlásról gondolkodó 542 ezres népesség többsége közel fele legfeljebb ötévi távolléttel kalkulált, 29 százalék viszont késznek mutatkozott arra, hogy „örökre” elhagyja származási országát.
xxx
Ismét terítéken a szieszta bevezetése Magyarországon
Javul az ember szellemi és fizikai teljesítménye, ha ebéd után beiktat egy órányi pihenőidőt, sőt ha ez rendszeressé válik, az élettartamot is megnövelheti – mondta Szeles Gábor háziorvos az M1-en az MTI híre szerint.
xxx
Ez történne, ha bevezetnék a négynapos munkahetet
Egy új-zélandi cég kipróbálta, hogy milyen hatása van, ha a munkavállalók hetente csak négy napot dolgoznak. Az eredmény óriási siker, a kevesebb munkaórával is 20 százalékkal ugrott a termelékenység.
xxx
Ezért nem találják helyüket a friss diplomások: kényszer, elvárások, bizonytalanság
Mihez kezdenek azok, akik friss diplomásként munkába szeretnének állni? Biztos, hogy mindenhol tárt karokkal várják őket? Mennyi mindenben kell megfelelnie, helyt állnia egy pályakezdőnek? Szakemberek és friss diplomások mesélnek tapasztalataikról és a kapunyitási pánikról.
xxx
Hallgatásra kérik Dávid Ferencet
https://fuhu.hu/hallgatasra-kerik-david-ferencet/
A kormánnyal szembeni nyílt támadásnak tartja a VOSZ szabolcsi elnöke a szervezet főtitkárának legutóbbi nyilatkozatait, és arra kérte Dávid Ferencet, hogy felmondási idejében inkább ne szólaljon meg. A FüHü-nek Czomba Csaba elmondta: levele nem azzal függ össze, hogy a VOSZ új elnökét saját üzleti érdekeltsége szorosan köti a kormányzati megrendelésekhez, de retorzió jön a nem megfelelő nyilatkozatokra.
xxx
Talán majd októberben kaphatnak támogatást a fával vagy szénnel fűtők
A táv- és gázfűtéses háztartásoknak még a választás előtt „kedveskedett” a kormány
xxx
Több ezer milliárd forint elköltését szervezték ki Orbánék
https://nepszava.hu/3004434_tobb-ezer-milliard-forint-elkolteset-szerveztek-ki-orbanek
A hagyományos bürokrácia helyett csak a kormányfőtől függő biztosok és megbízottak hálózata felügyel egyre több területet és dönt egyre több pénzről.
xxx
A moderátorok feje felett döntött a Facebook Lázár bécsi videójáról
https://nepszava.hu/3004438_a-moderatorok-feje-felett-dontott-a-facebook-lazar-becsi-videojarol
A Berlinben dolgozó, magyar moderátorok először törölték a migránsozó anyagot, de a központból visszaállították. Azóta a moderátorok nem nyúlhatnak például az Origo cikkeihez sem. Mint kiderült, a Facebook szerint a migránsozás nem gyűlöletkeltés, nyugodtan maradhat.
xxx
A Sziget. Fókuszáljunk a csemegékre!
https://nepszava.hu/3004176_kik-jonnek-a-szigetre-fokuszaljunk-a-csemegekre
Szerdán (tegnap) kezdődik az ország legnagyobb, egyben a régió egyik legfontosabb fesztiválja, a Sziget. Kire érdemes odafigyelnünk a hatalmas felhozatalból?
xxx
Sziget – Előítéletek nőkről és férfiakról
https://nepszava.hu/3004363_sziget-eloiteletek-nokrol-es-ferfiakrol
A fesztiválozók mindennap változatos színházi és tánc programok közül választhatnak idén is a Szigeten, a nyitottakat el is altatják, az éberek pedig a nőkről és a férfiakról is sok mindent megtudhatnak.
xxx
Már százezren használnak drónt Magyarországon
http://www.atv.hu/videok/video-20180807-mar-szazezren-hasznalnak-dront-magyarorszagon
Az ATV Start vendége Kakucsi-Csernák Zoltán elnök, Magyar Nemzeti Drón Szövetség.
xxx
Ijesztőek az új stadionok a magáncégeknek
http://www.klubradio.hu/cikk.php?id=16&cid=215544
A Ferencvárosé az egyetlen olyan futballstadion Magyarországon, amelyet megéri magánüzemeltetésbe venni, az összes többire csak költeni kell, komolyabb bevételt nem képesek termelni. Ahhoz, hogy ez megváltozzon, vonzóbb focimeccsek és hétközben is elérhető pluszszolgáltatások kellenének – mondta Szabados Gábor sportközgazdász a Klubrádióban.
xxx
Nemes Jeles László: Ok nélkül választottuk a civilizációs önmegsemmisítést
Budapest ma a világ legszebb városa lehetne, ha nem sebzik meg a 20. századi háborúk – véli Nemes Jeles László, akiben él nosztalgia a századelő iránt. A hamarosan a Velencei Filmfesztiválon debütáló Napszállta azt a kérdést feszegeti, hogy zuhanhatott Európa a zenitről pillanatok alatt a legsötétebb éjszakába. Interjú az Oscar-díjas rendezővel, akinek Almodóvar tanácsolta, hogy legyen túl minél hamarabb a második filmjén, ha nem akarja, hogy agyonnyomják az elvárások.
xxx
Lepontozták a nőket egy orvosi egyetemen, hogy több férfit vehessenek fel
Diszkriminálták a nőket a Tokiói Orvosi Egyetemen, ahol a felvételinél szándékosan alulpontozták a női jelentkezők felvételi teljesítményét. Mindezt azért tették világított rá egy vizsgálat, hogy a női hallgatók arányát 30 százalék környékén tartsák. A felvételiző nőktől 10-olykor 20 százalékot is levont a felvételi bizottság.
xxx
A csekély értelmű medvebocshoz hasonlították az elnököt, betiltották a Micimackót
Ha megpróbálunk rákeresni a közkedvelt medvére a Weibo közösségi média alkalmazáson, megjelenik az üzenetet: „a tartalom illegális”. Hszi Csin Ping kínai elnököt egy 2013-as, Barack Obamával készült fotó óta hasonlítják a csekély értelmű medvebocshoz.
xxx
Mindenről ugyanaz jutott az eszükbe
http://www.klubradio.hu/cikk.php?id=16&cid=215553
Rögtön belecsaptak a közepébe az erotikát filmvászonra álmodó alkotók és vállalkozók, vagyis ahogy feltalálták a Lumière fivérek a mozgóképrögzítést, szinte máris elkészültek, és közönség elé kerültek az első szexuális mozitartalmak. Magyarországon is
A több mint százéves erotikus mozgóképeknek csak kis része maradt fenn, de ezekből szeptember elején az intézet Budapesti Klasszikus Filmmaraton című rendezvényén a mostani közönség is megismerhet egy csokorra valót …
xxx
Tényleg megöli a tévézés a szexuális életet?
https://g7.24.hu/elet/20180808/tenyleg-megoli-a-tevezes-a-szexualis-eletet/
A tv-nézés hatása a szexuális életre régóta gyötrő kérdése az emberiségnek. Milyen hatása van szexuális vágyainkra egy tv-ben nézett focimeccsnek, Bud Spencer pofonjainak vagy egy migránshíradónak? Vajon legyőzi vagy inkább beindítja szexuális ösztöneinket, ha egy skandináv művészfilmet vagy Köllő Babettet nézzük a tévében?
xxx
Kollégái kapták rajta a kisbabát megerőszakoló rendőrt
http://www.atv.hu/kulfold/20180808-kollegai-kaptak-rajta-a-kisbabat-megeroszakolo-rendort
16 évet kell a börtönben töltenie Dean Robertsnek, aki megerőszakolt egy babát, majd az arról készült videót elküldte más pedofiloknak. A Metro azt írta, a 48 éves rendőrt a munkatársai fülelték le, miután egy másik gyerekbántalmazó, egy ügyvéd telefonján megtalálták Roberts felvételét. Most, a cardiffi bíróságon elhangzott, hogy a két férfi azt tervezte, hogy más gyerekeket is megrontanak, és videót készítenek róla.
xxx
Zebra-szamár hibrid: Levente a szamár átszökött Kenyához – fotók
http://magyarmezogazdasag.hu/2018/08/09/zebra-szamar-hibrid-levente-szamar-atszokott-kenyahoz-fotok
Szabadulóművészekről már hallottunk, de beszabaduló szamarakról? A Nemzeti Cirkuszban Levente, az élelmes szamár egy éjszaka, kicselezve az éber őrséget, átszökött Kenyához, a zebrához. A meglepetés 12 hónap múlva érkezett: egy csíkos lábú, szürke testű “félvér” szerelemcsikó.
xxx
Letartóztatták a párkányi zenélő ház tulajdonosát
https://www.nlcafe.hu/ezvan/20180807/parkany-zenelo-haz-tulajdonos-letartoztatas/
Újabb fordulatot vett a párkányi zenélő ház ügye, letartóztatták ugyanis az ingatlan tulajdonosát, mert a legfelsőbb bíróság döntése ellenére sem hagyott fel Placido Domingo áriájának bömböltetésével. .. Több mint tizenhat éven keresztül terrorizálta szomszédait egy párkányi nő azzal, hogy házából Placido Domingo egyik áriáját üvöltette folyamatosan reggel hattól este tíz óráig…
xxx