Cikkajánló 2018. július 27.

Témák:

SZOCIÁLIS MUNKÁS VOLT, LEHETETT VOLNA BÁRMELYIKÜNK. Vásárhelyi Mária: Ketrecharc. Az inárcsi gyilkosságról a szociális szakma: egy felelős kormányzat sem a rászorulókat, sem a segítőket nem hagyhatja magukra. Több mint félmillió ember tervezi, hogy elhagyja az országot. Romániába járnak át dolgozni a magyarok közmunka helyett. Cafeteria, Tízezrekkel marad kevesebb a zsebben, tiltakozások jöhetnek. Kafetéria: „a kormány most hirtelen satuféket nyom”. Novák: fájóan kevés nő van a közéletben. Megszűnik a közalkalmazotti törvény? Bérminimumon egy életen át a közszférában. A közszféra szétzilálásától tart a szakszervezet. Az Orbán-kormány most már munkára akarja fogni a kismamákat is. Kimondják a halálos ítéletet a közérdekű nyugdíjas-szövetkezetekre? Mi legyen a nyugdíjrendszerrel? Egy biztos: spóroljon, aki csak tud. Bizonytalanságban tartják a betegellátást a pénzügyi szigorral. Hajnal Gabriella a Klebelsberg Központ új vezetője. Egyetemi felvételik: most kétezerrel több, de húszezerrel kevesebb. Nehéz az iskolatáska. Több száz börtönőrt képeztek ki feleslegesen. Az Opel szétzúzhatja technológiai központját? Nem kapnak mentőövet a nyugdíj előtt álló polgármesterek. Ungár Péter Szentgotthárdon és Egerben terjeszkedik. Eltemették Aczél Endrét. Búcsú Nyers Rezsőtől. Mindenki egy magyar Macront vár, de nem arra van szükség. NER-fenntartó ellenzéki erők. Gémesi György: Az ellenzék nem dolgozott eleget. Nem a teljesítményre, csak pártokra szavaztak a választók. Sok százmilliárdból tartósítják a szegénységet? 20 éve nem fogadtak örökbe annyi gyereket, mint tavaly. Egyre több ingyenes OKJ képzés indul. Horvátország Hernádi Zsolt kiadatására szólította fel Magyarországot. Semmissé nyilvánította a horvát bíróság a svájci frank alapú jelzáloghiteleket. Anyám neve. Leelőzte a csiga(jelmezes aktivista) a vonatot. Ma jön az évszázad leghosszabb holdfogyatkozása. 

 

SZOCIÁLIS MUNKÁS VOLT, LEHETETT VOLNA BÁRMELYIKÜNK

https://ataszjelenti.blog.hu/2018/07/25/szocialis_munkas_volt_lehetett_volna_barmelyikunk

Meghalt egy családsegítő. Megölték munka közben. Szociális munkás volt, lehetett volna bármelyikünk. Tehetetlen düh, értetlenség, elkeseredettség, amit érzünk. A Minisztérium saját halottjának tekinti és hallgat. Semmi sem változik, senki nem vonja le a konzekvenciákat. A Szakszervezet rekreációs táncórákat javasol, a Szociális Szakmai Szövetség pedig azt, hogy ne keltsünk hisztériát. Pár nap és a tragédia feledésbe merül. Mi pedig folytatjuk, mintha semmi sem történt volna.

Akkor és ott Inárcson egy családsegítő veszítette életét, de a késszúrást valójában a rendszer kapta.

(Az említett szakszervezet nem a SZEF tagja – Szerk.)

 

+ + + + +

Elhunyt közalkalmazott kolléganőnk Vas Turcsányi Andrea temetése Inárcson 2018.augusztus 1-én lesz 15 órakor.

Az MKKSZ képviselői ott lesznek, megadjuk a végtisztességet az állami szolgálat teljesítése közben életét vesztett kollégánknak – hangsúlyozza az MKKSZ 07.26-án kiadott, tegnap mellékletként megküldött hírlevele, amely a három árva javára adománygyűjtést kezdeményez.

+ + + + +

 

xxx

 

Vásárhelyi Mária: Ketrecharc

http://168ora.hu/velemeny/vasarhelyi-maria-ketrecharc-153544

„2018. július 11-én a reggeli órákban a Pest megyei Inárcs egyik hivatalának dolgozóját ügyintézés során egy férfi késsel megsebesítette. A nő olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette.” Hidegen és keményen kopognak a rendőrségi közlemény szavai, pedig mögöttük, mint cseppben a tenger, úgy sejlik fel a kisemberek gyötrelmes mai magyar valósága.

xxx

 


Az inárcsi gyilkosságról a szociális szakma: egy felelős kormányzat sem a rászorulókat, sem a segítőket nem hagyhatja magukra

https://merce.hu/2018/07/26/az-inarcsi-gyilkossag-kapcsan-a-szocialis-szakma-egy-felelos-kormanyzat-sem-a-raszorulokat-sem-a-segitoket-nem-hagyhatja-magukra/

Június 11-én Inárcson munkavégzés közben gyilkolt meg egy férfi egy szociális munkást. A férfi a családgondozó kliense volt. A Hang oldalon ennek kapcsán számos szociális szakmai szervezet és szakember tett közzé állásfoglalást.

xxx

 

Több mint félmillió ember tervezi, hogy elhagyja az országot

http://www.atv.hu/belfold/20180727-tobb-mint-felmillio-ember-tervezi-hogy-elhagyja-az-orszagot

Több mint félmillió ember tervezi, hogy két éven belül elhagyja az országot. Ez derül ki a Statisztikai Hivatal 2016-ban készített népesség-összeírásából.

Az elsődleges célpont továbbra is Németország, a kivándorlást tervezők harmada költözne oda. A második legnépszerűbb lakhely Ausztria, a harmadik pedig az Egyesült Királyság.

xxx

 

Romániába járnak át dolgozni a magyarok közmunka helyett

http://www.atv.hu/videok/video-20180727-romaniaba-jarnak-at-dolgozni-a-magyarok-kozmunka-helyett

Az ATV Start vendége Török Réka riporter, Heti Napló.

xxx

 

Cafeteria, Tízezrekkel marad kevesebb a zsebben, tiltakozások jöhetnek

http://www.nepszava.hu/3002971_tizezrekkel-marad-kevesebb-a-zsebben-tiltakozasok-johetnek

Nem változtat a kormány a cafetéria felszámolását eredményező törvényen, éppen ezért 2019-ben az érintett dolgozók reálkereset-csökkenéssel számolhatnak. A munkaadói és a munkavállalói érdekvédelmi szervezetek egyaránt forró, de legalábbis mediterrán őszt ígérnek. (A nyomtatott változatban „Csökken a reálkereset” címmel a 6. oldalon –Szerk.)

xxx

 

Kafetéria: „a kormány most hirtelen satuféket nyom”

https://magyarhang.org/gazdasag/2018/07/16/kafeteria-a-kormany-most-hirtelen-satufeket-nyom/

Ellentmondásos üzenetet közvetít a kormány jövő évre tervezett adócsomagja. Nagyfokú óvatosság és kivárás jellemzi, így a legtöbb költségvetési bevételt generáló forgalmi, társasági és személyi jövedelemadó terén nincsenek jelentős indokolatlan csökkentések. Ez egy közelgő nemzetközi válság esetén helyes iránynak tekinthető. Mégis vannak benne kellemetlen meglepetések, miután olyan elemeket szüntetne meg, amelyek épp a vállalkozások túlélőképességét erősítenék egy krízis esetén – fejtegette a Magyar Hangnak Hegedüs Sándor, az RSM Hungary adótanácsadó cég adóüzletág-vezetője. Érthetetlennek tartja, hogy a kormány miért gyengíti a cégek alkalmazkodó-képességét a béren kívüli juttatások, népszerű nevén a kafetériarendszer szinte teljes lecsupaszításával, valamint egyes foglalkoztatási kedvezmények eltörlésével.

xxx

 

Novák: fájóan kevés nő van a közéletben

http://www.atv.hu/belfold/20180727-novak-fajoan-keves-no-van-a-kozeletben

Az államtitkár arról beszélt, hogy nem szeretné azt a benyomást kelteni, hogy elégnek tartja a nők számát a kormányban. Novák Katalin ezen kívül beszélt a kismama-szövetkezetekről, valamint a bölcsődei rendszerről is.

xxx

 

Megszűnik a közalkalmazotti törvény?

http://www.atv.hu/videok/video-20180727-megszunik-a-kozalkalmazotti-torveny

Az ATV Start vendége Földiák András, a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának elnöke.

xxx

 

Bérminimumon egy életen át a közszférában

Népszava, nyomtatott, 2018. júl.27. 3. oldal (mellékletként csatolva)

Földiák András, Boros Péterné, Majoros András

xxx

 

A közszféra szétzilálásától tart a szakszervezet

https://hirtv.hu/ahirtvhirei/a-kozszfera-szetzilalasatol-tart-a-szakszervezet-2465039?utm_source=feed&utm_medium=rss

Szerintük fenntarthatatlan a rendszer. Az érdekképviselet azonnali lépéseket sürget az egységes bérrendezés érdekében.

Két kérdéssel fordul a kormányhoz a közszolgák érdekképviselete, miután a miniszterelnökség vezetője a héten arról beszélt: kiskapuk helyett új törvényi feltételekre van szükség ahhoz, hogy legyen megfelelő béremelés az ágazatban.

xxx

 

Az Orbán-kormány most már munkára akarja fogni a kismamákat is

https://szakszervezetek.hu/dokumentumok/mibol-elunk/14979-az-orban-kormany-most-mar-munkara-akarja-fogni-a-kismamakat-is

Kismama-szövetkezetek alakulhatnak akár már jövő év elejétől. Ezzel is segítené az Orbán- kormány a babával otthon lévőket visszalépni a munka világába.

xxx

 

Kimondják a halálos ítéletet a közérdekű nyugdíjas-szövetkezetekre?

https://magyarhang.org/gazdasag/2018/06/27/kimondjak-a-halalos-iteletet-a-kozerdeku-nyugdijas-szovetkezetekre/

Úgy tűnik, nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket a közérdekű nyugdíjas-szövetkezetek. A jövő évi költségvetés tervezetéből ugyanis kiderül, az önállóan szerződő nyugdíjasok is megkapják azokat a kedvezményeket, amelyek tavaly óta csak a nyugdíjas-szövetkezeten keresztül munkát vállalókat illetik meg.

xxx

 

Mi legyen a nyugdíjrendszerrel? Egy biztos: spóroljon, aki csak tud

https://magyarhang.org/gazdasag/2018/07/26/mi-legyen-a-nyugdijrendszerrel-egy-biztos-sporoljon-aki-csak-tud/

Alapvetően befolyásolja a jelenlegi nyugdíjrendszert, hogy a fejlett országokban egyre kevesebb gyermek születik, az egészségügyi ellátás javulásával viszont mind hosszabb ideig élnek az emberek. Amíg 1980-ban még csak húsz 65 évesnél idősebb jutott száz keresőre, addig mostanra minden második aktív korúra jut egy nyugdíjas a fejlett országokban – olvasható a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) legfrissebb tanulmányában. Amennyiben nem sikerül a foglalkoztatottságot jelentősen emelni, az a mostani felosztó-kirovó rendszer megbillenéséhez vezethet. A tanulmány szerzői szerint elkerülhetetlen, hogy hazánkban 7 évvel emeljék a nyugdíjkorhatárt.

xxx

 


Bizonytalanságban tartják a betegellátást a pénzügyi szigorral

http://www.nepszava.hu/3002967_bizonytalansagban-tartjak-a-betegellatast-a-penzugyi-szigorral

Ugyan a döntéshozók nem adnak pontos tájékoztatást a túlköltekező egészségügyi intézmények sorsáról, az ÁSZ elnöke egyértelművé tette: nem adnak felmentést a kórházaknak.

xxx

 

Hajnal Gabriella a Klebelsberg Központ új vezetője

http://www.nepszava.hu/3002946_hajnal-gabriella-a-klebelsberg-kozpont-uj-vezetoje

Egy hónapot kellett várni az új elnökre. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a kinevezésről beszámoló, az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében azt írta: Hajnal Gabriella a Klebelsberg Központ (KK) elnökeként augusztus 6-tól lép hivatalba.

xxx

 

Egyetemi felvételik: most kétezerrel több, de húszezerrel kevesebb

http://www.nepszava.hu/3002969_egyetemi-felvetelik-most-ketezerrel-tobb-de-huszezerrel-kevesebb

A kormány szerint siker, hogy idén néhány ezerrel többen kerültek be a felsőoktatásba, miközben az elmúlt néhány évben több tízezerrel csökkent a hallgatók száma. A diplomások aránya is egyre alacsonyabb.

xxx

 

Nehéz az iskolatáska

http://www.nepszava.hu/3002855_nehez-az-iskolataska

(Somfai Péter) Tetszettek már megemelni egy tizenhárom éves gyerkőc iskolatáskáját? A minap egy nagymamával találkoztam, aki iskolaidőben rendszeresen segít az unokájának cipelni a tankönyveit, munkafüzeteit. Egyedül nem bírná. Pedig ha egy kicsit körülnéznének a környező országokban az oktatási tárca illetékes vezetői, alighanem elcsodálkoznának: könyvek, füzetek már csak elvétve vannak. A többi? Csinos kis tokban, egy tableten…Augusztus első napjaira ígérte az oktatási tárca új vezetése, hogy kirukkol végre az átdolgozott Nemzeti Alaptantervvel (NAT), amiből megtudjuk majd, milyen új világ kezdődik a hazai általános- és középiskolákban…

xxx

 


Több száz börtönőrt képeztek ki feleslegesen

https://magyarhang.org/belfold/2018/07/20/tobb-szaz-bortonort-kepeztek-ki-feleslegesen/

Hatalmas kudarc a kormány börtönépítési programja: a nagy börtönépítési láz miatt beiskolázott összesen 667 – főként felügyelőnek jelentkező – munkavállaló 41 százaléka már leszerelt, közülük mindössze 393-an dolgoznak ma is a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BVOP) kötelékében – derült ki a Magyar Hang közérdekűadat-igénylésére érkezett válaszokból.

xxx

 

Az Opel szétzúzhatja technológiai központját?

https://autopro.hu/gyartok/Az-Opel-szetzuzhatja-technologiai-kozpontjat/26337/

Az Opel eladhatja rüsselsheimi kutató-fejlesztő központját, azonban ezzel nagy port kavarna szakszervezeteiben és Németországban is.

xxx

 

Nem kapnak mentőövet a nyugdíj előtt álló polgármesterek

http://www.nepszava.hu/3002814_nem-kapnak-mentoovet-a-nyugdij-elott-allo-polgarmesterek

Kétszáz településvezető kerülhet egzisztenciálisan nehéz helyzetbe a kormány elutasítása miatt. Az idősebb vezetők komoly dilemma előtt állnak: megméretik-e magukat 2019-ben vagy sem, illetve ha győznek, végigviszik az újabb ciklust vagy a korhatárt elérve lemondanak.

xxx

 

Ungár Péter Szentgotthárdon és Egerben terjeszkedik

http://www.nepszava.hu/3002918_ungar-peter-szentgotthardon-es-egerben-terjeszkedik

Elindul Ungár Péter vidéki médiaterjeszkedése: Szentgotthárdon a 9970.hu, Egerben pedig az egriugyek.hu honlapot szerzi meg az LMP országgyűlési képviselője.

xxx

 

Eltemették Aczél Endrét

http://www.nepszava.hu/3002934_eltemettek-aczel-endret

Nem túlzás, Magyarország legjobb újságírójától búcsúzunk – mondta Rangos Katalin, A Hét című tévéműsor egykori felelős szerkesztője Aczél Endréről. A Farkasréti temetőben csütörtökön helyezték örök nyugalomra a TV Híradó volt főszerkesztőjét, az MTI egykori munkatársát, a kiváló publicistát. Bolgár György újságíró arról beszélt….

xxx

 

Búcsú Nyers Rezsőtől

http://www.nepszava.hu/3002978_bucsu-nyers-rezsotol

(Földes György történész) Amikor Nyers Rezsőtől búcsúzunk, akkor sokunk elvtársától, egykori vezetőnktől, a több mint 150 éves magyar szocialista mozgalom egyik kiemelkedő alakjától, a XX. századi magyar közélet sokáig mértékadó szereplőjétől, az 1956 utáni nemzeti történelem egyik legjelentősebb formálójától veszünk búcsút.

Az írás a Nyers Rezső temetésén csütörtökön elhangzott búcsúbeszéd szövege.

xxx

 

Mindenki egy magyar Macront vár, de nem arra van szükség

http://www.nepszava.hu/3002889_mindenki-egy-magyar-macront-var-de-nem-arra-van-szukseg

Ha ez így megy tovább, a Fidesz fog nyerni kétharmaddal 2022-ben, 2026-ban, de még 2086-ban is – mondta Kész Zoltán független politikus, aki egyelőre befejezte a politizálást. Szerinte csak akkor van remény, ha létrejön egy új, alulról építkező alternatíva.

xxx

 

NER-fenntartó ellenzéki erők

https://magyarhang.org/publicisztika/2018/07/27/ner-fenntarto-ellenzeki-erok/

A rendszer ellenzéke – milyen csodálatosan kétértelmű kifejezés! Hiszen egyfelől jelentheti azt az ellenzéket, amely szemben áll a rendszerrel, másfelől viszont azt is, amely a rendszeré: az tartja fenn, ő pedig cserébe hozzájárul a rendszer fenntartásához. Mára a magyar politika egyik fő kérdésévé vált, vajon melyik értelemben beszélhetünk idehaza a rendszer ellenzékéről. Csak úgy röpködnek a vádak a nemzeti együttműködés rendszerének (NER) legitimálásával kapcsolatban, a pártok pedig egymást revolverezik azzal, hogy a Fidesz hasznos idiótái, netán fizetett ügynökei.

xxx

 

Gémesi György: Az ellenzék nem dolgozott eleget

https://magyarhang.org/belfold/2018/07/13/gemesi-gyorgy-az-ellenzek-nem-dolgozott-eleget/

Gémesi György azon kevés politikusok közé tartozik, akik a rendszerváltozás óta jelen vannak a politikai közéletben. Huszonnyolc esztendeje Gödöllő polgármestere. Az idei parlamenti választás előtt alapította meg az Új Kezdet Pártot, amely az LMP-vel együtt indult. Szerinte ma már nem lehet olyan élesen elválasztani a jobb- és baloldalt, az utóbbi felé is lehet nyitni. Gémesi Györggyel az uniós támogatások hasznosulásáról, az önkormányzatok kizsigereléséről és az elkeseredett ellenzéki hangulatról is beszélgettünk. Teljes interjú a Magyar Hang 9. számában!

xxx

 

Nem a teljesítményre, csak pártokra szavaztak a választók

http://www.nepszava.hu/3002649_nem-a-teljesitmenyre-csak-partokra-szavaztak-a-valasztok

Független jelöltként elindul a jövő évi IX. kerületi polgármester-választáson Baranyi Krisztina. A már megszűnt Együtt korábbi politikusa szerint a Jobbikkal is meg kell egyezni a rendszer leváltása érdekében, de a taktikai szavazás hamis ígéret volt áprilisban.

xxx

 

Sok százmilliárdból tartósítják a szegénységet?

http://www.atv.hu/belfold/20180726-sok-szazmilliardbol-tartositjak-a-szegenyseget

A Fidesz szembemegy az európai szociális modell célkitűzéseivel – vélekedett Szikra Dorottya az ATV Start című műsorban. Szerinte ugyanis a kormány azoknak ad, akiknek eleve stabil pozícióik vannak a munkaerőpiacon. A szociálpolitikus úgy véli, óriási elszalasztott lehetőség van az ország háta mögött, aminek egyik következménye a jelenleg is tapasztalt munkaerőhiány.

xxx

 

20 éve nem fogadtak örökbe annyi gyereket, mint tavaly

http://www.atv.hu/videok/video-20180726-20-eve-nem-fogadtak-orokbe-annyi-gyereket-mint-tavaly

Az ATV Start vendége Mórucz Lajosné, a Gólyahír Egyesület elnöke.

xxx

 

Egyre több ingyenes OKJ képzés indul

http://www.atv.hu/videok/video-20180727-egyre-tobb-ingyenes-okj-kepzes-indul

Az ATV Start vendége Salusinszky András, a Budapesti Külkereskedelmi Szakgimnázium igazgatója.

xxx

 

Horvátország Hernádi Zsolt kiadatására szólította fel Magyarországot

http://www.atv.hu/belfold/20180727-horvatorszag-hernadi-zsolt-kiadatasara-szolitotta-fel-magyarorszagot

Hernádi Zsolt kiadására szólította fel Magyarországot Horvátország. A horvát igazságügyi miniszter szerint: Magyarországnak tiszteletben kellett volna tartania a korábban kiadott európai elfogatóparancsot a MOL elnök-vezérigazgatójával szemben.

xxx

 

Semmissé nyilvánította a horvát bíróság a svájci frank alapú jelzáloghiteleket

https://magyarhang.org/kulfold/2018/07/12/semmisse-nyilvanitotta-a-horvat-svajci-frank-alapu-jelzaloghiteleket/

A horvát legfelsőbb kereskedelmi bíróság semmissé nyilvánította a svájci frank alapú jelzáloghitelt, arra hivatkozva, hogy a bankok 2004 és 2008 között nem tájékoztatták ügyfeleiket az ilyen devizahitelek magas kockázatáról – írta a Vecernji List című horvát napilap csütörtökön.

A bíróság 70 oldalon indokolta döntését, amelyet internetes oldalán hozott nyilvánosságra. A testület elutasította a bankok fellebbezését, és helybenhagyta a frankhitelesek érdekvédelmi szervezete kollektív vádemelését a nyolc legnagyobb Horvátországban működő bank ellen. Azzal vádolták őket, hogy tisztességtelenül alkalmazták az árfolyamzáradékot, és egyoldalúan megváltoztatták a kamatokat, amelynek következtében a hitelfelvevők törlesztőrészlete a duplájára nőtt a kiindulásinak.(Más országokban is megesett hasonló a közelmúltban, így azokban általában nem kellett a „kamatot” visszafizetni – Szerk.)

xxx

 

Anyám neve

http://www.nepszava.hu/3002976_anyam-neve

(Kulcsár István újságíró)…hosszú évtizedek óta a magyar állampolgároknak (kivétel nélkül minden magyar állampolgárnak!) is van ilyen száma: a TAJ-szám. Amely soha sem változhat és amely magában is tökéletesen azonosítja gazdáját…

xxx

 

Leelőzte a csiga (jelmezes aktivista) a vonatot

http://www.nepszava.hu/3002994_leelozte-a-csiga-jelmezes-aktivista-a-vonatot

Csigajelmezben és -álarcban megelőzte a Mátészalka-Debrecen között közlekedő menetrend szerinti vonatot a MátészalkaLeaks nevű csoport aktivistája. A viccesre sikerült felvétellel arra akarták felhívni a figyelmet, hogy milyen lassan járnak a vonatok.

xxx

 

Ma jön az évszázad leghosszabb holdfogyatkozása

http://www.atv.hu/belfold/20180726-jon-az-evszazad-leghosszabb-holdfogyatkozasa

Az évszázad leghosszabb holdfogyatkozása lesz pénteken este. Mizser Attila, a Magyar Csillagászati Egyesület főtitkára az ATV Startban elmondta, a jelenség este 21 óra 30 perctől 23 óra 15 percig lesz látható, amikor is a Hold bevonul a Föld árnyékába.

xxx

 

 

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?

EU bővítési konzultáció

Az EU bővítési folyamatának előmozdítása címmel társadalmi konzultációt tartott civil szervezetek és szakszervezetek részvételével 2023. november 24-én az Európai Uniós Ügyek Minisztériuma és az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete Budapesten, az