Az első lépés az Európai Bérszövetség felé vezető úton

          

Az ETUC Végrehajtó Bizottság ülését követően, egy nagyszabású konferencia keretében került sor az ETUC úgynevezett Bérszövetség (Wage Allience) kezdeményezésének bemutatására, melynek lényege, hogy felfelé tartó bérkonvergencia révén csökkentse az egyes EU tagországok közötti bérkülönbséget. A rendezvényt a bolgár miniszterelnök Boyko Borisov és Marianne Thyssen az Európai Bizottság foglalkoztatásért, szociális ügyekért, munkavállalói készségekért és mobilitásért felelős biztosa mellett 15 EU tagország miniszterei, miniszter helyettesei, illetve államtitkárai is megtisztelték jelenlétükkel.

 

Magyarországról Varga Judit, a Miniszterelnökség európai uniós kapcsolatokért felelős államtitkára vett részt az eseményen, aki hangsúlyozta, hogy a Szociális Jogok Európai Pillérének szinte minden alapelve – köztük a Bérszövetség által érintett 6. Bérek, amely szerint „A munkavállalóknak joguk van tisztességes megélhetést nyújtó, méltányos bérezésben részesülni” – tagállami hatáskörbe tartozó szabályozási területet érint, ami a magyar kormány véleménye szerint jól is van így. Kiemelte, hogy a béremelések alapja a gazdasági növekedés kell legyen és ezért nem támogatnak egy „mesterséges” bérkonvergenciát. Elmondta azt is, hogy a magyar kormány 2016-ban 6 éves megállapodást írt alá a szociális partnerekkel, melynek értelmében folyamatosan emelik a minimálbéreket és a garantált bérminimumot, illetve ezzel párhuzamosan csökkentik a bérekre rakodó adóterheket is.

A rendezvényen részt vett és a beszámolót készítette Nagy Viktória, ETUC Ifjúsági Bizottsági elnök

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?

Júliusi EGSZB vélemények

Az európai társadalmakat már eddig is súlyosan érintette a világjárvány, az ukrán válság pedig egy újabb hatalmas sokkhatás, amelyet leginkább társadalmaink legkiszolgáltatottabb helyzetben lévő tagjai éreznek meg. Az elkövetkező uniós